Új Tükör, 1980. július-szeptember (17. évfolyam, 27-39. szám)

1980-08-10 / 32. szám

Eredeti neve Országh Pál volt, szlovák költőként a H VIEZDOSLA­V nevet vette fel, ami annyit jelent, mint CSILLAGDICSŐÍTŐ. Költészete a népnyelv gazdagítása a XIX. század forradalmi eszméivel, szabadság­­vággyal, a Goethe és Schiller sugall­ta klasszikus formákkal. Lírai eposza, A CSŐSZ FELESÉGE, modern témá­ban azt a népszerűséget biztosította számára, mint nálunk történelmi té­mában Arany Jánosnak a Toldi. 1910-ben, egyik legszebb versében köl­tői választ adott Ady Endrének A MAGYAR JAKOBINUS DALA-ra, a magyar költőt „virradó idők herold”­­jának nevezve. A első világháború borzalmait a VÉRES SZONETTEK megírásával utasította vissza az em­beriség nevében. 1912-ben a budapes­ti Kisfaludy Társaság levelező tagjá­nak választotta Petőfi és Arany 28 versének szlovákra fordításáért. BARÁTAI MARTIN KUKUCIN (1860—1928) Árva megyei származású, eredeti ne­ve Bencúr Mátyás. Orvosnak készült, s prágai tanulmányai alatt megismer­kedett a Masaryk köréhez tartozó délszláv­ diákcsoport tagjaival. Közü­lük választva feleséget, az adriai Brac szigetén lett orvos, majd az ínség elöl kivándorló lakosságot követve Latin- Amerikában. Dél-Chilében, a Tűzföl­­dön élt 1922-ig. Hazatért Csehszlová­kiába, majd súlyos betegen ismét fe­lesége szülőföldjén, a Szerb—Horvát— Szlovén Királyságban telepedett le. Ott is halt meg. Hibátlan tollú, erős lélekrajzú novellista. Kukucin irta meg a szlovák próza első modern re­mekét, a HÁZ A HEGYOLDALBAN című történetet. — Sógor — szólalt meg Janó. — Késő van már, kár lenne kimen­­nünk az erdőre. Hanem hát itt se üljün­k hiába, gyerünk, nézzünk el a te kertedbe, hátha találunk ott al­kalmas helyet a méhesnek. Ha már két kaptárunk van, úgy illik, hogy méhesünk is legyen. Végül is úgy határoztak, hogy az immár oly nagy dicsőséges körtefa alatt állítják fel a méhest. — A­mi pedig az anyagot illeti? Ha a méhek közösek, legyen közös a méhes is. Te adod a fundust, én adoim az anyagot. Mindjárt át is hordhatjuk ide a fészer alá, s mi­helyt előre fordul az idő, nekifo­gunk a munkának. Ha most áthord­juk az anyagot, nem lesz rá gondunk később — mondta Janó. Ondro i beleegyezőleg bólintott, m­i Mentek Janóékh­d­, OjUird­Tak­at vállon a k­isebb - nagy­o­bb fahasába- KH ! PAVOL HVIEZDOSLAV A szlovák néphez Nem! Én nem értem, hogy boríthatott el időtlen régen tenger mélye lenn. Vén századok barlangja ringatott el? Heversz máig haláltalan s mégis élettelen? Nézd! Minden élni mozdul a világon, mint fürge hangyaboly, mint fürge méhe-raj; mióta - népem! - itt tespedsz az esti árnyon, a földgolyót is hányszor megkerülte a lusta csigafaj! Nem értem én, hol, merre voltál, míg ezredév jött ezredévre. Föld kráterében bujdokoltál? Vagy fölszöktél a csillagok mezejére? Hisz furcsa és csodás: világok múlnak és alakulnak. Víg zajra bú­sóhaja jő. Csak te vagy néma, hol a fények gyúlnak? Nomád hullámok tűntén csak puszta sziklai kő? Nem! Föl nem foghatom. Nincs ki megmagyarázza, tíz emberöltőnk mért oly fekete? Mezőnkön mért lebeg füstfelhők barna gyásza? Mért fojtja még mellünk a múlt köde? Nincs-e a testünknek lelke talán? Vagy kebelünkből kihalt-e a szív? Hol lélek, ott élet. Ott bátran lángol a láng! Hol szív ver, ott élni örök, ha dobszava hív! Ó, hosszú, hosszú, hosszú lét! S meg sem mutattuk arcunk a világnak. De homlokunkra fekete igét égetett már a szégyen és gyalázat, örök rabszolgaság álmát aludni, mint kinek szent keresztség sem jutott? Rút lomhaságból fogsz-e hát ocsúdni? Pirulj! Nézd, nézd! A gúny reád ujjal mutat. Hajnal kél, s nem tudom, szíved mért döbben félve. Hogy vörös? Volt-e már fény, amely fekete? Vagy tán búvár gyanánt süllyedtél vak sötétbe, s azért von úgy magához a tenger feneke? Ha búvár vagy, a kor rángatja köteled már; siess, repülj a mélyből a hajnalfénybe fel, s mutasd meg, hogy mi veszve s amit eltékozoltál, pótolja azt a tenger igaz gyöngyeivel! KARDOS PÁL fordítása Dal­ ia a szeretet s a szíveknek talajába mélyen benő. Ne félj, ha csúf szelek sziszegnek, drágám, sem az ősztől, idő­változásról mit sem tud ő. Mindig jót vágyik tenni, s így csak átöltözik törvény szerint. Virág s gyümölcs kell? Méz vagy illat? Akarsz hűs árnyban ülni? Ring hársfa, almafa, rozmaring . . . S mikor eltűntünk már örökre a föld mélyében valahol, majd síri álmaink fölött e merengő ciprus silbakol akkor is, épp holdkeltekor. KÁLNOKY LÁSZLÓ fordítása Szűk szobában Szűk szobából zöld pagonyba, ki a napra, ki ! Hív a fény, pacsirta hangja, Lét harangjai. Lomb a rügyből, méh a kasból, bábból pille kél -Rejtek nyit mélyből, magasból, Mind csodát ígér. Hull a tél törött bilincse, zár, retesz lazúl -rét, mező ezernyi kincse Pattan, hajt, virul. Biz bolond, ki most nem éled kuksol, mint a sün! Bontsd ki szárnyad, törj ki, lélek, szállj, szállj, messze tűnj! Vesszen a gond, bánat árnya, omoljon a fal! Zeng a jég arany hulláma, surranj, mint a hal . . . Hív a fényes égi sátor, szállj, mint a madár, szedj a vigasz harmatából s mámor méze vár. Zengd e szép világ csodáit, nyíló tavaszát! Kinek e nap nem világít, fényt már sose lát. Kit e pompa nem vidít ma, mit remélne még? Hajtsa bús fejét a sírba, oltsa ki szívét. . . MÁNDY STEFÁNIA fordítása

Next