Új Ember, 2004 (60. évfolyam, 1/2891-51/2940. szám)
2004-06-20 / 25. (2915.) szám
Életét népeiért ajánlotta fel... Októberben boldoggá avatják az utolsó magyar királyt IV. Károly királyunkról Magyarországon jobbára csak az 1921. évi visszatérési kísérletei kapcsán esik szó. Budaörsön a nevét viselő utca egyik házán márványtábla emlékezik meg a budaörsi csatáról. Éppen ezért sokan meglepődhetnek a bejelentés hallatán, hogy az 1922-ben száműzetésben elhunyt magyar királyt ez év október 3-án II. János Pál pápa boldoggá avatja Rómában. Hívő ember és keresztény családapa Már gyermekkorában mélyen vallásos volt. Nem mulasztotta el a napi szentmisét, órákat töltött az oltáriszentség előtt imádságban. Gyakran találták imádságba merülve nemcsak otthon, de később a hadszíntéren is. Bourbon-Pármai Zitával 1911- ben kötött házasságot, amelyből nyolc gyermek született. Az esküvőjük előtti este azzal fordult menyasszonyához: Mostantól egymást kell segítenünk, hogy eljussunk a mennybe. Később, a száműzetésben szinte minden idejét családjával töltötte, gyermekeit maga nevelte. Madeirán naponta együtt ministrált apa és fia a funchali székesegyházban. Keresztény uralkodó Károly király komolyan vette koronázási esküjét, amelyet 1916-ban, a budai Szentháromság téren tett. Egész politikai tevékenységét a Gondviselés által rábízottak érdekében fejtette ki. Minden döntését etikusan és erkölcsileg megalapozottan akarta meghozni, még akkor is, ha ezzel saját későbbi tragikus sorsát készítette elő. Kevéssé ismert, hogy elsőként a világon szociális minisztériumot állított fel Ausztriában, hogy előmozdítsa a társadalmi igazságosságot és védje a dolgozók jogait. A háború alatt maga és családja is csak akkora fejadagot fogyasztott, amekkora a bécsieknek jutott. Saját lovait és kocsijait adta oda, hogy a fázó városnak szenet hordjanak. Küzdött az uzsorások és a korrupció ellen. Saját vagyonából lehetőségeit is felülmúlva adakozott a szegények javára — később a száműzetésbe is vagyontalanul távozott. A hadviselésben megtiltotta a civil lakosság elleni támadásokat, a mustárgáz bevetését. A háború után ideiglenesen visszavonult az államügyek intézésétől, de a trónról nem akart lemondani, mert az uralkodást Isten által rábízott feladatnak tartotta, melyért felelősséget érzett. Ez indította őt 1921-ben két alkalommal is, hogy visszatérjen Magyarországra, és törvényes uralkodóként segítsen a sokat szenvedett ország talpra állításában. A magyar kormány azonban nem akarta visszaadni neki a hatalmat. A második alkalommal fegyverrel állították meg, Budaörsnél. Károly nem akarta, hogy ártatlan vér folyjon koronájáért, ezért inkább vállalta sorsát, hogy saját országában elfogják és kiszolgáltassák ellenségeinek, hogy családjával együtt száműzetésbe vigyék Madeira szigetére. Határozott békességszerző Károly király az első világháború közepén került az Osztrák—Magyar Monarchia trónjára. Kezdettől fogva legfőbb célkitűzése volt, hogy békét szerezzen népei számára és megállítsa az esztelen vérontást. Nemcsak XV. Benedek pápa békekezdeményezését fogadta örömmel, de sógora, Szixtusz révén maga is megpróbálta a békekötést elérni. Próbálkozásait gyengeségnek és árulásnak mondták azok, akiknek érdekükben állt a háború folytatása. Még ellenségei is elismerték, hogy mindent megtett a békéért. Anatole France írta például róla: „Károly császár volt az egyetlen tisztességes ember, aki a háború alatt vezető tisztséget töltött be. Egy szent volt, és senki nem hallgatott rá. Őszintén akarta a békét, s ezért a világ megvetette. Egy csodálatos lehetőség volt, ami elveszett." Istenben bízó ember Madeirán a királyi család szűkös anyagi körülmények között élt, ezért kényszerültek egy fűtés nélküli villába költözni a Funchal városa fölé magasodó hegy — a Monte — oldalába. A kora tavaszi párás hidegben Károly tüdőgyulladást kapott, és