Új Barázda, 1934. március (16. évfolyam, 9-12. szám)

1934-03-04 / 9. szám

1934 március 4. vasárnap Budapest, XVI. évf. 9. Kám Ára 10 fillér vn játszns ELŐFIZETÉSI ÁRA a „Rádiós gazdasági előadások" című füzetekkel együtt. Egész évre 1 pengő, félévre 3 pengő, negyedévre 1 pengő 60 fillér, egy hónapra 60 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: BÁRKÁNYI JÓZSEF dr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Budapest, VI. kerület, Eötvös-utca 45. száza. TELEFONSZÁMOK: Szerkesztőség: 160—90. Éjszaka: Automata 140—70 Kiadóhivatal: 160—90. LEVÉLCÍM: Budapest, VI., Eötvös-utca 45. A mi gabonaértékesítési tervezetünk Az Új Barázda szerkesztősége az összes illetékes magyar állami és közgazdasági tényezőkhöz a gabonaértékesítés tárgyában a következő beadványt terjesztette fel: Minden kétségen felül álló tény, hogy a búzafelértékelés és értékesítés a magyar közgazdasági életnek centrális problémájává lett. Ezzel áll vagy bukik az elsősorban érdekelt mezőgazdaságunk újjászületése és megerősödése. A sajtóban ezzel a nemzeti létkérdéssel kapcsolatban megjelent tervek részben irreális ábrándképek után való futkosás jellegével bírnak, részben pedig egy óriási üzlet megkaparitásának vágyát hordják magukon. A zajló élet már arról is alaposan kioktatott bennünket, hogy rendelettel nem lehet búzaárat rögzíteni, mert ez nemcsak igen drága, de egyben veszélyes mulatság is: ki nem számítható pénzügyi eszközökre van szükség, tényleges vagy burkolt inflációt és a bürokráciának egy-két ezer emberrel való megnövekedését vonná maga után. Jó megoldási terv csakis az lehet, a) amely a problémáról minden spekulatív lehetőséget kizár, b) amely az állam és a fogyasztóközönség pénzügyi megterhelését nem kívánja, c) amely visszavezeti a kérdést a maga egyszeri, természetes, évezredes, sőt örök rendjének, a kereslet és kínálat törvényének az útjára. Lehet-e számítani ilyen eszményi, Kolumbusz tojásszerű megoldásra? Az Új Barázda szerkesztőségének e kérdésben tartott ankétja egyhangúlag ilyen megoldásnak ítéli és tartja vitéz Doromby József kollégánknak alant vázolt tervezetét. Az elgondolás alapjául, — horribile dictu — a baletta intézmény szolgál, de célszerű átalakítással és kifejlesztéssel. A tervezet röviden vázolva a következő : I. A vásárló a jelenlegi 3 pengős baletta helyett rójja le azt az illetéket természetben. Vagyis ha például a kereskedő 100 méter mázsa búzát akar vásárolni, akkor — 6 pengős búzaárat véve alapul — a termelőnek kifizetendő 600 pengőn kívül ne váltson szelvényt 300 pengőért, hanem szolgáltassa be ezt az értéket 50 métermázsa búza alakjában. Ehhez, természetesen, 100 métermázsa helyett 150-et kell neki vásárolni, mert az 50 métermázsa beszolgáltatása után csak így marad meg neki a szükségelt 100 métermázsa. Mondanunk sem kell, hogy ily nagyarányú kereslet mellett a gabonaárak ugrásszerűen emelkednének jóval azon árszint fölé, mint amelyet a jelenlegi búza- és rozsárak a baletta árával együtt képviselnek. Az a helyzet állna elő, hogy a magasabb terményárak mellett a termelő megkapná gabonájáért a megfelelő árat, a kincstár pedig ellenérték nélkül jutna az összes exportálható feleslegek birtokába s az igy nyert külföldi valutákkal tetszése szerint rendelkezhetne. Feltéve, hogy a búza árát ily módon sikerülne a termelőnél felemelni, a kereskedőnek, a fenti számítás mellett — 21 pengőjébe volna a búza métermázsája. Ez az ár, mivel a gabona további megterhelése így feleslegessé válna, — nem sújthatná érzékenyen a fogyasztót sem. A kincstárnak ily módon beszolgáltatott gabonamennyiség, az elmúlt évi termést véve alapul, körülbelül az ország egész termésfeleslegét elvonta volna a forgalomtól, (össztermés mintegy 18 millió métermázsa, belfogyasztás 12 millió, kiviteli felesleg 6 millió), vagyis az össztermés egyharmadát. A jövőre nézve az volna az eljárás, hogy a kormány évenként a termés betakarítása után a termés, illetve cséplési becslések alapján megállapítaná azt a hányadot, amelyet a vevőnek minden gabonavételnél, mint „dézsmá“-t az államnak be kell szolgáltatnia, hogy „feleslegek“ ne maradjanak és ezek ne nyomják a piacot. A kiszámításnál természetesen, a lisztkivitelre tekintetbe jövő gabonamennyiséget is figyelembe kellene venni. Amennyiben később, bármily okból, túl nagy kereslet állana elő és ez az árakat túlságosan felhajtaná, úgy az államnak, — készleteinek részbeni forgalombahozatalával — mindig módjában volna kiegyenlítőleg beavatkozni, akárcsak a felduzzasztott folyóknál a zsilipnyitással. II. A gabonaexport