Új Ember Magazin, 2000 - Ünnep Lap (1. évfolyam)
2000. húsvét
Üdvözlet az Olvasónak! így kezdődtek régen a komoly művek komoly hangú bevezetői, melyeket talán már akkor sem igen olvastak el a megszólítottak. Lehet, hogy már ők is jól tették. Mert az Olvasó üdvözlését többnyire a szerző magamentegetése követte, méltatlanságának ecsetelése, amiért hiányos tudásával nagy igazságok lejegyzésére vállalkozott, de talán, remélte a régi szerző, Isten kegyelme és az Olvasó jóindulata a gyarló szerző művéből is felszínre hozhat igaz értékeket. A régi szerzőknek ha sok másban olykor nem is, de ebben bizonyára igazuk volt. Az ilyen bevezetőket az Olvasók legfeljebb nagy sokára olvasták el, először ugyanis átugrottak, mert az alázatos vagy éppen álszerény szerző forgolódásánál sokkal inkább érdekelte őket maga az olvasnivaló. Ami érdekes volt, új - még akkor is, ha száz- vagy ezeréves -, felkavaró vagy megnyugtató, amelyet egyszerűen nem lehetett letenni - ha valóban jó olvasmány volt. Azt kívánom Önöknek és magunknak egyaránt hogy ugorják át ezt a bevezetőt, a régi olvasókhoz hasonlóan ragadja . magával Önöket is az olvasnivaló, amelyet ebben az rZÜnnep-sap címre keresztelt magazinban találnak. Húsvéti első megjelenése az ünnephez kapcsolódik: Jézus perének érdekes „rekonstrukciójától” az áldozat vállalásának nagyszerűségén, az élet apró csodáin és a halál elkerülhetetlenségével való megbarátkozáson át a halál félelmét lebírni képes nevetésig sok mindenről szólnak ezek az írások és képek - amelyeket egyaránt olvasni kell. Nem átfutni, csak semmi „gyorsolvasás”! Aki tudja, hogy a gyorsan fogyasztható hírek, a minél előbb beszerzendő információk, a kavargó világban hamar feloldódó eszmék korában az embernek szüksége van a lélekbe lassabban felszívódó táplálékra is, amelynek életfontosságú hatása például, hogy javítja a látást és a hallást (segít észrevenni a lényegtelenség áradatában a lényegest, kihallani a semmitmondás zajából a valóban fontos szavakat), és tartást kölcsönöz az emberi gerincnek. „ Elsősorban, de nem kizárólag fiataloknak ajánljuk az írénnep-ap olvasnivalóit. Jó volna persze tudni, mi érdekli ma a fiatalokat. A hétköznapi élet sodrában az újabb generációk újabb szigeteket fedeznek fel és vesznek birtokba, a számítástechnika például fontosabb számukra, mint a kohászat vagy az ógörög igeragozás, a techno vagy a rap zenéje közelebb áll hozzájuk, mint az operett. Az ünnep meglassuló pillanataiban azonban ugyanazokkal a kikerülhetetlen életkérdésekkel néznek szembe a mai fiatalok is, mint nagyapáik és egyszer majd az ő unokáik is. Aki ezt elmulasztja, a saját életének megismételhetetlen nagyszerűségét téveszti szem elől. Jó olvasást kívánok a kedves Olvasónak. Miután átugrották a bevezetőt, lassú és figyelmes olvasgatását a hátrébb következőknek. Még inkább azokra a gondolatokra figyeljenek, amelyek olvasás közben ébrednek bennük. Hiszen valójában azért olvasunk, hogy rátaláljunk saját gondolatainkra, amelyek között fölismerjük a csak nekünk szóló üzenetét is annak, aki belénk írja a szavait, és mindannyiunkat személyesen akar megszólítani. Kipke Tamás nneplap az Új Ember hetilap magazinja (Megjelenik évente háromszor) Felelős kiadó: Tarjányi Zoltán Szerkesztette: Körössy László és Szigeti László — Tördelés: Kálmán György A fényképeket készítették: Cser István (címoldal), Kálmán Antal, Szigeti László, Szikora József Szerkesztőség: 1,053 Budapest, Kossuth Lajos u. 1. Megrendelhető: Új Ember Kiadóhivatala, 1364 Budapest, Pf. 111. lífímé*:-Tartalom AMI MUNKÁCSYNAK SEM SIKERÜLT... — 4 JÉZUS PERE 4-5 — a jogtudós szemével. Zlinszky János arra a kérdésre kereste a választ, vajon miért ítélte halálra Jézust Pilátus? AZ EMBERSÉG ÁRA: AZ ÁLDOZAT — 6 (Székely János) PILINSZKY JÁNOS: INFERNÓ (vers) — 6 ÜZENET A BÁRKÁBÓL — 7 Ünnepek és hétköznapok — közösségben értelmi fogyatékosokkal (Csernyák Péter) NAGYPÉNTEKI VARÁZS — 8 Parsifal lovag és a megváltás (Pallós Tamás) „AZ ÖTÖDIK EVANGÉLIUM“ — 9 A torinói lepel titkai (Víz László könyvei nyomán írta: Tóth Tihamér) ÉLET ÉS HALÁL TITKAI — 10-11 Miért kell beszélnünk a gyermekeknek az elmúlásról? Polcz Alaine pszichológus könyvet írt a halálról — gyermekek számára A PASSIÓ — 12 A száz éve született Fekete István virágvasárnapi története SZENTFÖLDI HARMÓNIÁK — 13 A csodák országa (Szikora József) „SZEM NEM LÁTTA...“ — 14 A feltámadás a képzőművészetben HÚSVÉTI STÁCIÓK AZ ÖRÖM ÚTJÁN — 15 PILINSZKY JÁNOS: MIELŐTT (vers) — 15 ÉLET A GYŐZELEM UTÁN —16 Egy magasugróbajnok, aki pap lett BOLDOGOK, AKIK TUDNAK MAGUKON MOSOLYOGNI! — 17 Szentmártoni Mihály jezsuita pszichológus az öröm és a humor lelkiségéről — 17 AZ ŐSERDŐBEN ÜNNEP LEHET MINDEN NAP — 18-19 Egy magyar szerzetes dél-amerikai indiánok között MI AZ A HÚSVÉTI NEVETÉS? —20 KÉSZÍTSÜNK HÍMES TOJÁST! — 21 Tojásírás a gyimesi csángóknál FOTÓPÁLYÁZAT — 22 3