Typographia, 1919 (51. évfolyam, 1-46. szám)

1919-11-21 / 41. szám

fľovembier 21 A grafikai uniók és grafikai kartellek kér­dése, valamint az újságíróknak ezekhez való csatlakozása is szóba került Ami a grafikai kartelleket illeti, úgy látszik, ezzel a szervezeti formával a grafikai szervezetek mindenütt meg fognak barátkozni. Ausztriában a grafikai kar­tell már valóság és amint a legutóbbi drágasági pótlékok fölemelésére irányuló akciónál láttuk, már aktív működést is fejt ki. Nálunk, azt lehet mondani, a grafikai kartell a gyakorlatban szintén megvan, csak formailag nincsen még megpecsételve. Valószínű, hogy előbb-utóbb ennek az ideje is elérkezik. Ez mindenesetre könnyebben m­egvalósítható, mint az év elején a Litográfiában megpendített grafikai unió kérdése, amellyel annak idején a Typographiá­­ban is foglalkoztunk. Az újságírók bevonására nézve a küldöttek — különösen a németek — meglehetősen tartózkodóan nyilatkoztak. Úgy­látszik, az újságírókat illetően mindenütt rossz tapasztalatokat szereztek a nyomdai munkások. Igazuk van a németeknek: várni kell, miként alkulnak ki a viszonyok a zsurnaliszták szer­vezeteiben. Nálunk az újságíróknak a munkás­sággal szemben nagyon sok bűnt kell jóváten­ni­ük, amíg arra az álláspontra helyezkedhet­nénk, hogy őket magunk közé fogadjuk. Morá­lis tekintetben nagy átalakulásra van szükség, hogy nyomdászok és újságírók e­gy szervezet­ben tömörülhessenek. Osztálytudat és munkás­­erkölcs! E két tantárgyból vizsgázzanak az új­ságírók, ha azt akarják, hogy szervezeti ügyek­ben velük valaha szóba állj­ank­ ne. Nem várhatunk! A Typograph­ia egyik októberi számában ol­vastuk, hogy a fővárosi árszabályt tárgyaló bizottság legutóbbi üléslében mindkét fél kül­döttei megállapítottá­k, hogy a jelenlegi poli­­tikai és gazdasági helyzet nem alkalmas új árszabály megalkotására és ezért az eddigi árszabály joghatály­át meghosszabbították jövő év október végéig.­­ Ezt elolvasva annak idején, azt hittük — és valószínűleg a tárgyalóbizottság is ezt vette határozatának alapjául —, a közszükségleti cikkek ára­i mégis csak lej­eb­b fognak végre szállani és így valahogy csak bevárhatjuk a jövő év október végét, ameddig árszabályunk maghosszabbítást nyert De az azóta elmúlt öt-hat hét, sajnos, arról győzött meg bennünket — és reméljük főnö­keinket is —, hogy szomorúan csalódtunk, mert az árak nem hogy lefelé tartanának, hanem még inkább fölfelé haladnak az egész vonalon. Ez a szomorú valóság új helyzet elé állít bennünket, mert kétségtelen, hogy ilyen körül­mmények között a jelenlegi fizetésekkel nem­ várhatjuk be a jövő év októberét, hanem hala­déktalanul föl kell hogy vegye szervezetünk vezetősége főnökeinkkel a tárgyalásokat hogy legalább a fizetéseket emeljék föl, ha már egyéb változtatásokra nem alkalmas a jelenlegi helyzet De miért nem alkalmas a mai helyzet épp a nyomdászok árszabályának a megújítására, holott a cipész-, szabó- stb. iparban ugyan­akkor alkalma­s. Csodálatos, hogy az árszabálybizottság mun­káltató tagjai mindig meg tudják győzni a mi megbízottainkat az ő igazságaikról. Valami nagyszerű érvekkel dolgozhatnak a munkaadó uraik! Mert a háború alatt meg tudták győzni szer­vezetünk vezetőség­ét arról, hogy a nyomdaipar nem hadiipar és ezért alig volt a nyomdai munkásoknak fiéd olyan összegű heti fizetésük, mint a többi iparágak munkásainak és tudták tűrni ezt a helyzetet egészen a diktatúra ki­kiáltásáig és akkor is csak a legutolsó fegyve­rünk igénybevételével tudtuk őket jobb belá­tásra bírni. Persze ,a diktatúra bukása után sem került semmi fáradságukba visszaállítani az azelőtt négy hónappal harc árán kicsikart fizetéseket, mársem törődve azzal, hogy abból akkor sem igen lehetett megélni, nem hogy most lehetne, amikor csak — példának említem meg — a hagyma kilója két nap alatt 6 koronáról 26 ko­ronára szökött föl. És dacára annak, hogy a diktatúra bukása óta már négy hónap múlt el, amely idő alatt hallatlanul magasra szökött föl minden köz­szükségleti cikknek az ára, nekünk nyomdai munkásoknak még mindig abból a fizetésnek nnevezett alamizsnából kell tengetni nyomorult életünket, amelyet azelőtt