Új Ember, 2019 (75. évfolyam, 1/3672-52/3723. szám)
2019-07-07 / 27. (3698.) szám
4 2019. július 7.Tanítás és lélek A BIBLIA ÜZENETE Hatalmas aratás ok 10,1-12.17-20 Rengeteg hasonlat született már a világunk leírására: viharos tenger, harcmező, fölfedezésre váró terület... Olyan képek ezek, amelyek segítségével megpróbáljuk elhelyezni magunkat a létben: mi vagyunk a hajósok, a harcosok, a felfedezők. Eközben (olykor nem tudatosan) véleményt is megfogalmazunk: ez vagy az veszedelmes, ellenséges, titokzatos. A fejünkben megszülető képek alapjában határozzák meg életérzésünket és viszonyulásainkat. Ha rossz hasonlatot választunk, könnyen leszünk erőszakosak, támadók, fensőbbségesek vagy esetleg félelmektől sújtottak, szenvedők. Jézus hatalmas aratáshoz hasonlítja életünk terét és idejét: termőföld vesz körül minket, amelyre eső hull, amelyet éltet a napsütés. Az emberek pedig a földbe hulló gabonaszemből sarjadó vetéshez hasonlatosak: életük folyamán alakulnak, változnak, élnek, mígnem, jó esetben, értékes és élettel teli termést hoznak. Nagyon fontos ez az alaptónus. Hiszen a Mester is tud a kockázatokról, az ellenséges erőkről, a sátánról és működése eredményeképpen az elutasításról, a bezárkózásról, az Isten és ajándéka elleni lázadásról; ő realista, nem tagadja le az árnyékokat sem. Csakhogy nem ezek vezérlik a döntéseit, nem ezek alapján lép kapcsolatba az emberekkel. Nem hatja át semmiféle búskomorság, levertség vagy éppenséggel harcias támadókedv. Szelíd tud maradni, és bizalommal, reménnyel eltelt, mert ott él benne a bizonyosság: az Atya által rábízott küldetésben járva hirdeti az evangéliumot, az ország örömhírét, s ezért nem vallhat kudarcot. Akármi történjék is, akármennyire erősnek tűnjön is az ellenállás, végül Istené lesz a nagy győzelem. Ezért figyelmezteti az apostolokat: a nehézségek ne rettentsék meg őket, ugyanakkor a sikerek se tegyék elbizakodottá a lelküket. Az igazi öröm forrása ugyanis az, hogy a nevük föl van írva a mennyben, vagyis a hit révén Istenbe gyökereztek, s a kegyelem által az ország jó szolgái, küldöttei lehetnek. Keresztény hívőként el kell sajátítanunk ezt a krisztusi művészetet: a világban nem szabad meddő pusztaságot, a másik emberben pedig kiiktatandó, leküzdendő, lábunk alá vetendő ellenfelet látnunk. Lehet, hogy sok olyasmit tapasztalunk, ami ténylegesen rossz, ez azonban nem ok a panaszáradatra, a siránkozásra, a lendület és a kedv elvesztésére, legkevésbé pedig az örökös sötéten látásra. Aki az evangélium küldöttségében jár, az mindenhol és mindenkiben megtalálhatja a bő termés lehetőségét. Egy előnytelen helyzet is a javunkra válhat, egy gonosz ember kártékonysága is tanulsággal szolgálhat, a jó valamilyen esélyével. Igen, adott esetben Isten segítségével még a görbe vonalon is lehet egyenesen írni. Az evangéliumi ember végső erőforrása és biztonsága ugyanis az öröm: „tudom, kinek hittem, és biztos vagyok benne" (2 Tim 1,12), „a remény ugyanis nem csal meg" (Róm 5,5). Mi nem a pusztulásnak, hanem az aratásnak vagyunk a munkatársai! Török Csaba GÖRÖGKATOLIKUS LELKISÉG Jézus gyors segítsége Szokásunkká vált, hogy amikor meghalljuk a mentőautó szirénázását, azonnal rákezdünk liturgikus imádságunkra: „Ki egyedül gyors vagy a segítségre, Krisztus, mennyei látogatásodat szenvedő szolgádnak nyilvánítsd, és mentsd meg a keserű fájdalmaktól." Annak tudatában