Udvarhelyi Híradó, 2015. március (26. évfolyam, 41-62. szám)

2015-03-02 / 41. szám

AKTUÁLIS Nem lesz felvonulás a Székely Szabadság Napján, megemlékezni azonban lehet SZNT: szabad emlékezni Nem lesz ugyan szervezett felvonulás és megemléke­zés március 10-én, a Székely Nemzeti Tanács viszont to­vábbra is fenntartja: szemé­lyenként bárki leróhatja tisz­teletét a székely szabadság hősei előtt a marosvásárhelyi Postaréten. KOVÁCS ESZTER­zsák Balázs, a Székely Nemzeti Ta­nács (SZNT) elnöke múlt héten je­lentette be, hogy elállnak a március 10-ére Marosvásárhelyre tervezett meg­emlékezés és tiltakozó nagygyűlés meg­szervezésétől. Mint ismeretes, Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere nem hagyta jóvá a tiltakozó felvonulást, csupán a megemlékezést, és ennek apro­póján jelentette ki Izsák: nem kívánnak a hatóságok partnerei lenni a súlyos jogtip­­rás leplezésében azzal, hogy megtartják a megemlékezést, a tiltakozó megmozdu­lást pedig nem, hiszen ezzel azt a látsza­tot keltenék, hogy elfogadják a polgármes­ter álláspontját, illetve hogy a gyülekezési jog nem sérült, hisz a hagyományos meg­emlékezést idén is megtarthatták. AZ EGYÉNI EMLÉKEZÉST SENKI SEM TILTHATJA Mindettől függetlenül mindenki­nek joga és lehetősége van megemlé­kezni március 10-én - hangsúlyoz­ta lapunknak Thamó Csaba, az SZNT udvarhelyszéki szervezetének elnöke -, így az érdeklődők egy szál virággal, gyertyagyújtással róhatják le tisztele­tüket a székely vértanúk emlékművé­nél. Idén azonban nem indulnak autó­buszok a marosvásárhelyi Postarétre - tette hozzá Thamó. Népszerű volt a tavalyi esemény A Székely Szabadság Napján terve­zett felvonulásra egyébként már ta­valy sem adott engedélyt a marosvá­sárhelyi városvezetőség, akkor a rész­vevők a forgalmi szabályok betartásá­val, a járdán vonultak a székely vérta­núk emlékművétől a főtérre, ahol egy tíztagú küldöttség benyújtotta a de­monstráción elfogadott petíciót a pre­fektusi hivatalnak. Tavaly Udvarhely­ről öt, míg a környező településekről to­vábbi öt autóbusz indult a megemléke­zésre, az SZNT becslései szerint pedig - a személyautóval érkezőkkel együtt - Udvarhelyszékről több százan vettek részt az eseményen. ■ 1 ARCHIV FELVÉTEL: VERES NÁNDOR A Székely Szabadság Napja 2015-ben. Buszok nem indulnak, magánemberként viszont bárki gyújthat gyertyát a vértanúk emlékművénél Folytatják a távfűtés korszerűsítését Aláírta Bunta Levente polgár­­mester az Ag Serv Construct, valamint a Sicor vállalkozá­sok képviselőivel pénteken a székelyudvarhelyi távfűtési rendszer elkövetkezőkben meg­valósuló modernizálását érin­tő keretszerződést - tájékoztat közleményében a polgármes­teri hivatal sajtóosztálya. A vá­rosháza kommünikéjében ar­ra is kitérnek, hogy folytatják a hőközpontok korszerűsítését, a szolgáltatás minőségének javí­tását, a régi távvezetékek cse­réjét és újabbak lefektetését. Az idei tervek között ennek megfe­lelően további beruházások sze­repelnek: négy biomasszás ka­zánt kívánnak üzembe helyez­ni, valamint azon lakótelepe­ken, ahol a régi gázkazánok ma­radnak, felújítják a berendezést. Mindettől azt remélik, hogy ősz­től 5-10 százalékos rezsicsök­kenés valósul meg a távfűtésen maradt lakók számára. A SZERZŐDÉS HÁTTERÉRŐL Az önkormányzat által 2014- ben jóváhagyott megvalósítha­tósági tanulmányok taglalják a biomasszás kazánok telepí­tését, melyek alternatív tüze­lőanyag (biomassza) felhasz­nálásával állítják elő a hót (az Urbana Rt. udvarán, valamint a Kuvar-negyedi hőközpontnál). A beruházás első szakaszának - a 2014/61-es számú tanácsi ha­tározattal jóváhagyott megva­lósíthatósági tanulmány szerin­ti - felbecsült összértéke közel 9500 lej. Ezen munkálatok kivi­telezése céljából közbeszerzést bonyolítottak le - térnek ki a közleményben -, melynek ered­ményeként írták alá a szóban forgó keretszerződést. Az elkö­vetkezőkben ugyanakkor továb­bi részszerződések megkötésé­re lesz szükség (a keretszerző­désben rögzített egységárakon), melyek alapján elkészülnek a részletes kivitelezési tervek és megvalósulhat a beruházás. Hányan maradtak a távfűtésen? A polgármesteri hivatal ada­tai szerint Székelyudvarhely lakosságának megközelítő­leg egyharmada még mindig a távhőszolgáltatási rendszert használja, a közüzemek közel nyolcezer helyi lakosnak bizto­sít fűtést és meleg vizet. ■ Áramszünet több településen A villamossági vállalat vezetősége értesíti a lakókat, hogy ma reggel nyolc és délután három óra között javítási munkálatok mi­att szünetel az áramszolgáltatás Homoródszentmártonban. Hol­nap ugyanebben az időszakban nem lesz áram Szentegyhá­zán a Turista, a Fecske, a Fenyő, a Hargita, az Ady Endre, a Me­ző, a Vitusok, a Bethlen Gábor, a Dózsa György, a Cuza Vodă, az Akarat, az Iskola, a Kárpátok és az Aurora utcában, továbbá Székelyderzsben. I Udvarhelyi Híradó ■ hétfő, március 2.­3 ■ VAUM elére Bethlen Gábor út, 39. sz. Eötvös József utca, 22. sz. KOMPLETT CSOMAG KERET LENCSÉK MUNKADÍJ INGYENES LATÁSVIZSGALAT

Next