Typographia, 1968 (100. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
1968. JANTIXI 1. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! in Ar 20 FILLÉR TOO. évfolyam * A NYOMDA, A PAPÍRIPAR ÉS A SAJTÓ DOLGOZÓI SZAKSZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA * 1. szám AZ ÚJ ESZTENDŐ KÜSZÖBÉN ÍRTA: KIMMEL EMIL ír új esztendő küszöbén reményekkel, tenniakarással teli szívvel várjuk, mit hoz 1968, amely nemcsak egy új évet, de gazdasági életünk fejlődésében új szakasz kezdetét is jelenti. Az élet, a gyakorlat megtanított bennünket arra, hogy a társadalmi rendszerünkben rejlő lehetőségeket, előnyöket ma már a korábbinál korszerűbb vezetési, irányítási módszerekkel tudjuk hasznosítani. Sok-sok évvel ezelőtt az új esztendők virradatán az elképzelésekkel, álmokkal együtt telve voltunk szorongó várakozással. Az egyén akkoriban többnyire csak önmaga cselekedeteit tehette a mérleg serpenyőjébe, és ki voltunk szolgáltatva a tőkés társadalom vak törvényeinek, önkényének. Ma viszont egyéni elképzeléseink mellett, amelyek többségükben megvalósulhatnak, felelősséget érezve szocialista hazánk sorsa iránt, végiggondoljuk társadalmi, gazdasági életünk fejlődését, eredményeit. Ha valamikor, akkor az elmúlt évben klasszikus példáját láttuk annak, hogyan lehet a jelen feladatainak végrehajtásával egy időben készülni a jövőre. Az 1967-es év gazdasági célkitűzései nem voltak csekélyek. Megfeszített tempóval kellett biztosítani az ország papírellátását. A nyomdaipar szokásos, feszített programját tovább növelték az olyan szép, nemes, de egyben megoldásra váró tennivalók, mint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára elkészített jubileumi kiadványok. Emellett nagy tömegben gyártottunk könyveket a téli könyvvásárra, az iskolai tanulók számára, továbbá jelentős feladatot képezett az új gazdaságirányítási rendszer bevezetéséhez szükséges nyomtatványok előállítása. A könyvkiadók, újságok, folyóiratok szerkesztőségeinek dolgozói magas színvonalú, politikailag és emberileg átgondolt munkát végeztek, amikor számos összefüggést, meganynyi új fogalmat ismertettek, hirdettek a nép nyelvén. Sokszor tettek közérthetővé bonyolult, közgazdasági fogalmakat, hogy népünk jobban megértse a gazdaságirányítási rendszerünkben szükséges változások bevezetésének indítékait. Az emberek tudatában egyik, napról a másikra alapvető változások nem mehetnek végbe, de tapasztalataink alapján mondhatjuk, hogy az 1967-es esztendő, az 1968-ra való felkészülés valamiben különbözött az előzőektől, mégpedig abban, hogy sokkal tudatosabb volt a munkások, a dolgozók részvétele a jövő alakításában. Nem állítjuk, hogy máról holnapra mindenki megértette elképzeléseinket. Nem mondjuk azt sem, hogy nincsenek kétkedők. Viszont egyértelműbb annak felismerése, hogy az egyén boldogulását csak a társadalom egészének fejlődése, előrehaladása eredményezheti. Vitáztunk és vitázunk azokkal, akik azt hiszik, hogy január 2-án valamilyen látványos fordulat következik be, egy csapásra megszűnik minden gondunk, és egy különleges automatizmus majd elrendezi a dolgokat. A gazdasági reform kibontakozásához idő és türelem kell. Ami a legfontosabb, és ami az intézkedés értelmét, célját jelenti: továbbra is az ember áll gazdasági, társadalmi életünk központjában, érte történik minden, és az emberi tettek, a helyes felismerések teszik lehetővé céljaink megvalósulását. A reform nem az emberek »feje felett« válik gyakorlattá, hanem általuk, cselekedeteik révén. Összességében és fő vonalaiban tudjuk, hogy mit miért kell tennünk ebben az évben. 