Új Tükör, 1981. október-december (18. évfolyam, 40-52. szám)

1981-10-04 / 40. szám

FÉSZEK A SZÉLBEN Színes szovjet-észt film Huzatos világban élnek az első filmes Olev Neuland hősei 1945 őszén, az észt erdőkben. A háborúnak vége ugyan, de belharcok nyugtalanítják az új renddel amúgy is csak most ba­rátkozó, változásoktól idegenkedő parasztok életét. Neuland fészekla­kói, a gazda, a felesége meg a me­nyük (a háborúban eltűnt fiúról egyelőre semmi hír), kis tanyájuk védettségében szeretnék átvészelni a zűrzavaros időket. Egyezkednek a helyi szovjet vezetőjével, halogatják a­­gabonabeszolgáltatás napját, fél­nek az erdőben rejtőzködő „testvé­rektől”, akik golyóval fenyegetőz­nek, ha a parasztok engedelmesked­nek az új embereknek. A külön világot építgető kisember próbálja meghúzni magát a történe­lem viharában, ám elbújnia — mint ahogyan azt annyi film bizonyította már — ezúttal sem sikerül. A fiatal észt rendező egyébként is olyan vészjósló hangulattal indítja törté­netét, hogy filmes tapasztalataink hí­ján is bizonyosak lehetünk benne, rögtön az első percekben: az esemé­nyek ezt a menedékfészket is hama­rosan szétfújják a szélben. Székely Gabriella indul el szerencsét próbálni, gyűjtö­getni, autót vásárolni. Jövő húsvét­­kor talán itt találkozunk vele is, a kocsma pultjánál. Nikola Babic ag­gódva figyeli ezt az újkori népván­dorlást. „­z ŐRÜLT NAPOK Színes jugoszláv film A partizánkalandokat lassan kiszo­rítják a vendégmunkásokról szóló történetek az új jugoszláv filmek­ben. Az NSZK-ban vagy Skandiná­viában dolgozó férfiak, a magányo­san várakozó asszonyok, családok sorsa, a kizökkent életutak kevésbé fordulatos meséi újabb, hétköznapi legendáriumot építenek. Hősei nem a szikár hegyek sziklái mögül céloz­zák a német tankokat, nem tűzharc­ban kergetik ki hazájukból a fasisz­tákat. Nem hidakat és utakat rob­bantanak, hanem gazdagodnak. Az idegenben végzett keserves munka gyümölcsével — ha csak tehetik — sietnek haza, hogy dicsekedhessenek. Lám, mire vitték odakünn: büszkén csillog az új autó a félig kész ház előtt. És a magányos estéken nehe­zen kuporgatott márkák a hazai kocsma pálinkájára váltódnak át. A dokumentarista Nikola Babic első játékfilmjében ilyen pálinkás, őrült nap történetét meséli el. Hő­sei fogadásokat is kötnek, persze nem erejüket, bátorságukat, férfiasságu­kat próbálgatják, hanem a vagyonu­kat. Kinek sikerült többet összespó­rolnia a messzi munkásszálláson, a párna alatt. A játék vérre megy, a konyakszagú hangulatban lövés is dörren. És másnap reggel valaki más Hanglemez A VONÓ MESTEREI Nomen est omen: a Hungaroton hanglemezhetekre megjelentetett lemez afféle jutalomjátéka a nagy­szerű Liszt Ferenc Kamarazenekar­nak. Szó, ami szó, megérdemlik ezt a — nyilván az ő kedvükért készített — felvételt, mert nemcsak a világ hangversenypódiumain szereznek be­csületet a magyar előadóművészet­nek, hanem a Hungaroton sztárjai­ként a magyar hanglemezgyártás rangját is erősítik. S nagy lélegzetű produkcióik mellett szükséges, hasz­nos az olyan összeállítás, amely ké­pet ad a zenekar elegáns virtuozitá­sáról, folyékony muzsikáló képessé­géről, sokoldalú stílusbiztonságáról. Feltehetően ugyanannak a koncep­ciónak a folytatása ez a válogatás, amely ráadásszámokból készített ko­rábbi lemezüket szülte, jóllehet a Purcell, Vivaldi, Benedetto Marcello, Mozart, Mendelssohn, Bartók műveit megszólaltató mostani lemez kevés­bé könnyed darabokat kínál, mint elődje, mégis portrészerűen ábrázol­ja a 16 vonósművész muzsikusegyé­niségét, kamarazenekari játékstílu­sát. A választott műsor éppen kon­certszerű felépítésével alkalmas rá, hogy az együttes valamennyi jó tu­lajdonságát bemutassa — talán csak a Benedetto Marcello-feldolgozás és a Bartók-átirat jelzi, hogy itt egy fokkal kevésbé komolyan kell venni a programot és inkább az együttes önfeledt muzsikálására érdemes fi­gyelni. A Rolla János irányította ze­nekar fényes hangzását és fölényes stiláris érzékét bámulva azonban, le­hetetlen szó nélkül hagyni a tasak­­szöveget. Ez ugyanis — a gyakorlat­tól eltérően — csupán a zenekar pá­lyafutását közli; jutalomjátékféléről lévén s­zó, ez a meggondolás helyén­való. Szellemesebb, figyelemre mél­tóbb formát­­uram bocsá’, helyen­ként pontosabb fogalmazást is) talál­hattak volna ugyan, az olvasó még­sem ezen ütközik meg, hanem azon a mondaton, amely szerint „A zene­kar fejlődésében