állapota hamar válságosra fordult. A betegséggel és annak kezelésével járó sok szenvedést zokszó nélkül tűrte, inkább gyermekei miatt aggódott, hogy ők el ne kapják tőle a kórt. Naponta szentmisét hallgatott, amit magyar káplánja, Zsámboky Pál mutatott be szobájában. Károly király megbocsátott azoknak, akik elárulták őt, és utolsó napjaiban az egykori Monarchia népeiért imádkozott. Nekem azért kell ennyit szenvednem, hogy majd egyszer népeim újra egymásra találjanak. Halálos ágyához odahívatta Ottó trónörököst: Azt akarom, hogy maradjon meg egész életére emlékezetül és például, hogy egykor ő is tudja, mit kell tennie hasonló esetben a királynak és katolikus férfinak! Együtt imádkozott feleségével, amíg csak ereje el nem hagyta. Jézus, jöjj! Legyen meg a te aláíratod! — ezek voltak utolsó szavai. 1922. április 1-jén, szombaton, röviddel déli tizenkét után elhunyt IV. Károly, Magyarország utolsó apostoli királya. Harmincnégy éves volt. Teste a montei Máriakegytemplom mellékkápolnájában nyugszik. Érszegi Márk Aurél Vanyó László-emlékkiállítás az Adalbertinumban A Szent Adalbertől elnevezett Millecentenáris Alapítvány a tavaly nyáron elhunyt Vanyó László teológusprofeszszor, festőművész rajzaiból és festményeiből rendezett kiállítást a professzor által alapított Adalbertinumban. Rendhagyó a kiállítás, hiszen olyan egyéniség életművét mutatja be, aki nemcsak a festészetben alkotott nagyot, hanem a teológiai tudományban is kimagasló eredményeket ért el. Festményei, rajzai mellett ezért — az általa szerkesztett és nagyrészt általa fordított két könyvsorozat — az Ókeresztény írók és az Ókeresztény Örökségünk — köteteit, valamint saját műveinek egy-egy példányát is kiállították. Babarczi-Győrffy Andreának, az alapítvány kuratóriumi elnökének köszöntő szavai után Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész méltatta Vanyó László művészetét, akinek első önálló kiállítására csak halála után került sor. Bráda Tibor felidézte közös ifjúkorukat, amikor együtt tanultak a képzőművészeti szakközépiskolában, majd a főiskolán együtt készültek a művészi pályára. Elmondta, hogy a tehetséges, jó karakterérzékkel rendelkező fiatalember idejének nagy részét tanulással töltötte, és valószínűleg már akkor is foglalkozott teológiával, görög és latin nyelvvel. Művészeti fejlődésére elsősorban Velasquez képei voltak hatással. A bemutatott anyagban a szülőföldről, Komjátiról és környékéről készült tusrajzok és akvarellek láthatók, rajzok az osztálytársakról, tanárokról, olajfestmények a barátokról, családtagokról, valamint néhány önarckép. Külön figyelemre méltó a már papként festett Keresztre feszített Krisztus című olajkép, amely lelkipásztori hivatásának megrendítő kifejezése. Rózsa Huba — akit fiatal kora óta szoros barátság fűzött Vanyó Lászlóhoz — elmondta, hogy a művész-professzor tudományos pályafutását végigkísérte és áthatotta a képzőművészet iránti elkötelezettség, sőt, az ókeresztény kor művészetének ismerete tette teljesebbé tudományos tevékenységét. A képzőművészettel való kapcsolata soha nem szakadt meg. A művészi önkifejezést azonban a tudományos művek sora, a fordítások és szakkönyvek váltották fel, amelyek olyan tudományos teljesítményt jelentenek, amelyre mostanában nincs példa a szakterületen. (A kiállítás megtekinthető június végéig péntekenként 15— 16.30-ig és vasárnap 9.30—12 óráig (közben 10—10.45-ig szentmise van az Adalbertinumban. Cím: XI. ker., Élőpatak u. 35. Tel.: 319-15-28). (-y -a) Fórum 2004. június 20. Nem ingyen — de pénz nélkül... Kedves Atya! A következő kéréssel keresnélek meg: Igen szegény kis falvakban működöm plébánosként, lassan két éve. Csak három példány Új Embert fizetnek elő a hívek. Tervezem, hogy növeljük a vallásos sajtó terjesztését e településeken, hisz nagy szükség van rá, első helyen gondolok a ti hetilapotokra. Mivel a plébániára