Új Ember, 2007 (63. évfolyam, 1/3047-52/3098. szám)

2007-01-07 / 1. (3047.) szám

Megérteni a jeleket, és hinni Szentmise Boldog Salkaházi Sára emlékére Az Egyetemi templom­ban, december 27-én, Boldog Salkaházi Sára szociális testvér halálá­nak hatvankettedik év­fordulóján Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét. Az egyház ezen a napon ünnepli Szent János apostolt és evangélistát is. A bíboros főpásztor szent­beszédében a szeretett tanít­vány példáján keresztül mu­tatta be a hit fontosságát. Mint mondta, János a sírnál nem ta­lálkozott ugyan a feltámadt Krisztussal, de az összehajto­gatott gyolcsokat látva tudta, hogy a Mester feltámadt, és hitt. A fiatal Jánosnál látjuk - folytatta a főpásztor -, hogy a hit nemcsak személyes talál­kozás révén alakulhat ki az emberben, hanem Isten ke­gyelmi ajándékaként is. Ma mi is csak az üres sírt láthatjuk, testi valóságában nem talál­kozhatunk Krisztussal, csak a hit szemén keresztül az Oltári­­szentségben. De Krisztus itt van közöttünk, hiszen meg­ígérte, hogy jelen lesz ott, ahol ketten, hárman az ő nevében összejönnek imádkozni. Az egyház tanítása is ez: a mi közösségünk egységben van az Atyával és a Fiúval. Ez pedig azt jelenti, hogy Istenen keresztül közösséget alko­tunk az egyház három nagy csoportjával: a küzdő egyház­zal, akik jelenleg itt a földön élnek, a szenvedő egyházzal, akik a tisztulás idejét töltik, és a dicsőséges egyházzal, akik a szentek és már a mennybe mentek. E három csoport tag­jai képesek arra, hogy segítsé­get nyújtsanak egymásnak. Ezért tudunk imádkozni az elhunytakért, és ezért tudunk kérni és támogatást kapni a szentektől. Krisztust láthatjuk ember­társainkban is - mondta szentbeszédében Erdő Péter bíboros. Ha pedig a rászoru­lóknak segítünk, azt Jézus Krisztusnak tesszük, ahogyan tanította nekünk. Ebben külö­nös példaképünk Boldog Salkaházi Sára, aki a szeretet erényéért halt meg, s emelte az egyház példaképünkké. Ő Jézus arcát látta minden em­berben, különösen az üldö­zöttekében. Beszéde végén a főpásztor e szavakat mondta: kérjük Szent János evangélis­ta közbenjárását, aki idős ko­rában a hagyomány szerint mindig arra buzdította híveit, hogy szeressék egymást, s kérjük Boldog Salkaházi Sárá­ét is, hogy mindig felfedez­zük, mit kíván a keresztény szolgáló szeretet. A szentmisét követően a hívek a Duna-parton folytat­ták az imádságot és az emlé­kezést, Sára testvér mártírha­lálának helyszínén. Sztrilich Ágnes, a Szociális Testvérek Társasága magyarországi ke­rületének elöljárója rövid be­szédet mondott, majd az em­lékezés virágait és mécseseit helyezték el az emléktáblánál. Békay László Válasz az isteni szeretetre Becket Szent Tamás esztergomi ünnepe A Szent Tamás-hegy a XII. századi canterburyi mártír érsek nevét viseli, akinek a párizsi egyetemen barátja és kurzustár­sa volt Bánfi Lukács, a későbbi esztergomi érsek. Lékai László bíboros idején már felhangzott Becket Szent Tamás zsolozsmája december 29-én, a szent névün­nepén. Majd Kiss-Rigó László - még esztergomi plébánosként, illetve segédpüspökként - a város nevezetes eseményévé tette az angol mártír főpap ünnepét. Az idei Becket-emlékezés az esztergomi bazilikában anglikán énekes zsolozsmá­val kezdődött­­ nagyszámú közösségben. Jelen volt Geoff­rey Rowell európai és gibraltá­­ri anglikán püspök, Kiss-Rigó László szeged-csanádi me­gyés püspök, John Nichols Anglia magyarországi nagy­követe és April H. Foley, az Egyesült Államok nagykövet asszonya. A zsolozsma szolgálatban a Magnificat gyermekkórus és a Gabrieli kórus énekelt Szebellédi Valéria és Sólyom Ri­­chárd vezényletével. Az ószö­vetségi olvasmányt a brit, az újszövetségit az amerikai nagykövet olvasta fel. A homíliában a magyar püspök a karácsonyi ünnep örömét kapcsolta a vértanúság áldo­zatához. Hogy a mártír Szent István és Becket Szent Tamás névünnepe a Kisded születé­séhez olyan közel került, az nem