Új Európa, 1967 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1967-03-01 / 3. szám
előterjesztették. Az értekezlet elfogadta az egészet, de minthogy a nemzeti bank kimaradt, azt pedig nem lehetett elengedni (mert a szabadsághoz nem árt egy kis aprópénz), a kilenczedik pontból kitörültek az egyenlőség alapján álló népképviseletei (micsoda értékek lehettek ott, ahol ilyen volt a kiselejtezett lom is?) és a nemzeti bankot tették a helyébe. Egyúttal azt az indítványt is magáévá tette az értekezlet, hogy peticzió alakjában terjesztessenek az országgyűlés elé. A pontozatok, melyeket Jókai az Irinyi szövegezéséből öntött át népszerűbb alakba, gyorsan szivárogtak ki a lakosság közé. Pest még kis város volt, az intelligenczia úgyszólván egy csomóban élt és mindjárt értesült mindenről. A lateinerek lelkesedtek, a bennszülött polgárok mint látványosságot fogták föl a tavaszi napfényen özönlő ujjongó tömegeket, kik megéljenzik az utczákon mutatkozó Petőfit, vagy a szép Herr von Vasvárit, kinek gyertyaszáltermetét, nagy homlokát, élénken villogó fekete szemeit de sok úriasszony és kisasszony nézi nagy epekedéssel. Csodálatos, erős hit férkőzött a szívekbe, hogy valami nagy dolog silhouett-je rezeg a levegőben. Senki se látta, de mindenki érezte. Mindenki arczán öröm ült. A pipere-üzletekben nemzetiszínű kokárdákat varrtak. A Pilvax reggeltől estig tele volt, mint egy búcsújáró hely. Az emberek azt mondták, hogy egy kis szabad friss levegőt mennek oda szívni, pedig ott csak pörköltkávészag volt, de az is jól esett a tüdőnek e helyen. Az ifjak ellenben nem voltak jó kedélyben. A hályog kezdett a szemeikről leesni. Nini, hiszen az Ellenzéki Kör voltaképpen megcsinálta a tizenkét pontot. A kérvényt megszerkesztette az országgyűléshez, mit keressünk hát mi ezentúl Rákoson? Hiszen a programmunkat elsajátította Klauzál! No, ugyan szépen becsapott bennünket. Felmentek, szemrehányást tettek Fényesnek. Néhányan, a mérgesebbek magát Klauzált keresték fel márczius tizenkettedikén és megtámadták, hogy gyanús okokból eltapintatozta a rákosi ünnepüket. Klauzál azonban kivágta magát: — Nem értem önöket, kedves barátaim, akik a főrendiház halasztási manőverei ellen álltak talpra, most azért veszekednek, hogy valami előbb csináltatott meg, mint ahogy önök tervelték, önök vasárnap lettek volna készen a Rákoson, most pedig, ha holnap megtartanék például a népgyűlést, már kedden készen lehetnénk. Öt nap is nagy idő lehet nagy időkben. Az ifjak, kik támadni jöttek, arra hagyták magukat kapacitálni, hogy tűzessék ki hát a népgyűlés az Ellenzéki Körbe márczius tizennegyedikére délután három órára. Meg is jelentek a plakátok ilyen értelemben, de a Pilvaxban volt elég zenebéna este. Lárma, kiabálás, panasz, hogy Klauzál elsikkasztotta márczius tizenkilenczedikét.. A vékony, nyurga, ünnepélyes Irányi Dániel a kamarilla ellen tartott egy kirohanást, Vasvári Fehér Pál ellenben arról érvelt, hogy most már egyenesen a királyhoz kell felvinni a tizenkét pontot, nem az országgyű WEÖRES SÁNDOR: KERESZT-ÁRNYKÉP A keresztnek felső Ága égre mutató Nagy örömhírt tudat: „Itt van a te utad.“ A kereszt két karja a légbe szétszalad, Rajta sovány kezek tört vért virágzanak: „Vigyázz, ez a lélek, de a test megszakad, Kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad“ A keresztnek alsó Ága földre mutat: „Vesződj, itt áss kutat, Lásd benne arcodat.“ léshez. Mit beszéljünk mi a lábakkal, mikor a fejjel is lehet? Ő ezt fogja indítványozni a holnapi népgyűlésen. Az ifjak többnyire mellette foglaltak állást. Jókai ide-oda ingadozott, Petőfi véletlenül nem volt jelen, nélküle pedig nem volt véleménye. Inkább hazaosont. Petőfi akkor tette a végsimításokat a Nemzeti dalon, melyet egész délután és este komponált. Petőfi igen bosszankodott, mikor Jókai elujságolta neki , hogy a márczius tizenkilenczediki ünnepély, melyre a verset írta, most már elmarad s helyette az Ellenzéki Körben tartják meg holnap. — Nem megyek el rá — felelte mérgesen. Másnap délután három órakor csakugyan megnyitotta Fényes Elek a népgyűlést, az elsőt Magyarországon, mióta Dózsa Györgyöt megsütötték Temesváron az urak. A fellobogózott nagy terem zsúfolásig megtelt előkelő közönséggel. Ott künn az utczán is hullámzott a nép, az udvar, a lépcsőház tele volt hölgyekkel, kik az érkező jurátusok iránt érdeklődtek. Egész a Cziráky-házig hömpölygött a sokaság, mely az érkező Jókait megéljenezte. A gyűlés elfogadta a peticziót, zajosan nyilvánuló lelkesedéssel. Ekkor Vasvári állott fel, gyönyörű atléta-alak, a szépség, ifjúság minden varázsával, s azt indítványozta szépen, folyékonyan, nemes méltóságban elmondott beszédében, hogy a peticziót egyenesen a királyhoz kell elvinni. Frenetikus tetszészaj tört ki a bátor szavakra, melynek végét alig lehetett kivárni. Bevárva a roppant hatás elhalványulását, Klauzál Gábor emelkedett szólásra, kifejtvén, hogy a petíczió súlyát mindenekelőtt emelni kell, hogy az ne mint egy töredék, de mint az egész nemzet kívánsága mehessen a királyhoz, nem szabad tehát elhamarkodni. Véleménye szerint közlendő az országgyűlési ellenzék értekezletével és ha az elfogadja, akkor ki kell vinni minél szélesebb néprétegekbe és több százezernyi aláírással ellátva bocsátani szabályszerű útjára. A jurátusok nyugtalanul feszengtek. Kellemetlen, lehűtő beszéd volt, mint a hideg zuhany. De meg kellett adni, hogy igaza van. S 1848-ban még respektálták az igazat. Imitt-amott csípős ellenmondás zúdult a szónok ellen. Morogtak, zavarták a