Typographia, 1921 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1921-11-25 / 47. szám

November 25 másik két grafikai szakma internacionáléjaival. A kongresszus ezzel — nézete szerint — rokon­szenvezhetne is, azonban nem helyeselné, hogy •— amint az Franciaországban megtörtént — a litográfusok és kőnyomók a nyomdászszerve­zetbe lépjenek át. Ezzel elvonják valamely ország szakmabéliéit tulaj­donképeni nemzet­közi összeköttetésüktől. A technikai fejlődés mindenesetre közelebb viszi a fúzió kérdését a megvalósuláshoz, de időt kell adni a nemzet­közi titkárságnak, hogy előbb tárgyalhasson a francia indítványról. Hockstrasser a könyvkötőin­ternacionálé fej­lődéséről tesz jelentést, amely ugyan még gyermekcipőit tapossa, de azért mégis előre­halad. Az egyes szakmák internacionáléi kö­zötti eszmecsere előkészítő munka lehetne a további lépésekhez. Verdan a nemzetközi titkári bizottság nevé­ben kijelenti, hogy ezidősg m­int nem tartja le­hetségesnek a három internacionále fúzióját. Technikai és szervezeti téren a továbbiakat az időre és a fejlődésre kell bízni. Lipchon zárszavában kéri, hogy a francia indítványt a kongresszus csupán kívánságnak tekintse. A norvég indítvá­nyt, amely a csatlakozott szervezetek részére tartalékpénztár létesítését célozza a sztrájkok esetében való eddigi eljárás helyett,­­ a norvég szervezet részletesen meg­indokolja. Ruud azt kívánja, hogy a kérdést tanul­mányozás céljából utalják át a nemzetközi tit­kári bizottsághoz, amely jobb valutaviszonyok idején annak megoldásáról gondoskodni fog. A kongresszus ehhez vita nélküli hozzájárul. TYPOGRAPHIC, 1921 A megállapodásról. Habár a legutóbbi megállapodást a bizalmi­­férfiak testülete elfogadta és­­ azt nekünk, mint becsületes szerződő feleknek minden részleté­ben híven meg kell tartanunk mindaddig, míg az teljes érvényben van, ez mégsem akadályoz­hat meg bennünket abban, hogy rá ne mutas­sunk azokra az okokra, melyek a megállapodás iránt nagyfokú elégedetlenséget keltenek.­­ Ebben a tekintetben igen alapos fokmérője helyzetnek -a bizalmi testület szavazása, amennyiben mellette 132, ellene 114 szavazott és így csupán 18 szótöbbséggel fogadtatott el a megállapodás, ami egyrészt bölcs mérsékletét mutatja a bizalmi testületnek a sztrájkkal szem­ben, de másrészt igen hangos elégedetlenségét nyilvánítja a megállapodás iránt, miután az nem nyert igazságos megoldást. Ha ugyanis figyelembe vesszük a körülmé­­­nyeket, láthatjuk, hogy a bérek emelése még mindig igen csekély az áruk árának emelkedé­séhez képest, minélfogva az nem nyújt meg­felelő megélhetést Ezt még tetézi az a teljesen igazságtalan kívánság, hogy emellett az árak­nak már csekély csökkenése esetén is a bérek mégis csökkenhessenek. Ez a megállapítás semmiesetre se kelthetett megelégedést bizalmi testületben, de ezzel szemben mégis a megfontolandó volt az, hogy ezek miatt helyes-e és célszerű-e sztrájkot provokálni, ami voltakképen csak a legvégső eszköznek tekin­tendő a bérkérdés megoldásánál. Ezek szerint, ha helyes volt is a megállapo­dás elfogadása a sztrájk elkerülése céljából, de viszont teljesen jogos volt az az elégedetlen­ség, hogy a bérek most sem emeltettek meg­felelő magasságra és még jogosabb az elége­detlenség aziránt, hogy ennek dacára máris csökkenteni szándékoznak a béreket az árak­nak 6%-os csökkenése esetén is. Hogy pedig a bérek mily óriási távolságban vannak még az árak emelkedéséhez képest, megcáfolhatatlanul bizonyítja az, hogy bérek háború előtti 36 koronás minimumát a a mai 1040 koronás minimum csak 28,89-szorosan haladja meg, sőt a minimumon fölüli béreknél az emelkedés még a 25-szörösét