ellentmondás, hanem a legbensőbb közelség: két vér­tanú válasza az isteni szere­tetre - mondotta. Hivatkozott az újszövetségi szavakra: ne attól féljetek, akik a testet ölik meg. Most is vannak, akik a lélek életére törnek, az emberi identitást, a kultúra értékeit akarják tönkretenni, pedig a világ valamennyi nemzete önértékével képes közös csa­ládot alkotni. Erre is „vála­szolt" könyörgésében Rowell anglikán püspök, aki az együtt ünneplés spirituális erejét hangsúlyozta. Zsoltárok, himnuszok, köztük a magyar Kocsár Mik­lós karácsonyi responzóriu­­ma, Charles Villiers Stanford, Alan Sutton, Harold Clark erre az alkalomra komponált kan­­tikumai hangzottak el a zso­lozsmában. Ezt követően a Szent Adal­bert Központ Konferenciater­mében Bogyay Katalin nem­zetközi szakállamtitkár és Kiss-Rigó László mondott kö­szöntőt, melyet rövid kará­csonyi koncert követett. Az emlékezést a budapesti Szent Margit Anglikán Kö­zösség, a Rudnay Sándor Kul­turális és Városvédő Egyesü­let, valamint a Rudnay Sán­dor Alapítvány szervezte. (T. S.) Boldogabb karácsonyért A Magyar Máltai Szeretetszolgálat idén immár tizedik al­kalommal rendezte meg karácsony előtti országos tartósélel­miszer-gyűjtő akcióját a Spar Magyarország Kft. áruházaiban. Az akció során december 15. és 20. között fogadták a szeretet­szolgálat munkatársai az áruházakban a vásárlók élelmiszer­adományait, amelyeket még karácsony előtt eljuttattak a leg­szegényebbeknek, nagycsaládosoknak, egyedülálló idősek­nek, hajléktalanoknak és más rászorulóknak. A gyűjtés ebben az évben országosan kilencvenhat áruház­ban, több mint száznégy tonna élelmiszeradományt eredmé­nyezett, csaknem negyvenmillió forint értékben. Az adomá­nyokból, amelyek az alapvető élelmiszerek mellett számos olyan élelmiszert tartalmaztak, amelyek az ünnep hangulatát tehetik emelkedettebbé, közel tizenhatezer csomag készülhe­tett. A gyűjtés mögött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mun­katársainak összesen mintegy tizenötezer önkéntes munka­órája áll, közel hét és fél millió forint értékben. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ezúton köszöni minden kedves adományozó nagylelkűségét, amellyel remélhetőleg szélesebb körben sikerül elérni az akció célját, azt, hogy "le­gyen mindenkinek boldog a karácsony!" Sass Gyula Levente 2007. január 7. ÉLŐ EGYHÁZ Jobbágyi Gábor pert nyert... A Fővárosi Ítélőtábla, 2006. december 12-én ho­zott jogerős ítéletében a Dr. Jobbágyi Gábor egyete­mi tanár által indított sze­mélyiségvédelmi perben jogerősen 600 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte egyetemlegesen az Élet és Irodalom hetilap szerkesz­tőségét, Kovács Zoltán fő­­szerkesztőt és Kunstár Csa­ba újságírót, az Élet és Iro­dalomban korábban meg­jelent Vizsgáztatás a Pázmá­nyon című cikk alaptala­nul rágalmazó és jó hírne­vet sértő megállapításai miatt. Tervek a Az év vége számvetésre, az új esztendő pedig ter­vezésre buzdítja az em­bereket. Nincs ez más­képp az egyházban sem. Legutóbbi ünnepi dupla számunkban az egyház­megyék 2006-os prog­ramjaira tekintettünk vissza, míg ezen szá­munkban néhány egy­házmegye idei terveiről számolunk be - a teljes­ség igénye nélkül. A görög katolikus egyház­ban a 2007-es év egyik kiemel­­kedő jelentőségű eseménye lesz a június 3-ai Betegek és Gyógyítók Országos Zarán­doklata, melyet második alka­lommal szervez meg a Máriapócsi Nemzeti Zarán­dokhely. Máriapócs egész év­ben nyitott a lelkileg, testileg töltekezni vágyó zarándokok előtt, különösen értékes alkal­mak lesznek erre az édesanyák (május 6.), a gyermekek (május 12.), az ifjúság (május 26-27.) búcsúja, és a hagyomá­nyosan két napig tartó Nagy­­boldogasszony-napi búcsú au­gusztus 18-19-én. Ötödik, jubileumi gyalogos zarándoklatukra is készülnek, mely a tavalyihoz hasonlóan idén ismét országhatárokon túlról is hívja a fiatalokat, hogy öt napon keresztül közösen gyalogoljanak