Új Ember, 1985 (41. évfolyam, 1/2010-52/2061. szám)

1985-06-30 / 26. (2035.) szám

Ahol „történik”Isten egyháza Hogy az egyház szent léte és útonjáró szentté levése azokban a nagy hívőkben csúcsosodik mindig újra emberi magaslato­kig, akiket a közszó a szenteknek nevez, vagy akiket egyházjogi ítélet „szentté avatott”, ismert dolog. Vértanúk, hitvallók, a fe­lebaráti szeretet hősei: számos ilyen nő és férfi tette és teszi kézzel fogható valósággá az istenadta szentséget. Így lehet mondani: ahol szeret a hit, ott virágzik a szentség, és ahol gyü­mölcsöt is terem a virágzó szentség, ott „történik” Isten egy­háza. Gánóczy Sándor Ijjas József érsek gyémántmisés Maulbertsch freskója, az Eucha­­risztia apoteózisa alatt, a kalocsai érseki palota kápolnájában június 14-én, visszavonultan, a háziak szűk körében mondta el gyémántmisés hálaadását Ijjas József pápai trón­álló, kalocsai érsek. Az idős pásztor, halász lelkében ma is az a harmatos öröm él, amely egykor édesapja hajóján, a „nagy Dunát” járva főleg akkor töltötte el, amikor — mint maga elmondta — megérkezve valahová, jutalom­ként a partra léphetett. Talán ilyen alkalommal érintette meg először a hívó szó: „Jöjj, ezen­túl emberek halászává teszlek.” A „kék országutat” így elhagyva, meg­indult a Sión felé, s attól kezdve az írás „történései” ragadták el, vé­get nem érő kegyelmi sugárzások, hogy szerelmese legyen a Bibliának. Bibliás szavú pásztor. Tudomá­nyát is e könyvben leírja; bölcses­ségét — filológiai, egzegétikai szem­pontokon túl — a bibliás életben. Aki halak vonulását, vizek áramlá­sát figyelte régen, odaállt a partra morzsákat szedegetni az Úr aposto­lai közé, hogy tanúskodjék: hal és kenyér nem fogyhat el, amíg éhes az emberiség. És ez az éhség sosem szűnik... Döbbenő angyalok között a felírás Maulbertsch freskóján a megteste­sült Igére utal, a legfiatalabb tanít­vány evangéliumára. Az idős szol­gának sem jutott más, mindig já­­nosi lelkülettel, az egyedüli szeretet jogán hirdetni az örömhírt. És mennyi szeretet van ebben a papi lélekben. Kérdéseiben, csodál­kozásaiban, mélységes bölcsességé­ben, ártatlan humorában. Ahogyan kezet fog, ahogyan szavaival simo­gat vagy jóízű történeteket mond ... Lelkéből annak a tóparti parázsnak csendes, de tartós melegét árasztja, melynél halat sütött az Úr­s, fiai­nak. Áldja meg a Mindenható áldást osztó kezét, pásztori szívét, gazda­gítsa áldott esztendőkkel életét, hogy még sokáig őrizze nekünk csendes parazsát. Amilyen közvetlen szavakkal for­dult a jubiláns főpásztor köréje se­reglett papjaihoz június 15-én, a fentieknek csak megerősítője. Kováts Géza helynök a palota egyik díszes termében tolmácsolta a főszékesegyházi káptalan, az egy­házmegye imádságos jókívánságait, kiemelve a hálaadást és a köszöne­tét mindazért, amit a gyémántmisés idős pásztor papjaiért, híveiért tett 60 esztendő alatt papi, főpásztori szolgálatában. Köszöntötte a tudóst, aki , mivel „jártas a mennyek or­szága tanításában, hasonlít a csa­ládatyához, kincseiből újat és régit szed elő”, a múlt nagyszerű isme­rőjét, aki ezáltal „tudta a jövőt ki­bontakoztató újat szervesen ráépí­teni legszebb hagyományainkra.” Szólt a főszékesegyházat felújíttató gondos atyáról, az első magyarnyel­vű schematizmus készíttetőjéről, a püspökkari elnökről, aki „a ma­gyar katolikus élet kibontakoztatá­sának történelmi értékű eredmé­nyeit” mutatta fel — a mainál sok­kal nehezebb körülmények között. Különösen ünnepélyes pillanat volt a kalocsai főszékesegyházi káp­talan történeti múltba gyökerező, megújított szabályzatának