Katolikus gimnázium, Trsztena, 1890

I. A középiskolai i­j Rendtartás.*) Vonatkozással az előbb érvényben le­vő­r­e, t­á­rg­y­i vonatkozások szerint egybeállitva s, a hivatkozó m­i­ni­s­z­te­ri r­end­ele­tekkel kiegé­A jelenleg érvényben levő középiskolai Rendtartást a nmlga vallás- és közoktatásügyi m. kir. Minisztérium 1890. évi 23,58­3. sz. a. rendeletével léptette életbe. Az előbbi Rend­tartás az 1876. július 22-én 12,787. sz. a. kelt rendelettel ada­tott ki, mely az 1869. évi 6020. sz. a. m. rendelettel ha­tályba lépett „Gymnasiumi rendtartásit hatályon kívül he­lyezte.^­­— Az uj Rendtartást a megelőzővel egybehasonlítva azt találjuk, hogy az új Rendtartás sok tekintetben, (p. o. évi vizsgálatok, tanári tanácskozások) a réginél szabatosabban in­tézkedik ; egynéhány dologra nézve pedig, a­melyeket az előbbi Rendtartás szabályozott, nem tesz intézkedést és a ré°-i Rendtartásnak több rendelkezését hatályon kívül helyezte. § 1. A tanulók felvétele. Az iskolai év szeptember 1-én kezdődik és a követ­kező évi június hó végéig tart. (1. §.) A tanév megkezdése előtt augusztus hó utolsó nap­jain tartandók meg a felvételi, javító és pótló vizs­gálatok, szeptember három első napján pedig a tanulók felvétele és beiratása. (2. §.) A felvételt az összes ifjú­ Felvételi ságra nézve az igazgató teljesíti, a beiratást pedig beiratás minden osztályra nézve az illető jegyzékbe az osz­tályfő végzi. E jegyzékeket a beírások után az igazgató veszi őrizet alá. (3. §.) Legczélszerűbb a felvételt és beiratást egy teremben végezni. Az igazgató az I. osztályba lépőknél konstatálja: van-e a tanuló 9 éves, be van-e oltva, felvehető-e? s­­ ha igen, feljegyzi a növendék nevét, átveszi a díjakat, (2 frt felvételért, 1 frt ifjúsági könyvtárra és évi Értesítőre és más *) A kisebb betűkkel szedett sorok előző dolgokat, a régi Rendtartással való egybehasonlítást, vagy magyará­zatot jelentenek.

Next