Új Ember, 2019 (75. évfolyam, 1/3672-52/3723. szám)

2019-07-07 / 27. (3698.) szám

4 2019. július 7.Tanítás és lélek A BIBLIA ÜZENETE Hatalmas aratás­ ok 10,1-12.17-20 Rengeteg hasonlat született már a vilá­gunk leírására: viharos tenger, harcmező, fölfedezésre váró terület... Olyan képek ezek, amelyek segítségével megpróbáljuk elhelyezni magunkat a létben: mi vagyunk a hajósok, a harcosok, a felfedezők. Eköz­ben (olykor nem tudatosan) véleményt is megfogalmazunk: ez vagy az veszedelmes, ellenséges, titokzatos. A fejünkben meg­születő képek alapjában határozzák meg életérzésünket és viszonyulásainkat. Ha rossz hasonlatot választunk, könnyen le­szünk erőszakosak, támadók, fensőbbsé­­gesek vagy esetleg félelmektől sújtottak, szenvedők. Jézus hatalmas aratáshoz hasonlítja éle­tünk terét és idejét: termőföld vesz körül minket, amelyre eső hull, amelyet éltet a napsütés. Az emberek pedig a földbe hulló gabonaszemből sarjadó vetéshez hasonla­tosak: életük folyamán alakulnak, változ­nak, élnek, mígnem, jó esetben, értékes és élettel teli termést hoznak. Nagyon fontos ez az alaptónus. Hiszen a Mester is tud a kockázatokról, az ellenséges erőkről, a sá­tánról és működése eredményeképpen az elutasításról, a bezárkózásról, az Isten és ajándéka elleni lázadásról; ő realista, nem tagadja le az árnyékokat sem. Csakhogy nem ezek vezérlik a döntéseit, nem ezek alapján lép kapcsolatba az emberekkel. Nem hatja át semmiféle búskomorság, le­vertség vagy éppenséggel harcias támadó­kedv. Szelíd tud maradni, és bizalommal, reménnyel eltelt, mert ott él benne a bizo­nyosság: az Atya által rábízott küldetésben járva hirdeti az evangéliumot, az ország örömhírét, s ezért nem vallhat kudarcot. Akármi történjék is, akármennyire erősnek tűnjön is az ellenállás, végül Istené lesz a nagy győzelem. Ezért figyelmezteti az apostolokat: a nehézségek ne rettentsék meg őket, ugyanakkor a sikerek se tegyék elbizakodottá a lelküket. Az igazi öröm forrása ugyanis az, hogy a nevük föl van írva a mennyben, vagyis a hit révén Isten­be gyökereztek, s a kegyelem által az or­szág jó szolgái, küldöttei lehetnek. Keresztény hívőként el kell sajátítanunk ezt a krisztusi művészetet: a világban nem szabad meddő pusztaságot, a másik em­berben pedig kiiktatandó, leküzdendő, lá­bunk alá vetendő ellenfelet látnunk. Lehet, hogy sok olyasmit tapasztalunk, ami tény­legesen rossz, ez azonban nem ok a pa­naszáradatra, a siránkozásra, a lendület és a kedv elvesztésére, legkevésbé pedig az örökös sötéten látásra. Aki az evangélium küldöttségében jár, az mindenhol és min­denkiben megtalálhatja a bő termés lehető­ségét. Egy előnytelen helyzet is a javunkra válhat, egy gonosz ember kártékonysága is tanulsággal szolgálhat, a jó valamilyen esé­lyével. Igen, adott esetben Isten segítségé­vel még a görbe vonalon is lehet egyenesen írni. Az evangéliumi ember végső erőforrása és biztonsága ugyanis az öröm: „tudom, kinek hittem, és biztos vagyok benne" (2 Tim 1,12), „a remény ugyanis nem csal meg" (Róm 5,5). Mi nem a pusztulásnak, hanem az aratásnak vagyunk a munkatár­sai! Török Csaba GÖRÖGKATOLIKUS LELKISÉG Jézus gyors segítsége Szokásunkká vált, hogy amikor meg­halljuk a mentőautó szirénázását, azonnal rákezdünk liturgikus imádságunkra: „Ki egyedül gyors vagy a segítségre, Krisztus, mennyei látogatásodat szenvedő szolgád­nak nyilvánítsd, és mentsd meg a keserű fájdalmaktól." Annak tudatában