Történelmi szemle, 2006 (48. évfolyam)
1-2. szám - TANULMÁNYOK - Joachim Bahlcke: A "Magyar Korona püspökei". Adalék az egyház 17-18. századi társadalom- és alkotmánytörténetéhez
2 JOACHIM BAHLCKE Az általában nem felszentelt magyar címzetes püspökök egyházjogi szempontból nem keverendők össze az „episcopi in partibus infidelium"-mal (i.p.i.), akiket a megszűnt, a „hitetlenek" uralma alatt álló kisázsiai, földközi-tengeri és észak-afrikai püspökségek címére neveztek ki és szenteltek fel. A Kúria címzetes püspököknek nevezte ezeket az „episcopi consecrati"-kat, miután XIII. Leó pápa egy 1882-es határozatával eltörölte az „in partibus infidelium" megkülönböztetést. A Vatikán annyiban járult hozzá a zűrzavarhoz, hogy a magyar címzetes püspökök egy részét felvette a Püspöki (Konzisztoriális) Kongregáció megbízásából 1933-ban megjelentetett hivatalos kiadványba, az Index Sedium Titularium archiepiscopalium et episcopaliumЪа, majd egy évvel később a Kúria hivatalos kézikönyvébe, az Annuario Pontificio-ba. A források nem egységes fogalomhasználata miatt - különösen az olyan egyházi személyek esetében, akik később nem jutottak rezidenciális püspöki székhez - gyakran nem könnyű különbséget tenni a király által kinevezett címzetes püspökök és a pápa által kinevezett és felszentelt püspökök között, annál is inkább, mivel egyes címeket mindkét fél odaadományozta a Szentszék ráadásul kétszeresen is, mint rendes rezidenciális püspökséget és mint „in partibus infidelium" római címzetes püspökséget. Mind a Magyar Korona püspökeinek jelenségéről, mind az egyes címzetes püspökségek számáról, helyzetéről és betöltéséről alapjában hiányos ismereteink vannak - s ez a 17. és 18. századi kortársakról éppúgy elmondható, mint a jelenkori egyháztörténeti kutatásról. A Szentszék kérdésére Sennyey István váci püspök és királyi kancellár 1626-ban azt válaszolta, hogy a magyar király alá több mint 20 ilyen címzetes püspöki székhely tartozik, de - mivel a magyar nem tülekszik a címekért („czímmekkel a magyarok nem sokat törődnek") - ezeket Mária Terézia korától 1918-ig. Bp. 1935.; Péter Erdő: II Giuspatronato in Ungheria. Apollinaris -Commentarius Instituti Utriusquc Juris 62(1989) 189-206.; Andor Csizmadia: Le développement des relations juridiques entre l'État et les Églises en Hongrie (1000-1944). In: Droit hongrois -droit comparé. Ed. Zoltán Péteri. Bp. 1970. 235-257.; Uő : Die Entwicklung des Patronatsrechtes in Ungarn. Österreichisches Archiv für Kirchenrecht 25(1974) 308-327. 4 Index Sedium Titularium archiepiscopalium et episcopatium. Romae, 1933. 1-67., tartalmazza az 1.712 római címzetes püspökség hivatalos jegyzékét. Az összes római címzetes érsek és püspök jegyzéke megjelent az alábbi címen: Essai de liste générale de tous les archevêques et évêques titulaires nommés depuis le XIIIe siècle jusqu'à nos jours. Annuaire pontifical catholique 19 (1916) 347-518. Az „in partibus infidelium"-ról szóló adat általánosan megtalálható a forrásokban, mint a római császári követ, Josef Maria von Thun und Hohenstein gurki püspöknek Zichy Ferencről, a miai magyar címzetes püspökről Mária Teréziához intézett levelében. Magyar Országos Levéltár (MOL) A 29, 75.1742 (Rom. 26.5.1742). 5 Ehhez példaszerű: Haus-, Hof- und Staatsarchiv Wien ( HHStA), Hungarica, Fasz. 199, Konv. B, fol. 251-361 (Az 1723. évi pozsonyi országgyűlés méltóságsora és ülésrendje). Magyar címzetes püspökök kinevezéséről a bécsi császári udvarhoz küldött porosz követek is beszámoltak: Geheimes Staatsarchiv Preußischer Kulturbesitz Berlin, I. HA, Rep. I: Beziehungen zum Kaiser, Abt. I, II. 96/1, fol. 2261-2281 (Wien, 4.8.1751). E. P.: Címzetes püspök. In: Magyar Katolikus Lexikon. II. Bor-Ede. Főszerk. Dr. Diós István. Bp. é. n. 237-238.