aláírása, Ijjas József érsek úr. 1984-ben — a főkáptalan újjászervezésének 250. évfordulójára tekintve új szabály­zat összeállítását rendelte el, mivel „a legutóbbi időben bekövetkezett változások miatt az érvényben lévő statútumnak előírásai már nem vol­tak megtarthatók.” A török utáni századok, XII. Kelemen pápa bul­lája, Fatachich Gábor, Csáky Mik­lós érsekek nevei hangzottak el, korváltásokban őr­pásztoroké, s most­ Ijjas Józsefet kell az új do­kumentummal együtt említeni, aki kézjegyével szentesítette a szabály­zatot, és máris egyházmegyetörté­neti fontosságú írássá tette, egy al­kotó főpapnak az egyházi élet min­den részletére kiterjedő figyelmét igazoló okmánnyá. Hűséges szolga, hűséges szolgák — hiszen ijjas érsek évfolyamtársa, Angeli Ottó olvasókanonok is gyé­mántmisés oltárhoz lépett — akkor igazán ünnep­lelkűek, ha látják: ifjú leviták lépnek nyomukba. A köszöntést megelőzően Paskai László koadjutor-érsek a székesegyházban diakonusokká szentelte Havris György és Hegedűs János teológu­sokat. Két fiatalt ebben az önmagá­ba vonült világban. A Mindenszen­tek litániájakor a leboruló egyházat éreztük meg — egy öntelt század­végen. Pedig csak így lehet. Hogy föl tudjunk emelkedni. Papjaink se­gítségével. „Egyházán keresztül Isten szólí­tott most neveteken és ti meghal­lottátok Isten hívását; buzgón ké­szültetek éveken keresztül, és most készségesen válaszoltatok Isten hí­vására. Nem földi előnyökért, si­FOTÓK: KOVÁCS PÁL kezekért, pénzért, kényelemért, ki­tüntetésekért jelentkeztetek, ame­lyek főként manapság annyira le­kötik az ifjúság ambícióját. Azért jelentkeztetek, hogy Krisztus külde­tését elfogadjátok, iránta való sze­retésből teljes elkötelezettséggel egész életeteket Isten országának az építésére szenteljétek” — így szólt a diákonus­ jelöltekhez a szentelő püspök. Hozzánk meg így: „Talán a hívek és a kívülállók nem érzé­kelik, hogy mennyi belső küzdelem, vívódás kíséri az egyház szolgáinak az életét. Nekik minden nap meg kell vívniok a küzdelmet a világ szellemével szemben, le kell győz­niük a kísértést, amely a test kí­vánságából, a szemek kívánságából és az élet „kevélységéből fakad. Eh­hez erőt kapnak most a Szentlélek kiáradásával. De szükséges a ti tá­mogatástok, erősítéstek is. Kérlek, szüntelenül imádkozzatok papjai­tokért, hogy hűségesek maradjanak hivatásukhoz, gyümölcsöző legyen lelkipásztori munkájuk. Érezzék meg a hívek szeretetét, megbecsülé­sét. És ne szűnjetek meg imádkozni papi hivatásokért, hogy egyházunk soha ne nélkülözze a pásztorokat az örök életre vezető úton.” Imádság, megbecsülés, szeretet... Mindenre válasz. Egy időtlen tör­ténet válasza ott, belül, gyémánt­misés, diákonus, és mindenki szí­vében. Tóth Sándor ijjas érsek aláírja a székeskáptalani új szabályzatot A kézföltétel által lettek Krisztus diákonusaivá A helyi egyházak szerepe Erről a témáról folytattak eszmecserét egy héten át a Brügge melletti Szent Trude apátságban. A szimpó­zium végén rendezett sajtókonferencián Basil Hume bíboros, westminsteri érsek, az Európai Püspökkari Konferencia Tanácsának elnöke tartott beszámo­lót. Hangoztatta, hogy korunkban megnőtt a helyi egyházak jelentősége. Ezek a nélkülözhetetlen sokfé­leség őrzői, ugyanakkor tiszteletben kell tartaniuk a világegyház egységét és hagyományait. Kitért a bázis­közösségek kérdéseire is, melyek Latin-Amerikában széles körű elterjedettségnek örvendenek. Európában még kevés tapasztalatot szereztek velük kapcsolatban. Európában a plébániai közösség megújítása a fő fel­adat. A plébániának küldetését egy súlyosan