tesszük ezt, hogy gyorsan segíthetünk beteg - akár ismeretlen - embertársunkon. Nem este fo­gunk érte imádkozni, nem holnap vagy a templomi liturgiában, hanem itt és most. Mert az Úr Jézus azonnal kész a segítségre. Ezt tanulhatjuk meg a pünkösd utáni har­madik vasárnap evangéliumából (Mt 8,5- 13). Jézus készségesen és késedelem nélkül segít a kalamaumi százados szolgáján. S ami a leginkább feltűnik itt: még csak kér­nie sem kell a segítséget. Jézus kérés nélkül segít. Valóban, a szá­zados nem kéri a segítséget. Egyszerűen csak bemutatja a helyzetet: „szolgám bé­nán fekszik otthon, és rettenetesen kínló­dik" (Mt 8,6). Mielőtt ki tudná mondani, hogy „segíts rajta", hogy „gyógyítsd meg", Jézus már szinte a szavába vágva mondja: „Megyek, és meggyógyítom" (Mt 8,7). Igen, ilyen készséges Jézus. Ilyen „gyors a segítségre", ahogyan az idézett liturgikus szöveg mutatja. Szinte ellenté­tes ez szertartásaink liturgikus könyörgé­seivel, amelyek úgy szólnak, hogy „ké­rünk téged, hallgass meg minket, és kö­nyörülj", vagy „könyörülj rajtunk, Isten, a te nagy irgalmasságod szerint". Ugyan­ilyen a „könyörögjünk az Úrhoz" ekténiai kérés, illetve az arra adott válasz, az „Uram, irgalmazz". De azért nem fölösle­gesek ezek sem! Mert megtanultuk az evangéliumból, hogy „kérjetek, és adatik nektek" (Lk 11,9). Tehát Jézus készséges segítsége mellett helye van a mi állhatatos könyörgésünknek is, amely „sokat megte­het" (Jak 5,16). Ennek alapja a hit, amint a pogánynak nevezett századosnál látjuk, aki kifejezi méltatlanságát Jézus előtt: nem kéri, hogy a házába menjen, csupán annyit szeretne, hogy szóljon egy szót, és meggyógyul a beteg szolga. Bizony, olyan hitvallás ez, amit Jézus nagy dicsérettel fogad. Szinte megszégyeníti az Ószövetség követőit, akik számára csak a törvény és megtartása volt a fontos. Jogos, hogy Jézus ezt mond­ja: a századosnak olyan hite van, amilyen­nel egész Izraelben nem találkozott (Mt 8,10). Bárcsak mi is kiérdemelnénk Jézus­nak ezt a dicséretét! Meghozza a gyümölcsöt a százados hite. Jézus csak ennyit mond: „Menj, legyen úgy, ahogy hitted!" És a szolga még ab­ban az órában meggyógyul (Mt 8,13). Tudjuk, hogy Jézus nem kuruzslói vagy boszorkányos erővel teszi ezt, hanem iste­ni hatalmával. Naponta imádkozzuk a li­turgiánkban és egyéni imádságainkban, hogy ő „igaz Isten az igaz Istentől (...), ki az Atyával egyvalóságú". Mindent képes megtenni, és ahol hitet talál, ott nem kés­lekedik a segítségnyújtással. Ne aggód­junk tehát: a mi hitünk is megtermi gyü­mölcsét. Gondolatában szorosan kapcsolódik ez az evangélium a két héttel ezelőttihez. Ott arról volt szó, hogy Jézus bejárta egész Ga­­lileát, meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között (Mt 4,23). A szá­zados szolgája is ennek örülhetett. És örül­hetünk mi is. Ivancsó István PÁRBESZÉD A LITURGIÁRÓL Légy izgalmas hozzám! Amikor megkopogtatunk, kocogtatunk valamit, gyakran az anyag minőségre vagyunk kíváncsiak. Megütögetjük a falat, hogy érzékeljük, van-e üreg a vakolat mögött; vannak, akik arra esküsznek, hogy görögdinnyét is kocogtatás alapján érdemes vásárolni: amelyik jól kong, az édes. Az orvos is kocogtatja a mellkasunkat, hogy figyelmes hallga­tás útján, az onnan jövő zörejek alapján következ­tetésre jusson, mi is lehet a gond. Erőteljesebb ütéseket mérünk arra a tárgyra, amit fel akarunk törni, hogy a belsejében lévő do­loghoz hozzáférjünk. A