Új Ember, 1965 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1965-07-04 / 27. szám

KATOLIKUS SZEMMEL Szent idők Kétségtelen, hogy a szent napok megölése a legősibb az egyházban. A vasárnapot a krisztuskövetők kezdettől fogva tartották. Mint az ősmagból fejlődött ki a vasárnapok megszenteléséből a szent idők fogalma. A vasárnapot a feltámadás misztériuma hozta létre az ószövetségi sábház helyett; a Nagy vasárnap a húsvéti ünnep lett. Már az első időktől kezdve ötven napon át ünnepelték a húsvéti időt, záróünnepe a Szentlélek eljövetelének ideje, Pünkösd-vasárnap, így az apostoli kortól kezdve megvolt már a húsvéti szent idő. Későbbi korokban az egyház előkészületi időt tett a húsvét szent ötven napja elé, ez a „nagyböjt” ideje. Kezdődik hamvazószerdával és nagyszombattal végződik. Az utolsó két hét a szenvedés ideje, ekkor közelebbről ünnepelik Jézus megváltó szenvedését, különösen az utolsó héten, melynek hivatalos neve Szenthét, ősi magyar elnevezés szerint Nagyhét. Kimagasló ünneplései Virágvasárnap, Jézus bevonulásának ünnepe, Nagycsütörtök, az Eukarisztia misztériumának szerzése, Nagypéntek, Jézus szenvedésének, halálának napja, Nagyszombat liturgiamentes nap, Jézus sírban pihenésének napja. Hús- Vét szent éjszakája a nagyböjt és a húsvét szinte összekötött egyetlen ünneplés. A húsvéti időnek hat vasárnapja van, a negyvenedik napon van Jézus mennybemenetelének napja, magyarul Áldozócsütörtök ünnepe. Az ötvenedik nap Pünkösd vasárnapja, amelynek szombatján befejeződik a húsvéti ünnepkör. ♦ Egy vidéki városban igen ötletes, hatásos, elgondolkoztató, békét propagáló plakátra figyeltünk fel. Statisztikai adatok egyszerű felsorolásából áll az egész, de érdemesnek tartjuk szó szerint idézni. — „Mit jelentene az embereknek a fegyverkezés megszüntetése? — Egy puska — két eke. — Egy bombavető repülőgép — 10 000 lakás. — Egy torpedó — 5 családi ház. — Egy harckocsi — modern iskola felszereléssel. — Egy csatahajó — 100 000 lakosú város építése. — Egy géppuska — egy háló és egy nappali szoba. — Egy lökhajtásos vadászgép — 3000 darab öltöny ugyanannyi pár cipővel és inggel. — A második világháború embervesztesége körülbelül 50 millió volt.” A plakát szövegéhez sok kommentár nem kell. Magától értetődik, hogy minden józan ember a felsorolt egyenletek jobb oldalát óhajtja: ekét, lakást, házat, iskolákat, virágzó városokat, bútorokat, ruházatot; és szívesen lemondunk ezek fejében mindenféle pusztító fegyverről: puskáról, bombázó repülőkről, torpedókról, harckocsikról, csatahajókról... És a sokmilliós háborús emberveszteség helyett még több milliós békés szaporodást szeretnénk! + A szélhámosoknak két fő kategóriája van. Az egyik az emberi bűnöket, szenvedélyeket használja ki, a másik az emberek erényeivel, eszményeivel, jó tulajdonságaival él vissza. Ez utóbbiak közé tartoznak a hazafiság és a vallás élősdijei, alkalmi vámszedői. Ilyen szélhámosról ír riportot a Tükör egyik legutóbbi száma. Egy tucatra való vallásos embertől, elsősorban öregebb asszonyoktól azzal csalt ki kisebb-nagyobb összegeket, hogy szerzetesnek, „páter Jánosinak adta ki magát. A riport kettős célt kíván szolgálni: bemutatni, milyen együgyű fogásokkal „dolgozik” egy szélhámos, de azt is, hogy milyen hiszékenyek, együgyűek, könnyen lépre csalhatók — magyarán