lebonyolítása az államra hárul, amely azt a rendelkezésre álló szerveivel — Külkereskedelmi Hivatal — központilag bonyolítaná le. Természetesen ez lehetőséget nyújt arra is, hogy a különböző minőségű búzafajtákat egyöntetűen osztályozva, a keresletnek megfelelő, teljesen egységes árut exportáljon. E terv megvalósulása esetén a gazdák szinte önként fognak áttérni a minőségi búza termesztésére, mert az állam bizonyos (üszkös, dohos) árának átvételét eleve kizárhatja. A búza árának emelkedése nem járhat a kenyér árának emelésével, mert, mint ismeretes, a harminc pengős búzaárnál is alig volt drágább a kenyér, mint most. Bethlen István nyilatkozata az olasz-magyar-osztrák megállapodásról és Európa gazdasági újjáéledéséről Béla Henrik volt országgyűlési képviselő, a jeles publicista Világgazdasági Szemle címmel közgazdasági folyóiratot indított, amelynek most megjelent első száma érdekes beszélgetést közöl Bethlen István gróffal. Bethlen István gróf arra a kérdésre ad választ, hogy miként és mikor juthatunk ki a gazdasági válságból ! — Ez egy fontos kérdés, — mondta Bethlen István gróf — amely a válság magvát érinti. A gazdasági liberalizmusnak vége van s az államok most az önellátás lehető biztosításában keresik fennmaradásuk és boldogulásuk feltételeit. Anglia Ottawában közelebb vonta magához dominánait, hogy bőségesen láthassa el magát nyersanyagokkal és hogy terményei és árucikkei számára széles fogyasztási piacot biztosítson. Az amerikai Unio olyan nagy területen gazdálkodik, hogy úgyszólván hiánytalanul tud gondoskodni belső szükségleteinek ellátásáról és hovatovább hasonló helyzetben lesz Oroszország is. De az autarchiának határai vannak. Elvégre szaporodnak a születések, szaporodnak a népek s mindig növekszik a szükséglet, melynek fedezetéről gondoskodni kell. A népek tehát mindig rá lesznek szorulva egymásra s ami az egyiknél hiányzik, azt a másik termelésének fölöslegével kell pótolni. Csereforgalom tehát mindig igaz,a kérdés csak az, hogy ez a cseppforgalom a legkedvezőbben és a legsimább módozatok mellett miként bonyolíttassék le. A jövő fejlődése ebben a tekintetben a mind terjedelmesebb fogyasztási területek szerzéséhez és biztosításához fűződik. Ebből a szempontból nagyon szerencsésnek tartom Olaszország, Ausztria és Magyarország szorosabb gazdasági együttműködésének és összekapcsolódásának gondolatát, amelyet Mussolini vetett fel. — A három ország szoros gazdasági és kereskedelmi kapcsolata ezekre az országokra nézve feloldaná a nagyfokú gazdasági feszültséget s jelentékeny mértékűen enyhítené a gazdasági válság káros kihatásait. A három ország ilyetén szoros kapcsolata kifelé mint gazdasági egység jelenhetne meg. Az egymás közötti forgalomban pedig — a legtöbb kedvezmény elvének félretételével — kedvezményes vámtételek, preferenciák biztosítanák egymás érdekeinek hathatós védelmét és a csereforgalom fellendítését. Emellett a három ország szorosabb gazdasági együttműködése korántsem csorbítaná, az országok gazdasági függetlenségét, amit mindegyik természetesen — a többivel karöltve — megóvna maga számára. — A világgazdasági válság megoldása szempontjából nagyfontosságúnak tartom az állami adósságok nemzetközi rendezését. Ez elkerülhetetlen szükség, hogy a világ valamikép kijuthasson a gazdasági válság labirintusából. A hitelező államoknak is számolniuk kell azzal, hogy rendkívüli helyzettel állattak szemben. Mert óriási distancia állott elő attól az időtől, amikor az adós államok a kölcsönöket kontrahálták, ama időikig, a forgalom mai megbénulásáig és az árak zuhanásáig. Az adósságrendezésnek tehát lépést kell tartania az adós államok mai teherviselőképességével s valamikép lehetővé kell tenni az adós államok számára, hogy a tartozásaikat törleszthessék anélkül, hogy pénzügyi egyensúlyukat teljesen felborítanák. Egyébként nekem az a meggyőződésem, hogy a politikai ellentétek akadályozzák a legerősebben és a legnagyobb mértékben a világgazdasági válság megoldását. A bizalmi válság a politikai ellentétekből táplálkozik. Ezek tartják teljes bizonytalanságban a világ gazdasági fejlődését. Lehetetlenné teszik a kölcsönös megértést a népek között s lehetetlenné a lelkek kiengesztelését a világháború után. A szerencsétlen békeszerződések mély szakadékot vájtak a népek között s ez kifejezésre jut a példátlan világgazdasági válságban is. Ezt a szakadékot kétségkívül csak a békeszerződések revíziója utján lehet áthidalni. Nekem az a meggyőződésem, hogy a politikai ellentétek elhárításával a világgazdasági válságot már rég megoldották volna.