Tündérvásár, 1926 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-03 / 1. szám
— mondta az egyik kisfiú. — Én félek, hogy az éjjel, ha megfázik, el fog innen menni! — Adjunk reá egy köpenyeget, hogy ne fázzék meg! — mondta a másik. Kihoztak egy ócska gallérköpenyeget s szétterítették. Most filár nem fog megfázni a hóember. Aztán még egy botot is nyomtak a kezébe. Legyen mire támaszkodnia, ha elfárad. Mikor esteledni kezdett, bementek a szobába, de az ablakból még sokáig ügyelték a hóembert. Állott az ott csendesen és meg sem mozdult. De mikor eljött az éjszaka s az ezüstös holdvilág feltűnt az égen, az ezer meg ezer megdermedt kis lepke, melyből a hóember formálva volt, nyugtalanul kezdett mozgolódni. Ugyanaz a hold világított itt is az égen, mint a Jégkirály országában s a lepkéket egyszerre kimondhataian honvágy fogta el.—Próbáljuk meg, menjünk haza suttogták egymás között. — Nem tudunk már többé repülni, az igaz, de ima, most éppen olyanok vagyunk, mint egy ember, két lábunk van s pálca a kezünkben, hátha el tudnánk vándorolni odáig! És a lepkék elkezdtek egyszerre mozgolódni, a hóember emelgetni kezdte a lábait, de mivel sohasem tanították még járni, egyszerre emelte fel mind a két lábát. És ekkor végig zuhant a földön, a millió lepkeszárny mint a por szállott fel a levegőbe — de nem tudtak többé repülni s megint visszahullottak a földre. Reggel, mikor a gyermekek kimentek az udvarra, persze nem látták a hóembert sehol. — Úgy látszik, mégis elment, — mondogatták egymásnak. A földön ott hevert az ócska gallérköpenyeg, a pálca s egy halom hó. Senki sem tudta, hogy a szegény kis fehér pillangók azok, akik vissza akartak menni oda, ahonnan jöttek . . . . . . De azért évről-évre mégis csak mindig eljönnek a Jégkirály országából a téli lepkék. Újévkor Tijév napja reggelén Minden kis lány, kis legény, Amint ébred az ágyban, Gondolja ezt magában: „Azt mondotta anyukám, Ma tiszta lesz a ruhám, S megfürdöm szép tisztára Újév első napjára. Tiszta lesz kezem, nyakam, Bakám,, cipőm, jómagam, S a gondolat erre visz: Tiszta lesz a szívem is. Cipő, ruha, ha szakad, Lehet kapni másikat, De nincsen csak egy szivem S mást nem adhat senki sem, ügyelnem kell magamra. Tetteimre, szavamra. Fogadásom, hű s kemény. Hogy jó leszek ezidén!“ Kosáryné Réz Lola.