Új Ember, 2012 (67. évfolyam, 52/3305. szám - 68. évfolyam, 51/3356. szám)

2012-12-16 / 51. (3356.) szám

2012. december 16. 12 tifímfa________ Kultúra F ényképezni nem csupán azt jelenti, hogy megörö­kíteni, hanem azt is, hogy tudósítani. Már a XIX. század végén is akadtak fotó­sok, akik a látvány megraga­dása mellett valami többet, mást is közölni kívántak a képeikkel. Félix Nadar a Le Journal illustré című párizsi lapban 1886. szeptember 5-én képes interjút jelentetett meg az akkor százéves Eugéne Chevreul francia kémikussal. Nadal ezzel új műfajt terem­tett: a fotóriportot. E munkája során már tulajdonképpen a mozgókép alkotásmódjához közelített. „Arról álmodom - írta -, hogy egy szónak moz­dulatait, arckifejezésének vál­tozásait folyamatosan rögzít­ve láthassam, mint ahogy a fonográf rögzíti a szavakat vagy az éneket." A fotó repro­dukálása akkor vált lehetővé a nyomtatott sajtóban, amikor a képet sikerült egymást keresz­tező vonalrácson keresztül ap­ró pontokra felbontani. Több kísérlet után ez a múlt század második felétől működött. A Fotóhónap 2012 kereté­ben most az 1879-ben született Balogh Rudolf fotóriporter ké­peit csodálhatjuk meg az Or­szágos Széchényi Könyvtár­ban. Olyan képeket is kiállítot­tak, amelyeket eddig még nem láthattunk. Szinte megelevene­dik előttünk a régmúlt a Dunaparti kofák (1905) című fel­vételen. Az Árvíz Rákosszentmi­­hályon című képe 1906-ból tu­dósít arról, miként önt el deré­kig egy falut a víz. Található a fényképek között olyan is, ahol maga az uralkodó, Ferenc József császár is jelen van Habsburg Rudolf szobrának avatásán, 1908-ban. A fotós munkái kö­zül kiemelkedik a Blériot Budapesten című felvétel, ame­lyen jól látszik, hogy a repülés egykori úttörője bizony nem akármilyen ember volt. Az ilyenre szokás azt mondani, hogy igazi egyéniség. A fotós­nak pedig a legjobb pillanatot sikerült elkapnia. Balogh Rudolf az első igazi magyar fényképész, aki a mai értelemben véve is fotóriporternek szá­mított. Ezért nem­ritkán a „magyar fo­tóriporterek atyja­ként" is szokták emlegetni. Igyeke­zett mindenhol ott lenni. Nem maradt távol az első világhá­borútól sem. Egyedülálló pa­norámafelvételein jól láthatók az 1915-17-es harctéri viszo­nyok, de fotózott szekereket lovakkal és harctéri tömegjele­neteket is. 1903-ban nyitott saját „Fényképészeti műintézetet" a Váci utca 12. szám alatt. A Vasárnapi Újság is ekkor kezd­te közölni képriportjait. Ba­logh hírfotókat, eseményképe­ket készített a XX. század első évtizedeiben vasúti sztrájkokról, főhercegi lá­togatásokról, avatóünne­pélyekről, szoboravatá­sokról. E képriportok ál­talában öt-hat fotóból áll­tak. A húszas évek elején az Est lapok munkatársa lett, majd vezető szerepet kapott az 1925-ben indult Pesti Napló Képes Mellékle­ténél. 1930-ban a Fotómű­vészeti Hírek kiadója és fe­lelős szerkesztője volt. Balogh Rudolf magya­ros népviseletbe öltözött, jókedvű falusi lányokat is fényképezett, ahogyan az pél­dául a Bekecses kislány virágzó fán című képén is jól látszik. Szép, hangulatos magyar táj­ban halad az a hatökrös fogat is, amelyet 1930-ban örökített meg. Balogh Rudolf a magyar népélet, a népviseletek, a ma­gyar táj szerelmese, hűséges fotográfusa volt. A két háború közti időszak egyik népszerű lapjában, az Érdekes Újságban jelent meg képe Horthy Miklós bevonulásáról a Nemzeti Hadsereg élén Budapestre, 1919-ben, s ugyanezt az ese­ményt jelentette meg a Pesti Napló Képes Műmellélzete is. Az Est lapok szerkesztősé­ge a Rákóczi út 54. szám alatti Atheneum-palotában műkö­dött, itt székelt a Pesti Napló és testvérlapjai, Balogh Rudolf legsikeresebb munkahelye. A harmincas években a Magyar Film Iroda laboratóriumának vezetője lett, ott