mondva: — buták a vallásos emberek. A tételt nem osztjuk. Nem minden szélhámos dolgozik olcsó trükkökkel, fogásai csak utóbb látszanak olyan együgyűnek, amikor már leleplezték. Az sem igaz, hogy minden hívő hiszékeny. Az viszont igaz, hogy vannak rászedhető, hiszékeny hívők is. És ez baj. Sajnáljuk és megértjük a híveket, ha ilyen szélhámosnak áldozatul esnek, de meg kell mondanunk, balesetüknek nem utolsósorban az is oka, hogy vallásosságuk mély, de nem kiegyensúlyozott, harmonikus. A szélhámosok ösztönösen megérzik, hogy azoknál a hívőknél kell próbálkozniuk, akiknek vallásosságában túlteng a szív, az érzelmi elem, akik holmi cinizmusnak, hitetlenségnek, rossz természetük kísértésének érzik, ha kérdéseket vetnek fel, mérlegelnek, bírálnak, mikor valami vagy valaki a vallásosság köntösében jelenik meg előttük. Persze, az ellenkező véglet se egészséges, — ezt is ismerjük — amikor emberek azt hiszik, akkor vallásosak, ha mindenben és mindenkiben a gonoszt szimatolják és ha valaki kérő szóval fordul hozzájuk, első gondolatuk nem Krisztus szava a rászorulóról, hanem, hogy: „Ez biztos szélhámos!” A riport szerint „páter János” egyik áldozata — foglalkozására nézve pszichológus — így panaszkodott: „Megható jelenség volt Sírt. Nekem pedig kihagyott az intellektuális kontrolom...” Nagyon nyitva kell tartanunk szívünket. De a szemünket is. ♦ Balázs Béla látomása a szegedi Dóm térre álmodta Délkelet-Európa népeinek kulturális találkozóját: „Ilyen nemzetközi kultúrünnepet Hellász óta nem látott a világ. A salzburgi játékok Bécsnek meg Reinhardtnak jegyében történtek. Bayreuth Wagnert ünnepelte. Szegeden világkultúra történik, népek barátkozása, nemzeti szellemek ismerkedése, egymáshoz szokása, a humanizmus legnagyobb ideáljának valósulása. Szegeden a dunai népek demokratikus testvérisége lesz sugárzó ünneppé.” A több mint másfél évtizede halott író látomásában megtörténtnek veszi azt, amit a jövőben szeretett volna látni. És bár nem értük még el ezt az álmot, programja ma aktuálisabb, mint valaha. Északi és déli szomszédainkkal egészségesen fejlődik a színházi vendégjárások cseréje és a dolgok lényegére tapint az „Élet és irodalom” glosszaírója is, amikor Balázs Béla álmát idézve Kelet-Európa szellemi találkozóhelyének kívánja látni Szegedet. Sorai idézésre méltóak: „A Tragédia és az operairodalom klasszikusainak rendszeres műsoron tartása mellett ide hoznák Kelet és Dél-Európa népei, az osztráktól az ukránokig, a lengyelektől a görögökig szellemüket legjobban reprezentáló, legkiválóbb drámáikat is a Dóm elé. Egész Szeged ezt a találkozót szolgálná: a tágas Széchenyi tér, az olaszosan zárt Klauzál tér, a görögös közművelődési palota, az újszegedi liget.. .* A katolicizmus szelleme mindig is közelállónak érezte és érzi magához ezt a magasrendű, kulturális nemzetköziséget. És sok-sok nép sokféle drámáiból válogatva azt is elérhetnék, hogy leginkább olyan művek jussanak el Szegedre, amelyek a Dóm-tér szakrális környezetétől hatásukban felfokozódnak s nincsenek azzal ellentétben. A Kortárs júniusi számának egyik versében felötlő és érdekes módon ötvöződik egységbe írójának magyarsága és református öntudata. A vers egy falusi református fatemplomról szól, amelyet a török időkben állítottak maguknak a hitüket kálvini módon vallani akaró jobbágyok s a szerző annak a gondolatnak hódol, hogy ez a templom a magyarság vérzivatarainak idejében támaszuk volt magyarságuk megtartásában, amint írja: „Bátorság és Bástya”. Annak ellenére, hogy a szerző református öntudata katolikusellenes húrokat is megszólaltat, értékelni tudjuk, hogy legalább a kereszténység egyik egyházának enemű történeti szerepe elismerést nyerhetett mai lírai irodalmunkban. 