fenyege­tett, konfliktusoktól terhes világban kell teljesítenie. A cselekvés, a tárgyalás és a jegyében lezajlott idei béke- és barátsági hónap ta­pasztalatairól sajtótájékoztatón szóltak június 17-én az Országos Béketanács székházában. Barabás Miklós főtitkár értékeléséből, kérdésekre adott válaszokból kiderült: megnőtt a békemozgalom iránti érdeklődés, s főleg az ifjúság körében az őszin­te tájékozódási készség, amelyről a megszaporodott békeklubok is tanúskodnak. A főtitkár a reális, őszin­te válaszok fontosságára hívta fel a figyelmet majd beszámolva a barátsági hónap újdonságairól, k­ízel­­te a spontán kezdeményezéseket. Elmondta azt is, hogy az OBT Katolikus és Egyházközi Békebizottsága kezdeményezésére Budapesten és vidéken papi béke­­gyűléseket tartottak. Ballagástól a primiciáig Az ifjúság „tavaszi szüretét” és reményteljes útrakelését fejezi ki ez a két szó: ballagás és primicia. Manapság a bölcsődétől a nyug­díjba vonulásig ballagnak az em­berek. Mi mégis arra az egyetlen, klasszikus értelemben vett búcsú­zásra gondolunk, melynek során egy érettségi előtt álló fiú vagy leány utoljára ül be megszokott helyére az iskolapadba, majd tár­saival és tanáraival együtt elindul a jól ismert folyosókon és osztály­­termeken át az életbe. Most ér véget a „gyermekkor” ...! Ide nem lehet többé visszatérni! Ez a nemzedék ezentúl már képtelen lesz a tízpercek esivitelő zajára. Élete folyamán sohasem lesz ilyen eleven a játéka, ilyen vibráló a fantáziája, és sohasem fog ilyen őszinte örömet jelenteni számára a mindennapok helyzetkomikuma. Ezekben a forrongó években a diákok lelkében igen nagy dolgok születnek. Életpályák és élethivatá­sok felsejlő körvonalai közül kell kiválasztaniuk az egyéniségüknek és adottságuknak legjobban megfele­lőt. . Az idei ballagok soraiban ott vo­nultak azok is, akik már eljegyez­ték magukat Krisztussal, és a papi vagy szerzetesi hivatásban szeret­nék viszonozni Isten előlegezett, kü­lönleges bizalmát. Lehet, hogy minderről mit sem tud az őket kö­rülvevő világ, s ha tudná is, akkor sem biztos, hogy megértené; pedig ők értük — társaikért és nemzedé­kükért — indulnak el erre a sajá­tos és különleges útra. A gyorsan pergő tavaszi progra­mokból innen is, onnan is „első misének”, primiciának a hírei ér­keznek. Hogy mi minden történik a papságra szólító „első szeretet” fellobbanásától az első szentmiséig, nagyon nehéz elmondani. Első­sor­ban arra a belső átalakulásra gon­dolunk, amely során egy fiatalem­ber átformálódik a papi — közve­títői — szolgálatra, annak sajátos lelkületére, és ebben a sajátos élet­formában és szolgálatban válik jó kereszténnyé. Mindez messze túl van a mesterségbeli, szakmai tudá­son és ügyességen, annál mélyebb és egyetemesebb valóság, a pap­szentelés első és lényeges föltétele; és ugyanakkor pótolhatatlan, és semmivel sem helyettesíthető aján­dék, amit a papságban ad Isten az emberiségnek. Egy-egy évben, így az idén is, csak hetek választják el a ballagást a primiciától. A primiciás pap éle­tében ez a távolság már hosszú évekre nőtt, a „bévül megtett út” pedig felér „egy egész világgal”, a világ teljes életéért vállalt szolgá­lat új világával. Az ő cél­baérkezésük a „kezdet célbaérkezése”, az évtizedekig tar­tó menetelés kezdete. Lehet, hogy nehéz és magányos lesz az útjuk, de Krisztustól garantáltan értelmes, és­ ha gyakran úgy tűnik majd szá­mukra, hogy senki sem veszi őket észre, akkor is ezrek fogják figyel­ni léptüket, hiszen olyan úton ha­ladnak és olyan kincseket hordoz­nak, amelyre a világnak szüksége van. Balázs Pál

Next