Új Ember, 1985 (41. évfolyam, 1/2010-52/2061. szám)
1985-06-30 / 26. (2035.) szám
Ahol „történik”Isten egyháza Hogy az egyház szent léte és útonjáró szentté levése azokban a nagy hívőkben csúcsosodik mindig újra emberi magaslatokig, akiket a közszó a szenteknek nevez, vagy akiket egyházjogi ítélet „szentté avatott”, ismert dolog. Vértanúk, hitvallók, a felebaráti szeretet hősei: számos ilyen nő és férfi tette és teszi kézzel fogható valósággá az istenadta szentséget. Így lehet mondani: ahol szeret a hit, ott virágzik a szentség, és ahol gyümölcsöt is terem a virágzó szentség, ott „történik” Isten egyháza. Gánóczy Sándor Ijjas József érsek gyémántmisés Maulbertsch freskója, az Eucharisztia apoteózisa alatt, a kalocsai érseki palota kápolnájában június 14-én, visszavonultan, a háziak szűk körében mondta el gyémántmisés hálaadását Ijjas József pápai trónálló, kalocsai érsek. Az idős pásztor, halász lelkében ma is az a harmatos öröm él, amely egykor édesapja hajóján, a „nagy Dunát” járva főleg akkor töltötte el, amikor — mint maga elmondta — megérkezve valahová, jutalomként a partra léphetett. Talán ilyen alkalommal érintette meg először a hívó szó: „Jöjj, ezentúl emberek halászává teszlek.” A „kék országutat” így elhagyva, megindult a Sión felé, s attól kezdve az írás „történései” ragadták el, véget nem érő kegyelmi sugárzások, hogy szerelmese legyen a Bibliának. Bibliás szavú pásztor. Tudományát is e könyvben leírja; bölcsességét — filológiai, egzegétikai szempontokon túl — a bibliás életben. Aki halak vonulását, vizek áramlását figyelte régen, odaállt a partra morzsákat szedegetni az Úr apostolai közé, hogy tanúskodjék: hal és kenyér nem fogyhat el, amíg éhes az emberiség. És ez az éhség sosem szűnik... Döbbenő angyalok között a felírás Maulbertsch freskóján a megtestesült Igére utal, a legfiatalabb tanítvány evangéliumára. Az idős szolgának sem jutott más, mindig jánosi lelkülettel, az egyedüli szeretet jogán hirdetni az örömhírt. És mennyi szeretet van ebben a papi lélekben. Kérdéseiben, csodálkozásaiban, mélységes bölcsességében, ártatlan humorában. Ahogyan kezet fog, ahogyan szavaival simogat vagy jóízű történeteket mond ... Lelkéből annak a tóparti parázsnak csendes, de tartós melegét árasztja, melynél halat sütött az Úrs, fiainak. Áldja meg a Mindenható áldást osztó kezét, pásztori szívét, gazdagítsa áldott esztendőkkel életét, hogy még sokáig őrizze nekünk csendes parazsát. Amilyen közvetlen szavakkal fordult a jubiláns főpásztor köréje sereglett papjaihoz június 15-én, a fentieknek csak megerősítője. Kováts Géza helynök a palota egyik díszes termében tolmácsolta a főszékesegyházi káptalan, az egyházmegye imádságos jókívánságait, kiemelve a hálaadást és a köszönetét mindazért, amit a gyémántmisés idős pásztor papjaiért, híveiért tett 60 esztendő alatt papi, főpásztori szolgálatában. Köszöntötte a tudóst, aki , mivel „jártas a mennyek országa tanításában, hasonlít a családatyához, kincseiből újat és régit szed elő”, a múlt nagyszerű ismerőjét, aki ezáltal „tudta a jövőt kibontakoztató újat szervesen ráépíteni legszebb hagyományainkra.” Szólt a főszékesegyházat felújíttató gondos atyáról, az első magyarnyelvű schematizmus készíttetőjéről, a püspökkari elnökről, aki „a magyar katolikus élet kibontakoztatásának történelmi értékű eredményeit” mutatta fel — a mainál sokkal nehezebb körülmények között. Különösen ünnepélyes pillanat volt a kalocsai főszékesegyházi káptalan történeti múltba gyökerező, megújított szabályzatának