fontos szerepet ját­szott Sándor Frigyes, aki 1979-ben bekövetkezett haláláig az együttes művészeti vezetője volt”. Lehet, hogy két év alatt elfelejtettük a felejthe­tetlen Sándor Frigyes meghatározó jelentőségét? Bizonyára a méltán vi­lághírű együttesnek és hangverseny­­mesterének, Rolla Jánosnak sem öröm, ha megtagadják­­tőle azt, aki­nek briliáns egyéniségét köszönheti. A figyelmes zenebarátnak meg ke­serű lesz a szája íze tőle. (Hungaro- Feuer Mária PRUTKAY PÉTER Csók István Galéria A magában álló, megroggyant, ké­nyelmetlen kis földszintes házból a komfortos lakótelepi lakásba, aztán a sokadik emeleti, arcnélküli beton­ Sieti ajánlat Kiállítás LÓRÁNT ZSUZSA SZOBRAI Vigadó Galéria A pályakezdetet jó karakterérzék, biztos mesterségbeli tudás és tradi­cionális szobrászi felfogás jellemez­te. Néhány évvel később, a patiná­­zott bronzot festett anyagok — fő­leg terrakotta és fa — váltották fel, a szemlélet pedig még határozottab­ban jelenségközelivé, kifejezetten életképi jellegűvé vált. A portrék mellett pittoreszk zsánerfigurák je­len­tek meg, amelyek nemzedéktár­saink magatartásformáit és viseletét állítják elénk a jellegzetes külsősé­gek szeretetteljes ábrázolásával. Akár mai tanagráknak is tekinthetők ezek a kis szobrok, az ülő és álló alakok, a páros és egyedül álló figurák, mert groteszk és banalitás, idill és érzel­­messég, önirónia és játékszerűség elegyedik bennük. Ez a jelenségcent­rikus felfogás, a jelenség világon ke­resztül megragadható tartalmak iránti fogékonyság az erejük és kor­látjuk, a pozitívumuk és negatívu­muk is egyben. Mindez nem zárja ki egyértelműen a tetszetős látszatok mögé való pillantást, a valóság árny­oldalainak tudomásulvételét, de az életkonfliktusok édes-fanyar elsimí­tását és egy könnyen emészthető, túlságosan is „fogyasztható” művé­szet kialakulását sem. (Képünkön a Frigy című szobor) Nagy Zoltán­ lukból vissza a független kis kertes házba — ha ugyan nem tanyára — napjaink egyik közhelye ez. Kimon­dani csak hatásosan megfogalmazva érdemes. Aki képes rá, az „közéleti művésszé” válik. Prutkay Péter — grafikánkban ma egyedülálló módon — éppen az: közéleti művész. Érzé­keli a napi valóságot maga körül; fontosnak tartja, hogy reagáljon rá; élesen, indulatosan, egyértelműen fo­galmaz; legtöbbször montázsszerűen komponál fotografikusan tiszta kép­elemekből (nemhiába, hogy ez szá­zadunk politikus művészetének leg­­beváltabb eszköze). Prutkay áttekintést ad eddigi tevé­kenységéről: régebbi, a világ egészé­ről, sorsáról elmélkedő lapjai után rövid, átmeneti nosztalgikus időszak következett, ám friss grafikáit már egyértelműen ez a közéletiség jel­lemzi. Karcos iróniájának mindenki célpontja, aki szennyezi környeze­tünket, szellemi környezetünket el­sősorban. Nem sokat teketóriázik, a hétköznapok elhibázott tételeire rá­üti a „stornó” pecsétet. (Képünkön A magyar tenger grafika) Bán András IX. KISALFÖLDI TÁRLAT Győr, Múzeumi Képtár Mitől kisalföldi ez a tárlat? Hát at­tól, hogy a Kisalföldön rendezték, immár kilencedszer. Nyomósabb in­dokot e sorok írója nem talált. A ki­állítók illetősége okán? Például Pá­pa is a Kisalföldön van, pápai mű­vészt mégsem hív oda senki. Talán a művek rokonsága, a bennük fel­színre kerülő alkotói szellemiség, mely a szűkebb haza karakterét mu­tatja meg a művészet eszközeivel, ez tenné jellegzetesen kisalföldivé? Ne reménykedjék a győri Napóleon-ház­ba, az egyébként szépen rendezett tárlatra betérő ... Nem fogja össze a műveket genius loci, ahogy más megyék és a területi szervezetek ki­állításait is csak ritkán jellemzi va­lamilyen szellem helyi kötődése, s a hely ihlető szellemének megragadá­sa. Formai egység, egy műhely arcu­lata uralkodik talán? Ilyenre sincs példa itt. Miért érdemes mégis elmenni az Alkotmány utcai képtárba? Egyes művekért. Cziráki Lajos Szoba virá­gokkal című festményéért, mely sej­­telmességében is hátat borsóztató lát­tató erővel szól az alkotó ember kö­nyörtelen magárahagyatottságáról, és szürrealisztikus szép rajzaiért első­sorban. Patay Éva Tükörbe néző cí­mű képéért, aki önmaga és tükörké­pe összevetésével kutatja a lélek mélységét, akinek expresszív kifeje­zésmódját egy életmű hitelesíti. A többiek szerényebben szerepelnek, de jó művekben nincs hiány: Babos Ág­nes, Kovács Gábor, Benkő Mariann, Farsang Sándor képei, Som János ke­rámiái, Sz. Egyed Emma és Renner □ 3

Next