érkezik a három Új Ember, így magam mindig alaposan átolvasom. Régóta megállapíthatom, hogy igen jó, szép, értékes írások vannak benne. Kicsit sajnálom is, hogy nem tudom őket megőrizni, mert sok cikkre szívesen visszatérnék (prédikációkhoz, stb.) Ezért szeretném megkérdezni, hogy gratis kaphatnéke — illetve a plébánia — plusz egy példány Új Embert? Cserébe csak annyit tudnék ígérni, hogy — ösztönzésem hatására — talán többen is előfizetnek majd a lapra... Egyébként e gratis példány eljuthatna azokhoz is, elolvasás-továbbadás útján, akiknek szintén nincs módjukban a lapot önállóan előfizetni. Végezetül még egy dolog: templomunk — igen szép kis neogót „ékszerdoboz", az ősszel lesz százéves. E nem mindennapi jubileum alkalmából valamilyen cikk, híradás, képes riport formájában bekerülhetnénk-e az újságotokba? (Előtte tervezünk szeptemberben egy egyhetes missziót is...) Paptestvéri üdvözlettel: Gruber László plébános * * * Igen tisztelt Plébános úr! Sorai keserű igazságot takarnak. Tizenöt évvel a rendszerváltás után sok településen tapasztaljuk — és így van ez a fővárosban is —, hogy a katolikus sajtó még ma sem szabadult ki a sekrestyék fogságából. Botrányszagú újságok az Új Ember árának sokszorosába kerülnek, és sokkal nagyobb olvasottságot tudhatnak magukénak, miközben azon méltatlankodunk, hogy a hagyományos értékeket kikezdő eszmék egyre jobban terjednek. Talán nem álom, de azt remélem, hogy a gyakorlati vallásszabadság jegyében egy-egy önkormányzati hivatalban, helyi könyvtárban, fodrásznál, szociális otthonban mindenki számára, belátható időn belül, könnyen hozzáférhető lesz az Új Ember. Ezért pedig nekünk magunknak kell mindent megtennünk. A magunk részéről évekkel ezelőtt ezért hoztuk létre az Új Ember Alapítványt, melynek küldetése, hogy a hazai és a határon túli, szerény anyagi lehetőségű plébániákat segítsük. Tehetősebb Olvasóink rendszeresen támogatják ezt a kasszát, amiből most az Ön kérésének is eleget tudunk tenni. Megköszönjük, és kérjük mindazok további nagylelkű adományát, akik hasonlóan gondolkodnak a katolikus sajtó- és vallásszabadság ügyéről. Javaslom továbbá, hogy keressék meg azokat a jó szándékú helyi szervezeteket vagy magánszemélyeket, akik számára fontos, hogy a keresztény értékekhez ne csak „pult alatt", a sekrestyében lehessen hozzájutni, hanem a „lámpatartóra téve világítsanak minden embernek". Paptestvéri szeretettel és tisztelettel: Papp Tamás főszerkesztő Jézus Szíve: a benne remélők üdvössége Hétéves voltam, mikor új házunkba költöztünk, és gyerekfejjel azon csodálkoztam, hogy édesanyám költözéskor miért a Jézus Szíve-képet teszi először a falra, és csak utána kezdődött a bútorok becipelése. Akkor nem értettem, később, édesanyám elbeszéléseiből világossá vált ez a cselekedete, vagyis a Jézus Szíve tisztelete. Amikor nagyapám az első világháborúban bevonult katonának, három kisgyermeket hagyott otthon az édesanyjukkal. Úgy tért haza, hogy megőrizte egyetlen kincsét, a Jézus Szívét ábrázoló, keményfedelű imakönyvét. Otthon is sokat imádkozott ebből. A Jézus Szíve-tisztelet vezérelte egész életében. Nagyon sokszor imádkozták és énekelték otthon, a családban is közösen: „Jézus Szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén..." Már két-három napja feküdt egyedül a nagy pusztaságban, ahol az őrök sorsára hagyták, azt hivén, úgyis meghal, amikor egyszer csak megállt mellette egy fiatalember. Egymásra ismertek, a szomszéd faluból való fiú volt. Nem más küldte: Jézus Szíve segítette oda az utolsó percben, hogy megmentse. A fiatalember fogolyként egy családnál dolgozott, és a gazdával kocsin mentek valahová. Fölvették nagyapámat, kórházba vitték. Ezután olyan vallásos családhoz került munkásnak, ahol közösen élték meg vallásos életüket. Négy év fogság után pedig hazakerült. Nagyapám a lelke volt a falunak, templomatyaként és bíróként