Új Tükör, 1985. április-június (22. évfolyam, 14-26. szám)
1985-06-16 / 24. szám
Mindennek az a következménye, hogy ha például a jelenlegi napi háromperces sportolás mellett hazánkban a felszínre bukkan százegységnyi tehetség, akkor az nem a reális 20, hanem az irreális 40 részre oszlik szét. S így a sportágak között érdekellentét jön létre. — Kanyarodjunk vissza az atlétikához. Néhány éve azt nyilatkozta, hogy egyedül az atlétákban nem csalódott Most is egyetért ezzel? — Igen. Az atlétizálást nemzetközi szinten a sportág szeretete nélkül nem lehet űzni. Éppen ezért, aki eljut a felnőtt mezőnybe, néhány kivételtől eltekintve már szorgalmasan dolgozik. A gondot az jelenti, hogy hiába edz valaki rengeteget, ha nem tehetséges, akkor csak közepes eredményeket érhet el. S nekünk kevés a tehetségünk, viszont sok a középszintű versenyzőnk. Ráadásul a feltételeink sem érik el a nemzetközi követelményeket. — Hat évig, 1974-től 1980-ig a Csepel atlétikai szakosztályának vezető edzője volt. A rossz feltételek ellenére akkor eredményes volt a szakosztály és példaként emlegették munkáját. Nem bánta meg, hogy elhagyta sikerei helyszínét? — Nem ilyen egyszerű ez. A szakosztály ugyan megkapta az elismerést, de kicsiben éppolyan harcokat kellett vívnunk az egyesületen belül, mint most a sportág érdekében nagyban. Döntő volt Csepelen, hogy olyan edzői gárda dolgozott, amely szívvel-lélekkel akarta az eredményeket. — Ezek szerint kulcsfontosságú az edzői gárda? — Az edzők felkészültsége, munkájuk minősége meghatározó az eredményességben. Éppen ezért sokkal több elismerést érdemelnének. Az országot járva sok olyan eredménytelen edzővel találkozom, aki ugyan sokat dolgozik, csak éppen csoportjában egyetlen tehetséges atléta sincs. — Igaza volt az olimpiai bajnok Zsivótzky Gyulának, aki néhány évvel ezelőtt edzősködni akart, de hiába járta az újpesti iskolákat, nem talált dobó alkatú fiúkat, ezért el sem kezdte a munkát? — Sajnos, igaza volt. Ott könnyebb a helyzet, ahol kevesebb sportágat űznek. Szabolcsban például az említett száz egység csak húsz felé oszlik, s így az utóbbi két évtizedben olyan tehetségek tűntek fel, mint Szabó Ildikó, Rákosi Béla, Pálóczi Gyula. Természetesen a szabolcsi sikerekben az is szerepet játszott, hogy szervezeti keretek között folyik a kiválasztás, és a feltűnt tehetségeket felkészült edzői gárda fogadta. — Ez utóbbi nem minden esetben történik meg, s ezért feltűnt tehetségeink nem nőttek az égig, a nemzetközi élmezőnyig. — A célkitűzés szép, a legjobb edző foglalkozzon a legtehetségesebb versenyzőkkel. Kár, hogy a szövetségnek nincs hatalma a jó elképzelés végrehajtásához. Így aztán előfordult, hogy a tehetség vitte az edzőjét a vállán. A nyolcvanas évek elején a sportág eredményességi tervében még 20-25 olimpiai pontról is olvashattunk. Az elmúlt évek eredményei viszont azt mutatták, hogy ilyen teljesítményre a magyar atlétika már képtelen. Ezek szerint ilyenről már álmodozni is kár? — Őszintén megmondom, 1981-ben még úgy gondoltuk, hogy a fejlődést morális problémák akadályozzák, ezért minden szinten szigorítottunk. Módosítottuk a követelményrendszert, emeltük a szinteket, szigorúan fegyelmeztünk, de mindezek ellenére látványos fejlődés nem történt. Természetesen terveinkbe már nem, de álmainkba még bekerülhet az említett 20-25 pontos szereplés. Megítélésem szerint a szerencsén is múlik, hogy egyszer a kiválasztódás során nem 5, hanem 15 világklasszis tűnjön