tesszük ezt, hogy gyorsan segíthetünk beteg - akár ismeretlen - embertársunkon. Nem este fogunk érte imádkozni, nem holnap vagy a templomi liturgiában, hanem itt és most. Mert az Úr Jézus azonnal kész a segítségre. Ezt tanulhatjuk meg a pünkösd utáni harmadik vasárnap evangéliumából (Mt 8,5- 13). Jézus készségesen és késedelem nélkül segít a kalamaumi százados szolgáján. S ami a leginkább feltűnik itt: még csak kérnie sem kell a segítséget. Jézus kérés nélkül segít. Valóban, a százados nem kéri a segítséget. Egyszerűen csak bemutatja a helyzetet: „szolgám bénán fekszik otthon, és rettenetesen kínlódik" (Mt 8,6). Mielőtt ki tudná mondani, hogy „segíts rajta", hogy „gyógyítsd meg", Jézus már szinte a szavába vágva mondja: „Megyek, és meggyógyítom" (Mt 8,7). Igen, ilyen készséges Jézus. Ilyen „gyors a segítségre", ahogyan az idézett liturgikus szöveg mutatja. Szinte ellentétes ez szertartásaink liturgikus könyörgéseivel, amelyek úgy szólnak, hogy „kérünk téged, hallgass meg minket, és könyörülj", vagy „könyörülj rajtunk, Isten, a te nagy irgalmasságod szerint". Ugyanilyen a „könyörögjünk az Úrhoz" ekténiai kérés, illetve az arra adott válasz, az „Uram, irgalmazz". De azért nem fölöslegesek ezek sem! Mert megtanultuk az evangéliumból, hogy „kérjetek, és adatik nektek" (Lk 11,9). Tehát Jézus készséges segítsége mellett helye van a mi állhatatos könyörgésünknek is, amely „sokat megtehet" (Jak 5,16). Ennek alapja a hit, amint a pogánynak nevezett századosnál látjuk, aki kifejezi méltatlanságát Jézus előtt: nem kéri, hogy a házába menjen, csupán annyit szeretne, hogy szóljon egy szót, és meggyógyul a beteg szolga. Bizony, olyan hitvallás ez, amit Jézus nagy dicsérettel fogad. Szinte megszégyeníti az Ószövetség követőit, akik számára csak a törvény és megtartása volt a fontos. Jogos, hogy Jézus ezt mondja: a századosnak olyan hite van, amilyennel egész Izraelben nem találkozott (Mt 8,10). Bárcsak mi is kiérdemelnénk Jézusnak ezt a dicséretét! Meghozza a gyümölcsöt a százados hite. Jézus csak ennyit mond: „Menj, legyen úgy, ahogy hitted!" És a szolga még abban az órában meggyógyul (Mt 8,13). Tudjuk, hogy Jézus nem kuruzslói vagy boszorkányos erővel teszi ezt, hanem isteni hatalmával. Naponta imádkozzuk a liturgiánkban és egyéni imádságainkban, hogy ő „igaz Isten az igaz Istentől (...), ki az Atyával egyvalóságú". Mindent képes megtenni, és ahol hitet talál, ott nem késlekedik a segítségnyújtással. Ne aggódjunk tehát: a mi hitünk is megtermi gyümölcsét. Gondolatában szorosan kapcsolódik ez az evangélium a két héttel ezelőttihez. Ott arról volt szó, hogy Jézus bejárta egész Galileát, meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között (Mt 4,23). A százados szolgája is ennek örülhetett. És örülhetünk mi is. Ivancsó István PÁRBESZÉD A LITURGIÁRÓL Légy izgalmas hozzám! Amikor megkopogtatunk, kocogtatunk valamit, gyakran az anyag minőségre vagyunk kíváncsiak. Megütögetjük a falat, hogy érzékeljük, van-e üreg a vakolat mögött; vannak, akik arra esküsznek, hogy görögdinnyét is kocogtatás alapján érdemes vásárolni: amelyik jól kong, az édes. Az orvos is kocogtatja a mellkasunkat, hogy figyelmes hallgatás útján, az onnan jövő zörejek alapján következtetésre jusson, mi is lehet a gond. Erőteljesebb ütéseket mérünk arra a tárgyra, amit fel akarunk törni, hogy a belsejében lévő dologhoz hozzáférjünk. A