Új Tükör, 1987. január-március (24. évfolyam, 1-13. szám)
1987-01-18 / 3. szám
— AUTÓVIZSGA A MÉLTÓSÁGOS ÚRNÁL (1986. 49. szám) Néhány ponton vitáznom kell a cikk állításaival. Elemista korom óta (1934-től) vagyok szinte állandóan budapesti lakos. A jogi egyetemet 1943—47 között végeztem, az ötvenes években bölcsészetet is tanultam, úgyhogy van bizonyos visszatekintési lehetőségem időben és események kiértékelésében. Emlékeim szerint egy akkori „méltóságos úr”-nak eléggé rangon aluli elfoglaltság volt az autóvezetők vizsgáztatása. (Incompatibilis.) A közlekedési rendőrség akkori vezetőjének véleményem szerint minimum rendőrtanácsosi rang járt (mai rangsor szerint alezredes). Sok régi rendőrtiszt segített évek során át beindítani a felszabadulás után újjászervezett demokratikus rendőrséget ... Még annyit, hogy a budapesti akkori egyetemen én nem tapasztaltam faji diszkrimináción alapuló atrocitásokat. Dr. Kratky Tamás Bp., Labdaverő u. 1 B — 1047 * Történelmi visszaemlékezéseimnél többször tapasztaltam, hogy írásaimat aszerint ítélik meg, ki hogyan élte át a korszakot Ha a Horthy-világról emlékezem meg, elmarasztalóan, egyesek félreolvassák, „emlékeik szerint” szebbnek látták. A levélíró állítására, hogy a Horthy-világban „egy akkori méltóságos úrnak rangon aluli elfoglaltság volt az autóvezetők vizsgáztatása” megcsalják az „emlékei”, mivel biztos tudomásom szerint ennél rangon alulibb munkát is végeztek. 1930-ban például taxisofőr is volt közöttük, a „nyomor elleni akció” során felvett 50 állástalan diplomás között a Haltenberger-féle szürke taxikon. Az én kék taxijaimon is számtalanszor kisegített a motoroskörökben jól ismert, elszegényedett Nyáry báró, még autót is javított némi baksisért a műhelyemben. Mellesleg, 1930-ban az autóvezetők vizsgáztatása nem volt rangon aluli, hiszen egyetemi tanárok is végezték. Egyébként én nem állítottam a vizsgáztatókról, hogy azok méltóságos urak voltak, hanem azt írtam: „Egy méltóságos úrnak szólítandó szakértő . ..” Ez félreolvasás, miként az a kiigazítás is, hogy a rendőrtisztek segítették az újjászervezett rendőrséget, hisz ezt tette az is, akiről írtam. Viszont azzal teljesen egyetértek, hogy mint írja, „az akkori budapesti egyetemen nem tapasztaltam faji diszkrimináción alapuló atrocitásokat”. Ez valóban így volt, mert az 1938-tól életbe lépő zsidótörvények után már nem voltak alanyai az atrocitásoknak, hiszen ők már lapáttal felszerelve munkaszolgálatosként „folytatták” egyetemi tanulmányaikat. Akkor már nem mint egyetemi hallgatókat, hanem „csak” mint zsidókat verték őket. És ebben az időben az antiszemitizmus mellett helyenként a sajnálat, sőt az üldözöttek segítése is jelentkezett. Az viszont köztudomású — s mint ilyen, a bíróság előtt sem szorul bizonyításra —, hogy a húszas évektől ez ideig, a levélíró szavaival ellentétben igenis voltak „faji diszkrimináción alapuló atrocitások”. Sőt, mint cikkemben állítottam, zsidóverések. Az igazsághoz tartozik, hogy a jó érzésű egyetemisták elárulták, hogy mikor készülnek erre a „fajvédők”. Ezeket én tapasztalatból, és nem csak emlékeimből tudom, mert egykori elembertelenedett kollegáim és alkalmazottaim is részt vettek ezekben mint turulisták, s még dicsekedtek is ezzel. Surányi Endre új és ideiglenes otthont. A szimpatikus írás bőven ecsetelte, hogy az ottani és időközben az itteni „testvérek” az idő múlásával sem