Új Horizont, 1995 (23. évfolyam, 1-6. szám)
1995-07-01 / 4-5. szám
XXII. évfolyam, 4-5. szám Felháborodtam. — Nem szabad vele játszani. Ez nem a Vadnyugat, hanem politikai foglyok nemes gyülekezete. Nem valók ide az ilyen emberek. — Lassan a testtel ! — válaszolta Panci bácsi és hosszú szipkáján keresztül meghatottan élvezte a saját kezűleg tekert cigarettáját. — Azért mertem említeni neked, mert toleráns fiatalembernek látszol. Legyünk realisták! Kálmán remekül játszik, majdnem olyan jól, mint én, az a négy játszmánként egy ász plusz kiegyenlíti a különbséget. Ne haragudj—és szomorúan búcsúzott a csikknek már nem nevezhető parázsló maradék dohánytól —, de se neked se Gézának nincs halvány fogalma sem a komoly licitálásról, sem a lejátszásról. — Szóval ezért vagy olyan ritkán Kálmán partnere? — Igen. És olyankor akarattal elveszítek egy ütést vallási és sportfilozófiai okokból. Ilyen ember volt Panci bácsi. Remek humorérzéke volt, nagyon szerettem hallgatni történeteit politikusokról, a régi társaság arszlánjairól, mulatságos helyzetekről és a varázslatos külföldről. Sok más tisztelőjével együtt nagyon elszomorított, mikor elvitték a táborból. Nem tudtuk, hova és azt sem, hogy Justh István felsőörsi prépost a marxista jogszolgáltatás történetének fontos mérföldkövévé válik. Hamarosan a kártyát is kivette kezünkből az ÁVO. Kegyetlen idők következtek neki is, nekünk is. Hősünket elnyelte a Standard-per. A gyárat a többi külföldi vállalatokkal együtt államosították, és ehhez a szent szovjet tradíció szerint szükség volt egy hagymázos rém-, illetve kémálom megírására. Panci bácsi kém- és kémszöktető rangot ért el a hírhedt perben. Negyvenegynéhány év távlatából talán szükség van a kommunista jogszokások bemutatására, amit például erősen jellemzett a veleszületett húzódzkodás a „tárgyi bizonyítéknak” nevezet jogi fogalomtól. Későbbi rabéletem folyamán találkoztam egy úriemberrel, akinek bírói ítéletét vigyázatlanul a kezébe adták. A középkorú mérnök büszkén mutogatta a bírósági végzést. Valahogy így szólt a fontos rész:... kémkedés bűntette miatt tíz évre ítélem. A bíróság súlyosbító körülménynek vette a vádlott konok tagadását, enyhítő körülménynek azt, hogy bizonyíték nincs... Ebből a példából is látható, hogy a bizonyíték mint olyan, nem játszott szerepet a Duna-medencében a huszadik század közepe táján. A vádlottak buzgó, önmagukat és egymást elítélő vallomásai szolgáltatták a törvénykezés fel- és alépítményét. Jegyezzük meg azért, hogy volt példa még a Standard-per előtt is bizonyíték felhasználására. Az első tárgyi bizonyíték a Rajk-ügy egy mellékperében jelent meg, Horváth Ottó volt partizán esetében. Tito oldalán harcolt a második világháborúban, majd összekötő lett a magyar és jugoszláv ellenállás között. Hogy szabadabban mozoghasson Magyarországon, Gestapo-igazolványt hamisítottak számára. Ezt a jól sikerült könyvecskét a háború befejezése után a Budapesti Munkásmozgalmi Intézet állandó kiállításán a németellenes ellenállás illusztrálására csillogó üvegszekrénybe helyezték el. Mikor Horváthot letartóztatták a Rajk-üggyel kapcsolatban, az ÁVO kiemelte a fontos dokumentumot és a Népbíróság asztalára tette, így Horváthot mint a Gestapo ügynökét e tárgyi bizonyíték alapján ítélték halálra és végezték ki. Tudomásom szerint a Kádár-rendszerben Horváthot rehabilitálták és a hányatott múltú okiratot újra díszhelyre tették, ugyanabba az üvegszekrénybe, a dolgozó tömegek okítására. Az események ilyen fordulata Horváth Ottó felakasztott partizánnak bizonyára nagyon jólesett. De térjünk vissza Panci bácsira, aki a másik ilyen fontos történelmi bizonyítékot produkálta, illet