Új Barázda, 1933. november (15. évfolyam, 45-48. szám)
1933-11-05 / 45. szám
Mellételét. ..Kertészeti Cagok” 1933 november 5. vasárnap , ám Budapest, XV. évf. 45. -án -------------------- ára 16 fillér VIBARÁZDA ELŐFIZETÉSI ÁRAK a „KERTÉSZETI LAPOK" és a „Rádiós gazdasági előadások" cimű füzetekkel együtt: Egész évre 6 pengő, félévre 3 pengő, negyedévre 1 pengő 60 fillér, egy hónapra 60 fillér. FŐSZERKESZTŐ: DARVAS FERENC dr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Budapest, VI. kerület, Eötvös utca 45. szám. TELEFONSZÁMOK: Szerkesztőség: 160—90. Éjszaka: Automata 140—71. Kiadóhivatal: 160—90. LEVÉLCÍM: Budapest, VI., Eötvös utca 45. A falu jegyzőinek kongresszusa Közgyűlésre ülnek össze november hó 6-án a községek jegyzői és tisztviselői Budapesten és amint a közgyűlési meghívó tárgysorozatából olvassuk, elsősorban a falu népének és a községeknek nehéz helyzetével fognak foglalkozni, tudjuk jól, hogy hozzáértéssel, szeretettel. A falu jegyzőjének tengernyi saját baja és gondja között is elsősorban a gondjaira bízott falusi nép helyzete, sorsa a fontos. A falu jegyzője a falu édesapja is és amint a családban az apának elsősorban a gyermekei sorsa a fontos, úgy a jegyzők is közgyűlésük tárgyalási rendjén, elsősorban a falu népének megmentéséről, jobb viszonyok közé helyezhetőségéről kívánnak értekezni. A jegyzők kongresszusa már régen túlnőtt a szokásos egyesületi közgyűlések keretein. Országos érdekű kérdések megoldásával foglalkoznak és mint a gyakorlati közigazgatás munkásai, hivatottak is arra, hogy kormányhatóságaink elé a gyakorlatba átültethető törvények és rendeletek meghozására javaslatokat terjesszenek. Közgyűlésüket nemcsak a jegyzők, hanem a csonka haza falvainak népe, a parlamenti képviselők, a kormányhatalom letéteményesei is figyelemmel kísérik. A közigazgatás végváraiból, a falusi községházakról felvonulnak Pestre a jegyzők, hogy a falu népének sebeit feltárják a kormány előtt, amelynek megértő jóindulata bizonyára megtalálja az orvoslás módját az ország közvéleménye előtt. Hogy rámutassanak és bizonyítsák, miszerint a falvak népe hovatovább képtelen lesz eleget tenni közteherviselési kötelezettségének, mert verejtékes munkával elért terméséért olyan árat kap, mely a termelési költségeket sem fedezi. Hogy a 32—10 filléres tejért a gazda csak 10—10 fillért kap, hogy az egyfilléres burgonya, mire a fogyasztóhoz ér, már 8—10 fillérbe kerül, hogy minden minden, amit az áldott hazai föld megteremt, jövedelmet nyújt, életet ad mindenkinek, vasútnak, közvetítőnek, kereskedőnek, — csak a vele foglalkozó verejtékező földművesnek nem nyújt semmit, mert termelésére ráfizet. A közteherviselés aránytalan, a rögzített adózási rendszer, mint pl. a földadó, már idejét múlta, mert ráfizetéses üzem nem vehet részt a közteherviselésben olyan arányban, mint a hasznot hajtó üzem, a tönkremenés veszélye nélkül. Szomorúan fogják panaszolni a jegyzők, hogy milyen emberfeletti küzdelmet kell kifejteniük, mert az adók nem folynak be, mert az adókat az adóalanyok teljes tönkretevése nélkül, lehetetlen behajtani. Elpanaszolják azt is, hogy az adóhatóságok a jegyzői karra több, mint tízezer pengőbírságot róttak ki egy-két éven belül, mert az adókat állítólag nem hajtották be a kellő eredménynyel és az előírt határidőre. Mi tudjuk jól, hogy az adók eredményes behajtása nem a jegyzőn és nem az adózási készség hiányán múlott. Mi tudjuk, hogy nincs pénz az adózónál, mint ahogy nincs arra sem pénze, hogy kamat- és tőketartozását megfizesse, mint ahogy arra sincs pénze, hogy télvíz idején iskolás gyermekének lábbelit vásároljon a gazda. A kormánynak gazdavédelmi intézkedései és olcsóruházati akciója nagyban hozzájárul a helyzet enyhítéséhez, de teljes megoldást mégsem fog hozni. Nem pedig azért, mert a világ gazdasági válsága az, amely nálunk is a bajok