Új írás, 1964. július-december (4. évfolyam, 7-12. szám)
1964-07-01 / 7. szám - Somogyi Tóth Sándor: Próféta voltál, szívem (regény, I. rész)
képzelem, ahogy ez a germán fapofa utasításokat osztogat a feleségemnek a próbákon, vele dolgozik, és a kék tekintetével simogatja. Kriszta pedig magyarázza neki, hol találhatók a kottái: felülről a második rekesz. És Kriszta elképzelte, hogy én találkozom ezzel az alakkal és ő felvilágosít: a partitúra itt és itt van. Kenderesi kezet nyújt és elhajtat. A taxiból visszapillant, és látom, a kottát egy aktatáskába csúsztatja. A Gerbeaud előtt meglátom a kábelgyári igazgatót. Most végül is hol van nekem dolgom? A Gerbeaudban? A kábelgyárban, igazán? Micsoda zagyva hazugság! Vérbe borul a fejem, elfordítom a volánt. 3. Hasztalan száguldók, vállamon a bagoly, fönt szürke felhők, és az irdatlan égboltozat. A régi vitát lezártuk, az vagyok, aki vagyok... A száguldás egyelőre nem csillapít, a fejem zakatol. Elterelő hadmozdulatok... Jutkát elküldöm, ő csak hiúsági kérdés... Szegényke, milyen hősiesen filozofál, úristen, fölfalja őket a filozófia. — Szeretlek, de ez nem bilincs, galambocskám — ezt a galambocskámat orosz regényekben olvasta és roppantul tetszik neki. — Jössz a tárlatra? Olasz grafika, de ez nem provokáció, igazán, galambocskám, ha nincs kedved, megyek egyedül. Elég, ha azt mondod: nincs kedvem. Kész. Én is megkövetelem... Dehát nem követel meg semmit, mert remeg, mint a nyárfalevél, hogy nem kísérem el a tárlatra, teljesen hülye elragadtatásban van mindig... Kenderesi. Mért gondoltam öregnek? Tudja fene. Nem öreg. Szívós, germán tekintetű ... Ha valamire ez ráteszi a célt... Az akarnokok fajtájából való, szemlátomást ... Ilyen díjbirkózó külsővel dirigál. Furcsa. Tulajdonképpen agresszíven viselkedett. Nem a modora, hanem ahogy figyelt... Leplezetlenül figyelt, mint mérkőzés előtt a küzdőfelek. A partitúra mellékes. Hadd lássuk ezt a pókot — láttam az agytekervényeit —, aki Krisztát képes hónapokig magára hagyni... Mi van ezek közt? — ez cikázott a halszemében. Hahó, karnagy úr, ön helyet csinál magának? Mi van itt? Hol is hagytam abba? Jutkáról lemondok, ez csak hiúsági kérdés ... Kenderesi persze ki fog röhögni. Pesten odaadom a kottát, aztán Sz-be rohanok, mint egy eszeveszett... Egy macska fut át az úton... Jutka tulajdonképpen nevetségessé teszi magát... Takarítani jön hozzám napról napra, meg akar szerezni magának — ez évezredes beidegzettség! — Ő is koronát lát a fejemen, a romantikát porszívógéppel leplezi... Ha ezt az apja látná... A miniszterhelyettes lánya egy tucat újságírónál takarít reggelenként... Már a második macska fut át előttem... Érdekes: ez a babona a szerencsével nem tud elhagyni. Humoros oldaláról kell felfogni. Például: futkosnak előttem a macskák. Mindent át lehet játszani a humor pályájára. Na igen. Ez roppant szórakoztató. Szabados, csakhogy te most erőlteted, kidagadnak az erek a homlokodon. Hej, Kriszta, dűlőre kell vinni a dolgunkat! Szerintem egy idegen alak még gondolatban se kotorászhat a kottapolcunkon. Mondd csak, Kriszta, ez olyan egyszerű összefüggés? Kenderesi Pestre megy, tehát elhozza a partitúrát. De miért pont ő? Hát mert ő megy Pestre!... Hülye körforgás... Na nem! Megvan itt az a kis szimbolika, bizony, drágám, megvan itt a dolgok értelme... Engem is megfertőzött a filozófia. A póz siralmas, komám, dehát mindegy. Kriszta évekig hallgatott, aztán egyszer csak elpattant a fegyelem. És akkor elhelyezték Szabadost a mindenség hierarchiájában. Megtudtam, ki vagyok. Aztán úri és gyönyörű kiengesztelés, ám a kitüntető címeket valahogy rajtam felejtették. Azontúl rejtett értelme támadt minden mozdulatnak, minden szónak. — Hová megy? — Esti razzia. Riport. Mosoly. És Kriszta bal kezének ujjai kopognak a jobb keze könyökén. Mérgezett keresztkérdések. Egyáltalán, érdekel téged ez a téma? — A tekintete mélyén kínosan leplezett gyanú, hogy én csak ingyen élek. A rajzolót ki-