Új Ember, 2017 (73. évfolyam, 2/3568-53/3619. szám)
2017-05-07 / 19. (3585.) szám
2017. május 7. Múlt és jelen 11 Ha az életéről kérdezzük, a hitéről beszél, a fordulópontokon Isten gondviselő szeretetéről. A jövőbe tekintve sürgető feladatokat lát. Kerényi Lajos atya idén júniusban lesz kilencvenéves, és ma is lankadatlan buzgalommal imádkozza: „Kérem a Szentlelket, ne hagyjon békén, adjon lendületet!" „Érdekes utat készített számomra Isten" - kezdi a beszélgetést. Lajos atya nehéz korban, 1927-ben született. A háború alatt szülővárosában, az olajgyár miatt sokat bombázott Almásfüzitőn a házukat találat érte. 1945-ben érettségizett volna, de 1944-ben a háborús helyzet miatt befejeződött az iskola, és a fiatal diákot elvitték katonának. Frontharcos lett, éles helyzetekben vett részt bevetéseken. Megjárta a szovjet fogságot is, ahol szénbányában dolgoztatták. Vérhassal, gennyes sebekkel, lesoványodva került haza. Túlélte a nehéz időket, és ezt üzenetként értelmezte: valaki számít rá. Gyermekkorában különleges élményben - saját megfogalmazása szerint látomásban - volt része. Egy alkalommal megjelent neki Jézus, és azt mondta: „Ma nekem fogsz ministrálni." Papi hivatását ehhez az élményhez köti. Szerető családjában megalapozott, majd a tatai piaristáknál tovább bontakozó hitét a szív hitének nevezi. „Csupa lendület, de gyermeki hit volt." A fogságban néhány társával abban reménykedett, hogy legyőzhető az ateizmus. „Arra vállalkoztunk, hogy megtérítjük a Szovjetuniót. Kedves, játszi dolgaink voltak. Kitettük a mellünkre a keresztet, hangosan imádkoztunk. Egy villanás a lélek mélységeiből, mintha az Úr éppen az engem leckéztető elvadult ember arcából mosolygott volna rám. Végezd a dolgodat, bízzál bennem. Az én szeretetem mindenkit képes megváltoztatni és megmenteni." Ez a megtapasztalás készítette elő a jövőjét, és ma azt vallja, a fogságot nem cserélné fel semmivel, olyan sokat adott számára a világ értelmezéséhez. Az orosz fogságból hazatérve ott folytatta, ahol abbahagyta. Visszament Tatára a piaristákhoz, a gimnáziumba. 1946-ban leérettségizett, és jelentkezett a rendbe. Hétévi teológiai tanulmányok után 1952-ben szentelték pappá. „Jött a boldogság, gyerünk! Adj nekem lelkeket, Uram ezzel a jelszóval indultam." Papi életpályája Alsó-Krisztinavárosban kezdődött, majd 1957-től sorozatos áthelyezésekkel folytatódott. Városmajor, Ásványráró, Kassai tér, Szécsény, Rimóc, Benczúrfalva, Csolnok, Dunakiliti, Nagymaros, Béke tér. „Oda mész, ahova nem akartál - ez jellemezte az életemet." Belakta az országot nyugattól keletig, s visszatekintve úgy látja, rengeteg értékkel gyarapodott, miközben megismerte a kis falvakban és a városokban élő embereket. Tevékenysége miatt a politika célpontjává vált, egymást követték az idézések, a kihallgatások, sok megaláztatásban volt része. A lelkekért való küzdelem, a buzgóság azonban „tényeket és bizonyosságot" hozott számára. Az üldöztetést természetfeletti jelként élte meg, „abból értettem meg, hogy itt nagy dologról van szó, nem lehet meghátrálni". 