fel, és akkor egy átmeneti időre ismét villoghat a magyar atlétika. Éppen ezért a fő hangsúlyt az utánpótlás nevelésére helyeztük. Ez nem visszatérés a 70-es évek jól bevált módszeréhez, amikor az akkori vezetés is az utánpótlás-nevelést favorizálta? — Az 1974-es állásfoglalás után valóban szélesedett a sportág bázisa. A határozat végrehajtása azonban nem volt folyamatos, éppen ezért sem a 70-es években, sem pedig 1981-ben nem adott lökést a fejlődésnek. A bizonyítási vágy, az, hogy egy sportágat a világversenyeken elért eredményei után ítélnek meg, kezdetben minket is a felnőtt keret menedzselésére ösztökélt. Aztán rájöttünk, a magyar atlétika fejlesztése nagyon hosszú folyamat. Másfél évvel ezelőtt a sportág irányítói közül néhányan vissza akartak vonulni, kétszer ön is mármár lemondott, aztán mindenki maradt. Mi volt ennek az oka? Talán az olimpiai vizsga elmaradása? — Amikor vezető edző lettem, úgy gondoltam, ha jobb feltételek között készítjük fel az élmezőnyt, akkor gyorsabb fejlődést érünk el. Ezért fontos feladatnak tekintettem a jobb feltételek biztosítását. A jelenlegi gazdasági körülmények között azonban ez nem mindig sikerült, s olyankor elkeseredtem, nem láttam értelmét a további harcnak. — Jól kezdődött az idei év. Atlétáink sikeres rajtot vettek az athéni fedettpályás EB-n... — Különböző okok miatt ugyan a fedettpályás világversenyeken nem teljes a nemzetközi mezőny, de így is örültünk atlétáink jó szereplésének. Ugyanis a sportágnak égető szüksége van sikerekre. — Ebben az évben nem lesz világverseny, elmarad tehát a megmérettetés. Mire használják fel az EB előtti aszonylag csendes, építkezésre alkalmas évet? — A felnőtt atléták legfontosabb versenye az Európa Kupa B-döntője lesz. A hazai környezet ellenére csak férficsapatunk indul A-csoportos reményekkel. Női gárdánk két kulcsemberére, a vágtázó Forgács Juditra és a középtávfutó Szalai Katalinra egészségügyi problémák miatt nem számíthatunk. Az utánpótlás nagy vizsgája az ifjúsági EB lesz, ahol, remélem, több fiatal versenyzőnk bizonyítja tehetségét. Ezenkívül néhány atlétánknak, Szalma Lászlónak, Pálóczi Gyulának, Siska Xéniának, Bakos Györgynek esélye van arra, hogy Európa válogatottjaként részt vegyen a Világ Kupán. Említette a türelmet, azt, hogy a sportág vezetése belátta, nem eszik olyan forrón a kását, és a 15 éves hullámvölgyből ámló kilábaláshoz hosszú iáb szükséges. A korábbi, forradalmi nézeteivel ellentétes alapállás nem azt jelenti, hogy kialudt az önre eddig jellemző lelkesedés? A sportágért való lángolás a múlté? — Kisebb egészségügyi panaszok jelezték, hogy nem lehet mindennap elégni. Általában is elmodhatom, hogy nézetem szerint társadalmunk jelenlegi szakaszában nem áldozatokra, hanem a cél érdekében fáradhatatlanul tevékenykedő emberekre van szükség. A csatát nem adtam fel, csak beláttam, hogy hosszú távú háborúra kell berendezkednem. Lehet, hogy 10 vagy 20 évre is szükség lesz, hogy az említett 15 tehetség megjelenjen a pályáikon. Az is megoldás lett volna, hogy abbahagyom. De akkor esélyem sem lenne, hogy terveim egyszer valóra váljanak. SÁBÁNK MIKLÓS ' íásfi£ Egy kép a múltból: Bakai még szakáll nélkül, legeredményesebb tanítványával, Papp Margittal Szabó Karolina jól kezdte az idényt, érmes lett a maratoni Világ Kupán KOPPÁNY GYÖRGY ÉS ZÁHONYI IVÁN FELVÉTELEI Ketten as atlétika történetéből. Bob Beamon: "ki a mexikói huss? "Jcarl Bervis negates - olimpiai baj POLGÁR RAJZAI □ 35