Uj Idők, 1910 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1910-04-24 / 17. szám - Kún József: Gina / Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
ségek örvénylenek, hogy minden olvasásukkor új szépségeket csillogtatnak. E versei nem tisztán mutató tükrök: az imádott nő képét hatalmas egyéniségének és grandiózus természetpoézisének árnyai sötétítik és mélyítik. Íme „Harminc év után" című versének két utolsó strófája: Ki bájaidból méltatlan vádakra Pazaroltál nem értett kincseket; Én, a hideg bálvány vezeklő rabja, Ki minden kéjt szívébe temetett: Most itt ülünk, siralomházi lelkek, És nézzük egymást hosszan, szótalan . . . Tekintetünkben hajh!nem az elvesztett — Az el nem nyert éden fájdalma van. így ül a hold ádáz vihar után Elcsöndesült, nagy, tornyos fellegen. És néz alá a méla éjszakán Bánatosan, de szenvedélytelen. Hallgatva a sírbolti csöndességet A rémteli sötét erdő alatt, Amíg a fákról nagy, nehéz könnycseppek Hervadt levélre halkan hullanak . . . nem Az a nő, kinek képe e versekből felénk sugárzik, lehetett jelentéktelen. Kratochwilla-Véghelyi Georgina regényes sorsa eléggé ismeretes. Közelmúlt halála alkalmával (1910 február 12.) a napilapok újból felelevenítették. De sorsáról és jelleméről úgy köztudatban, mint Vajda életrajzában igen sok a tényes adat, mely emlékét méltatlanul homályosította be. Vajda János imával akkor ismerkedett meg, amikor Olaszországból, a kényszerkatonáskodásból hazatért. Évekig voltak ismeretségben. Vajda mindennapos vendég volt Gináéknál, kik Budán, a Várban laktak. Gina mostohaapjának ott fodrászműhelye volt. Vajda többször megkérte a leányt, de az hallani sem akart róla. Mindig azt felelte: — Nem megyek szegény emberhez! Mit is kezdene velem egy szegény költő! A leány 1860-ban anyjával Bécsbe került, ahol egy dúsgazdag magyar mágnással ismerkedett meg, kinek kedvese lett. Ebben az időben látogatta meg Vajda Bécsben és ekkor beszélt vele életében utoljára. A mágnás korai halála után Gina nagy vagyont örökölt. Később egy Oroszi nevű artistával ismerkedett meg, akivel a 70-es években híres Oroszi-cirkuszt alapította, melynek mint híres műlovarnő, maga volt a főattrakciója. A cirkusz a 80-as években tönkrement. Gina vagyona romjaival Bécsben vonult meg, ahol aztán mindinkább elszegényedett és szobák kiadásával tengette életét. Valótlanok és Gina emlékét elhomályosítok azok a mende-mondák, hogy Vajda őt Bécsben egy házit testeménél találta, kinél hónapos ágyat bérelt, hogy ott részegen hevert az ágyon és később viceházmesterné lett, hogy Vajdától pénzt kért, hogy leveleivel üldözte, hogy Budapesten fölkereste és gazdasszonynak ajánlkozott. Kerekes György „Vajda János élete és munkái" című nagyobbszabású munkájában, mely mint Vajda életére vonatkozó adatgyűjtemény értékes, a Gináról szóló fejezet csupa ellentmondással van teli. E valótlanságok elterjedéséhez, úgy lehet, maga Vajda is hozzájárult, hogy a múltja és szerelme iránt érdeklődőket megtévessze, mert nem szerette, ha vele foglalkoznak és életébe betekintenek. Hogy Vajda Gináról ily híreket egyáltalában terjeszthetett, az csak úgy magyarázható meg, hogy izgatott fantáziája túlzottnak látta a valóságot és talán elégtétel lett volna neki, ha az egykor büszke szépség, megtörve koldul nála alamizsnáért. De ez nem történt így. Azok a dacos sorok, melyeket Vajda egykor magáról irt: Legyek lealázva a porba, Ottan elgyötörve, tiporva. Akkor sem tiéd a győzelem — Büszkén emelem föl még fejem! Gina ajakáról is elhangozhattak volna. Vajdának utolsó találkozását Ginával, Vajda özvegye így mondja el egy hozzám írt levelében: „Mivel férjem nagyon vágyódott Ginát látni, én, aki Bécsben éltem és aki hallottam, hogy Gina is Bécsben él, 1892-ben nagy utánjárással és fáradtsággal felkutattam. A Mariahilferstrasse-ben lakott. Nagyon szegény sorban találtam, de nem volt nyomorban. Vajdát rögtön értesítettem róla, ki Budapestről menten Bécsbe jött. Nyolc napig minden áldott délután elmentem Ginához vizitbe, míg Vajda lent várt. Az volt a tervem, hogy rábírom Ginát egy sétára és azután meguzsonnáztatom, hogy Vajda ne csak láthassa, hanem esetleg beszélhessen is vele. De csak a kilencedik délután sikerült erre Ginát rávennem. Amikor lejöttünk az utcára, Vajdát sehol sem láttam, így az előre megbeszélt helyre, Demel cukrászhoz mentem vele. Vajda már ott állt és nézett elénk kimondhatatlan komoly arccal. Én Ginát behúztam a cukrászdába és jól meguzsonnáztattam. Vajda nem jött be utánunk, elszaladt. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy Vajdalinát látta. Én sem láttam azután sokáig, csak most, közvetlenül halála előtt." Érdekes és Ginára jellemző e levélben még a következő rész: „Mikor legutóbb Ginához mentem, vittem neki egyet-mást. De majdnem megjártam, mert csak nagy rábeszéléssel fogadta el a tőlem nyújtott csekélységeket." Az itt közölt fényképek a 70-es évek közepéből valók, amikor Gina mintegy harminchatéves lehetett. Arcképét megpillantva, az ember önkéntesen felkiáltana: Ah, Gina! Az elérhetetlen! A végzetes! Csakhogy végre szemtől-szembe láthatjuk! . . . S megbűvölve nézzük magas homlokát, melyet a Ginadalok büszke diadémje övez, nagy, bánatosan értelmes szemeit, melyek az egész arcot besugározzák, keskeny, finoman ívelt ajkait, melyek dacosan hallgattak a GEORCINE v. OROSZT. Hl