1976-ban került mai állomáshelyére, az ecseri úti Szent Keresztplébániára. Itt adatott meg számára az állandóság: negyven éve építi a közösséget, látogatja a kórházakban a betegeket, ma is bejár az iskolákba tanítani, szervezi az egerszalóki ifjúsági találkozót, és részt vesz a nagymarosin. Az élettörténet látható eseményei mögött a hitért folytatott küzdelem láthatatlan története búvik meg. „Az ember, ahogy felnő, érzi, hogy racionális hitre van szüksége, értelmes meghajolásra. Legyen ott Isten a megismerés révén az értelmemben, legyen ott az akaratomban mint lendület, és a szívemben mint kiáradni vágyó szeretet." Küldetéséről így vall: „Istennek mindenkiről megvan a gyönyörű álma. Rólam is. Arra hívott meg, hogy nagy értékeket jelenítsek meg a világban. A Szentlélek ihletésére bontakoznak ki ezek az eszmék, s az én feladatom, hogy alkalmassá tegyem magam útmutatásának meghallására. Rengeteg dolog kísérti az embert, hogy elkopjon. A lélek három dimenziója, az értelem, az érzelem és az akarat állandó aktivizálására van szükség." Kerényi Lajos atya körül gazdag közösségi élet bontakozott ki: a Szent Kereszt-plébánián van baba-mama és barangoló klub, Cursillo, rózsafüzér-társulat, örömtérna és énekkar, s közösséget alkotnak a családok, az ifjúság és a ministránsok is. Megszervezték a napi szentségimádást, van bibliai exegézis, pszichológiai tanácsadás, kézimunkakör, valamint takarítók, virágdíszítők és vasalók köre. Lajos atya fáradhatatlan, hetente jár focizni, szereti a mozgást a jó levegőn. „A pályán igyekszem elöl lenni, hogy ne kelljen annyit szaladni. Jönnek a jó passzok, én meg rugdosom a gólokat." De örömmel nézi is a focit, ha teheti, szurkol kedvenc csapatainak, a Ferencvárosnak és a Real Madridnak. A másik hobbija a horgászat: „Szeretem hallgatni a békák kuruttyolását, a madarak énekét." Lajos atyának szüksége is van a feltöltődésre, hiszen hosszú órákat tölt a betegágyak mellett: hatvanöt éve jár a kórházakba, az onkológiára, különös hivatása van a betegekhez. Vallja, „a betegség nagy kegyelem. A Jóisten nem akart betegséget, ha ha van, azt kegyelemmé fordítja. A beteg ember is vágyakozik, s aki a szeretetről, a szépről, a művészetről, a jóról és a végtelenről beszél hozzá, azt rögtön elfogadja. Krisztus választ ad ebben az élethelyzetben is. Az élet célját és értelmét Krisztusból tudom megérteni. A betegség rengeteg szenvedéssel és küzdelemmel jár, de lankadni és feladni nem szabad. A végső győzelem Jézusé. Én bizakodó vagyok." Trauttwein Éva Fotó: Merényi Zita Villanófényben Kerényi Lajos Mindig menni kell tovább (Folytatás az 1. oldalról.) Katolikus oldalon - többek között Johannes Cochlaus (1479-1552) hatására - Lutherben az eretnekek fejedelmét látták. Ignaz von Döllinger (1799-1890) szerint Luther az erkölcs összeomlásáig vezette a kereszténységet. Olyan vélemény is kialakult, mely szerint Luther azért találta ki a megigazulásról szóló tanítást, hogy kicsapongó életét igazolhassa. Más beteges aggodalmaskodásával magyarázta a reformátor gondolkodását. A Luther-kép alakulásában Joseph Lortz (1887- 1975) egyháztörténész munkássága hozott változást. Ő úgy látta, hogy Luthert lelkiismerete és mély vallásossága vezette, az egyházszakadásért pedig a korabeli Egyház tehető felelőssé. Luther „egy olyan katolicizmussal akart leszámolni, amely nem is volt katolikus". Erwin Iserloh (1915-1996) kimutatta, hogy a reformátor nem szögezte ki tételeit a templom kapujára, a tudta nélkül nyomtatták ki és terjesztették azokat. „Hogyan találok kegyelmet Istennél?" - ez a kérdés nyomasztotta