négy hónappal csi­kartunk ki; csak azért, mert a jelenlegi poli­tikai és gazdasági helyzet nem alkalmas — persze, mert a zsebről van szói — egy új ársza­bály megalkotására. De ha a mi helyzetünk megjavítására­ nem alkalmas a mostani helyzet, akkor miért stikal? sms arra, hogy főnökeink mitől­un­k mindig TYPOC3R­AFÎTT­A. újabb és újabb kedvezményeket erőszakoljanak ki a maguk — amúgy sem rossz — helyzetük még jobbá tételére. Mert mit gondolnak a t. munkaadó urak, hogy más körülm­ények között olyan könnyen el tudták volna érni azt, hogy a segédmunkások munkaidejét meghosszabbítsák? És a paritásos munkaközvetítést is minden ellenszolgáltatás nélkül kapták volna meg? Legyünk igazságosak, t. munkaadó urak! Vagy alkalmas a mostani idő a változtatásokra, vagy nem alkalmas. És amennyiben — amint föntebb megemlítem és bizonyítom­—alkalmas a mostani idő az önök javára való módosítások keresztülvitelére, úgy legyen alkalmas a mi helyzetünk sürgős meg­javítására is. A legkevesebb, amit elvárhatunk főnökeink­től, hogy lehetővé tegyék nekünk tisztességes munkánk után a tisztességes megélhe­té­st. Javítsák meg sürgősen a fizetésünket, még­pedig a mai megélhetési lehetőségek figyelembe­vételével. Hogy pedig ilyen lehetetlen rossz viszonyok köz­é ne jussunk ezután, hát és erre kell ismét hívni azt a paritásos mun­kabérmegállapító bi­­­zottságot is, amelyik állandóan figyelemmel kíséri a megélhetési viszonyokat és mindig ahhoz mérten igazodjon a fizetésünk is. B. Zs. Szociáletika.­ ­ „A tőkének és a mu­nikálnak nem szabad elfor­ással küz­denie, hanem közös egyet­értéssel kell elintézni a vitás kérdéseket.“ „A tőkének és a munkának bizalommal kell viseltetnie egymás iránt, de viszont a munkának meg kell kapnia a méltó ellenértéket.“ A fenti kijelentéseket a nagy angol állam­­férfiú, Lloyd George mondotta Sheffieldben, amikor a Népszövetséghez (Ligue des­ Nations) csatlakozó hatalmak kormányai a tőkések és munkások képviselőit elküldötték Washing­tonba, hogy ott megállapítsák a nemzetközi munkabéreket és egyéb munkásügyi problémá­kat megoldjanak. Amikor a mostani sorsdöntő időkben ilyen nagy horderjű­ munkásügyi kérdések megvita­tása kerül szóba és vezető állam a férfiú a munka és a munkásság megbecsülését kiáltja a nagy­világba, mintegy új korszakot jelentve, önkén­telenül is a mi szomorú hazai szociális viszo­nyaink jutnak eszünkbe. A mi nyomdaipa­runkban is nagyon uralkodó manchesteri is­kola szellemétől megrontott viszonynak mun­kás és munkáltató között meg kell változni, mert a manchesteri iskola szelleme olyan er­kölcsi állapotokat teremtett a munkáltató­osztályban, amely azt az osztályt minden erkölcsi felelősségtől fölmentette. Pedig a mun­káltatónak a munkás érző barátjává kell lenni, mert a szociáletika eme fogyatékossága min­dennemű igazságtalanságok legfőbb oka. A munkáltató és a munkás megértésén ala­puló társadalom hozhatja meg az emberiségnek azt a megközelített megelégedettséget, amely a mai osztályharcok és érdekek összeütközéséből származó vérzivatarból kivezetne bennünket. Mert be kell látnia mindkét félnek, munkásnak és munkáltatónak, hogy a szociéletika mellő­zésével nem lehet harmonikus együttműködés. A nagy angol állam­férfiú idézett megállapí­tásaiból leszűrt gondolatok vajha m megszívle­­lésül szolgálnának a munkáltatók táborában is, annál is inkább, mert most ugyanaz a vi­szony van köztünk, mint a sziámi ikrek között volt, hogy vagy együtt élünk és munkálkodunk, vagy pedig együtt veszünk: munkáltató és munkás­­­­tőke és munka Lzüvassy István. im9 Különvélemény. 