2 y ttfOttfufi* BARÁTAIM A Ferencváros egyik keskeny sikátorán haladok végig, jobbról-balról magas házak. Olyan szomorú szürkeség ül a telkemen, akárcsak ez a környezet. Vigasztalásul a kék eget keresi szemem, de onnan sincs válasz, sötétes, borús, lehangoló minden. Fázik az ember lelke is, a mosolya is ecetbe mártott. És egyszerre csak madárdal csattan, trillázik felettem az egyik nyitott emeleti ablakban a kalitkából. Nem közönséges madárdal, olyan finom, olyan szívbemarkoló, hogy meg kell állni. Gépiesen a kalapom is megemelem. Valami nem közönséges jelenséget üdvözöltem. Ahogy látom, egy egészen kisnövésű kis madarat. Fülemülét, pacsirtát? Kár, hogy nem vagyok ornitológus. A hang rendkívüli. Meleg, csillogó tenor. Tulajdonosa a madarak között bizonyára Wagner-énekes... És ahogy állok, száll, száll a dal elbűvölően, megejtően. Nem tudom, szabad-e most nevetnem, szabad-e örülnöm? Dicsekvése, vagy panasz-e ez a dal? Hát ki tudná megfejteni?!... Mindenesetre példaképem kell, hogy legyen ez a kis madár, aki balsorsában is énekelni próbál. Aki engem vigasztal, a kőrengeteg másik rabját. Mert rabok vagyunk mindanynyian. A rossz szokásaink, a szenvedélyeink rabja. Rabtartó zárkánk egy-egy vaspántja a bűnök sora, a szabadon garázdálkodó ösztöneink sokasága. Látod, kismadár, nemcsak neked, nekünk is van ketrecünk. Csak a mienk valamivel tágasabb. Dalolj tovább és vigasztalódj ... És kívánd ugyanezt nekünk, embereknek.• Nagymise vasárnap délben. Bent a templomban orgona búg, az áhitat szárnyán leng, száll az ének. Idekint nagy csend, mosolygó napfényben fürdik minden. Élőlényt nem látok. Csak egy kutya ül — nyakára csavart pórázzal — a templom alsó lépcsőjén. Hirtelen gyerekcsapat húz el az állat orra előtt. Mindegyik feléje csap. „Ő” azonban mindannyiszor visszarántja a fejét, nagyot vicsorít, de — hangtalanul. A támadás arra készteti, hogy följebb húzódjon a lépcső tetejére, sőt egészen a templom ajtajához. Messziről figyelem. (Nekünk is volt egyszer ilyen kutyánk falun. Minden misét végigült: reggel a beharangozáskor elsőnek iramodott a családból és utolsónak érkezett haza az ünnepi ebédhez.) Figyelem ezt a pesti kutyát. Úgy látszik, vége a misének, mert lejön és megáll a legalsó lépcső szélén. Nyomában tódul ki az embersereg. Egy fehér-botos, fekete szemüveges fiatal férfi tapogat-koppogat a kutya helye felé. A gazda kibogozza a pórázt és indulnak hazafelé. A kutya elöl, utána a vak. Olyan gőggel, olyan hivatástudattal készíti elő az utat az ember számára ez az állat, hogy elgondolkodom. Ha buddhista lennék és hinnék a lélekvándorlásban, meg volnék győződve, hogy ez a kutya előbbi életében nem lehetett egyéb, mint főkomornyik.