Új Tükör, 1977. április-június (14. évolyam, 14-26. szám)
1977-06-12 / 24. szám
XIV. ÉVFOLYAM 24. SZÁM 1977. JÚNIUS 12. TARTALOM A címlapon: Jelenet Bernstein Szerenád című balettjéből (Szalay Zoltán felvétele) (Cikkünk a 29. oldalon) A hátlapon: Avar István (Keleti Éva felvétele) (írásunk a 29. oldalon) Heti ajánlat Kaján: Látogatás Itáliában 2-4 Somogyi Tóth Sándor: Fondorlatos szövegek5 Fogják meg, tolvaj! (Rapai Nándor-Sz. Szalay Péter) 6-8 Czakó Gábor: Rajongani és kölcsönkérni 8-9 Irodalmunk a 70-es években Cseres Tiborral beszélget Berkes Erzsébet 10 Major Ottó: Hit, illúziók nélkül 11 Thurzó Gábor: Hol van az én belvárosom? 12-13 Bal, jobb . . . bal! (Gárdos Miklós) 14-15 Jordan Radicskov: Kicsi, jámbor ember (elbeszélés) Két bolgár népdal 16-17 Ady-sorozat 7. Varga József: „Az új kísértet” — A szocializmus Ady gondolatvilágában Ady Endre: Anatole France vallása 18-20 Babits a háborúról és a békéről (Gál István) Kiadatlan Babits-versek 21 Sárkányeregető (Danis Barna, MTI felvétele) 22 Az író és a béke 23 Michelangelo Buonarroti - a költő 24-25 Dorombán a helyzet változatlan (Leveli Béla) Gyerekes dolgok (Csala Károly) 26 Kern András utoléri magát (Koltai Tamás) 27 Min dolgozik? Gáli István, Ágai Karola, Székely Gábor 28 Felemás bemutató (Juhász Előd) „Bennem a dánnál több a római" (Szántó Judit) Cannes '77 Básti Lajos (Dalos László) E heti filmkalauzunk: Nemeskürty István 29-31 Ajtók, ablakok, kérdezők (Bor Ambrus rádiójegyzete) Fölöslegesen az éterbe? (Lőcsei Gabriella) Bernáth és Déry Magatartás (Tamás István tv-krónikája) 32-33 Világ-Tükör 34-35 36-37 40-41 38 42 44 SOMOGYI TÓTH SÁNDOR Fondorlatos A JL JLz öntudatlan fondorlat korán terem, midőn a kisgyerek varázslónak mondja magát. Vagy egyszerűen mozdonynak. Imigyen érvel: mozdony vagyok, és nem megyek a vízbe, mert megrozsdásodom. Kisebbik fiam hároméves lehetett, mikor mozdonynak adta ki magát — és persze, ezen senki se bosszankodott. Miért is?! Ám ugyanő valamivel később mézes dicséretekkel halmozta el nagyanyját a remek húslevesért, ami aztán érintetlenül a tányérjában maradt. Nagyobbik fiamat mérhetetlenül felbosszantotta, mondhatnám, felbőszítette a primitív játék, hisz látható: a tányérban ott a hüledező valóság, fölötte meg a fondor szöveg. Ez, persze, régi muzsika. A hároméves kisgyerekből férfi lett, és ma már tele van megbocsátó türelemmel. Nem tudom, tetszenek-e észlelni; egyre megadóbban, egyre fásultabban nyeljük-tűrjük a fondorlatos szövegeket. Barátunk, testvérünk, atyánk, gyerekünk, munkatársunk fondorlatos szövegeit. Hatóságok, hivatalok, szolgáltatóvállalatok, újságok, kulturális intézmények fondorlatos szövegeit. ígéret: igen, felhív, elintéz valamit, elvégzi a munkát. És mi történik? Barátunk, vagy a hivatal nem hív föl, nem intéz el semmit, a munka elvégezetlen marad. Mi pedig egyre ritkábban tiltakozunk. Felfoghatatlannak látszik, mégis így van: a tiltakozás sértésnek számít. Hogyan, hogyan sem, kialakult egy hátborzongató gyakorlat, mikor is nem a szószegő szégyelli magát, hanem az, aki egy ígéretet számontartani merészel. vagy másfél éve történt, hogy egy téli szélroham a házunk előtti öreg vadgesztenyefáról letört két hatalmas, villa alakú ágat. Az ágak fennakadtak a lengőkábelen. A helyzet, különösen nedves időben, tűzveszéllyel fenyeget. (Villamosmérnök szomszédunk véleménye.) Az Elektromos Művek hibafelvevője kezdetben eléggé barátságosan tárgyalt velünk, a hatodik vagy hetedik bejelentésre