sem éri el, holott a Pester Llo­yd táblázata szerint október hóban a szükségleti cikkeknek legnagyobb mértékben használt részei 33.63-szorostól egé­szen 177.77-szorosig emelkedtek. Azonban csak a 30-szoroson fölüli emelkedés is csupán három tárgynál fordul elő, vagyis a­ borjúhúsnál 33.63, a marhahúsnál 35 és az újságnál 37.50-szeres. Sőt még a csak 40-sze­re­sen fölüli emelkedés is csupán négy tárgynál val, úgymint II. r. disznóhúsnál 46.87, szemes­­kávénál 45, maximális áru tejnél (ami csak ritkán kapható) 46.71 és szénnél (volt) 45.45- szörös. A többi tárgy mind meghaladja az 50-szeres emelkedést is és pedig a mosás 50, estilap 50, bab 55 és burgonya 57.14-szeres. A 60-szoroson fölül: a teavaj 61.13, zsemle 62.50, kenyér I. r. 65.78, só 66.92, paprika 69.44. /­-sze­resen fölül: barna kenyér 70, fa 70, kalap 73.87, főzőliszt 78.04. 80-szoroson fölül: Nullásliszt 83.72, savanyú káposzta 83.33, női cipő 85.71, férficipő 86.66. Továbbá egy kivételével a 109-at meghaladja: szappan 95, tojás 108.85, füstölt szalonna 112.50, vöröshagyma 116.66, cukor 118.29, árpakása 125, zsír 126.31 és rizs 177.77- szeres. Ezekből látható, hogy az árucikkek árai az 50-szerest is túlnyomólag meghaladják és leg­több a 60—-90-szeres között van, sőt jelentékeny számmal vannak olyanok is, amelyek a 100-szo­­rost is jól meghaladják. Fontos emellett az, a­hogy a barna kenyér, fa, főzőliszt és zsír még 70-szeresen is fölülemelkedtek, amelyek pedig a háztartásnak legnagyobb mértékben használt cikkei. Ilymód­on teljesen jogtalan az a követelés, hogy a bérek 28,89-szeres emelkedése mellett riták­ az árucikkeknek 6%-os csökkenése­ esetén is a bérek csökkenhessenek még a felével is. Sőt az árucikkek mai árához képest a béreket fokozatosan annyira kellene emelni, hogy leg­alább az 50-szerest elérjék és akkor is csak akkor lenne jogosult bércsökkentésről beszélni, ha az árak csökkenésének középarányosa az 50-szerest szintén eléri.­Mert csak úgy lehet­ igazságosan szó a bérek csökkentéséről, ha­ az­­­­ árak­ és bérek már egymással egy színvonalra jutnak, addig pedig a megállapodásnak e pontját föl kell függeszteni, mint teljesen igaz­ságtalan követelést.­­ A bérek megállapítása tekintetében­­ pedig egyáltalán nem lehet az irányadó, hogy január hóban körülbelül ugyanazok voltak az árak, mint most, drágulás tehát ezzel szemben alig történt, a bérek­ azonban akkor is kisebbek voltak a mainál. Elég szomorú is volt ez a helyzet a munkásságra nézve,­ mert emiatt sok értékes tárgyuktól meg kellett maguikat fosz­­taniuk, hogy nélkülözésekkel megélhessenek, sőt sok esetben még jelentékeny adóssággal is meg kellett magukat terhelniök. Arra pedig gondolniuk se lehetett, hogy még csak egy gallért is vehessenek maguknak, annál kevésbé vehettek más egyéb ruhaneműt, hanem csak toldozás és foltozás útján tudták valamiképen testüket fedni. Teljesen érthetetlen tehát, hogy a bérkérdés me­goldásánál a januári gazdasági állapot leg­kevésbé irányadóul szolgálhasson, mert nem az a kérdés, hogy a januári árakkal szemben történt-e drágulás, hanem az, hogy milyen arányban állnak jelenleg a bérek a szükség­leti cikkek áraival szemben, ami csak, egyedüli jogos bázis lehet a bérek megállapítására. Themis. * Megállapítani kívánjuk, hogy cikkíró sorai­ban egyetlen olyan argumentumot és szem­pontot sem sorol föl, amelyet a közös tárgyaló­­bizottság munkástagjai a­ bértárgyalások al­kalmával a főnökökkel szemben, valamint a hozzászóló bizalmi fiÉnak a megállapodás elő­terjesztésekor hangsúlyozottan ki nem emeltek volna. A megállapodást a bizottság és a bizalmi­­férfitestület a viszonyok mérlegelése után