Turista Magazin, 1971 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1971-05-01 / 5. szám

GYÁSZHÍR Rövid szenvedés után, 12 éves korában elhunyt Spitzen­pfeil József, a Ganz-MÁV­AG Természetbarát Szakosztályá­nak tagja és tiszteletbeli el­nöke. Közel 50 éven át tevé­kenykedett és viselt különböző tisztségeket szakosztályában. Aktív részvevője volt három menedékház építésének, s a Börzsöny-hegység első átjelzé­sei is az ő nevéhez fűződik. 33 IFJÚSÁG Az egész világon, így ná­lunk is egyre nő azoknak a száma, akik szabad idejü­ket a természetben töltik. Hazánkban a legtöbb ifjú­sági szervezet, klub, vagy szocialista brigád program­jában helyet kap a kirán­dulás, az országjárás, il­letve a nyári táborozás is. A természetjárás formái különösen az ifjúság köré­ben differenciálódtak, al­kalmazkodva az egyes réte­gek érdeklődéséhez, szabad idő lehetőségeihez és anya­gi helyzetéhez. Tágabb ér­telemben véve a turizmust, a mozgalom két feladatkört lát el: egy szervezetit és egy szakmait. A szervezeti rész főleg a KISZ feladata, mely egyre több gondot fordít az ifjú­sági turizmusra. A szakmai rész viszont a természetjá­ró szakosztályok, ezeken belül is a túravezetők fel­adata. Ők adják ugyanis a szakmai segítséget a KISZ által mozgósított tömegek programjainak összeállítá­sához. Arra kell tehát töre­kednünk, hogy a KISZ alapszervezetek által kez­deményezett túrák, kirán­dulások, vagy táborozások minden részvevőnek mara­dandó emléket nyújtsanak. E feladatok helyes megol­dásának jó eszköze a ta­pasztalatcsere, melyet la­punk ezen rovatában sze­retnénk rendszeresen ve­zetni. Kérjük tehát az ifjú­sági természetjárást irányí­tó tanárokat, s a szakosz­tályok ifjú vezetőit (de minden szakosztályi fiatalt), hogy küldjék be lapunk If­júsági Rovatához eredmé­nyeiket, problémáikat, ter­veiket, írjanak élményeik­ről, küldjenek be jól sike­rült fényképeket, s minél több híranyagot. Remélve, hogy kezdeményezésünk a mozgalom, s ezáltal vala­mennyiünk hasznára válik, várjuk véleményeiteket, hí­reiteket. Címünk: Turista Magazin Szerkesztősége: „Ifjúsági Rovat” Budapest V., Váci utca 58. Az MTSZ Ifjúsági Bizott­sága nevében Gimesi István és Kádár Jenő KÖZÉPISKOLÁS TÁBOROK - IFJÚSÁGI KEMPINGEK Bár a nyári vakáció kezde­tétől még egy jó hónap vá­laszt el bennünket, a diá­kok már bizonyára tervez­getik a két és félhónapos szabadság programját. Ez ügyben kerestük fel mi is az „Express” Ifjúsági és Diák Utazási Irodát, ahol Rezsnák Miklós propa­gandista válaszolt kérdé­seinkre ... — Szerveznek-e a nyáron speciális ifjúsági táborokat? — Igen Irodánk ebben az évben is biztosítja a diákok részére az olcsó és kelle­mes üdülés lehetőségét. Há­rom helyen: Kiliántelepen, Verőcén és Leányfalun kö­zépiskolás üdülőtáborokat állítunk fel, melyekben jú­nius 13. és augusztus 28. között hatnapos turnusok­ban fogadjuk a kikapcsoló­dásra vágyó diákokat. — Ha nem tartogatják meglepetésnek, hallhatnánk valamit az itteni műsorok­ról? — Nem titok: arra törek­szünk, hogy a tábor lakói vidáman, az iskolai „élmé­nyeket” teljesen elfeledve töltsék vakációjukat. Kul­turális- és sportprogramok, a már közismert „Express Koktélok” (zenés, táncos, esti sétahajózás, neves beat­zenekarok és