Magyarország Nemzeti Zarándokhelyére, Máriapócsra, az Istenszülő­höz. Ebben az évben is több tu­dományos konferenciának, szakmai szimpóziumnak ad otthont a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főis­kola, teológiai, pasztorális, egyháztörténeti és liturgikus témákban. (K. É.) A kaposvári egyházmegyé­ben a remények szerint több templomszentelésre is sor ke­rül majd a 2007-es esztendő­ben. Elkészül majd a kis somo­gyi falu, Kaposgyarmat évek óta készülő temploma és Isten új, kaposújlaki hajléka is. Balás Béla kaposvári püspök úgy vé­li: Segesden és Andocson mie­lőbb ki kell dolgozni egy olyan tervet, amely a modern, kultu­rált búcsújáró hely kívánalmai­nak megfelel. Célszerű lenne egy multifunkcionális épület­­együttes kialakítása, ahol szál­láshelyek is várnák a zarándo­kokat, s amely ifjúsági találko­zókra, továbbképzésekre, lelki­­gyakorlatokra és más lelki programokra egyaránt alkal­mas lehet. Ez rendkívül nagy feladat, s meglehetősen pénz­igényes akciónak ígérkezik, ám két híres somogyi búcsújá­ró helyről, annak megmentésé­ről, illetve további népszerűsí­téséről van szó, így tehát igen­csak nagy a tét... A püspökség 2007-ben várja haza Velencében, illetve Ró­mában tanuló két papját, és a főpásztor előreláthatóan egy fiatalt szentel pappá ebben az esztendőben. Várhatóan ez év nyarán is Kaposváron rende­zik meg az Emmánuel közös­ség nyári családos és ifjúsági találkozóját. Balás Béla megyés püspök eltökélt szándéka, hogy hely­­nökeivel kiemelt figyelmet for­dít az egyházmegye oktatási intézményeire, hiszen az elvo­nások következtében nehéz év vár rájuk. Balatonbogláron a továbbképző központban eb­ben az évben is számos prog­ramot szerveznek, s a pedagó­gus családok ezúttal is kedvez­ményesen nyaralhatnak majd itt. Az egyházközségi és egy­házmegyei nyári táborok kö­zösségkovácsoló és evangeli­zációs ereje vitathatatlan, ezért 2007-ben is több tucat turnus­ban szervezik meg a táboroz­tatást. Egy szociális otthon létesí­tése is a tervek között szerepel, mint ahogy a szokásos bérmá­lások, illetve a szentségfelvé­telt megelőző szülői értekezle­tek megszervezése, illetve a rendhagyó osztályfőnöki órák folytatása a kaposvári Nagy­boldogasszony Római Katoli­kus Gimnáziumban, ahol a fő­pásztor fiatalságról, élő hitről, a szentségek fontosságáról osztja meg gondolatait. (L. S.) A szombathelyi püspökség programjai között szerepel először január 28-án, majd az esztendő több napján is a Brenner János boldoggá avatá­sáért rendezett imanap. Május 1-jén az egyházmegyei minist­­ránstalálkozó lesz a szombat­­helyi Szent Kvirin-templom­­ban, június 16-án pedig diakó­nus- és papszentelés a székes­­egyházban. Terveik közt szere­pel továbbá június 20-23-a kö­zött a hitoktatók lelkigyakorla­ta a Martineumban és 30-án az egyházmegyei ifjúsági találko­zó megtartása Rábakethelyen. Július 2. és 4. között rendezik az egyházmegyei ministráns­­tábort. November 10-én püspöki szentmise lesz Szent Márton­nak, az egyházmegye védő­szentjének ünnepén. Decem­ber 1-jén, szombaton adventi családi lelki nap lesz, decem­ber 15-én pedig a Brenner Já­­nos-emlékév ünnepélyes bezá­rására kerül sor a Szent Kvirin­­templomban. A debrecen-nyíregyházi egyházmegye programjai kö­zül már most tudni lehet, hogy február 2. és 4. között ünneplik a Megszentelt Élet Napját Nyíregyházán. Áprlisban ren­dezik a debreceni ifjúsági talál­kozót, május 19-én pedig egy­házmegyei gyermeknap lesz Nagykálló-Harangodon. Má­jus 3-án, Bosák Nándor megyés püspök kinevezésének és a debrecen-nyíregyházi egyház­megye megalakulásának (1993) évfordulója lesz, majd június 5-én a Szent Anna-szé­­kesegyház felszentelésének évfordulóját fogják ünnepelni. Június 16-án papszentelés lesz a székesegyházban, míg június 27-én, Szent László király ün­nepén - aki az egyházmegye védőszentje - ünnepi szentmi­sét mondanak. Júnus 27. és 29. között tartják az egyházme­gyei ifjúsági