fogadta el. A szerk. Inas, tanonc, tanuló. Amidőn isten a májsztert megteremtette, inast adott mellé. Mindkettő isten bölcs el­rendezését dicsőite: májszter az inaspofozás, inas a hengermosás művészetét gyakorolta. Idővel a gyakorlati élet csúfosan rácáfolt a bölcs berendezésre és májszter főnökké, inasa pedig tanonccá vedlett át. Mindkettő eltávolo­dott eredeti hivatásától: a főnök a munkát vállalja, tanonca a munkát szállítja. Mindez nem azért változott át így, mert a fenti bölcses­ség a nevezettek koponyáira is kiterjedt volna, hanem, mert ez a változás a főnökre nézve gazdaságosabb kimenetelű volt. A tanoncot nem látni többé a hengermosásnál, nem foglalkozik csecsemőh­aj­k állással. A munka megosztódott: a főnök hasa gömbölyűbb, a tanonc melle szű­­­kebb lett. . Ez volt az okozója annak, hogy a fonok nem férvén hozzá a szekrényhez, átruházta hatalmát és eszét segédjére, akinek föladatává vált a ta­nonc kiképzése. Akkoriban a segéd valóban úgy érezte, hogy ő az úr a majomketrecben: ki­használta a tanoncot a nyomdán bevül és kívül is. Küldözgetvén őt uzsonnáért, cigarettáért és hasonló jóért. ............... A pech megint csak közébük ütött: a híres kultúra, a hyppid^ok ;„intellige­nciája“.A BIT pedig: a főnök principálissá, legénye „művelt nyomdásszá“, a szerencsétlen­­ bunyó nyomdász­­tánchó tán­ul óva lett.­ Kópein azért, mert,megvál­toztunk, nincs okunk keseregni és mérgelődni szokásaink megváltozásán sem, de nem szabad könnyelműen elítélnünk a tanulók gondolkozá­sát sem. . , , , .. , Avagy hogy gondoljuk, csak nekünk van jo­gunk „művelt nyomdászgenerációvá válni, az „inas“ maradjon bunyóvá? , Az a törekvés, amely a robotolo panat em­berré fejleszti, ma már a tanulót is éri, aki, ha talán nem tudja, de érzi, hogy belőle robotoló gép válik és nem azért „tanul“, hogy dolgozni tudjon, hanem, hogy másnak hasznot hajtson. BEBgSSBSSBSSgatS—— A gépszedés és a korrektúra, n. Gyakran üregesek, különösen keskenyebb for­mátumánál, hogy három-négy betű beszúrása vagy törlése miatt ugyanannyi, vagy még tőbe sor újra való gépelése válik szükségessé. Ezekből a nagy korrektúrákból származik a legtöbb baj. A gyakorlat rendszerint az, hogy a gépszedő megcsinálja a korrektúrákat, amelyek, anélkül, ho­gy a korrektornak vagy revizornak alkalom adatnék ezek regideálására, újra kor­rektúrába mennék a szerzőhöz. A többnyire sok­oldalúkig elfoglalt illusztris szerző nem vesz magának annyi időt, hogy munkáját gondosan újra átolvassa, hanem ehelyett csak úgy sebti­ben ,összehasonlítja a kijegyzéseket és aztán, mint aki jól végezte dolgát, a korrekturaivet imprimálja. Hát ez a művelet a kiezi Medesnél megjárja, de már a gépszedésnél veszedelmeket rejt magában. Mert amikor például 700—800 sor­ból nyolcvanat, százat vagy még ennél is többet újra kell gépelni, a nagy sietségben — hisz köz­tudomásúlag a nagy torrektruráik rendszerint mindig’ sürgőseik — könny­en­ támiad­ni’bn; aztán a hibás sorok kicserélésénél sem alszik az ördög ■— és kész a kalamajka.­­ Az iv a második, avagy a harmadik szerzői korrektúra után végre „imprimáltan vissza­kerül, most már csak egypár aprólékos hibával. Természetes, hogy a soröntő gépszedésnél min­den hiba egy új sor. Ezt­ is megcsinálják. Az így most már nyomásra teljesen érettnek vett gép­­szedés a nyomtatógépekhez kerül, az imprima­túra pedig a revizorhoz. Tapasztalatom szerint min­den gépszedéses munkát célszerű volna nyomás előtt figyelmesen átolvasni, csakhogy ehhez iao is kellene, az pedig ritkán van. Tudtommal nálunk nagyon kevés nyomdában adnák átkaimat és időt a revizornak vagy korrektornak a nyomás alá kerülő ívek előzetes