1967-ben megjelentek azok a fontosabb rendeletek, szabályozások, határozatok, amelyek megjelölik a vállalatok, a szakszervezetek, az állami szervek tevékenységének széles körű és sokszínű lehetőségeit, kereteit. A lehetőségek adva vannak, most már rajtunk múlik, hogy ezeket milyen sikerrel hasznosítjuk népünk, szakszervezetünk tagságának javára. Az év utolsó napjaiban megkötötték a kollektív szerződéseket a papír-, a nyomdaipari vállalatoknál, a könyv- és lapkiadóknál. Ezekben a szerződésekben már testet öltöttek és a napi gyakorlat számára megfogalmazódtak a teendők. A kollektív szerződésekben érvényesülnek és kifejeződnek mindazok a helyi sajátosságok, amelyeket gazdaságirányításunk rendszerében a fejlődés adta lehetőségeken belül a vállalatok munkásai és dolgozó népünk egészének javára lehet és kell is hasznosítani. Korábban arról tanácskoztunk, mi az, ami jó és mi az, ami rossz a szerződéstervezetekben. Most viszont arról kell beszélnünk, hogy miként biztosítsuk azok gyakorlati érvényesítését, ami semmivel sem lesz könnyebb, mint a szerződések elkészítése. A vállalati szakszervezeti bizottságok és tanácsok kellő megfontoltságot, tárgyilagosságot tanúsítottaka kollektív szerződések összeállításánál. Ez már jelezte, érzékeltette, hogy a nagyobb önállóság nagyobb felelősséggel is jár. A kollektív szerződések tervezeteinek vitá- ■ ja során a dolgozók nagyfokú érdeklődése, részvétele már előrevetette annak árnyékát, hogy helyesen értelmezik az üzemi demokráciát, annak fejlődését és szükségességét. A kollektív szerződések tervezeteihez megtett tömeges észrevételek többségükben mértéktartást, az adott lehetőségek és körülmények figyelembevételét, megfontoltságot tükröztek. Biztató tehát mindaz, ami az év utolsó napjaiban történt. A tenniakarás, a felelősség, a realitások iránti érzék, az önállóság jegyében mindjobban kibontakozó alkotókedv jellemezte ezt az időszakot. Az egyéni és a társadalmi érdekeltség együttes érvényesülését biztosítja az egyszemélyi felelős vezetéssel párhuzamosan fejlődő üzemi demokrácia, amely a sokak bölcsessége alapján nyugvó egyszemélyi felelős vezetést sikeresen befolyásolhatja. A szakszervezet hatásköre, joga és ezzel együtt felelőssége megnövekedett. Úgy ítéljük meg, hogy a szakszervezetünk tisztségviselői, aktivistái élni tudnak majd ezekkel a lehetőségekkel. Képesek lesznek arra, hogy kellő hatásfokkal képviseljék munkatársaik, a vállalati kollektívák érdekeit, s egyben tevékenységükkel, állásfoglalásaikkal biztosítják a társadalmi érdekek érvényesülését is. Jól tudjuk, hogy gyakorlatilag nem könnyű megteremteni a különböző szintű érdekek összhangját. Időnként kisebb-nagyobb feszültségek, elllentmondások keletkezhetnek. Szakszervezetünk kötelességének tartja segíteni ezek tudatos feloldását. Sokan úgy fogalmazták meg, hogy a tagság részéről vannak különféle követelések. Azonban, ha egy kissé mélyebben elemezzük az úgynevezett követeléseket, akkor azt tapasztaljuk, hogy ezek többségükben reális igények, és némelyikük az elmúlt esztendők kötöttségei miatt nem valósulhattak meg, és egyikük-másikuk talán természetes módon, különösebb erőfeszítés nélkül megoldódik már az elkövetkezendő esztendőkben. Ezek az igények sokszor a dolgozók hangulatát fejezik ki, ugyanakkor szakszervezetünk központi vezetősége számára megfelelő tömegbázist jelentenek. A jogos igényeket figyelmen kívül hagyni — hiba lenne, ezeket a népgazdaság fejlődésétől, a gazdasági eredményektől függően kell kielégíteni. Tehát a mindenkori igényeket — az