is. Nagyon sokan jártak hozzá vidékről, sokan megfordultak a házában. Elhatározta, hogy a háború alatt leszedett harangok helyébe újakat rakat, hogy ezzel is hirdesse, erősítse Jézus Szíve tiszteletét. Ezek a harangok szólnak ma is a kékkúti templomtoronyban. Nagyapám, Győry János családját is a Jézus Szíve tiszteletre nevelte, ezért ezt láttuk, tanultuk mi is édesanyánktól. Amit otthon tanultam, én magam is igyekszem továbbadni: mi is mindennap elimádkozzuk: Jézus Szíve, bízom benned! Darvalics Magdolna Olvasó írja Könyvespolcra A katolikus egyház évszázadai Aktuális egyháztörténeti kutatásokról A Kaposvári Egyetem Pedagógiai Főiskolai Kara és a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tavaly alapította meg Egyháztörténeti Műhelyét. Országosan is egyedülálló kezdeményezésről vem szó, amelyben egy egyházi és világi intézmény folytat közös egyháztörténeti témájú kutatásokat. E tevékenység eredménye a 2004 májusában megjelent A katolikus egyház évszázadai című kötet. A kiadványban publikálók hamisítatlan képet igyekeztek felvázolni arról a közös történelmi múltról, amely mindannyiunk öröksége. A kötet szerzői: Bertalan Péter, Birher Nándor, Gárdonyi Máté, Horváth Gyula, Péteri Pál, Rosta István és Trosics András. Az előszó Leitner Sándornak, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettesének és Varga Istvánnak, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola rektorának a munkája. A tanulmánykötet felvázolja az egyházi oktatás jogi szabályozásának kérdéseit a XX. században, szól a piaristák iskolakultúrájáról, valamint megmutatja a gyakorlati keresztény pedagógia legfőbb gondolati tartalmát. A történeti témájú tanulmányok a katolikus egyház küzdelmes éveibe kalauzolnak el bennünket. A pápai primátus tanainak ókori gyökerei, valamint a Biblia és a modern történetszemlélet és az egyház Latin-Amerikában című tanulmányok közérdeklődésre tarthatnak számot. Az 1956 utáni ellenálló katolikus egyház történelme is felvillan a kötet lapjain. A könyv bemutatója 2004. május 28-án, pünkösd ünnepének jegyében történt a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Főiskolai Karán, a bemutatót az állam és a katolikus egyház kapcsolata a XX. század végén és a XXI. század elején, valamint az egyházi oktatás jelenéről és jövőjéről szóló kerekasztal-beszélgetés zárta. Bertalan Péter Mindszenty 1919-es cellatársa A huszadik század első évtizedeit pezsgő kulturális élet jellemezte. Számos vallásos témájú lap és könyv jelent meg. Katolikus hitszónokok (például Prohászka Ottokár) és tudósok (például Pauler Gyula), költők (például Sík Sándor) neve fémjelzi e kort. Mai szemmel olybá tűnhet, ez az időszak a magyarországi katolicizmus aranykora volt. E korba enged bepillantást a Kincs István életét bemutató könyv, aki 1899- től 1942-ig volt Kőszeg város választott plébánosa, korának neves írója, novellái jelentek meg az Életben, a Katolikus Szemlében, a Zászlónkban... Tucatnyi színdarab (lásd: A Tanítónő), számos regény (A szegénység vára, Az Irsay ősök) és több száz elbeszélés fűződik a nevéhez. Írói pályafutását is megnehezítették azok a támadások, melyek plébánosi tevékenysége során érték: „Mivel egész akciójuk hitközségem keretében csütörtököt mondott, most a rágalom fegyveréhez nyúltak. Örülök, hogy elvégre kiléptek a kocsmai kritizálás ködös levegőjéből" — írta a szombathelyi megyés püspöknek. Emlékirataim című könyvében Mindszenty bíboros is megemlékezik róla: „Este átszállítottak a törvényszéki fogdába, más lefogott társakkal. Itt volt Kincs István kőszegi apátplébános, neves író..." Olyan lokálpatrióta volt, akinek tevékenysége nem állt meg Kőszeg határánál. Papként, íróként, mecénásként, világutazóként, közéleti személyiségként Istentől merített erőt a katolicizmus ügyét előrevivő munkájához. (Gorzdits H. Károly: Kincs — Akó Kiadó, Bp. 2004) Taller János