• Ha már négylábú kedvenceinknél tartunk, egy bűbájos könyvről kell említést tennünk. A híres útleíró, a világbumlizó Katz Richard írta. Két egymástól távolra került kutya levelezését tárja elénk, angyalian. A kutyaúrfi, Nicki Brazíliából számol be élményeiről a Svájcban élő kutyahölgynek, Szepplinek és viszont. Ebben alaposan megmondják a véleményüket az emberi életről. Ez a kedves, szellemes és szívderítő vidám írás sok örömet szerez az állatbarátoknak — és ki ne szeretné az állatot? — Megtanít nemesen gondolkodni, izgalmasnak lenni az állatok iránt. Köszönöm a Brazíliában élő szerzőnek azokat a kedves órákat, amelyekkel könyve révén megajándékozott. Megismerhetjük belőle a kutyák „emberségét” és egyúttal a levelező állatok szemén keresztül — az emberek kutyaságát is. (hollóházi) Qlinpi igaziul még a... Margitka nagyon szerette nagymamáját. Nála jobban talán csak a pelyhes, sárga kis jószágokat, a kacsokat, libákat és csirkéket szerette. Most éppen kislibái voltak. Védett helyen, a tűzhely alatt. A betegek szentségét jöttem feladni a nagymamának. A konyhában Margitka fogadott, úgy hogy közben testével oltalmazta a kislibákat. Amikor elvégeztem a szertartást és Margitka kikísért, a kapuban évődni kezdtem vele. Tíz csokoládét ajánlottam egy kislibáért. — Nem, nem! — volt a kategorikus válasz mindig. Aztán eltűnt s egy szelíd tojótyúkot emelt le a fészekről, s diadalmasan hozta, hogy ezt ingyért is odaadja. Nagylelkűségét azonban mindjárt megbánta ... esetleg egy csokoládét azért adhatok érte. — De nekem kisliba és nem tyúk kell. — Azt nem lehet. Nekünk a toll is kell, meg a mája is. Majd ősszel, ha arra megyek s éppen ludaskása lesz ebédre, akkor a nyakát, fejét és a bőrét nekem adja. Esetleg. — Így csörtölt velem. Erre a bizonytalan üzletre is ráálltam, hogy okom legyen átadni a csokoládét, amelyet a tapintatos édesanya csúsztatott a táskámba. Margitka kikapta kezemből a csokoládét. Azonnal szaladt vele a nagymamához. — Mama. Ettől biztos meggyógyulsz. Ezt a pap hozta nekem. Szegény nagymama azonban nem gyógyult meg. Szeretettel megbeszélve minden gyermekével — a kas ingó és ingatlan vagyonkájának sorsát — szépen elaludt. Harmadnap szeretettel, részvéttel álltunk koporsója mellett az udvaron. Margitka is ott van. Ismerkedik az idegenből érkezett kis rokonokkal, körülnézeget s egyszeresük diadalmasan felkiált. — Édesanya! Itt van az a pap is! Ott van a! Tudja, ő akarta elvinni a kislibákat! Pár gyermek természetesen elmosolyodik. A felnőttek illendőségből elteszik a mosolyt későbbre. Néhány nap múlva a plébánián találkozunk. A temetkezési költségek kiegyenlítéséért jött az édesanya. Margitka félszegen kapaszkodik édesanyja szoknyájába, szokatlan merevség ül arcocskáján. A pénz átadásakor felfigyel s hirtelen megszólal. — Édesanyám, itt mit veszünk? — Itt nem veszünk semmit, csak a nagymama költségeit fizetjük ki. Margitka elhallgat, csak a tekintete szúr. Aztán elmennek. Kikísérem őket az ajtóig. Hogy feloldjam ridegségét, megint a kislibákra kezdek alkudozni. Nem is válaszol. Már a plébánia előtt megy, mikor a nyitott ablakon át meghallom a hangját: — Édes, hát nem elég, hogy eltemették, még pénzt is kérnek érte? Édes, hát a papoknál sincs igazság? — Gyermekem, ez az igazság, ezt így szokták! — De édes, a múltkor sem volt igazság! A Rózsa, mikor gyónt, ő a kicsi papnál gyónt, az egy Üdvözlégyet adott. A Vali meg az öreg papnál gyónt, az meg hármat kapott, pedig az is harmadikos. Az édesanya a könnyein át