ismerteket vagy a jövőben adódóakat — tanulmányozni, gondosan elemezve értékelni kell, hogy kellő színvonalon tehessünk eleget társadalmi-politikai hivatásunknak, azok kielégítése érdekében. Jó néhány ilyen igény nyer kielégítést az új esztendő első napjaiban. Mint ismeretes, két nyomdában kísérletképpen bevezetik a csökkentett munkaidőt. A feltételek megteremtése után az év második felétől a többi vállalatnál is lehetőség lesz a rövidebb munkaidő alkalmazására. A kollektív szerződések a túlóragazdálkodásban is megszüntetik a dolgozókra hátrányos körülményeket. Az új Munka Törvénykönyve feloldja a munkaerőgazdálkodás kötöttségeit. Ugyanakkor intézkedések születtek — Dunaújvárosban, Lábatlanban és másutt — a népgazdaságot kedvezőtlenül befolyásoló papírhiány csökkentésére. Az igények tehát nemcsak az egyének közvetlen életkörülményeit érintik, hanem közvetve iparágaink fejlesztésében is jelentkeznek, és ezeket is ki kell elégítenünk. Ebben az esztendőben jelentős feladatok várnak ránk. Jelenlegi ötéves tervünk teljesítésének harmadik esztendejébe léptünk, az idei terv sikeres teljesítése céljából hasznosítanunk kell az új gazdaságirányítási rendszer adta lehetőségeket. A gazdasági reformot eszközként — mind hatékonyabb eszközként — kell felhasználnunk népgazdaságunk fejlesztése, népünk boldogulása érdekében. Helyes, ha egyértelműen kimondjuk: politikai érdekvédelmi feladatainkat csak akkor tudjuk maradéktalanul teljesíteni, ha sikerrel valósulnak meg gazdasági céljaink, ha az új mechanizmus működése mind zavartalanabb lesz. Központi vezetőségünk legutóbbi ülésén is megfogalmazódott: teljes erőnkkel támogatjuk az új gazdaságirányítási rendszer életbelépését. Nagy körültekintéssel, felelősséggel kell elemeznünk a gyakorlatot, az életet, az eddiginél igényesebben kell általánosítanunk a tapasztalatokat. Hibát vétenénk, ha késve ismernénk fel iparágainkban, dolgozóink körében észlelhető jelenségeket, igényeket, ha nem vennénk észre időben a kedvező tényeket, tendenciákat, éppúgy, mint a kedvezőtleneket. A jövő optimizmust sugároz, a feladatok nemesek, népünk, ezen belül szakszervezetünk tagságának felemelkedését szolgálják. Szakszervezetünk kötelességének tartja, hogy társadalmunk gazdasági és politikai célkitűzéseinek megvalósítását segítse, amely összességében eredményezni fogja iparágaink dolgozóinak egyenletesen javuló, tartós jólétét és boldogságát, éz 1968. évi feladatokról tárgyalt a központi vezetőség Öt nyomdában csökkentették a linószedők munkaidejét Szakszervezetünk központi vezetősége 1967. december 19- én ülést tartott, amelyen megjelent: Geréb Sándorné, a Szaktanács titkára és Horváth Gyula könnyűipari miniszterhelyettes. Napirenden szerepelt: »A gazdaságirányítás új rendszeréből adódó feladatok«, előadó Gerlach Ferenc. »Javaslat szakszervezetünk elnökségének 1968. évi programjára és az 1968. I. félévi munkatervére", előadó Gajda László. »Szakszervezetünk 1968. évi költségvetése«, előadó Horváth Lajos. A központi vezetőség vita után a beterjesztett jelentéseket, javaslatokat elfogadta és megfelelő határozatokat hozott. Az alábbiakban részleteket közlünk Gerlach Ferenc elvtárs beszámolójából. húsz nap körüli nyereségrészesedés Az előadó bevezetőben iparágaink 1967. évi tevékenységét elemezte. Rámutatott arra: a Papíripari Vállalat előzetes becslések szerint éves tervét alapanyagból 90, a papírgyártásban 98 és a feldolgozó tevékenység területén 101 százalék körül fogja teljesíteni. A papírgyártásnál mutatkozó lemaradás abból adódott, hogy egyrészt nem volt