harkály így dolgozik a fa kérgén, de mi is így törjük fel a diót, mogyorót, mandulát, hogy az ehető gyümölcsöt megkapjuk, vagy épp így törjük szét a malacperselyt, hogy a megtakarításainkhoz hozzájussunk. Kopogtatunk annak a lakásnak, helyiségnek az ajtaján, ahová bebocsátást szeretnénk nyerni. Nem törünk rá a szoba tulajdonosára, a bent beszélgetőkre, hanem megvárjuk, amíg szólnak, hogy mehetünk. Vannak helyek, amikhez nem férünk hozzá olyan könnyen, dolgok, amelyek sokadik pillantásra sem tárulnak fel előttünk. Rejtve maradnak. Hányszor futunk bele abba a tapasztalatba, hogy valakit ránézésre teljesen tévesen ítéltünk meg. Néha túl későn derül fény ítéleteink elhamarkodott mivoltára. Nemritkán saját mozgatórugóinkkal kapcsolatosan is tévesek az ítéleteink. Életünknek ezt a nehezen belátható, mégis központi helyét a Biblia szívnek hívja. „Kifürkészhetetlen az ember szíve" mondja a zsoltáros (Zsolt 64,7). Az a hely, ahonnan a jó ember jót, a gonosz pedig gonoszat hoz elő (Lk 6,45). A mellverés ősi bibliai gesztus. A töredelem jele. A templom hátuljában megálló, bűneit megváltó vámos ezzel a gesztussal tesz vallomást: „Istenem, légy irgalmas hozzám, bűnöshöz". Ez a megigazulás záloga lesz számára. Nem melldöngető büszkeség - „Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan...." - ami elég önmagának (Lk 18,11). A liturgiában a szentmise elején bűnbánatot tartunk, és közös vallomással adunk ennek hangot, amit a mellverés gesztusával kisérünk. „Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem." Töredelmünket fejezzük ki, hogy ma, amikor az ő szavát halljuk, ne keményítsük meg szívünket, hanem annak bűneinkből, tévedéseinkből odasült burkát ő törhesse szét (95. zsoltár). Mintha szívünk kemény kérgén keresztül szeretnénk bejutni oda, ahol jók vagyunk, mert Isten ott lakik bennünk. De amikor mellkasunkon kopogtatunk, mintegy Isten, „a szívek és vesék vizsgálója" (Jel 11,20) szintén ott kopogtat a mi kezünkkel. Hallgatja, mi van odabent. Mint a jó orvos, tudja és gyógyítja betegségeinket. És abból, amit ott hall, túl ezen a vastag falon, szívünk dobbanásaiból kihallja azt az eredeti jóságot, ami ott lakozik bennünk. Segít széttörni a rárakódott burkokat, hogy visszatalálhassunk hozzá. Bebocsátásért kopogtat. Tulajdonképpen a mi bebocsáttatásunkért. Ez a töredelmes mellverés megigazulásunk kulcsa, gyógyulásunk záloga. Ezt nem mi adjuk magunknak. Kapjuk. Nem így jöttünk, de így térünk haza. Tördelem nélkül nem megy. Közösen kifejezett töredelmünk - ami eleve kizár minden ítélkezést, akár magunk, akár mások fölött - az irgalom útját nyitja meg szívünk és Isten szíve között, az Eucharisztiában. Fehérváry Jákó OSB A HÉT SZENTJE Giuliani Szent Veronika Július 9. Tizenhét évesen - miután egész sor nemesi kérőt elutasított - Veronika Cittá di Castellóban apja akarata ellenére belépett a kapucinus apácák kolostorába. 