mosolyog, aztán a hársfára mutat. — Nini, nézd csak, megjöttek a gólyák! S az évszázados hárs csonka tetejére valóban megérkezett az első gólya. Káplán Imre Doktorrá avatás a Hittudományi Akadémián A budapesti Központi Hittudományi Akadémia június 24-én tartotta doktorrá avató díszgyűlését a Központi Szeminárium dísztermében. A megjelentek élén ott volt: Cserháti József püspök, pécsi, Ijjas József püspök, Csanádi apostoli kormányzó, Bánk József győri segédpüspök, Schwarz-Eggenhofer Artur esztergomi apostoli kormányzó, Semptey László budapesti helynök, Váradi Béla ferences és Albert István piarista rendfőnök. Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke képviseletében Madai András főosztályvezetőhelyettes. Ott volt Potyondy Imre nagyprépost, rektor, Beresztóczy Miklós prépost, az OBKB főtitkára, az országgyűlés alelnöke, Várkonyi Imre prépost-kanonok, az A. C. országos igazgatója, országgyűlési képviselő, Esty Miklós pápai világi kamarás, az A. C. országos alelnöke, Réthly Antal professzor a Szent István Társulat elnöke, Groó Gyula dékán az Evangélikus Hittudományi Akadémia képviseletében és még sokan mások. A doktorrá avató ünnepséget dr. Timkó Imre, a Központi Hittudományi Akadémia dékánja nyitotta meg, aki üdvözölte a megjelenteket, majd felszólította a kilenc új doktorjelöltet, hogy sorakozzanak fel az avatási szertartásra. Az idén a következők nyerték el a doktori fokozatot: „ Summa cum laude eredménynyel: Bohus Péter, Soós János Ányos OFM. és Szántó János. 2. Magna cum laude eredménnyel: Lénárd György, Szegedi László és Szűcs Péter. 3. Cum laude eredménnyel: Demse Péter, Scharpf Egon és Tóth Ferenc Károly. A doktorráfogadási szertartás befejezése után a dékán mondta el nagyhatású avató beszédét, amelyben a teológus szó és fogalom jelentőségét mélyrehatóan elemezte és közben a következőket emelte ki: — Aki a töretlen hagyományaiban őrzött „régit” és az állandóan megújuló „újat” egyformán kezünkre bízza és Krisztustól kapott felhatalmazás alapján küldi önöket, mint küldött bennünket is, hogy számolatlanul és fáradhatatlanul, osszunk hitünkből, erkölcsi rendünkből és a szentségi életünkből áradó kincsenket, ez az egyház.” Az avatási díszünnepség a Himnusz eléneklésével ért véget (M. K.) Erdőkertes ünnepel... Erdő mentén, szőlődombok, kertek alján élénkszínű, villaszerű házak állnak. Olyan ez a háromezer lakosú új falu — Erdőkertes —, mintha nyaralótelep volna. A térképen még nem szerepel, 1957 ben szakadt ki a közeli Veresegyházból és vált önálló községgé. Csemegeszőlőt, gyümölcsöt termelnek, a téglagyárban dolgoznak vagy Vácra, Pestre járnak munkába lakosai és épülnek, szaporodnak a kertekben megbújó kis házak. A falu katolikus hívei ritka ünnepet ülnek: felszentelték az új harangot, köszöntik ezüstmisés papjukat, és a Jézus Szíve-napi templombúcsún ünnepükt templomuk negyedszázados fennállását. A templom kapuja előtt Albert István piarista rendfőnök szenteli fel az új harangot, amelyet a hívek áldozatkészségével öntettek. A harang messze zúgó hangja — mondja a rendfőnök — azt hirdeti, velünk van az Isten. A harangszentelés szertartása után Lengyel József piarista tanárt, erdőkertesi lelkészt köszöntik a hivők ezüstmiséje alkalmával. Valóságos köszöntő-pergőtűzzel ünnepük papjukat: Nádai József, ifj. Széphalmi