szükség a tervezett facsiszolat előállítására, másrészt a Dunaújvárosi Papírgyár messze nem teljesíti tervezett programját. A csepeli és szolnoki új gépek ezzel szemben a várakozáson felül beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A nyereségrészesedés a papíriparban 18—20 nap körül várható. A Nyomdaipari Tröszt időarányos (11 hó) programját 100,6%-ra teljesítette. Elmarad,dás a könyvkészítésnél mutatkozik, amelynek oka a papírellátásban mutatkozó nehézségek. A könyvexportnál gondokat okozott az imprimatúrák késedelmes, visszaküldése. A Nyomdaipari Trösztnél a nyereségrészesedés szintén 20 nap körül várható. Gerlach Ferenc elvtárs a továbbiakban a jubileumi munkaverseny eredményeit, sikereit méltatta, majd rátért az 1968. évi tervvel összefüggő feladatok ismertetésére. A könnyűipar 1968-ban a termelését 8%-kal növeli. A Papíripari Vállalat 17%-kal több alapanyagot, 9%-kal több papirost kíván előállítani és 4%- kal növeli a papírfeldolgozói tevékenységet. A nyomdaiparban, a rendelkezésre álló papírmennyiségnek megfelelően, 1-3%-os növekedéssel számolnak. Könyvből kb. 6%-kal, folyóiratból és napilapból 10%kal, dobozból 3 ezer tonnával többet állítanak elő. Az exportkönyvterv 3 ezer tonnára tehető. Mind a papír-, mind a nyomdaiparban a felkészülés, az anyaggal való ellátottság kielégítőnek mondható. A könyvkiadás mennyiségi feladatai ebben az esztendőben azonosak az 1967. évivel. A papír- és nyomdaipari költségek emelkedése azonban a kiadóknak gondot okoz, mivel a könyvek ára nem változik. Kérdés: hogyan tudják majd fedezni a rendelkezésükre álló állami hozzájárulásból a többetköltségeket. Az előadó ezután a szocialista munkaverseny 1968. évi feladatait ismertette. Elmondotta többek közt, hogy a minőségi színvonal emelése továbbra is az egyik legfontosabb célja a versenynek. Ezért folytatni kell mindazokat a mozgalmakat, amelyek a minőség javítását szolgálják. Hangsúlyozta: a szakszervezetek megnövekedett önállóságát, szerepét helytelen úgy értelmezni, hogy a munkaverseny szervezését egyedül a szakszervezet végezze. Országos, ágazati és vállalati szinten egyaránt a gazdasági vezetés és a szakszervezet együttes feladata a munkaverseny szervezése, irányítása. A szervező tevékenység lényege a programok, vállalások teljesítéséhez szükséges feltételek megteremtése. Ne „spekuláljanak’ a bérfejlesztéssel A beruházásokkal kapcsolatban az előadó kiemelte, hogy mindenekelőtt a folyamatban levő beruházások befejezését kell szorgalmazni. Hitelt 1968- ban csak az eredményt növelő, viszonylag gyorsan megtérülő, az exportlehetőségeket bővítő, a gyártmáykorszerűsítést gyorsító, a lakosság ellátását javító fejlesztésekre lehet elsősorban igénybe venni. Hitellel 1968-ban még nem oldhatják meg vállalataink számos, helyenkéntégető problémáikat, jóllehet, ezek rendezése indokolt volna. Erre csak később kerülhet sor, a gazdálkodás eredményességétől függően. Befolyásolja ez a körülmény a szociális, kulturális, munkavédelmi létesítmények fejlesztésének lehetőségeit is. Ezeknél ebben az esztendőben legalább szinttartásra kell törekedni. Gerlach elvtárs ezután a bérezés kérdéseiről szólt. A gazdasági vezetők egyes helyeken a rendelkezések helytelen értelmezéséből adódóan arra az elhatározásra jutottak, hogy az átlagbért tartalékolják, és az év végén, mint nyereséget, felosztják a dolgozók között. Szakszervezetünk központi vezetősége ezzel nem érthet egyet. A kormány 1,5—2,6-os reálbér-növekedést jelölt meg célul, és a bérek megfelelő differenciálására hívta fel a figyelmet. E célok csak