dolgozott éle­te végéig, 1944-ig. Különleges­nek számító képes anyaga volt a Fotóriport egy kiscica úri életéből című összeállítása, amelyet a korabeli sajtó elő­szeretettel közölt. A kiállítás különlegességei­nek számítanak a fotós ránk maradt emléktárgyai, például „bábatáskája", amelyben a fényképezőgépét vitte magá­val. Érdekes látnivaló az Aranykoszorús díj is, amelyet munkássága elismeréseként kapott 1925-ben. Balogh Ru­dolf szakmai tudásával, kitű­nő kompozíciós készségével, hazafias látásmódjával jelen­tősen hozzájárult Magyaror­szág külföldi népszerűsítésé­hez is. (A tárlat december 22-ig te­kinthető meg az Országos Szé­chényi Könyvtárban.) Mészáros Ákos A látványnál valami többet Balogh Rudolf képei a Széchényi Könyvtárban Kislány népviseletben Táncoló vörösök, 1919 Ég és föld találkozása Esztergomban Prokopp Mária művészettörténész európai értékeinkről Ha a szükséges összeg rendelkezésre állna, akár egy éven belül meg lehetne nyitni a nagyközönség előtt Vitéz János érsek studiolóját - mondja Prokopp Mária művészettör­ténész. A támogatás és a pályázati pénzek kiszámítha­tatlansága miatt azonban lassan halad a munka az esz­tergomi várban. A Botticellinek tulajdonítható freskó­nak, amely a négy sarkalatos erényt ábrázolja, legutóbb az erősség allegóriáját ábrázoló részlete újult meg. A török harcok idején om­lottak be az esztergomi vár emeleti termei. A romok felett ágyúállásokat alakítottak ki. A betemetett helyiségek feltárá­sára csak 1934 és 1937 között került sor. Építészetileg akkor állították helyre többek között Vitéz János studiolóját és a ká­polnát is. A munkálatokat az 1938-as Szent István-év nem­zetközi ünneplésére be kellett fejezni, így mélyreható vizsgá­latukra nem kerülhetett sor. A millennium évében el­nyert pályázati támogatásnak köszönhetően indulhatott el Prokopp Mária művészettör­ténész és Wierdl Zsuzsanna fes­tő-restaurátor művész vezeté­sével a falképek korszerű fel­mérése, megtisztítása a há­romszáznegyven év alatt rá­juk kövesedett föld maradvá­nyaitól, az 1930-as évek ce­menttömítéseitől, valamint a hatvanas-hetvenes években történt átrajzolásoktól-átfesté­­sektől és műanyag bevonatok­tól. E nagy szakértelmet, oda­adást, lelkesedést és hosszú időt igénylő munka során tű­nik elő a freskók eredeti, ed­dig ismeretlen ecsetrajza. Az esztergomi vár lelkét, a studiolót és a kápolnát régóta nem láthatják a látogatók. A hazai és külföldi turisták bosszankodva szembesülhet­nek a munkaterületet lezáró paravánokkal. Prokopp Mári­át arra kértem, ha csak képze­letben is, de nézzünk mögé­jük: Hol tart most a feltárás, a kutatás? Mit tudunk Botticelli közreműködéséről, illetve a dolgozószoba falképeinek összefüggéseiről? - Ebben az évben fejező­dött be az erősség allegóriájá­nak feltárása, megtisztítása. Előtűnt az eredeti kép, amely­ről árad az ember lelki erőssé­gének minden nehézséget le­győző hatalma: a fiatal leány lendületesen fordul az eldőlni készülő hatalmas oszlop felé, és szellemi-lelki erejének tu­datában, a baljával könnye­dén feltartja. A jobbjában lévő buzogány is a lelkéből fakadó erő jelképe. Átszellemült arcá­ról és dekoratívan megmintá­zott, légies alakjáról - egy nagy művész kivételes tehet­sége révén - sugárzik az alle­gória, az ábrázolás lényege, a Lélek ereje, győzelme a rossz felett. A művészi reneszánsz loggiában, az eredetileg tün­döklő, azuritkék háttér előtt álló leány lobogó szőke haján ma is felismerhetők az egyko­ri színarany szemcsék. Az esztergomi királyi, majd érseki várpalota első emeleti reprezentatív termét az erény­allegóriákkal Vitéz János ér­sek, Mátyás király kancellárja megrendelésére festették ki az általa alapított Universitas Istropolitana, a