Tükör, 1923 (11. évfolyam, 3-52. szám)

1923-06-10 / 23. szám

2 oldal TUKOR Targul-Mureş Maroi-Visarmn­yi 1923. Junius 10. gulás fájának gyümölcséből nem sok termett. Néhány rajzomon, fafaragvá­­nyomon kívül csak az édesanyám és egy-két jó ismerősöm köt ehhez a vá­roshoz. A képzőművészet itt nem igen talál méltánylásra. Most fejeztem be egy Bodor Pál részére készült ötágú gyer­tyatartót Egyéb munkám egyelőre most nincs. Bedöházy Katinka most rendezi be a Csiszár-ház harma­dik emeletén levő műtermét. — A közönség tartózkodó, — mond­ja a művésznő, — mert azt hiszi, hogy a művész munkája aránytalanul drágább, mint az iparosé. Pedig ebben nagyon téved. Jövő tervem kettős: először meg akarok élni, másodszor arra törekszem, hogy Vásárhely közön­ségét művészi szempontból kielégítsem Itt még gyenge lábon áll az iparmű­vészet, aminek fő oka a „műkedvelőik túlprodukciójában keresendő és ez megérzik Marosvásárhely egész beren­dezésén. De reméljük, hogy a jelen­legi nagyszerű művészgárda meg fogja törni a publikum közönyét az iparmű­vészettel szemben. Sipos László, a fiatal művész mint faldekorateur kezdi pályáját. Műterme még nincs, de a vásárhelyi közönség már 1912 ből is­meri, mikor mint kőrösfői Kriesch Ala­dár tanítványa a Kultúrpalota falfest­ményeinek elkészítésében segédkezett a mesternek. A Bedőházy Katinka mű­terme falainak festése közben találjuk őt, ahol bár újszerű, de azért igaz mű­vészi értéket képviselő faldíszítéseket eszközöl. Nagy a bizalma e város publikumához, amely ezt a Németor­szágban 2 év óta divatozó eredeti stí­lust mihamarabb itt is megérteni és kellőképpen méltányolni fogja. Ennyit a helyi iparművészekről. Mű­vészetükről pedig csupán azt, hogy érdemes a pártfogásra, mert minden megnyilvánulásában ősi tehetség aránya csillog. És ez a művészet, mely való­jában az, megérdemli a legmesszebb­menő pártfogást. Visszafelé ? Az imperium kezdetekor hallottam a csúfondáros szót román részről : milyen fontos lett egyszerre a magya­roknak ez a „kultúra“! Valamelyik cenzor mondta, aki biztosan afelét gondolt, hogy álljanak meg a magya­rok és várjanak, míg az erdélyi ro­mánság, de különösen a regátbeliek versenyképessé tették az ő kultúráju­kat, iskolaszervezetüket és átlagos mű­veltségüket a nyugateurópai emlőkön előbbrehaladt magyarokéval. Nem hi­szem, hogy erélyesebben válaszoltam volna, inkább elkomorodtam : tényleg, most jóval többet emlegetjük ezt a latin szót, hogy „kultura“. Emlékezzünk csak a merész tempó­ra, mikor első kábultságban is mind­járt magyar egyetemet követeltünk! Tudtuk akkor is, hogy a jó népiskola mindennél fontosabb, éreztük, hogy a magyar ifjúságot gyakorlati pályára kell terelnünk, de megszületett az első vajúdásban már a hatodik érzékünk, melynek a félelem lehetett az apja s amely arra ösztönzött, hogy a legfel­sőbb műveltség otthonát magunknak berendezzük. Mert félelmünk, sajnos, alig négy év alatt alaposnak bizonyult. Hiába vigasztalódunk: nem kell any­­nyi egyetemi absolvens, nem kell­ a lateiner, aki el nem lehet nélküle, az elmegy külföldre, de sőt, igen helye­sen, elmegy Kolozsvárra, — tény, hogy az utánunk serdülő generációk műveltségben elmaradottabbak nálunk. Talán nem is így. Az ifjúság szár­­nyaszegett, a szellemileg magasabbra hivatott része anyagiak miatt és az államnyelv nem teljes ismerete miatt