felejtették el egymást, s megható találkozások szorgos szervezőjeként a szerző hű ápolója a két nemzet barátságának. Nem olyan régen egy ódon könyv került kezembe, Szondy György: Testvérke naplója. A könyv ajánlásának első mondata így hangzik: „Volt idő, amikor hollandus családok kis magyar gyermekeket láttak nagy számban vendégül.” A belgák nagylelkűsége mellett — kiegészítésképpen — szóljunk tehát a hollandokról is, akik „az ifjú magyarság képviselőit meleg szeretettel fogadták be nemcsak a házukba, hanem a szívükbe is.” A Testvérke naplója — többek között — a „gyermekek Hollandiában időzésének kedves és felejthetetlen érzelmi emlékeit újítja meg.” Az ajánlásból azt is megtudhatjuk, hogy „Magyarország rajongó háláját Kozma Andor versében találjuk kifejezve, amely abba a templomablakba van beégetve, melyet a Hollandiát járt magyar gyermekek szülei ajánlottak fel Hollandia királynőjének. A templomablakot a gödöllői Nagy Sándor festőművész tervezte és a budapesti Róth Miksa készítette Vilma királynő 25 éves uralkodói jubileuma alkalmából. Kozma Andor versének fordítását Frede budapesti holland alkonzul készítette. Szondy György regénye ajánlásának végén reméli, hogy tovább éleszti és ébren tartja a két nemzet egymás iránti szeretetét és kölcsönös megbecsülését. A közelmúltban rendezték meg hazánkban a holland kultúra hetét. (Ebből az alkalomból az Új Tükör 39. száma foglalkozott a rendkívül barátságos néppel — Jólét, munkával édesítve címmel.) Magyar vonatkozásaként, utólagos adalékként említtessék meg talán e történelmi tény is. Gosztonyi Miklós Sopron, Ibolya út 7. — 9400 1986. december 28-án megjelent 52. számában a 45. oldalon Uznerné, Horváth Vera által idézett olyan kijelentést, hogy „nem az igazság a fontos, hanem a pénz” soha, sem ebben az ügyben, sem más ügyben nem tettem. Az ügyben az eljáró bírák ellen elfogultsági kifogást nem tettem, mert a bírák magatartásában erre okot nem találtam. Uznerné, Horváth Vera levelében írtaktól elhatárolom magam.” Dr. Tóth Aladár ügyvéd Bp. 6. Sz. Ügyvédi Munkaközösség Készséggel teszünk eleget Dr. Tóth Aladár kérelmének és közöljük sorait, jóllehet Uznerné Horváth Vera levelében az ügyvéd úr neve nem szerepelt. Szerk. MEGFEJTÉS — NYERTESEK Az 1. számban megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Hidak és árkok — Harmadvirágzás — A gondolat igaza — Irodalom és magyarság — Fegyver s vitéz ellen — Korparancs — Palackposta. 50 forintos könyvutalványt nyertek: Sármási L. — 1093, Vass N.-né — 1052, Fábry B.-né — 1054, Lukács G. — 1191, Hajnal I.-né — 1097, Forrai J.-né — 1157, Sebők I. — 1108, Szabó R. — 1204, Jenik Gy. — 1148, Hegedűs S. — 1134, Budapest; Morvai I.-né Fót; Forgács I. Debrecen; Petári I.-né Szolnok; Tóth T. Szandaszőlős; Palánky F. Almásfüzitő; Harmati B. Veszprém; Gera S.-né Üllő, Pesti L. Komló; özv. Óvári J.-né Budaörs; Gullner V.-né Szombathely. A nyereményeket postán küldjük el. NYOMKERESÉS (1986. 48. szám) A fenti címen Tasnády T. Ákos írt arról, hogy a húszas években az Országos Gyermekvédő Liga által szervezett gyermekkiutaztatások révén hány magyar gyermek kapott Belgiumban rokonszenves családoknál Nem az Tudom, a „nyomda ördögét” fülön csípni nem nagy ügy, de az utóbbi hetekben néhány, talán az átlagnál mulatságosabb elírással találkoztam. Film, Színház, Muzsika, 1986. dec. 6. 