zarándoklatot és találkozót Mátészalkán, júnus 27-én az egyházmegye búcsú­ját Máriapócson, október 27-én a fiatalok a világ életéért ifjúsá­gi találkozót Nyíregyházán. Október hónapban pedig egy­házmegyei zarándoklatot ter­veznek Sárospatakra. (K. Á.) A tábori püspökség helyze­téből adódóan különös tervek­kel készül a 2007-es esztendő­re. Az alábbiakban a tőlük ka­pott írást adjuk közre: „A szolgálat előtt álló nagy kihívás az üres lelkészi helyek feltöltése. A legnagyobb fel­adat azonban kétségkívül az, hogy októberben meg kel ren­deznünk az ötvenedik lourdes-i katonai zarándoklat előkészítő konferenciáját. Ter­mészetesen részt kívánunk venni a májusi lourdes-i zarán­doklaton, és megtartjuk a szeptemberi nemzeti katonai zarándoklatot is. A jövő évben is lesz tavasszal összlelkészi konferencia, nyár végén pedig lelkigyakorlat. Egy lelkészünk januárban indul Koszovóba, külszolgálatra, nyáron pedig ugyancsak Koszovóba, Pris­­tinába kel lelkészt küldenünk hat-hat hónapra. Keressük an­nak lehetőségét, hogyan tud­nának a katonák bekapcsolód­ni a budapesti városmisszió programjaiba. Reményeink szerint a nyár elején sor kerül­het az Ordinariátus papnöven­dékének diakónusszentelésé­re. (Á. V.) A kalocsa-kecskeméti egy­házmegye bőséges programot tervez az idei évre. Március 10- én a hitoktatóknak lesz to­vábbképzésük Kalocsán, ame­lyet Kránitz Mihály tart, témája a Kompendium lesz. Áprils 21- én rendezik meg a Megyei Hit­­tanos Olimpiáját a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Is­kolában. Kecskeméten, az an­golkisasszonyok iskolájában lesz április 28-án a szellemi hittanverseny döntője. Május 26- án tartják a pünkösdi ifjúsá­gi napot Petőfiszálláson, míg augusztus 3. és 5. között a La­dik Könnyűzenei Fesztivált Apostagon. A XVI. Bugaci Lel­­kigyakorlatos Tábort augusz­tus 5. és 12. között, és 18-19-én a Szent Imre-zarándoklatot. Júniusban lesz család­tábor, no­vemberben pedig családi lel­kinap. Június 30-án a kalocsai szé­kesegyházban kerül sor a pap­szentelésre, míg december 26- án ugyancsak Kalocsán diakó­nusszentelés lesz. (S. I.) A székesfehérvári egyház­megye is bőséges programmal készül az idei évre. Január 12- én, a pákozdi Mészeg-hegyen lévő Don-kanyar Emlékkápol­nánál emléktűzgyújtás lesz az urivi áttörés évfordulóján. Ja­nuár 20-án Szent Sebestyén­­emlékmisét mondanak, mely a város fogadalmi miséje. Január 27- én tartják a Szent István Művelődési Házban a Család­fórumot, míg február 10-én megnyitják a Szent Imre - Szent Erzsébet-év című kiállítást a szentek életéről. Március 24-én a Szent Imre- és Szent Erzsébet-év kapcsán tudományos ülést rendeznek a Szent István Művelődési Ház­ban, majd másnap Kaszap Ist­ván születésének évfordulóján misét mondanak a Vasútvidé­­ki Prohászka-templomban. Áprils 2-án Prohászka Ottokár halálának nyolcvanadik évfor­dulójára tudományos üléssel és emlékmisével emlékeznek majd. Érd-Óvárosban május 13-án, Bogner Mária Margit ha­lálának évfordulóján monda­nak majd szentmisét. Június 23-án a székesegyházban pap­szentelés lesz. Egyházmegyei Családtábort szerveznek Balinkán július 14. és 19. kö­zött, augusztus 5-én pedig a Szent Donát-búcsút tartják a nevét viselő székesfehérvári kápolnában. A királyváros kü­lönös tisztelettel fogja ünne­pelni első szent királyunkat augusztus 20-án. Szeptember 15-e a Kulturá­lis Örökség Napja. Progra­mokkal, látogatási lehetősé­gekkel készülnek a város templomai, múzeumai és a püspökség e napra. Október 23-a és november 4-e között több eseményen is megemlé­keznek majd az 1956-os forra­dalom és szabadságharc év­fordulójáról. November 25-én ünnepi szentmise lesz a bazili­ka felszentelésének évforduló­ján, míg december 1-2-án is­mét megrendezik az Adventi Udvar a Püspökségen ese­ményt. December 17-én, Kaszap István halálának év­fordulóján a székesfehérvári Prohászka-templomban lesz ünnepi szentmise. 2007-es esztendőre...

Next