nemigen gondolhat továbbképzésre s lassan-lassan ambíciót veszit, leszok­tatja önmagát arról a vágyról, hogy bármely tudományág mélyére pillant­ son. A puszta tudat, hogy nincs olyan hely e hazában, ahol anyanyelvén — csak anyanyelvén viszi az ember a legmagasabbra ! — mindent megismer­jen a megkedvelt ismeretekből, elne­hezedik a fiatal seregen és elszomorító, mikor viruló sorfalaikat végig kérded: milyen pályára megy? A felelet igen gyakran az, amit az óriás többség, a szegényebbje adhat: — Hová menjek ? Szegény vagyok sehová se mehetek. És ez annyi, hogy egy év múlva kis hivatalnokként, pati­­kussegédként, még jó, ha a jelesebbje teológusként kerül a szemed elé. És­­ alig varn tovább. Egy-kettő, a pénze­sebb, külföldre kerül, egy-kettő Kolozs­várra, vagy kicsi gazdaságába, esetleg apja üzletébe, a többiekről mit sem tud az ember. Ambíciókról ? — még kevesebbet. Az erdélyi magyar egyetem kérdése nyílt kérdés és nyíltan nem felelnek rá. De addig is próbáljon valamit a Magyar Párt­­ Tekintélyével és befo­lyásával, melyeket latba vet az iskola­kérdésben, hozzon össze akkora ösz­­szeget, akár adó útján, hogy erdély OBSOHiMHiHaHISMKkH legtehetségesebb magyar diákjai, akár csak évenként itt is, ha anyagilag nem bírja,­­ mehessen a kolozsvári egye­temen kívül külföldre, Németországba, Angliába, vagy Párisba, a pesti mű­egyetemre, Olaszországba, Svejcbe, szóval a nyugati kapcsolat fentartásá­­nak ők legyenek a jövő évtizedekben a megbízható katonái! Ha itt nem, akkor öt, a javából és akkor is ele­get tettünk Erdély igazi hagyományai­nak ! Amelyik mágnásnak gyermeke nő, úgy is kiküldi külföldre: vállalja el egy-egy ifjú nevelését akkor is, mi­kor a fia még, vagy már nem jár egyetemre, vagy ha nincs fia, akkor annál inkább. Nem kell annak csupán földmágnásnak lenni, lehet az finánc­mágnás is ! Tizet, ötöt, nos uraim csak hármat is az ifjak elejéből, és nem kell félnünk akkor, hogy Budapesttől elzárva, visszafelé megy, vagy megáll az az erdélyi magyar a világkultúra élvezetében. De jó volna erre a cikre még csak választ is kapnom ! Molter Károly Egy helyi közintézmény kálváriája. Nem nyitják ki a Munkások Otthonát. — Nincs gazdája a bezárást elrendelő intézkedésnek. — Közel 8000 mun­kást fosztanak meg a kultúrától. Nincs talán egyetlen intézménye sem Marosvásárhelynek, mely annyi viszontagságon ment volna keresztül, mint a helyi Munkás Otthon. A mun­kásságnak ezen intézménye tisztán és kizárólagosan a kultúrát szolgálja, ha­talmas könyvtárral, olvasóteremmel van ellátva és legutóbb olyan műkedvelő gárdát szervezett meg, mely fővárosi viszonylatokban is számottevő tényező lehetne. A munkásság ráérő idejében ide járt szórakozni, olvasni, tanulni és a vasárnapi korcsmázás helyett a Mun­kás Otthonban töltötte szórakozásra és művelődésre való idejét. És dacára annak, hogy a Munkás Otthon, túl minden politikán, kizáró­lag a fenti célok elérésére alakult in­tézmény, a hatóságok kíméletlenül ül­dözik és lépten-nyomon, kényük-ked­­vük szerint bezárják, vezetőségét ha­szontalan semmiségekkel molesztálják. A legutóbb január 17-én megjelent egy rendőri közeg az Otthon helyisé­gében, a prefektus rendelkezésére hi­vatkozva elvitte az Otthon irattárát, a termeket bezárta és hatósági pecséttel látta el. Akkor mindenki meg volt botránkozva ezen önkényes eljárással