Új Tükör, 1977. április-június (14. évolyam, 14-26. szám)
1977-04-03 / 14. szám
Gazdag világ volt a Lápság! Hol is termett az a töméntelen sok hal? Hiszen csak én kifogtam annyit, amennyi ma nincs is az egész Krasznában! VÉGH ANTAL ALAPI EMBER — Emlékszik még azokra a régi időkre ? — Hát már hogyne emlékeznék! Én úgy emlékszek mindenre, mintha tegnap történt volna! És el is vagyok rá készülve, hogy mindent összefoglaljak. Mert amit én tudok, azt már nem tudja senki! Azok közül a régi cimborák közül nincs már egy se! Aki fiatalabb, mint én, nem látott semmit! Aki tőlem idősebb, odavan. Én vagyok a egyetlen az egész nápon! A nagyapám százöt évet élt. Az apám kilencvennyolcat. Akkor még nekem is kell legyen egy pár hátra a mostani után! Ez a kilencven se kevés! Jó, hogy jött, legalább mindent elmondok. Én már régen szerettem volna, hogy tudja mindenki, micsoda nagy dolgok voltak itt hajdan! A legnagyobb tán az volt, ami még kisgyerek koromban történt. Csak tudnám a nevét a csodálatos embernek! Mindenre visszaemlékszem, csak a nevére nem. Azt is tudom, túl a Láp felől jött Reszege- Piskoltról. Az most Románia. Azt az embert a Jóisten csodálatosképpen teremtette. Eljött ide Kocsordra, meg a többi szatmári lápi községekbe, aztán minden terményt, ami csak volt, mindet, de mindet felvásárolta! Olyan jó pénzt fizetett, hogy volt, aki a szájából is odaadta a terményt! Szekérre rakatta, elvitette! Na, aztán jött a tél, esett vagy másfél méternyi hó, május elsején még itt érte a tavasz azt a nagy téli havat, az utolsó cseppig. Aztán az elolvadt és lett akkora víz mindenfelé, hogy a csűrkaput levettük, azon mentünk át egyik szomszédból a másli síkba, evezve. Még el se ment a víz, megjött az eső. Tavaszra a jószág úgy leromlott, hogy jártányi ereje se volt. Egy kosár penészes kukoricáért lehetett venni egy lovat. A határba ki se tudtunk menni, mert a láp feljött ide a kertekig. Még a kövesúton is átcsapott. No, akkor V Akkoriban mindenhez kellett az embernek érteni! Ahol víz nem volt, ott a fa úgy nőtt, mintha húzták volna □ 3