úgy valósíthatók meg, ha a bérfejlesztésre tervezett összeget, már az év elejétől megfelelően felhasználják. Az 1968. január 1-ével bevezetésre kerülő árreformról az előadó elmondotta, hogy annak célja a társadalmi költségekhez jobban igazodó, a piac értékítéleteit is tükröző rugalmasabb árrendszer kialakulása, amelyben szerephez jut a kereslet-kínálat tényezője is. Árrendszerünkre hosszú évekig a merev hatósági árak voltak a jellemzőek, ez gátolta a lakosság igényeinek kielégítését. a (Folytatás a 2. oldalon) Az olasz testvér szakszervezet kongresszusa Az Olasz Nyomda- és Papíripari Dolgozók Szakszervezete december 6 és 10 között a Garda-tó partján fekvő Sirmionéban tartotta meg VIII. kongresszusát, melyen mintegy 50 000 dolgozó képviseletében 130 küldött vett részt. A tanácskozás elején F. Arcese titkár meleg szavakkal emlékezett meg — a hazánkban is jól ismert — Giovanni Valdarchi elvtársról, az olasz testvérszakszervezet. 4 évvel ezelőtt elhunyt főtitkáráról. Az országos vezetőség »Az erősebb, befolyásosabb és egységesebb szakszervezetet a dolgozók érdekeinek mind hathatósabb védelme érdekében« című beszámolóját Giorgio Pavanetto főtitkár terjesztette a kongresszus elé. Referátumában széles körű áttekintést nyújtott az ország gazdasági életéről és a két iparág helyzetéről. A hazai és a nemzetközi tőke összefogása egyre fokozódó kizsákmányolást jelent a munkások számára. A munkaintenzitás állandó fokozására kényszerítik őket, ugyanakkor a technika fejlődésével párhuzamosan csökken a szakmunkások iránti igény. Az elmúlt három esztendőben például 382 ezerrel csökkent Olaszországban a foglalkoztatottak száma. A munkanélküliség nagy fegyver a tőkések kezében. Az elbocsátás lehetőségét fenntartva, számtalan szakmunkást kényszerítenek arra, hogy segédmunkásként vagy gépkezelőként dolgozzanak alacsonyabb bérért. Köztudott dolog, hogy az európai Közös Piac országai között a legalacsonyabb munkabérek Olaszországban vannak. A szakszervezetek és a dolgozók harcának eredményeként kivívott béremeléseket és munkaidő-csökkentéseket az árak állandó növekedése és a mértéktelen túlóráztatás ellensúlyozza. A szakszervezet tevékenységében rendszeresen napirenden szerepel az üzemi szakszervezeti élet létjogosultságának és az üzemi bizottságok szerződéskötési jogának mind szélesebb körű elismertetése a munkaadókkal. Ez évben például jelentős erőfeszítéseket igényelt a nyomda- és papíripari kollektív szerződések megújítása a tőkések merev magatartása miatt. Az eredményesebb harc feltétele a munkásszervezetek összefogása, a különböző irányzatokhoz tartozó szakszervezetek egységének megteremtése. Ez csendült ki a mintegy 53 hozzászóló többségének szavaiból is. A kongresszus vendégeiként szeretettel köszöntötték az olaszszaktársak az angol, belga, csehszlovák, francia, magyar, svájci és szovjet testvérszakszervezet küldötteit is. Elnökségünk megbízásából Kimmel Emil főtitkár képviselte szakszervezetünket, aki felszólalásában iparágaink dolgozóinak szívélyes ütvözleteit és jókívánságait tolmácsolta a kongresszus részvevőinek, majd a Nyomdaipari Szakszervezetek II. Nemzetközi Konzultatív Konferenciája szellemében a nemzetközi összefogás szükségességét hangsúlyozva, a szervezeteink között kialakult baráti kapcsolatok fejlesztését, a további együttműködés erősítését javasolta. K. T. Szakszervezetünk központi vezetősége, elnöksége és lapunk szerkesztősége boldog, sikerekben gazdag új esztendőt kíván a szakmánkhoz tartozó valamennyi dolgozónak, szakszervezeti aktivistánál.. tisztségviselőnek !