Új Tükör, 1981. október-december (18. évfolyam, 40-52. szám)
1981-10-04 / 40. szám
FÉSZEK A SZÉLBEN Színes szovjet-észt film Huzatos világban élnek az első filmes Olev Neuland hősei 1945 őszén, az észt erdőkben. A háborúnak vége ugyan, de belharcok nyugtalanítják az új renddel amúgy is csak most barátkozó, változásoktól idegenkedő parasztok életét. Neuland fészeklakói, a gazda, a felesége meg a menyük (a háborúban eltűnt fiúról egyelőre semmi hír), kis tanyájuk védettségében szeretnék átvészelni a zűrzavaros időket. Egyezkednek a helyi szovjet vezetőjével, halogatják agabonabeszolgáltatás napját, félnek az erdőben rejtőzködő „testvérektől”, akik golyóval fenyegetőznek, ha a parasztok engedelmeskednek az új embereknek. A külön világot építgető kisember próbálja meghúzni magát a történelem viharában, ám elbújnia — mint ahogyan azt annyi film bizonyította már — ezúttal sem sikerül. A fiatal észt rendező egyébként is olyan vészjósló hangulattal indítja történetét, hogy filmes tapasztalataink híján is bizonyosak lehetünk benne, rögtön az első percekben: az események ezt a menedékfészket is hamarosan szétfújják a szélben. Székely Gabriella indul el szerencsét próbálni, gyűjtögetni, autót vásárolni. Jövő húsvétkor talán itt találkozunk vele is, a kocsma pultjánál. Nikola Babic aggódva figyeli ezt az újkori népvándorlást. „z ŐRÜLT NAPOK Színes jugoszláv film A partizánkalandokat lassan kiszorítják a vendégmunkásokról szóló történetek az új jugoszláv filmekben. Az NSZK-ban vagy Skandináviában dolgozó férfiak, a magányosan várakozó asszonyok, családok sorsa, a kizökkent életutak kevésbé fordulatos meséi újabb, hétköznapi legendáriumot építenek. Hősei nem a szikár hegyek sziklái mögül célozzák a német tankokat, nem tűzharcban kergetik ki hazájukból a fasisztákat. Nem hidakat és utakat robbantanak, hanem gazdagodnak. Az idegenben végzett keserves munka gyümölcsével — ha csak tehetik — sietnek haza, hogy dicsekedhessenek. Lám, mire vitték odakünn: büszkén csillog az új autó a félig kész ház előtt. És a magányos estéken nehezen kuporgatott márkák a hazai kocsma pálinkájára váltódnak át. A dokumentarista Nikola Babic első játékfilmjében ilyen pálinkás, őrült nap történetét meséli el. Hősei fogadásokat is kötnek, persze nem erejüket, bátorságukat, férfiasságukat próbálgatják, hanem a vagyonukat. Kinek sikerült többet összespórolnia a messzi munkásszálláson, a párna alatt. A játék vérre megy, a konyakszagú hangulatban lövés is dörren. És másnap reggel valaki más Hanglemez A VONÓ MESTEREI Nomen est omen: a Hungaroton hanglemezhetekre megjelentetett lemez afféle jutalomjátéka a nagyszerű Liszt Ferenc Kamarazenekarnak. Szó, ami szó, megérdemlik ezt a — nyilván az ő kedvükért készített — felvételt, mert nemcsak a világ hangversenypódiumain szereznek becsületet a magyar előadóművészetnek, hanem a Hungaroton sztárjaiként a magyar hanglemezgyártás rangját is erősítik. S nagy lélegzetű produkcióik mellett szükséges, hasznos az olyan összeállítás, amely képet ad a zenekar elegáns virtuozitásáról, folyékony muzsikáló képességéről, sokoldalú stílusbiztonságáról. Feltehetően ugyanannak a koncepciónak a folytatása ez a válogatás, amely ráadásszámokból készített korábbi lemezüket szülte, jóllehet a Purcell, Vivaldi, Benedetto Marcello, Mozart, Mendelssohn, Bartók műveit megszólaltató mostani lemez kevésbé könnyed darabokat kínál, mint elődje, mégis portrészerűen ábrázolja a 16 vonósművész muzsikusegyéniségét, kamarazenekari játékstílusát. A választott műsor éppen koncertszerű felépítésével alkalmas rá, hogy az együttes valamennyi jó tulajdonságát bemutassa — talán csak a Benedetto Marcello-feldolgozás és a Bartók-átirat jelzi, hogy itt egy fokkal kevésbé komolyan kell venni a programot és inkább az együttes önfeledt muzsikálására érdemes figyelni. A Rolla János irányította zenekar fényes hangzását és fölényes stiláris érzékét bámulva azonban, lehetetlen szó nélkül hagyni a tasakszöveget. Ez ugyanis — a gyakorlattól eltérően — csupán a zenekar pályafutását közli; jutalomjátékféléről lévén szó, ez a meggondolás helyénvaló. Szellemesebb, figyelemre méltóbb formáturam bocsá’, helyenként pontosabb fogalmazást is) találhattak volna ugyan, az olvasó mégsem ezen ütközik meg, hanem azon a mondaton, amely szerint „A zenekar