aláírása, Ijjas József érsek úr. 1984-ben — a főkáptalan újjászervezésének 250. évfordulójára tekintve új szabályzat összeállítását rendelte el, mivel „a legutóbbi időben bekövetkezett változások miatt az érvényben lévő statútumnak előírásai már nem voltak megtarthatók.” A török utáni századok, XII. Kelemen pápa bullája, Fatachich Gábor, Csáky Miklós érsekek nevei hangzottak el, korváltásokban őrpásztoroké, s most Ijjas Józsefet kell az új dokumentummal együtt említeni, aki kézjegyével szentesítette a szabályzatot, és máris egyházmegyetörténeti fontosságú írássá tette, egy alkotó főpapnak az egyházi élet minden részletére kiterjedő figyelmét igazoló okmánnyá. Hűséges szolga, hűséges szolgák — hiszen ijjas érsek évfolyamtársa, Angeli Ottó olvasókanonok is gyémántmisés oltárhoz lépett — akkor igazán ünneplelkűek, ha látják: ifjú leviták lépnek nyomukba. A köszöntést megelőzően Paskai László koadjutor-érsek a székesegyházban diakonusokká szentelte Havris György és Hegedűs János teológusokat. Két fiatalt ebben az önmagába vonült világban. A Mindenszentek litániájakor a leboruló egyházat éreztük meg — egy öntelt századvégen. Pedig csak így lehet. Hogy föl tudjunk emelkedni. Papjaink segítségével. „Egyházán keresztül Isten szólított most neveteken és ti meghallottátok Isten hívását; buzgón készültetek éveken keresztül, és most készségesen válaszoltatok Isten hívására. Nem földi előnyökért, siFOTÓK: KOVÁCS PÁL kezekért, pénzért, kényelemért, kitüntetésekért jelentkeztetek, amelyek főként manapság annyira lekötik az ifjúság ambícióját. Azért jelentkeztetek, hogy Krisztus küldetését elfogadjátok, iránta való szeretésből teljes elkötelezettséggel egész életeteket Isten országának az építésére szenteljétek” — így szólt a diákonus jelöltekhez a szentelő püspök. Hozzánk meg így: „Talán a hívek és a kívülállók nem érzékelik, hogy mennyi belső küzdelem, vívódás kíséri az egyház szolgáinak az életét. Nekik minden nap meg kell vívniok a küzdelmet a világ szellemével szemben, le kell győzniük a kísértést, amely a test kívánságából, a szemek kívánságából és az élet „kevélységéből fakad. Ehhez erőt kapnak most a Szentlélek kiáradásával. De szükséges a ti támogatástok, erősítéstek is. Kérlek, szüntelenül imádkozzatok papjaitokért, hogy hűségesek maradjanak hivatásukhoz, gyümölcsöző legyen lelkipásztori munkájuk. Érezzék meg a hívek szeretetét, megbecsülését. És ne szűnjetek meg imádkozni papi hivatásokért, hogy egyházunk soha ne nélkülözze a pásztorokat az örök életre vezető úton.” Imádság, megbecsülés, szeretet... Mindenre válasz. Egy időtlen történet válasza ott, belül, gyémántmisés, diákonus, és mindenki szívében. Tóth Sándor ijjas érsek aláírja a székeskáptalani új szabályzatot A kézföltétel által lettek Krisztus diákonusaivá A helyi egyházak szerepe Erről a témáról folytattak eszmecserét egy héten át a Brügge melletti Szent Trude apátságban. A szimpózium végén rendezett sajtókonferencián Basil Hume bíboros, westminsteri érsek, az Európai Püspökkari Konferencia Tanácsának elnöke tartott beszámolót. Hangoztatta, hogy korunkban megnőtt a helyi egyházak jelentősége. Ezek a nélkülözhetetlen sokféleség őrzői, ugyanakkor tiszteletben kell tartaniuk a világegyház egységét és hagyományait. Kitért a bázisközösségek kérdéseire is, melyek Latin-Amerikában széles körű elterjedettségnek örvendenek. Európában még kevés tapasztalatot szereztek velük kapcsolatban. Európában a plébániai közösség megújítása a fő feladat. A plébániának küldetését egy súlyosan