énekesek fel­léptével — a Szerk.), bá­lok és vetélkedők teszik élménydússá a hat napot. — Említette, hogy olcsó lehetőség ez a fiatalok szá­mára. Mit jelent ez forint­ban? — 250 forintot. Ezért az összegért szállást, napi há­romszori étkezést és ren­dezvényeinken való rész­vételt biztosítunk. Még akkor is olcsó, ha az elszállásolást 4 ágyas sát­rakban oldjuk meg ... — S akinek még ennyi pénze sincs, vagy önálló programot akar szervezni? — Ezek számára a viszony­lag olcsóbb ifjúsági kem­pingeket ajánlhatom: sze­mélyenként és éjszakán­ként mindössze 7 forint a szállásdíj, ugyancsak 4 személyes sátrakban. — Hol vannak ilyen kem­pingek? — Szinte az egész országot behálózzák: Szombathe­lyen, Sopronban, Bada­csonyban, Balatonszeme­­sen, Balatonakalin, Siófo­kon, Harkányfürdőn és Miskolc-Tapolcán. Hol lehet jelentkezni a tá­borokba, illetve hol foglal­hatók előre kempinghe­lyek? — Irodánk Budapesti Igaz­gatóságán, s a megyei ki­­rendeltségeknél. A TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉGBE AZ ALÁBBI HELYEKEN LEHET BELÉPNI I. ker. Krisztina krt. 61 'a hétfő: 16—18 ó. II. ker. Mártírok útja 9. csütörtök: 17—19 ó. III. ker. Tanuló u. 1. kedd: 17—19 ó. IV. ker. Bajcsy-Zs. u. 14. szerda—péntek: 17—19 ó. KÖNYVESPOLC Munkaközösség, Bükk úti­kalauz. A Bükk hegység geológiai és morfológiai adottságai, a környező települések éle­tében bekövetkezett szoci­ális-kulturális változások maradandó élménnyel ajándékozzák meg az év bármely szakában ideláto­gató természetrajongókat. S miután meglehetősen so­kan élnek ezzel a lehető­séggel, örömmel üdvözöl­hetjük a Medicina új tu­rista-kiadványát. A könyv szerzői valamennyien jó ismerősei a Bükknek, s ez feltétlenül emeli a könyv hitelességét, növeli a té­nyek és adatok valódiságát. A természetföldrajzi leírá­sokon, a túraterveken, az ózdi és salgótarjáni város­ismertető séták leírásán túlmenően, igen értékes és érdekes része a kiadvány­nak „A Bükk kislexikon­ja”. A leírások képszerűségét szép felvételek és egy mellékelt turistatérkép biz­tosítja. A könyv ára: 45.— Ft. Kapható a Sport Köny­vesboltban. Bp. VIII., Rá­kóczi u. 64. V. ker. Váci utca 36. szerda—péntek: 16—19 ó. VI. ker. Vörösmarty u. 47/b. szerda: 17—20 ó. VII. kér. Hársfa u. 43. csütörtök: 17—19 ó. VIII. kér. Baross u. 10. péntek: 17—19 ó. IX. kér. Közraktár u. 4. péntek: 17—19 ó. X. kér. Halom u. 37/a. csütörtök: 16—20 ó. XI. kér. Fehérvári u. 70. péntek: 16—19 ó. XII. kér. Városmajor u. 37. csütörtök: 16—19 ó. XIII. kér. Dagály u. 20. csütörtök: 17—19 ó. XIV. kér. Thököly u. 120. hétfő: 17—19 ó. XV. kér. Kert köz 2. szerda: 17—19 ó. XVI. kér. Szabadság út 51. csütörtök: 16—19 ó. XVII. kér. Péceli út 56. páros hét csütörtök: 16.30 —18 ó. XVIII. kér. Vöröshadsereg út 51. szerda: 15—18 ó. XIX. kér. Gábor Andor u. 10. szerda: 17—20 ó. XX. kér. Baross u. 65. kedd: 16 órától XXI. kér. Karácsony L. u. 11. kedd: 16—18 ó. XXII. kér. Kossuth L. u. 60. péntek: 17—19 ó. BÜKK útikalauz SZERKESZTŐSÉGI ÜZENETEK: A hónapok jellegének (év­szak, politikai évforduló stb.) megfelelő címfotókat keresünk. Érdeklődés: a szerkesztőségben. Helység címtárjegyzék könyvet vásárolnánk. Szakosztályi lapterjesztő­ket keresünk. Érdeklődés: a szerkesztőségben.

Next