szemben, melyet minden előzetes vizs­gálat, vagy akár csak írásbeli értesítés nélkül foganatosítottak a Munkás Ott­hon, mint kulturális intézmény ellen, melynek hivatása és működése kor­mányhatóságilag jóváhagyott alapsza­bályokon nyugszik. A munkásság érthető elkeseredéssel próbálta meg a sérelem orvoslását. A helyi munkaügyi inspektor útján inter­veniált a közmunkaügyi miniszternél, aki meglepetéssel értesült a helyi Mun­kás Otthon bezárásáról és kijelentette, hogy ő erre senkinek felhatalmazást, vagy utasítást nem adott. A miniszter megnyugtató válaszára felkeresték a helyi sziguranciát, később pedig a rendőrséget. Mindkét helyen kijelentet­ték, hogy az Otthon megnyitása ellen „nem emelnek kifogást.“ Minthogy azonban a bezárás óta, úgy az akkori prefektus, mint a szi­­gurancia főnöke eltávoztak helyükről, kissé nehezen megy a hatóságokkal való tárgyalás. Muresan felügyelő állítólag azt mondta egy munkásküldöttségnek, hogy ő hajlandó lenne a Munkásság Ottho­nát kinyittatni, de elődje, a volt pre­fektus, „elvitte a kulcsokat.“ A vezető­ség egyik hatóságtól a másikig futkos, de mindenütt kitérő választ kap, sőt még azt sem sikerült megtudni mind­­ezideig, hogy mi is voltaképen a be­zárás oka ? Most egy bizottságot küld­tek ki, melynek feladata lesz, hogy fényt derítsen erre az ominózus kér­désre. Ellenben a Munkás Otthont a mai napig sem nyitották ki. Egyebekben a Munkás Otthont még egy komoly veszély fenyegeti. A veze­tőség ugyanis még február hóban át­iratot kapott a városi tanácstól, hogy költözzék ki a város tulajdonát képező Közigazgatási Palota épületéből, egy­ben utasítja a vezetőséget, hogy meg­felelő lakás elnyeréséért forduljon a lakbérleti hivatalhoz. (Még csak ez hiányzott neki ! Szedő.) annak dacára, hogy a város szerződésileg vállal kö­telezettséget más lakás kerítésére az­­esetben, ha a Munkás Otthonnak a palotából ki kell költöznie, így hát még abban az esetben is kétséges lenne az Otthon sorsa, ha annak meg­nyitását a hatóságok engedélyeznék. A sok zaklatást a Munkás Otthon maga is megunván, egy házat vásá­rolt a Kossuth Lajos utcában. De, hogy sikerülni fog-e a beköltözködése, az is nagyon kétséges. Egyelőre ez az ügy peres útra terelődött, melynek ki­menetelétől függ a Munkás Otthon további sorsa. Reálpolitika. Európát ma reálpolitikusok vezetik. Aki nem hiszi, nézzen körül a reális életben. Milyen egészséges realizmus dühöng mindenütt. Hogy realizáltak minden ideált, a gyakorlati józanság nem engedi, hogy a felhőkbe kancsa­­lítsunk, csak előre szabad nézni a biz­tos jövő vidám világszemléletével. Unal­mas eszménycsépelés helyett minden fórumon sürögnek a csülökre kiálló reformerek, akik a gazdasági életet stabilizálják, a forgó életet gyümölcsö­zőn mobilizálják, a háborús elszántsá­got labilizálják és a Berzenkurirt sil­­labizálják. Az osztályharcot elméleti keretek közé utasítják vissza, a latei­­nert leszoktatják a zúgolódásról, mi az a kis éhhalál a világ nagy mozgal­maihoz képest ? ! Naponként olvasni egy-egy etapját a legújabb reálpolitikai ténykedéseknek. A márka rosszabb az osztrák koroná­nál, ez csak természetes? A Ruhrvi­­déken szovjetesdit játszik a francia tábornoki reálpolitika: ez csak szabad és érthető ? laboratóriumi kísérletre nemcsak a khémia szabad tudósai van­nak feljogosítva elvégre? Elvégre? El­végre az orosz