23. oldal: ,„ .. nemcsak rendezői minőségben fognak előadásokat tartani ... hanem mint ennek az iskolának gyarló tanárai.” Minden ember gyarló, a tanár is ember, tehát gyarló. De nem illendő ennyire hangsúlyozni gyakorló tanárként bemutatkozó vendégeink gyarlóságát. Magyar Nemzet, 1986. dec. 16. 6. oldal: „Krisztus és Barabás ellentéte — Karinthy Frigyes verséből vett metafora szerint — ne szocializmus és ellenforradalomként hangozzék ...” Elvitathatatlan tény, hogy a XX. századi irodalom a műfaji átcsapások számtalan változatát mutatja föl, de Karinthy műve — a szaktudomány mai állása szerint — mégis novella. Élet és Irodalom, 1986. dec. 19. 16. oldal: „... leírhatatlan mosollyal bámult a monitorra — amelyen feltűnt egy szappanbuborék. Az öt centi átmérőjű piciny bútorokban ott úszott a legkisebb magyar!” Eddig csak méhen belüli burokról tudtunk. De úgy látszik, a tudomány segítségével egyre jobban megismerjük belső berendezésünket. Film, Színház, Muzsika, 1986. dec. 20. 18. oldal: „...a közönség úgy érzi, hogy beleesett valami mögé, megtudott valamit, egy kedves és szívbéli kulisszatitkot.” Nem lett volna elegendő belesni? Magyar Nemzet, 1986. dec. 6. 16. oldal: „181 cm magas középkorú hölgy tudományos kutató házastársat keres kvalifikált, csinos hölgy személyében. — Próba, szerencse. .. jeligére”. Háááát?! Új Tükör, 1986. dec. 28. 2. oldal: „A szórakozás lélektana”, 32. oldal: „A várakozás lélektana” Ez igen! Amit a cikkíró pesszimista énje várakozásnak él meg, azt az optimista én szórakozásnak minősíti? Ritka példája a szerzői kettős látás következetességének, amely még a címadásban is érvényesül. Gyűjtötte: Á. Sereg Éva Az említett cikkíró valóban azzal is próbálkozott karcolatában, hogy egy helyzet kétféle megközelítésével játszadozzék egy kicsit. A kétféle cím azonban nem az ő műve, nem is a nyomda ördögének csínytevése, hanem a tartalomjegyzéket készítő munkatárs szórakozottságának terméke. A pajkos ördög persze ettől függetlenül nálunk is buzgólkodik. Sajnos. BÍRÓSÁGI TUDÓSÍTÁS (1986. 36., 38., 43. és 52. szám) Kérem helyreigazító nyilatkozat közlését az alábbi szöveggel: „Alulírott dr. Tóth Aladár ügyvéd az Új Tükör A VAS NÉPE című szombathelyi napilap január 2-i számában megró minket („vezető kulturális lapunkéként aposztrofálva az Új Tükört), amiért folytatásokban közöljük a Rabszolgasors című regényt, „majd komoly tudós emberek kerekasztal-beszélgetéséből kiderül, hogy ki és mi valójában nekünk Isaura”. A Vas Népe szerint mindez arra jó, hogy „nem jut majd idő egyéb elmélkedésekre. Hogy ugye a hús... meg a fizetés ...” A húsról meg a fizetésről elmélkedni nem elsőrendűen egy kulturális hetilap feladata, bár riportjainkban gyakran „elmélkedünk” ezekről is. Nagy érdeklődéssel várjuk viszont a Vas Népe glosszáit s egyéb írásait, ahol bátran ostorozza majd a húsárak emelőit és a fizetések befagyasztóit. B. T. HELYREIGAZÍTÁS Lapunk 1986. 52. számában A holnap oxigénje címmel interjúsorozatot közöltünk. Berényi Dénes akadémikus nyilatkozatát én vettem fel telefonon és ennek során félreértés keletkezett köztünk. A nyilatkozat utolsó mondata tehát félreértés eredménye. Ezúton is kérem a profeszszor úr és az olvasók szíves elnézését. Sombor Judit Karinthy Ferenc Defekt című, 1986. évi 52. számunkban megjelent tárcájához nem Szeberényi Gábor — ahogy mi elírtuk — hanem Szerényi Gábor készítette a rajzot. Mind a grafikustól, mind olvasóinktól elnézést kérünk. □45