nemzetközi je­lentőségű, négyfakultásos ma­gyar egyetem ünnepélyes megnyitójára, 1467. június 20- ra. Az erényallegóriák felett, a boltozaton a csillagos eget áb­rázolta a jeles festő a hét boly­gó diadalmenetével, amelyből remekművű töredékeket isme­rünk. Az európai léptékben gondolkodó tudós teológus, politikus Vitéz János program­ját a kutatás szerint az ifjú Bot­ticelli valósította meg. Nagy valószínűséggel épp ezzel kezdődött festői karrierje 1466-67-ben. A női alakokként ábrázolt erények sorrendje a stúdióié­ban a következő: Okosság, Mértékletesség, Erősség, illetve az ülő - a jelentőségét ezzel, il­letve a kápolna közelségével kiemelt - Igazságosság. Az ókori gondolkodás szerint - ahogy Arisztotelész vallja - ezen erények az ember és az állam életének sarokkövei, amelyek gyakorlással elsajátíthatók. A keresztény felfogás szerint azonban érvényre jutásukat az isteni kegyelem is segíti. A te­rem egészének „ikonográfiá­ját" valójában Dante ihlette. Isteni színjátékában a Paradi­csom első hét körét az erények uralják, és mindegyiket egy­­egy bolygó, Isten kegyelme vi­lágítja meg. Dante 1321-ben halt meg, de világképe még a XV. századot is áthatotta. Vitéz János az európai tudo­mányos élet mecénásaként Esztergomba hívta többek kö­zött Regiomontanust, aki ké­sőbb a pápa csillagásza lett. Az érsek csillagvizsgálót rendezett be számára. A dolgozószoba boltozata a mennyei szférát, az eget és a bolygókat ábrázolta. A studiolo falképei így egysé­ges koncepció szerint a hit és a tudomány, égi és földi találkozá­­sát-kapcsolatát jelení­tették meg. A terem­ben eredeti helyére le­hetne visszaállítani a darabjaiban megtalált úgynevezett zodiákus ívet a felfestett tizen­két csillagjeggyel. De megmaradt többek között a Mars diadal­menetének három rész­lete is. A töredékek is festőjük kivételes te­hetségéről árulkod­nak, aki nem karton után dolgozott. An­nak nyomai is látsza­nak, hogy a friss va­kolaton a művész még különböző vál­toztatásokat hajtott végre. A világviszonylatban is egyedülálló­­ csak II. Gyula pápa 1508-ban Raffaello által kifestett vatikáni Sala della Segnaturájához hasonlítható - dolgozószoba egységes, át­gondolt kompozíció. Vitéz Já­nos programjának kivitelezé­sét a hivatalos iratokban Sandro Mariano detto Botti­cello néven szereplő művész végezte el, akinek a vakolatba karcolt MB monogramja a mértékletesség allegóriája mellett látható. De Botticelli szerzőségére utalnak a felku­tatott analógiák, ahogy a ké­pek lendülete, az ecsetkezelés, a Botticellire jellemző, korábbi misztikára visszatekintő vízió is jellegzetes „aláírásként" je­lenik meg a freskókon. A munka elvégzését követően az esztergomi érsek megbízá­sával hírnevet szerzett ifjú mester ezután hazatért Firen­zébe, 1470-ben önálló műhelyt nyitott, és elnyerte a Mediciek kitüntető megbízásait... Prokopp Mária és munka­társainak kutatási eredménye­it nem cáfolták, ellenvéle­ményt sem fogalmazott meg senki. De a hazai „szakma" - a feltárókon kívül - nem is foglalkozott az esztergomi fal­képekkel; igaz, Botticelli-szak­­értőink sincsenek. Az „ügy" előrehaladását azonban legfő­képp az itthon annyira jellem­ző fásultság és érdektelenség gátolja. Figyelmeztető jeleként annak, hogy még mindig nem vagyunk tisztában Európa él­vonalába tartozó értékeinkkel. A kultúra terén is általános­nak tűnik a fontossági sorrend betartásának és a „megkülön­böztetés képességének" hiá­nya. Bőven van tehát feladat. És akkor még nem is beszél­tünk a kiindulópontról, a ko­rai ízlésformálásról, az igé­nyesség kialakításáról, az is­kolai művészeti oktatás fele­lősségéről. Pallós A studioló Vukov Konstantin építészmérnök rekonstrukciója szerint (Fotó: Wierdl Zsuzsanna)

Next