szovjetet is likvidálni kell ! Nem lehet mindenki bolond, mint a sarkutazók, vagy Einstein, nem lehet tartósan nélkülözni az orosz pia­cot, kölcsönnel és sáppal hadsereget toborozni és vérbe kell köpülni a Bal­kánt, Lengyelországot és fél Európát, hogy bővüljenek az üzleti kilátások terepei. A fene pacifikát, reálpolitikát kell csinálni. Kicsiben, idehaza, nálunk? Reálpo­litikát, az árgyélusát, ha belegebed is az ország ! A nemzeti kisebbségekről, amelyek nincsenek, említés ne tétessék. Jorga, az beszélhet, az nem reálpoli­tikus. Hazafias szegény, de megette a tudomány a jobbik eszét. Egyre-másra mond le mindenről, nem szereti a ban­kári komaságot és miniszterelnöki só­­gorságot, nem fascinálódik a fascista jelszavaktól, gyógyíthatatlan doktriner a szerencsétlen. Bezzeg a kormány rendszerének legényei, azok igen, azok reálpolitikusok ! Honfiúi gerincesség­gel kerülik az üzletet, konszolidálnak minden tartományt és szagától mente­sítik a hal fejét, amelyből addig bűz­­lött, a szagot magukra veszik, önzetle­nül és férfiasam Amilyen reálisok, ma­holnap egész halkereskedést nyitnak. És meg kell majd büntetni azt a ké­nyesen fintorgó, rossz hazafit, pld. Constantinescut, aki az orrát befogja, mikor a külföldről a boltjukba lép ... M. K. Az amerikai orvosok még a halottakat is föltámasztják. Az amerikai lapok igen sokat fog­lalkoznak két orvos legújabb fölfede­zésével. Dr. Dennis W. Chile chicagói és Dr. G. W. Crile clevelandi orvosok ugyanis hosszas kísérletezés után meg­találták azt a módszert, melynek se­gítségével a halottakat némely esetben föl lehet támasztani. Még az amerikaiak is igen szkep­tikusan fogadták ezt a hírt, de a két orvos egy chicagói orvos-egyesületben a legutóbb előadást tartott a fölfede­zésről s ebből kitűnt, hogy bizonyos esetekben képes a halottakat föltá­masztani. A két orvos már többizben sikere­sen kipróbálta módszerét s a halottak törlesztéséhez az úgynevezett adre­nalin mirigyből készült szérumot hasz­nálták. Az orvosok azt fejtegették, hogy a halottakat csak olyan esetben lehet föltámasztani, ha a halál okát gyor­san meg lehet szüntetni. A halál be­állta után ezt a szérumot befecsken­dezik a szívbe s ettől újra megindul a vérkeringés. Ezzel a módszerrel — a felfedezők szerint — föl lehet tá­masztani a villamos székben kivég­zett emberek hulláját. Néhány óráig nem lehet lesz kiadni a hozzátarto­zóknak, mert rövid időn belül könnyen föl lehetne támasztani a kivégzetteket. Vízbefullás esetén is sikeresen alkal­mazható ez az új halottfeltámasztó módszer. Crile szerényen kijelentette, hogy nem találta föl ezzel az örök élet tit­kát, mert az öreg és beteg emberek életét nem tudja halálesetén megmen­teni, még kevésbbé megfiatalítani, ez Steinach professzor hatáskörébe tarto­­zik. Az új módszer különös sikerrel alkalmazható oly esetekben, amikor a páciens túladag­oltató szertől hal meg. Annyi bizonyos, hogy a két orvos még nem hozta nyilvánosságra a fel­támasztott halottainak a névsorát, sem azt, hogy minek a következtében hal­tak meg azok. Úgy látszik, az ameri­kai orvosok még a halottakat sem hagyják nyugodni. Román-magyar hivatalos szövegű hátbérszerződés kapható Révész könyvkereskedésében O ■ ’ o o . Á eMegnyitnBarabás György modern cipészete!Megnyílt! Főtér 51.—— ■■ (Bodnár-drogéria udvar.) “ Főtér 51. O o■o ■ Á, O

Next