átolvasására. Ez a művelet a kivételeik közé tartozik, holott éppen ellen­kezőleg ezt kellene szabályul fölállítani, mint ahogy­ ezt a Németbirodalom minden számottevő nyomdájában régóta magától értetődő dolognak tartják. Ebben találjuk meg aztán­­ annak a rej­télynek a nyitját, hogy a legközönségesebb német irodalmi sajtótermék is hibátlanul kerül az olvasóközönség kezébe. Nálunk a revizornak a legtöbb esetben meg kell elégednie a hibas sorok utánaolvasásával, esetleg a kolumn aknai kutyafuttában való átnézésével és hogy jól van-e kilőve az ív. Aztán mehet! Igaz, hogy a nagy szerzői korrektúrákon át­ment gépszedés ilyen fölületes ikezelésének — különösen, ha sorok elcseréléséről vagy kihagyá­sáról van szó, aminek következtében a szöveg értelmetlenné válik — néha aztán az a vége, hogy kénytelenek vagyonuk később a már ki­nyomott ívből egy-egy negyedávecskét kivágatni és újra gépeltetni s nyomatni. Hát bizony ez kellemetlen dolog, azonfölül manapság költséges is, ami egy kis előrelátással és jóakarat­t­a­l el­kerülhető volna.­­ Ha már nálunk a tudományos munkákat író szerzők számottevő részét sommaképein sem lehet a nagy korrektúrák csinálásától leszoktatni, akikor legalább törekednének nyomdavezető­­ségeink jóakarólag figyelmeztetni az ilyen szerzőket a gépszedésben eszközölt nagy korrek­túrák veszedelmességére és egyben fölvilágosí­tani őket a gépszedés és kéziszedés technikájá­­na­k lényeges különbségéről és mindezek után a saját érdekükben is kérni őket a lehetőleg hibátlan munka elérhetése szempontjából, hogy az utolsó korrektúrát, a tulaj­donképeni impri­matúrát gondosan átolvassák. Ha azonban a­ tudós szerzők ennek az időrabló, de mindamellett a tapasztalat tanúsága szerint nem fölösleges munkáinak a már túlontúl ismert okoknál fogva nem hajlandóak magukat alávetni, úgy a nyom­dai vezetőség adjon alkalmat a revizornak e művelet keresztülvitelére még a géprevízió föl­­jövetele előtt. Természetésg, hogy az ívek után­aolvasása sok időt vesz igénybe, de a kifogástalan munka el­érhetésének céljából és a jó hírnév megóvásá­nak érdekében nem volna szabad ily csekély áldozattól visszariadni. Az imént említett okokból keletkezett makula­túrákat nem lehet a szo­kásos „háring“-gal meg nem történtté tenni. A nagyobb gépszedéses kor­rektúrák csinálásánál a legszorgosabb figyelem mellett is bajok támadhatnak a sorok kicserélé­sénél és így végeredményében még mindig gazdaságosabb az ebből folyan kellemetlensége­ket pár órát igénylő utámolvasás által elhárítani. Reméljük, hogy a jövőben ebben a tekintetben is néminemű javulás fog beállani és az illetékes tényezők egy kis jóakarattal meg fogják találni a kivezető utat a fennálló nehézségek kiegyen­lítésére. Tulajdonképeni tárgyamat ,kimerítvén, enged­jék meg, hogy ettől eltérőleg, de mindazonáltal ezt mintegy kiegészítőleg, ez alkalommal futó­­lagosan egyebekről is röviden elmondhassak egyet-mást. Legutóbbi fölolvasóülésünikön László Dezső kollégánk tartalmas előadás keretében fejtegette az egységes magyar helyesírás szorgalmazásá­nak a szükségességét és bizonyos tekintetben figyelemre méltó útmutatásokkal is szolgált. Hát bizony ennek a rég vajúdó kérdésnek a nyélbe­ütése már elkelne­ ebben, úgy hiszem, mi, kor­rektorok, revizorok mint szenvedő felek mind­annyian egyetértünk. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy nap-nap után érezzük am­úgyis megrongált idegeinken ennek a vigasztalan állapotnak a hátrányait De nekem az az impresszióm, hogy a fölvetett üdvös eszmének tető alá hozatala sok időbe és nagy fáradságba fog kerülni. És ennek oka többek között a mi irodalmi viszonyainkban

Next