előidézője. A teljes gyógyulást csakis a világválság megoldása hozhatja meg. Addig is azonban a jegyzői kar, amely teljesítette kötelességét a falu népével szemben, segítségére siet a kormánynak, hogy a súlyos helyzetet minél elviselhetőbbé tegye. A jegyzők gyűlésén, az arra leghivatottabbak szájából fognak elhangzani úgy a panaszok, mint a javaslatok, hogy mit kell tenni a falu megmentése érdekében. A jegyző, ki a legközvetlenebb érintkezésben van a falu közönségével, annak bujában-örömében osztályosa, saját kari kongresszusán sem feledkezik meg faluja kétségbeejtő helyzetben lévő népéről. Tárgyalni fogja a közgyűlés az Új Barázda hasábjain már több ízben megírt tervezetet is, mely szerint a magánokirat szerkesztési jogát a jegyzőtől és közvetve, a falu népétől el akarják venni, hogy a jövőben csak ügyvéd, vagy közjegyző szerkeszthessen magánokiratot. Az „Új Barázda“ meleg szeretettel köszönti a kongresszusra felutazó jegyzőket és őszinte szívvel kívánja, hogy tárgyalásaik, tanácskozásuk, úgy a községekre, mint azok népére és a falu tisztviselőire eredményes és áldást hozó legyen. (J. X.) /IrcKépcsarnoke Nagyatádi Lombhulláskor, kilenc év előtti őszi elmúláskor a szív megszűnt dobogni S a halottak napján országos nagy gyászban Nagyatádi testét szülőfalujában letették a sírba. Gyászoljuk, siratjuk, emlékét őrizzük, soha nem felejtjük. Ezerkilencszázhuszonnégytől a lefolyt esztendők ... az utolsó négy év... Rosszabb lett a sorsunk. A termelés válsága, sok vész vijjongása próbálja a lelkünk megmaradt erejét. Panaszos a szájunk, görnyedez a hátunk, de álltuk a harcot, a nemzettel a nemzetért, mint ahogy ő mondta, mint ahogy érezte, ahogycselekedte. Nagy volt, mint ember, bölcs volt, mint politikus. Istentől elhivatott férfiú, apostol volt. Lángelmével, mély bölcsességgel áldotta meg a Teremtő. • S mint amikor elindult a nagy történelmi útjára, hogy öntudatra ébressze a magyar falu népét, a hatalom birtokában is az maradt, bölcs, higgadt, igaz magyar. Alakja s hatalma megnőtt s ezzel együtt nőtt a felelősségérzete is. A nagy pusztulás az összeomlás után, ő az egyedüli szilárd pont, az alap, a szikla, amire építeni lehet. Az ország sorsát tartotta sokszor a kezében. Elhatározása történelmi jelenőségű, de soha meg nem inog, megy, halad előre a magyar feltámadás útján. Lépésről-lépésre viszi előre, a gáncsoskodókkal, a porbanjáró lelkűekkel mit sem törődve, a magyar falu népének tiszta lobogóját. Fajtáját, a véreit szerette, mint gyermek az apját. De bármily nagy volt is ez a szeretet, ezt is, mint a személyi érdekeit, sérelmeit, mindig alárendelte a nemzet nagy céljainak és érdekeinek. Küzdelmes, rögös volt az életének útja, sok-sok áldozatot hozott, a végső célja azonban mindig a falu népének gazdaggá, boldoggá tétele volt. Alakja immár a történelemé. Emlékét ez a szobor hirdeti. Láng lelke messze belevilágít a szomorú, fekete, magyar éjszakába s kitartásra, egységre, összetartásra buzdít. Az a sokezer bogárhátu, kicsiny hajlék, a földhöz juttatottak háza az ércszobornál is többet beszél, minden kis ház maga is szobor s hirdeti, hogy a vezér érettük élt, küzdött és sokat alkotott. A bogárhátu kicsiny házak élete az idő végtelenségében elenyésző, — kortársai, akik tanúi voltak alkotásainak, szintén elmúlnak, — de örök az Eszme. — Az eszme, az elveje amelyekért küzdött. Az eszmék, az elvek, amint Ő hirdette, elveken épül fel a világ. Küzdött nemes szívének utolsó dobbanásáig, az igazi hős rettenthetetlenségével és a szeretet mindent legyőző fegyverével. A magyar újjáépítés legnagyobbja s a falu népének kiváltságos szellemű, igaz, magyar lelkű apostola volt. A vezér elment, teste pihenni tért, de nagy lelke itt lebeg felettünk a magyar falvak, mezők felett s hirdet és bátorít, hogy jönni fog, mert jönnie kell a magyar feltámadásnak. Gálffy Sándor dr.