harkály így dolgozik a fa kérgén, de mi is így törjük fel a diót, mogyorót, mandulát, hogy az ehető gyümölcsöt megkapjuk, vagy épp így törjük szét a malacperselyt, hogy a megtakarításainkhoz hozzájussunk. Kopogtatunk annak a lakásnak, helyiségnek az ajtaján, ahová bebocsátást szeretnénk nyerni. Nem törünk rá a szoba tulajdonosára, a bent beszélge­tőkre, hanem megvárjuk, amíg szólnak, hogy me­hetünk. Vannak helyek, amikhez nem férünk hozzá olyan könnyen, dolgok, amelyek sokadik pillantásra sem tárulnak fel előttünk. Rejtve maradnak. Hányszor futunk bele abba a tapasztalatba, hogy valakit ráné­zésre teljesen tévesen ítéltünk meg. Néha túl későn derül fény ítéleteink elhamarkodott mivoltára. Nemritkán saját mozgatórugóinkkal kapcsolatosan is tévesek az ítéleteink. Életünknek ezt a nehezen be­látható, mégis központi helyét a Biblia szívnek hívja. „Kifürkészhetetlen az ember szíve" mondja a zsoltá­­ros (Zsolt 64,7). Az a hely, ahonnan a jó ember jót, a gonosz pedig gonoszat hoz elő (Lk 6,45). A mellverés ősi bibliai gesztus. A töredelem je­le. A templom hátuljában megálló, bűneit megvál­tó vámos ezzel a gesztussal tesz vallomást: „Iste­nem, légy irgalmas hozzám, bűnöshöz". Ez a megigazulás záloga lesz számára. Nem melldön­gető büszkeség - „Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan...." - ami elég önmagá­nak (Lk 18,11). A liturgiában a szentmise elején bűnbánatot tartunk, és közös vallomással adunk ennek han­got, amit a mellverés gesztusával kisérünk. „Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem." Töre­­delmünket fejezzük ki, hogy ma, amikor az ő sza­vát halljuk, ne keményítsük meg szívünket, ha­nem annak bűneinkből, tévedéseinkből odasült burkát ő törhesse szét (95. zsoltár). Mintha szí­vünk kemény kérgén keresztül szeretnénk bejutni oda, ahol jók vagyunk, mert Isten ott lakik ben­nünk. De amikor mellkasunkon kopogtatunk, mintegy Isten, „a szívek és vesék vizsgálója" (Jel 11,20) szintén ott kopogtat a mi kezünkkel. Hall­gatja, mi van odabent. Mint a jó orvos, tudja és gyógyítja betegségeinket. És abból, amit ott hall, túl ezen a vastag falon, szívünk dobbanásaiból ki­hallja azt az eredeti jóságot, ami ott lakozik ben­nünk. Segít széttörni a rárakódott burkokat, hogy visszatalálhassunk hozzá. Bebocsátásért kopogtat. Tulajdonképpen a mi bebocsáttatásunkért. Ez a töredelmes mellverés megigazulásunk kulcsa, gyógyulásunk záloga. Ezt nem mi adjuk magunk­nak. Kapjuk. Nem így jöttünk, de így térünk haza. Tördelem nélkül nem megy. Közösen kifejezett tö­­redelmünk - ami eleve kizár minden ítélkezést, akár magunk, akár mások fölött - az irgalom útját nyitja meg szívünk és Isten szíve között, az Eu­­charisztiában. Fehérváry Jákó OSB A HÉT SZENTJE Giuliani Szent Veronika Július 9. Tizenhét évesen - miután egész sor nemesi kérőt elutasított - Veronika Cittá di Castellóban ap­ja akarata ellenére belépett a ka­pucinus apácák kolostorába. 