azonban hűvösen közölte, hogy a jelzett hiba elhárítása nem az ő dolguk, ők a bejelentést továbbítják az illetékes vállalathoz. Továbbították, vagy sem, az ágak ma is ott lengenek a dróton, esős időben néha felszikráznak, mint hatalmas csillagszórók. Megjegyzem, a hibafelvevő kisasszony hideg hangja engem már akkor baljós érzésekkel töltött el, bár nem akartam hinni, hogy egy nyilvánvaló ,közveszélyt is le lehet takarni efféle fondorlatos szöveggel. Fiatal barátom — egyetemi hallgató — meséli, horkantva röhög hozzá, hogy van egy vallásos leányzó a szemináriumi csoportjukban, aki az etikai megbeszéléseken a legvadabb ateista kirohanásokkal lepi meg társait.Nem titkolja vallásosságát, de nem is magyarázkodik. Ezt faggyúzd meg! — mondja a barátom. Ha megkísérlem megfaggyúzni, csakis arra gondolhatok, hogy az istenhívő leányzó immáron természetesnek tartja, hogy miután gyónt és áldozott, a szemináriumokon „istentelen” beszédeket tart, mintha ezek a szövegek nem hozzá tartoznának, csak valamilyen levegőben úszó óhajra hangoznának el. Óhajtják, vagy sem, ő mondja. Ez a divat. Továbbá az is divat, hogy fondorlatos szöveg mögé bújjon az, aki nyilvánvalóan felelős. A televízió egy rövid riportjában a felelős hivatalnokot gyóntatják. Emberünk mogorván, és egy darabig magyarul válaszolgat, míglen elhangzik a keresztkérdés: „Figyelmeztette ön a lakókat, hogy költözzenek ki a veszélyesen düledező házból?” A riportalany tekergeti a nyakát, végül megalkotja a választ, íme: „Jelenleg erre vonatkozó kötelezés még nem ment ki.” De nemcsak a felelősség menekül fondorlatos szövegek mögé, hanem a féltudás, a homályos gondolat is. Egyik szaklapunk részben önkritikus vitát indított a tudományos nyelvről. Sok egyéb mellett tetemre hívják itt a szakfolyóiratokat, amelyek „gyakran szívesebben veszik a sok idegen kifejezésben megbújó álmondanivalót, mint a szépen kifejezett, de kellemetlen igaz gondolatot”. Eszerint létezik egy intézményes irtózás a „kellemetlen igazságtól”. Esetleg a makacs tényektől. Riportereinkből ömlik a panasz, hogy alanyaik elmondják ugyan a tényeket, de nem vállalják. Az okok ismertek: félelem a megtorlástól, presztízs-szempontok, csoportérdekek, tapintat vagy áltapintat, falak vagy álfalak, tilalom vagy vélt tilalom. Melyik igazi, melyik vélt akadály — ki dönti el? A fondorlatos szövegek zömét e döntési bizonytalanság táplálja. A hírlapi tudósítás közli, hogy valahol tárgyaltak, de nem árulja el, miről. Az információ a szemünk láttára titokhalmazzá változik. No és, a fondorlatos szöveget, ugye, fondorlatos fejjel kell olvasni is. Mi van a szöveg mögött? Egy riport úgyszólván idilli képet fest például a fiatalkorúak büntetőintézetéről. Az olvasó, persze kételkedik. És a riporter is tudja, hogy az olvasó kételkedik. A fő baj az: senkit se gondol már arra, hogy egy fiatalember, aki kissé lazábban gondolkodik, Tökölt esetleg üdülőhelynek véli, vagy legalábbis elviselhetőnek. Nem lehetséges ez? A finom, fondorlatos szövegnek áldozatai is lehetnek. Túlzás? Mindenesetre létezik a csönd, a megértés, a legyintés, a könnyű megbocsátás, létezik egy fondorlatos szellemiség. Amelyben az igen nemet is jelenthet, az információ éppen ott van elnyesve, ahol tudás, esetleg másféle tudat hajthatna ki belőle; egy-egy visszataszító jelenség olykor egyenesen gyönyörű nevezetet kap. Példáért most ne menjünk messze, csak vessünk egy pillantást a címre: Fondorlatos szövegek. Szép nevezet. Nem igaz? szövegek