1. A lezajlott luzerni VII. nemzetközi nyom­­dászkongresszus első napjául Keut­er szaktárs a belgák megbízásából bejelentette, hogy a német katonáknak a belga polgári lakossággal szemben elkövetett erőszakosságai és kegyet­lenkedései miatt a központi országok nyomdai munkásaival egyelőre megszüntetnek minden­nemű összeköttetést. Ehhez a maga részéről hozzátette, hogy nem osztja ugyan mindenben, a belgáik nézetét, mégis, az undok háború alatt történtek után, nem lehet kívánni, hogy hirte­len feledésbe menjen minden és hogy nyomban a régi szívélyesség uralkodjék. Ez, úgymond, idő kérdése. E nyilatkozat miatt a Typograph­ia 87. szá­mában megjelent fej cikk szerzője keserves szemrehányó üzenetet küldött Keufernek, szörnyű átkokat szórva egyszersmind a háború kitöréséért és elhúzásáért felelős bűnösökre. Hogy ez a „szelidlelkü“ és bizonyára jóizlésű francia hogyan fogadta ez irodalmi frakkba öltöztetett átkokat, azt még egyelőre homály fedi, de az bizonyos, hogy olyan hosszúra kacskaringózta ki mindegyiket, hogy mire a gonosz fejeket eléri, azokban már alig tehet valami kárt. Erről nagyobb bizonyosságot szerzendő, kér­dést intéztem néhány elsőrendű átok szak­értő szaktárshoz, akik Bozsik Pista elnöklete alatt hat órai beható tanácskozás után egyhangúlag azt a határozatot hozták (verje meg fűket ezért a ragya!), hogy, sajnos, az átkok a tö óta már nem fognak. Minden további találgatásnak elejét Teendő, az álnév alá rejtőzött szerző beleegyezésével kijelenthetem, hogy a kérdéses fejcikket nem írta, de ki is írhatta volna m­ás, mint a mi erős és becsületes meggyőződésű, jó öreg — Keb Menachennink. 2. A Typograph­ia 39. számában az „Inter­nacionále Ítél­őszé­ke“ elé állítja Herzog szak­társ Scheidemannékat, kinevezi magát bíróvá és a strucctól kölcsönzött logikával arra ítéli őket, hogy tegyenek egy „akadémikusán“ elvi nyilatkozatot és jelentsék ki férfiasan (!), hogy azért szavazták meg az első hadihitelt, mert a császári külügyi és hadügyi diplomácia őket becsapta, amennyiben nem árulta el nekik, hogy a németek lesznek a támadók. Amíg ez meg nem történik, addig, úgymond, a franciák, de különösen a belgák engesztelhetetlensége (!) nem fog megszűnni. Ámde szociáldemokratáikhoz méltó férfias nyilatkozat nem lehet más, mint egyenes, nyílt és őszinte, nem pedig „akadémikus“, amely legföljebb a Loyola-féle jelszó értelmé­ben lehet elvi, amely szerint „a cél (jelen esetben a szerecsenmosdatás), szentesíti az eszközüket“. Akkor már sokkal őszintébb volt Bellm­ann Isollweg. Ez a koronatanú, aki tudvalevőleg a háború megindításának idején birodalmi­ kancellár volt, a német parlamenti vizsgáló bizottság előtt nemrég (ó, kegyetlen iróniája a sorsnak!) azt a vallomást tette, hogy: „a háború kérdésében mindnyájan bűnösck va­gyunk“. De hát, elvégre is, Keufer nem azt mondta Luzernben, hogy a franciáik, meg a belgák soha, hanem, hogy csak egyelőre nem akarják a központi országok testvérmunkásaival a régi kapcsolatot fölvenni. Ezt II. szaktárs sem ol­vashatta másként: miért indult ki tolnász ebből a hamis alapból? Azért, mert máskülönben vagy egyáltalán nem, de így semmiesetre sem írhatta volna meg a cikkét. Abban igaza van, hogy ezután más szakszer­vezeti nevelésben kell a világ munkásait része­síteni, hogy ilyen veszedelem többé reánk ne szakadjon. De erről majd más alkalommal. • A nemzetközi szolid­ári­tás nem a luzerni kongresszuson, hanem öt évvel ezelőtt a ber­lini parlamentben szenvedte az első hatalmas csorbát, ahonnan Scheidemannék a háború fúriáit az emberiségre rászabadítani segítet­ték.Valamint hogy önérzetes emberek, akik kö­zött azelőtt teljes volt a barátság, ha egy vagy más ügyből kifolyólag súlyosan vétettek egy­más ellen, nem szoktak mindjárt az első talál­kozás alkalmával egymás nyakába borulni, azonképen, bármily sajnálatos legyen is, em­beri szempontból a franciák és belgák egy­előre még neheztelő magatartása a németekkel szemben érthető. De ők­­ ismerték a mi öt év előtti parlamenti viszonyainkat is. I­a előbb nem is, de ma­x­á­r bízvást tudják, hogy minő magatartást tanú­sított a háború egész ideje alatt a mi párt­­sajtónk. Idegenkedésük tehát velünk szemben indokolatlan. Semmi kétség azonban, hogy a teljes kien­gesztelődés ideje nem lehet hosszú és hogy rövidesen újra szoros, sőt, ha lehet, még erő­sebben fog összefűzni bennünket a nyomdász­­internacionálé vaskapcsa. Ez nem is lehet más­ként. A franciák meg a belgák sokkal józanab­bak, semhogy hosszabban tartó széthúzással a közös ellenséget, a hovatovább nemzetközileg szervezett kapitalizmust erősítsék. Biztosíték erre egyebek között az a nagy út is, amelyet e téren éppen Keuter a konferencia első napjától annak berekesztéséig megtett.

Next