Új írás, 1971. július-december (11. évfolyam, 7-12. szám)

1971-08-01 / 8. szám - Lukács György emlékezete - Tőkei Ferenc: Lukács György, a filozófus

4­ ­ TŐKEI FERENC Lukács György, a filozófus Lukács Györgytől tanultuk meg, milyen súlyos szervi baja volt a régi magyar kultúrának, hogy a társadalom felemás fejlődése nem szülhetett eredeti magyar filozófiát. Halála óta mi, ittmaradott magyar marxisták, akikre hatalmas műve maradt, soha többé nem mondhatjuk, hogy nincs magyar filozófia. Századunkban élt egy ember, akinek 86 esztendős élete felölelte mindazt, ami két nagy háború, forradalmak és ellenforradalmak viharaiban három nemzedékkel megesett, s akinek szelleme mindent, mit átélt, gondolattá formált, és a kis ember egymaga megteremtette azt a magyar filozófiát, amelyre már évtizedek óta odafigyel a világ, s amelyre minden elkövetkező nemzedék büszke lesz. Lukács György magyar volt. Petőfi és Ady, Bartók és József Attila típusú és nagyságú magyar. Nem azért, mert véletlenül magyarnak született, hanem mert élete döntő élményei eltéphetetlenül s halála percéig mind szorosabban Magyar­­országhoz kötötték, a legmagasabbrendű tudatosság és szenvedély hőfokán. A világ még nem tudja, mert keveset tettünk, hogy megtudja: Lukács György életműve egész gazdagságában csak mint a XX. századi magyar kultúra terméke érthető, és sohasem lesz megérthető másképpen. Mondják, hogy gondolati fejlődése a szellemtörténettől ívelt a marxizmus-leninizmusig. Nem sokat mond ez a jellemzés, amelyből éppen a mű eredetisége és nagysága hiányzik: az, hogy Lukács Györgynek már fiatalkori művei is a szellemtörténet máig ható csúcs­teljesítményei közé tartoznak, hogy húszas évekbeli művei a ,,messianisztikus szektarianizmus” klasszikusai, hogy a harmincas években a leninizmusért vívott harc első vonalában áll, és hogy öregkori művei megintcsak korunk marxizmusá­nak legkorszerűbb és legizgalmasabb erőfeszítései közt vannak a helyükön - nem véletlen egyéni zsenialitásából, hanem a XX. századi magyar kultúra különleges teljesítőképességéből érthetően. Mert Lukács, a nagy magányos, Adyval, Bartókkal, József Attilával, 1919-cel és a magyar kommunistákkal együtt volt magányos. A páratlanul gazdag művet csak azok a távoli tisztelői látják heterogén részekből állónak és különféleségektől tarkállónak, akiknek fogalmuk sincsen a mű egyedülálló következetességének és szervességének igazi alapjáról, a XX. századi magyar kultúráról. Lukács György azért nőhetett már fiatalon nemzetközi rangú gondolkodóvá, mert Magyarország nemzeti problémái századunkban Európa és a világ sors­kérdésébe, a kommunizmusba torkollottak, mégpedig közvetlenül, Orosz­országéhoz hasonló rövid úton. 1919 elbukott, de a magyar kultúra számára korszakos jelentősége fennmaradt, és az ellenforradalom legsötétebb eszten­deiben is meggátolta, hogy kultúránk az igazi nemzeti sorskérdésektől messze sodródjék. Eredeti magyar filozófia azért nem volt, mert megkésett és karika­túrába fordult a magyar polgári forradalom és demokrácia, s ma nemzetközi súlyú magyar filozófiánk azért van, mert a kommunista Lukács György az egész

Next