fejlődésében fontos szerepet játszott Sándor Frigyes, aki 1979-ben bekövetkezett haláláig az együttes művészeti vezetője volt”. Lehet, hogy két év alatt elfelejtettük a felejthetetlen Sándor Frigyes meghatározó jelentőségét? Bizonyára a méltán világhírű együttesnek és hangversenymesterének, Rolla Jánosnak sem öröm, ha megtagadjáktőle azt, akinek briliáns egyéniségét köszönheti. A figyelmes zenebarátnak meg keserű lesz a szája íze tőle. (Hungaro- Feuer Mária PRUTKAY PÉTER Csók István Galéria A magában álló, megroggyant, kényelmetlen kis földszintes házból a komfortos lakótelepi lakásba, aztán a sokadik emeleti, arcnélküli beton Sieti ajánlat Kiállítás LÓRÁNT ZSUZSA SZOBRAI Vigadó Galéria A pályakezdetet jó karakterérzék, biztos mesterségbeli tudás és tradicionális szobrászi felfogás jellemezte. Néhány évvel később, a patinázott bronzot festett anyagok — főleg terrakotta és fa — váltották fel, a szemlélet pedig még határozottabban jelenségközelivé, kifejezetten életképi jellegűvé vált. A portrék mellett pittoreszk zsánerfigurák jelentek meg, amelyek nemzedéktársaink magatartásformáit és viseletét állítják elénk a jellegzetes külsőségek szeretetteljes ábrázolásával. Akár mai tanagráknak is tekinthetők ezek a kis szobrok, az ülő és álló alakok, a páros és egyedül álló figurák, mert groteszk és banalitás, idill és érzelmesség, önirónia és játékszerűség elegyedik bennük. Ez a jelenségcentrikus felfogás, a jelenség világon keresztül megragadható tartalmak iránti fogékonyság az erejük és korlátjuk, a pozitívumuk és negatívumuk is egyben. Mindez nem zárja ki egyértelműen a tetszetős látszatok mögé való pillantást, a valóság árnyoldalainak tudomásulvételét, de az életkonfliktusok édes-fanyar elsimítását és egy könnyen emészthető, túlságosan is „fogyasztható” művészet kialakulását sem. (Képünkön a Frigy című szobor) Nagy Zoltán lukból vissza a független kis kertes házba — ha ugyan nem tanyára — napjaink egyik közhelye ez. Kimondani csak hatásosan megfogalmazva érdemes. Aki képes rá, az „közéleti művésszé” válik. Prutkay Péter — grafikánkban ma egyedülálló módon — éppen az: közéleti művész. Érzékeli a napi valóságot maga körül; fontosnak tartja, hogy reagáljon rá; élesen, indulatosan, egyértelműen fogalmaz; legtöbbször montázsszerűen komponál fotografikusan tiszta képelemekből (nemhiába, hogy ez századunk politikus művészetének legbeváltabb eszköze). Prutkay áttekintést ad eddigi tevékenységéről: régebbi, a világ egészéről, sorsáról elmélkedő lapjai után rövid, átmeneti nosztalgikus időszak következett, ám friss grafikáit már egyértelműen ez a közéletiség jellemzi. Karcos iróniájának mindenki célpontja, aki szennyezi környezetünket, szellemi környezetünket elsősorban. Nem sokat teketóriázik, a hétköznapok elhibázott tételeire ráüti a „stornó” pecsétet. (Képünkön A magyar tenger grafika) Bán András IX. KISALFÖLDI TÁRLAT Győr, Múzeumi Képtár Mitől kisalföldi ez a tárlat? Hát attól, hogy a Kisalföldön rendezték, immár kilencedszer. Nyomósabb indokot e sorok írója nem talált. A kiállítók illetősége okán? Például Pápa is a Kisalföldön van, pápai művészt mégsem hív oda senki. Talán a művek rokonsága, a bennük felszínre kerülő alkotói szellemiség, mely a szűkebb haza karakterét mutatja meg a művészet eszközeivel, ez tenné jellegzetesen kisalföldivé? Ne reménykedjék a győri Napóleon-házba, az egyébként szépen rendezett tárlatra betérő ... Nem fogja össze a műveket genius loci, ahogy más megyék és a területi szervezetek kiállításait is csak ritkán jellemzi valamilyen szellem helyi kötődése, s a hely ihlető szellemének megragadása. Formai egység, egy műhely arculata uralkodik talán? Ilyenre sincs példa itt. Miért érdemes mégis elmenni az Alkotmány utcai képtárba? Egyes művekért. Cziráki Lajos Szoba virágokkal című festményéért, mely sejtelmességében is hátat borsóztató láttató erővel szól az alkotó ember könyörtelen magárahagyatottságáról, és szürrealisztikus szép rajzaiért elsősorban. Patay Éva Tükörbe néző című képéért, aki önmaga és tükörképe összevetésével kutatja a lélek mélységét, akinek expresszív kifejezésmódját egy életmű hitelesíti. A többiek szerényebben szerepelnek, de jó művekben nincs hiány: Babos Ágnes, Kovács Gábor, Benkő Mariann, Farsang Sándor képei, Som János kerámiái, Sz. Egyed Emma és Renner □ 3