Tükör, 1969. április-június (6. évfolyam, 13-25. szám)
1969-06-10 / 23. szám
ták, hogy ezt a szakot abbahagyja. Később szeretné a magyart is befejezni és szeretne a filozófiába elmélyedni. Sokáig újságíró akart lenni. Végül a tudományos pálya mellett döntött, de nem szakított az írással sem. Egyelőre magának ír, úgy gondolja még korai volna a nyilvánosság elé lépni velük. — Milyen tapasztalatokat szerzett egyetemi évei során? — Sokszor felvetődött, hogy az oktatás színvonala egyenetlen. A pszichológiai oktatás nálunk még nincs teljesen kialakulva, hiszen néhány éves csupán. Szeretnénk, ha a gyakorlatok óraszámát felemelnék, ha több szeminárium volna, ahol alkalmunk nyílna a tananyagok átfogó elméleti megbeszéléseire. Ma már az oktatás struktúrájában is sok az átfedés, ugyanazt a részt más tárgyak előadásaiban is halljuk. Például, az érzékszerveket, a szemet kereken ötször hallottam. Az sem mindegy, hogy az egyes tárgyakat milyen időszakban hallgatjuk. Állatlélektannal első évben foglalkozunk, holott ez megkívánná, hogy az általános lélektanban már elmélyültebbek legyünk. Szerettük volna elérni, hogy egyszakosok legyünk kezdettől fogva. Akkor felemelhetnék egyes tárgyak óraszámát, sorrendet cserélhetnének, új tárgyakat is bevezethetnének. — Milyen új tárgyakat? — Biokémiát, információelméletet, kibernetikát. S a matematikai statisztikából gyakorlatot. A jelenlegi tanterv szerint sokat adnak, csak kicsit felületesen, összehasonlítva a moszkvai Komonoszov egyetem pszichológiai fakultásával, ahol ösztöndíjjal öt hónapot töltöttem, s most jöttem viszsza, a tanterv ott nem olyan széles, de egységesebb és mélyebb. Több matematikát tanítanak, a természettudományos megalapozásra törekednek. Nálunk a követelmények néha túl szigorúak, máskor túl liberálisak. Az oktatás nem nevel eléggé önállóságra. Magolni kell, mert nem mindig az érdekli az előadót, hogy mennyire sajátítottuk el az anyagot. Szeminárium csak az ötödik évben van, de sokszor nem éri el a kellő színvonalat. Vagy a tanár beszél egész idő alatt, vagy mivel a referens anyagát a többiek el sem olvasták, nincs kérdés, amit megbeszéljenek. — Tervei? — Szeretnék olyan területre kerülni, ahol kutatni lehet. Különösen a művészetpszichológia érdekel, de az általános oktatói tevékenység is. SARKADY MÁRIA CSÁKVÁRIAK HÁRY JÁNOSA Születhet mese a meséről? Ami Csákvárott történt — úgy tetszik — azt mondja: igen. És úgy születhetett, mint a hajdanvolt szerző verse, aki így kezdte regényes történetét: „Ülj mellém a kandallóhoz, Fel van szítva melege ...” Kezemben van egy emlékkönyv valamelyik csákvári borospince gazdájának hagyatékából. Rigmus rigmust ér benne, s mind a házigazda borát, vendégszeretetét magasztalja. Azt mondják, e vendégkönyv lapjai fölött egyezett meg Paulini Béla és Harsányi Zsolt, hogy a csákvári parasztszínjátszók adottságaihoz igazítja a Kodály daljáték szövegkönyvét. Justh Zsigmond múlt századi parasztszínjátszóival kötetre menő cikk, tanulmány, visszaemlékezés foglalkozik. A csákvári vállalkozás — talán a Paulini személyét egykor beárnyékolt előítélet miatt? — feledésbe merült. 102 ÉVE TANÍTÓK Megyünk Csákvár főutcáján és a régi Földmíves Játékszín egyik oszlopát, Kovács László nyugdíjas tanítót keressük. — A rektor úr — mutat egy sárga épületre az első megkérdezett — ott lakik, ősei 102 éve oktatják Csákvár népét. Nagyapja még negyvennyolcas honvéd volt, fél századig szolgálta a falu művelődését. Laci bácsi szintén 50 esztendeje osztja meg a csákváriakkal azt, amit tud és amit álmodik. Volt ő itt tanító, mozigépész kántor, karnagy, kérvényíró..., legutóbb pedig egy múzeumra való anyagot hordott össze kerékpáron Csákvár múltjára utaló tárgyakból. És ő volt, aki 40 évvel ezelőtt a parasztműkedvelők előtt kedvcsinálóul fölolvasta Garay Jánosnak Az obsitos című költeményét: Hárman valának együtt, a potrohos bíró, Egy obsitos vitéz és a furfangos író ... Garay humora megigézte a hallgatóságot. Odaadtak negyedévet szabad óráikból a készülődésre, tanulásra, hogy előadhassák a Kodály-féle Háryt. Az előkészületek mozgatója Paulini Béla, a daljáték szövegkönyvének társszerzője volt. KODÁLY AZ ELŐADÁSRÓL Csákvár parasztszínészei, akik addig olyan kérészéltű művekre áldozták türelmüket, mint a Csizmadia mint kísértet, vagy a Tót lány című darabok betanulása, most szinte megújultak. Mintha csak eljutottak volna hozzájuk a Háry budapesti bemutatóját megelőző Kodály nyilatkozat szavai: „ ... most először szólalnak meg az Operaház színpadán a magyar nép dalai. Bár fakadna nyomukban egy kevés szeretet az árva ország legárvább gyermekei iránt.” Hogy a szerző hamarosan a Nemzeti Színház színpadán láthatta daljátékát, éppen a legárvább gyermekek előadásában, az Paulini Béla együttest teremtő talentumáról is vallott. És nem hallgathatjuk el Bozory Endre egykori vendéglős nevét sem. Az ő vendéglőjében volt az akkori Csákvár egyetlen színpada, ott próbált a Játékszín együttese. Darabírással is próbálkozott a literátus vendéglős — no meg ő rendezte a Háry előadását. A sajtó az egzotikumnak szóló lelkendezéssel, vagy fanyalgással fogadta a pes-Negyven éve, 1929-ben mutatták be a csákvári Magyar Földmíves Játékszín tagjai a budapesti Nemzeti Színházban Kodály Háry János című daljátékát. Kovács László nyugdíjas igazgató, a helytörténeti múzeum létrehozója