fenyegetett, konfliktusoktól terhes világban kell teljesítenie. A cselekvés, a tárgyalás és a jegyében lezajlott idei béke- és barátsági hónap tapasztalatairól sajtótájékoztatón szóltak június 17-én az Országos Béketanács székházában. Barabás Miklós főtitkár értékeléséből, kérdésekre adott válaszokból kiderült: megnőtt a békemozgalom iránti érdeklődés, s főleg az ifjúság körében az őszinte tájékozódási készség, amelyről a megszaporodott békeklubok is tanúskodnak. A főtitkár a reális, őszinte válaszok fontosságára hívta fel a figyelmet majd beszámolva a barátsági hónap újdonságairól, kízelte a spontán kezdeményezéseket. Elmondta azt is, hogy az OBT Katolikus és Egyházközi Békebizottsága kezdeményezésére Budapesten és vidéken papi békegyűléseket tartottak. Ballagástól a primiciáig Az ifjúság „tavaszi szüretét” és reményteljes útrakelését fejezi ki ez a két szó: ballagás és primicia. Manapság a bölcsődétől a nyugdíjba vonulásig ballagnak az emberek. Mi mégis arra az egyetlen, klasszikus értelemben vett búcsúzásra gondolunk, melynek során egy érettségi előtt álló fiú vagy leány utoljára ül be megszokott helyére az iskolapadba, majd társaival és tanáraival együtt elindul a jól ismert folyosókon és osztálytermeken át az életbe. Most ér véget a „gyermekkor” ...! Ide nem lehet többé visszatérni! Ez a nemzedék ezentúl már képtelen lesz a tízpercek esivitelő zajára. Élete folyamán sohasem lesz ilyen eleven a játéka, ilyen vibráló a fantáziája, és sohasem fog ilyen őszinte örömet jelenteni számára a mindennapok helyzetkomikuma. Ezekben a forrongó években a diákok lelkében igen nagy dolgok születnek. Életpályák és élethivatások felsejlő körvonalai közül kell kiválasztaniuk az egyéniségüknek és adottságuknak legjobban megfelelőt. . Az idei ballagok soraiban ott vonultak azok is, akik már eljegyezték magukat Krisztussal, és a papi vagy szerzetesi hivatásban szeretnék viszonozni Isten előlegezett, különleges bizalmát. Lehet, hogy minderről mit sem tud az őket körülvevő világ, s ha tudná is, akkor sem biztos, hogy megértené; pedig ők értük — társaikért és nemzedékükért — indulnak el erre a sajátos és különleges útra. A gyorsan pergő tavaszi programokból innen is, onnan is „első misének”, primiciának a hírei érkeznek. Hogy mi minden történik a papságra szólító „első szeretet” fellobbanásától az első szentmiséig, nagyon nehéz elmondani. Elsősorban arra a belső átalakulásra gondolunk, amely során egy fiatalember átformálódik a papi — közvetítői — szolgálatra, annak sajátos lelkületére, és ebben a sajátos életformában és szolgálatban válik jó kereszténnyé. Mindez messze túl van a mesterségbeli, szakmai tudáson és ügyességen, annál mélyebb és egyetemesebb valóság, a papszentelés első és lényeges föltétele; és ugyanakkor pótolhatatlan, és semmivel sem helyettesíthető ajándék, amit a papságban ad Isten az emberiségnek. Egy-egy évben, így az idén is, csak hetek választják el a ballagást a primiciától. A primiciás pap életében ez a távolság már hosszú évekre nőtt, a „bévül megtett út” pedig felér „egy egész világgal”, a világ teljes életéért vállalt szolgálat új világával. Az ő célbaérkezésük a „kezdet célbaérkezése”, az évtizedekig tartó menetelés kezdete. Lehet, hogy nehéz és magányos lesz az útjuk, de Krisztustól garantáltan értelmes, és ha gyakran úgy tűnik majd számukra, hogy senki sem veszi őket észre, akkor is ezrek fogják figyelni léptüket, hiszen olyan úton haladnak és olyan kincseket hordoznak, amelyre a világnak szüksége van. Balázs Pál