Tündérvásár, 1926 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1926-01-03 / 1. szám

— mondta az egyik kis­fiú. — Én félek, hogy az éjjel, ha meg­fázik, el fog innen menni! — Adjunk reá egy köpenye­get, hogy ne fázzék meg! — mondta a másik. Kihoztak egy ócska gallérk­ö­­penyeget s szétterítették. Most filár nem fog megfázni a hóem­ber. Aztán még egy botot is nyomtak a kezébe. Legyen mire támaszkodnia, ha elfárad. Mi­kor esteledni kezdett, bementek a szobába, de az ablakból még sokáig ügyelték a hóembert. Ál­lott az ott csendesen és meg sem mozdult. De mikor eljött az éjszaka s az ezüstös holdvilág feltűnt az égen, az ezer meg ezer megder­medt kis lepke, melyből a hó­ember formálva volt, nyugtala­nul kezdett mozgolódni. Ugyanaz a hold világított itt is az égen, mint a Jégkirály országában s a lepkéket egyszerre kimondha­tai­­an honvágy fogta el.­­—Próbáljuk meg, menjünk haza suttogták egymás kö­zött. — Nem tudunk már többé repülni, az igaz, de ima, most éppen olyanok vagyunk, mint egy ember, két lábunk van s pálca a kezünkben, hátha el tudnánk vándorolni odáig! És a lepkék elkezdtek egy­szerre mozgolódni, a hóember emelgetni kezdte a lábait, de mi­vel sohasem tanították még járni, egyszerre emelte fel mind a két lábát. És ekkor végig zu­hant a földön, a millió lepke­­szárny mint a por szállott fel a levegőbe — de nem tudtak többé repülni s megint visszahullottak a földre. Reggel, mikor a gyermekek kimentek az udvarra, persze nem látták a hóembert sehol. — Úgy látszik, mégis elment, — mondogatták egymásnak. A­ földön ott hevert az ócska gal­­lérköpenyeg, a pálca s egy ha­lom hó. Senki sem tudta, hogy a szegény kis fehér pillangók azok, akik vissza akartak menni oda, ahonnan jöttek . . . . . . De azért évről-évre mégis csak mindig eljönnek a Jégki­rály országából a téli lepkék. Újévkor Tijév napja reggelén Minden kis lány, kis legény, Amint ébred az ágyban, Gondolja ezt­ magában: „Azt mondotta anyukám, Ma tiszta lesz a ruhám, S megfürdöm szép tisztára Újév első napjára. Tiszta lesz kezem, nyakam, Bakám,, cipőm, jómagam, S a gondolat erre visz: Tiszta lesz a szívem is. Cipő, ruha, ha szakad, Lehet kapni másikat, De nincsen csak egy szivem S mást nem adhat senki sem, ügyelnem kell magamra. Tetteimre, szavamra. Fogadásom, hű s kemény. Hogy jó leszek ezidén!“ Kosáryné Réz Lola.

Next