Pál, özv. Dukon Károlyné és a fiatalok: Macsunga Mária és Dukon Nelli szavaiból és a pap válaszából a szeretetközösségnek megindító, családias melegsége érzik. Az ezüstmisés kézvezetője Szebenyi Ferenc kerületi esperes. A templomi kórus Kapuvári Gyula kántor vezénylésével kíséri a misét, amely a pápai és a magyar himnusz eléneklésével ér véget. Pontosan déli 12 óra van, most szólal meg először az új harang. Hangja zengve száll a dús szőlődombok és erdős lankák között. Isten dicsőségét, a pap és hivők egymásra találását hirdeti. U. A. PAPSZENTELÉS Kovács Sándor megyéspüspök az elmúlt vasárnap a szombathelyi székesegyházban Márfi Imrét és Porpáczy Józsefet áldozópappá, Gyuricza Józsefet, Panági Jenőt és Tóka Jánost diakónussá sentelte. A szentelésen részt vett Winkler József segédpüspök is. Varjas Győző püspöki irodaigazgató ismertette a szertartást, míg a szentbeszédet a megyés főpásztor mondta. Ijjas József püspök, a szegedi székesegyházban áldozópappá szentelte Boldvai Antal és Varga Sándor Csanádi egyházmegyés diakónusokat. Félmillió hívő vett részt a pápa vezette úrnapi körmeneten ■Űrnapján délben dolgozó, szobája ablakából a Szentatya rövid beszédet mondott, amelyben fájdalommal emlékezett meg az afrikai legújabb véres eseményekről* amelyeknek ismét 31 misszió,nárius esett áldozatul, a vietnami háborúról és a Santo Domingo-i harcokról. Krisztus szeretetet hozott a világnak, de ez a szeretet mindmáig még nem eresztett gyökeret az emberek szívében — mondta a pápa —, majd az Istenanya oltalmát kérte a szenvedő emberiségre. Úrnapján délután a pápa vezette a római egyházmegyei körmenetet Róma modern városnegyedébe, az EUR-ba. A körmeneten részt vettek a bazilikák káptalanjai, római plébánosok, a szerzetesek kiküldöttei, a szeminaristák és mintegy félmillió római hívő. Az Oltáriszentséget a Szentatya vitte. A Szentatya beszédet mondott, amelyben többek között arról szólt, hogy az Eucharisztia nemcsak az egyes emberek szívét melegíti, de egyúttal az emberi testvériség nagy szentsége: közösségi szentség. Krisztus ugyanazt a kegyelmet adja minden gyermekének — mondta — aki ezt felfogja, az megérti azt is, hogy nem szeretheti Krisztust, akiben nincs szeretet mások iránt. A Szentatya beszéde befejeztével áldást adott Rómára és a földkerekség minden népére, majd imát mondott a békéért, a keresztény egységért, a háborúk és gyűlölködések megszűnéséért HALLOTTUK FELEDHETETLEN zenei élményben volt részük azoknak, akik a múlt héten meghallgatták a budai Szent Imre templomban a gyászmise keretében előadott Mozartrequimet, amellyel halálozása évfordulóján a világhírű énekművész, Rosier Endre emlékének áldoztak művészi pályatársai. Az operaház legkiválóbb művészei —Gyurkovics Mária, Sándor Judit, Réthy József, Antalfy Albert — működtek közre, az operai zenekart és a Forrai-kórust Forrai Miklós vezényelte. Az előadás jóval több volt, mint csillogó zenei produkció: az álázatos kegyelet megnyilvánulása, amelyben hallgatóként részt vett a magyar művész világ színe-java s a templomot zsúfolásig megtöltő hívek sokasága. A Vatikánban nem hivatalosan megerősítették, hogy 42 európai és 36 amerikai, ausztráliai és argentínai Nobel-díjas tudós közös emlékiratot juttatott el a Szentatyához, amelyben kifejtik nézetüket a születésszabályozás kérdésében.