1678- ban tett fogadalmat. Ettől kezdve életét a szenvedés misztikája határozta meg. Erősen kötődött a keresztre feszített Úrhoz, ami abból fakadt, hogy még gyermekkorában haldokló anyja az Úr szent oldalsebének tiszteletére buzdította. Egy nap megjelent neki Jézus, akinek egész testét sebek borították. Veronika egyre jobban egyesült a szenvedő Úrral. Fején láthatóvá vált a töviskorona nyoma, majd harminchat évesen megkapta az oldalsebet, három-négy hónappal később pedig Jézus többi sebhelyét is. Több mint harminc évig volt stigmatizált. Hitte, hogy az Úr őáltala akarja ismét szenvedésére emlékeztetni a világot. Rendi regulájának szigorúsága megviselte gyönge egészségét. Amiatt is szenvedett, hogy belső életének titkait másokkal meg kell osztania - jezsuita gyóntatója megparancsolta neki, hogy vezessen naplót. Életének rendkívülisége gyanút és bizalmatlanságot keltett: valódi-e mindez, vagy csupán színlelt vagy beteges jelenség, netán az ördög kísértése? Leginkább Veronika apátnője kételkedett. Megkísérelték, hogy radikális „gyógymóddal" fogjanak ki rajta: öt évig kenyéren és vízen böjtöltették. Orvosai a szüntelen fejfájását - az akkori gyakorlat szerint - izzó vassal akarták gyógyítani. Sebhelyeit, egyházi jóváhagyással, megalázó és fájdalmas vizsgálatoknak vetették alá. Az esetleges hitbeli tévedések elterjedésének megakadályozása érdekében a legfőbb egyházi hatóság püspökére bízta Veronika felügyeletét. Megfosztották újoncmesternői tisztségétől, és elvesztette azt a jogot, hogy a kolostori közösségben választó vagy választható lehessen. Megtiltották neki, hogy hét közben részt vegyen a zsolozsmán és a szentmisén. Vasárnap leghátul, az ajtó mellett állva részt vehetett a szentmisén, de áldozáshoz nem járulhatott. Ötven napra bezárták a betegcellába, és nem engedélyezték, hogy bármi módon érintkezzék nővértársaival. Ám aztán a püspök jelentette Rómának a vizsgálatok és a megfigyelés eredményét: Veronika hite kifogástalan, engedelmessége töretlen, a misztikus jelenségek pedig szakadatlanul folytatódnak. A pápa visszavont minden tilalmat, és röviddel ezután a nővérek egyhangúlag apátnővé választották. Tizenegy évvel később halt meg. K. L. JULIUS 7., ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP (Apollónia, Willibald) - 1z 66,10- 14. (A próféta jövendölésében Jeruzsálem a Messiás országát jelképezi. Magát Jeruzsálemet megszemélyesíti, és édesanyaként ábrázolja. A megjövendölt messiási országban béke uralkodik.) - Gál 6,14-18 (Szenvedéseit Pál apostol Krisztusért viseli.) - Lk 10,1-12,17-20 (Jézus munkásokat hív aratásába, és hatalmat ad nekik az evangélium hirdetésére. Aki befogadja őket, Isten békéjét kapja jutalmul.) - Zsolozsma: II. zsoltárhét - Énekrend: Ho 220 - ÉE 677, Ho 220 - ÉE 149, Ho 126 - ÉE 598, Ho 270 - ÉE 191. JÚLIUS 8., HÉTFŐ (Edgár, Jenő, Ellák) - Tér 28,10-22a - Mt 9,18-26. JÚLIUS 9., KEDD - Szent Csao Zsung (Zhao Rong) Ágoston áldozópap és társai, vértanúk emléknapja (Lukrécia, Hajna, Vera, Koppány) - Tér 32,23-33-Mt 9,32-38. JÚLIUS 10., SZERDA (Amália, Alma) - Tér 41,55-57, 42,5-7a.17-24a - Mt 10,1-7. JÚLIUS 11., CSÜTÖRTÖK - SZENT BENEDEK APÁTNAK, EURÓPA FŐVÉDŐSZENTJÉNEK ÜNNEPE (Nóra, Lili, Olga) - Péld 2,1-9 - Mt 19,27-29. JÚLIUS 12., PÉNTEK (Izabella, Nelli, Dalma) - Tér 46,1-7,28-30 - Mt 10,16-23. JÚLIUS 13., SZOMBAT - Szent Henrik emléknapja (Jenő, Erneszta) - Tér 49,29-32, 50,15726a -7 Mt 10,24-33. JÚLIUS 14., ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP (Lellisi Szent Kamill áldozópap, Örs, Zalán) - MTörv 30,10-14 (Mózes Isten parancsainak megtartására buzdítja a népet.) - Kol 1,15-20 (Isten mindent Fia által és Fiában teremtett.) - Lk 10,25-37 (A főparancs: a szeretet parancsa. Minden ember felebarátom!) - Zsolozsma: ül. zsoltárhét - Énekrend: Ho 222 - ÉE 572, Ho 222 - ÉE 144, Ho 127 - ÉE 596, Ho 192 - ÉE 233. A hét liturgiája C év