Luthert, melyre Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levelében találta meg a választ: „Az igaz a hitből él" (Róm 1,17). A hit nem cselekedet, hanem az ember Isten előtti létmódja. Luther szerint a római Egyház azért vétkezik az evangélium ellen, mert jó cselekedeteket követel az embertől. A tridenti zsinat során az Egyház tisztázta, hogy az üdvösség nem az ember érdemén múlik, hanem Isten ajándéka. A zsinati atyák ugyanakkor úgy látták, hogy a sola fide (egyedül a hit által) elve csökkenti az ember méltóságát, az evangélikusok pedig azt vélelmezték, hogy a zsinat túlértékeli a jó cselekedetek jelentőségét. A müncheni professzor hangsúlyozta: „Luther szerint a hit a jó cselekedetekben nyilvánul meg, a sola fide elv magában foglalja a tetteket is." A vita ugyanakkor elsősorban az eltérő hitfogalmon alapult. A megigazulásról szóló tanítás azt jelenti, hogy mindaz, ami a legfontosabb számunkra, nem a mi teljesítményünktől függ. Lukács László piarista szerzetes, a Vigília folyóirat főszerkesztője A katolikus Luther-kép változása napjainkban címmel tartott előadást. Rámutatott: az elmúlt fél évszázadban a katolikus-evangélikus párbeszéd a kétoldalú hivatalos egyházi megnyilatkozások, a dialógusbizottságok és az egyes teológusok kutatásainak síkján folyt. A közeledési folyamat fontos állomását jelentette a II. vatikáni zsinat, a Confessio Augustana (ágostai hitvallás, a legfontosabb lutheri hittételek összefoglalása - a szerk.) elismerésére irányuló lépések, illetve a Közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról című dokumentum. Ugyanakkor maradtak még tisztázandó kérdések. Az úrvacsorával kapcsolatban Krisztus valóságos jelenlétéről és a szentmise áldozati jellegéről folyik a disputa. A püspöki hivatal kérdésében egyelőre megoldhatatlannak látszó vitapont a successio apostolica (apostoli utódlás), ahogyan a péteri szolgálat értelmezése is eltérő. A hivatalos egyházi megnyilatkozások szintjén nem történt külön említés Lutherről. II. János Pál pápa nagyra értékelte a reformátor mélységes vallásosságát. XVI. Benedek pápa az erfurti ágostonos kolostorban tett látogatásakor elmondta, hogy Luther szenvedélyes istenkeresése rá is nagy hatást tett. Ferenc pápa több alkalommal Krisztus hűséges tanújának nevezte Luthert. Az egységtörekvés jövőjéről szólva Lukács László megjegyezte, sok teológus szerint az egység csak a végső beteljesedésben válhat valósággá. Ám ez nem feltétlenül pesszimista megközelítés, hiszen az eszkazon bizonyos értelemben már elkezdődött. Ahogyan azt XVI. Benedek pápa megfogalmazta: „Ha útban vagyunk Krisztushoz, akkor útban vagyunk az egységhez is." Török Csaba egyetemi tanár a hagyomány evangélikus és katolikus jelentőségéről tartott előadást. Kiemelte: a skolasztika megközelítése szerint a Szentírás a hit terén elégséges, a hagyomány a szertartásokra és az egyházfegyelem kérdéseire vonatkozik. Luther szerint is a Szentírás az egyházi gyakorlat mércéje. Később a protestáns sola Scriptura (egyedül a Szentírás) elvével szembe került a katolikus hagyományfelfogás, melynek legszélső formája a barokk teológia két forrás- Szentírás- és szenthagyomány- - elmélete volt. A katolikus Egyházban Szűz Mária mennybevételének dogmájával kapcsolatban merült fel: vajon e tanítás csak a hagyományból eredeztethető? A dogma kifejtése jelentette a választ: a Szentírásból indult ki. Protestáns részről a Faith and Order Commission (az Egyházak Világtanácsának egyik bizottsága - a szerk.) montreali világkonferenciáján megfogalmazott dokumentum (írás, Hagyomány és hagyományok) szerint létezik Hagyomány, mely Krisztusra vezethető vissza, és léteznek hagyományok, melyek inkább emberi szokások, alakzatok. A II. vatikáni zsinat Dei verbum kezdetű dokumentumának 8. pontja hasonlóképpen szól a Szent Hagyományról. A Lutheránus Világszövetséggel együtt megfogalmazott Az evangélium és az egyház című 1972-es jelentés úgy fogalmaz, hogy az egyházi hagyományoknak nyitottaknak kell lenniük a Szentírásra. Következtetésül elmondhatjuk, hogy a Hagyomány „norma normata", a Szentírás „norma non normata". Az ökumenikus párbeszéd során három közeledési pontra lelhetünk: Egyfelől a Szentírás és a Hagyomány egyaránt Istennek Jézus Krisztusban beteljesült önközlését közvetíti. Másrészt a Szentírás írott megtestesülése a Hagyománynak. Harmadszor pedig az apostoli Hagyomány nem azonos az egyházi hagyományokkal. Fabiny Tamás evangélikus püspök előadásában a kereszténység nyilvános képviseletéről beszélt. Utalt arra, hogy a legenda szerint Luther kilencvenöt tételét október 31- én függesztette ki. Nem véletlenül, hiszen üzenete mindenszentek napján sok emberhez eljuthatott. A tételeket nem a templomkapu belső oldalára helyezte el, mert a társadalmi nyilvánossághoz akart fordulni, hiszen a teológiai és a gazdasági korrupció jelensége az egyházi és a világi nyilvánosságra is tartozott. Pontjai rövid időn belül nyomtatott formában is megjelentek, így még szélesebb körhöz jutottak el. Üzenetének továbbadásához a művészetet - például az egyházi énekeket, a festészetet (Lucas Cranach) - is segítségül hívta. Luther számára a nyilvánosság ugyanakkor védelmet is jelentett. Az isteni nyelvet le kell fordítani az ember nyelvére - mutatott rá Fabiny Tamás, hozzátéve: erről tanúskodik a Szentírás is. A próféták és az apostolok először szóban, majd írásban adták tovább az üzenetet. Jézus is igyekezett a legnagyobb nyilvánossághoz szólni. Felment a hegyre, mert ott jól látták, a víz mellett pedig jól hallották a hangját. Ma a médián keresztül rendkívül sok embert lehet elérni, de erre a feladatra a média munkatársainak és az egyháziaknak is fel kell készülniük. Korunkban az egyházi kommunikációra sok szempontból igyekszik hatni a politika. Az evangélikus püspök szerint Európa keleti felét a politikai kereszténység veszélye fenyegeti, míg Nyugat-Európát egy sajátos, szekularizált keresztény kommunikáció jellemzi. Az utóbbi felfogást így lehet a legjobban megfogalmazni: „Egy harag nélküli Isten a bűn nélküli embereket bevitte az ígéret nélküli országába egy kereszt nélküli Krisztus szolgálata által." A konferencia két szociológiai előadással és műhelyfoglalkozásokkal ért véget. Baranyai Béla Útban az egység felé A reformációról tartottak ökumenikus konferenciát Pécsett Peter Neuner, müncheni dogmatikaprofesszor: „Luther szerint a hit a jó cselekedetekben nyilvánul meg, a sola Fide elv magában foglalja a tetteket is.” A REFORMÁCIÓ 500. ÉVFORDUlAJA ALKAMMÁBÓL KERESZTÉNY SZABADSÁG ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉS KOMI KINCSA A Pfí’SI PÜSPÖKI HIt TUDOMÁNYI FŐISKOLÁN 2017. ÁPRIlIs 25., IT 13 H 7625 PÉCS HUNYADI J. I II. / refo