1678- ban tett fogadalmat. Ettől kezdve életét a szenvedés misztikája hatá­rozta meg. Erősen kötődött a ke­resztre feszített Úrhoz, ami abból fakadt, hogy még gyermekkorá­ban haldokló anyja az Úr szent ol­dalsebének tiszteletére buzdította. Egy nap megjelent neki Jézus, aki­nek egész testét sebek borították. Veronika egyre jobban egyesült a szenvedő Úrral. Fején láthatóvá vált a töviskorona nyoma, majd harminchat évesen megkapta az oldalsebet, há­rom-négy hónappal később pedig Jézus többi seb­helyét is. Több mint harminc évig volt stigmati­­zált. Hitte, hogy az Úr őáltala akarja ismét szenve­désére emlékeztetni a világot. Rendi regulájának szigorúsága megviselte gyönge egészségét. Amiatt is szenvedett, hogy belső életének titkait másokkal meg kell osztania - jezsuita gyóntatója megparancsolta neki, hogy vezessen naplót. Életének rendkívülisége gyanút és bizalmatlan­ságot keltett: valódi-e mindez, vagy csupán szín­lelt vagy beteges jelenség, netán az ördög kísérté­se? Leginkább Veronika apátnője kételkedett. Megkísérelték, hogy radikális „gyógymóddal" fogjanak ki rajta: öt évig kenyéren és vízen böjtöl­­tették. Orvosai a szüntelen fejfájá­sát - az akkori gyakorlat szerint - izzó vassal akarták gyógyítani. Sebhelyeit, egyházi jóváhagyás­sal, megalázó és fájdalmas vizsgá­latoknak vetették alá. Az esetleges hitbeli tévedések elterjedésének megakadályozása érdekében a legfőbb egyházi ható­ság püspökére bízta Veronika felü­gyeletét. Megfosztották újonc­­mesternői tisztségétől, és elvesztet­te azt a jogot, hogy a kolostori kö­zösségben választó vagy választ­ható lehessen. Megtiltották neki, hogy hét közben részt vegyen a zsolozsmán és a szentmisén. Vasár­nap leghátul, az ajtó mellett állva részt vehetett a szentmisén, de áldozáshoz nem járulhatott. Ötven napra bezárták a betegcellába, és nem engedélyez­ték, hogy bármi módon érintkezzék nővértársaival. Ám aztán a püspök jelentette Rómának a vizsgála­tok és a megfigyelés eredményét: Veronika hite ki­fogástalan, engedelmessége töretlen, a misztikus je­lenségek pedig szakadatlanul folytatódnak. A pápa visszavont minden tilalmat, és röviddel ezután a nővérek egyhangúlag apátnővé választották. Tizenegy évvel később halt meg. K. L. JULIUS 7., ÉVKÖZI 14. VASÁR­NAP (Apollónia, Willibald) - 1z 66,10- 14. (A próféta jövendölésében Jeruzsálem a Messiás országát jelképezi. Magát Jeru­zsálemet megszemélyesíti, és édesanyaként ábrázolja. A megjövendölt messiási ország­ban béke uralkodik.) - Gál 6,14-18 (Szen­vedéseit Pál apostol Krisztusért viseli.) - Lk 10,1-12,17-20 (Jézus munkásokat hív aratásába, és hatalmat ad nekik az evan­gélium hirdetésére. Aki befogadja őket, Is­ten békéjét kapja jutalmul.) - Zsolozsma: II. zsoltárhét - Énekrend: Ho 220 - ÉE 677, Ho 220 - ÉE 149, Ho 126 - ÉE 598, Ho 270 - ÉE 191. JÚLIUS 8., HÉTFŐ (Edgár, Jenő, Ellák) - Tér 28,10-22a - Mt 9,18-26. JÚLIUS 9., KEDD - Szent Csao Zsung (Zhao Rong) Ágoston áldozópap és társai, vértanúk emléknapja (Lukrécia, Hajna, Vera, Koppány) - Tér 32,23-33-Mt 9,32-38. JÚLIUS 10., SZERDA (Amália, Al­ma) - Tér 41,55-57, 42,5-7a.17-24a - Mt 10,1-7. JÚLIUS 11., CSÜTÖRTÖK - SZENT BENEDEK APÁTNAK, EURÓPA FŐ­VÉDŐSZENTJÉNEK ÜNNEPE (Nóra, Lili, Olga) - Péld 2,1-9 - Mt 19,27-29. JÚLIUS 12., PÉNTEK (Izabella, Nelli, Dalma) - Tér 46,1-7,28-30 - Mt 10,16-23. JÚLIUS 13., SZOMBAT - Szent Hen­rik emléknapja (Jenő, Erneszta) - Tér 49,29-32, 50,15726a -7 Mt 10,24-33. JÚLIUS 14., ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP (Lellisi Szent Kamill áldozó­pap, Örs, Zalán) - MTörv 30,10-14 (Mózes Isten parancsainak megtar­tására buzdítja a népet.) - Kol 1,15-20 (Isten mindent Fia által és Fiában teremtett.) - Lk 10,25-37 (A főparancs: a szeretet parancsa. Minden ember felebarátom!) - Zsolozsma: ül. zsoltárhét - Énekrend: Ho 222 - ÉE 572, Ho 222 - ÉE 144, Ho 127 - ÉE 596, Ho 192 - ÉE 233. A hét liturgiája C év

Next