Új írás, 1972. július-december (12. évfolyam, 7-12. szám)
1972-09-01 / 9. szám - VITA - Lázár Vilmos: Válasz Talpassy Tibornak
„mennyire zavarba kerültem". Lássuk hogyan? Úgy, hogy bár az útinaplót már októberben kezdték közölni, Nagy Lajos azt csak 1935 telén __ami nyilván csak január-február lehetett" mutatta meg barátainak. „Hol maradt hát a megdöbbenés 3-4 hónapon keresztül - reklamálja a szocialistaellenes propaganda hatásait - Kodolányi látkörtágító felvilágosításai nyomán" levetkőzött Talpassy - és ugyanakkor Nagy Lajos kézirata elégetésének késését is rám olvassa. De Talpassy gyengécske vizsgálóbíró. - Önkényesen határozza meg, hogy melyek a téli hónapok. Hátha novembert is télnek számítjuk - mit változtat a tényeken? - Minthogy valóban akkor mutatta meg nekem kéziratát. - Ez az „időzavar". És hol van a ténybeli? - Én a Szabadságban kezdettől fogva olvastam a közölt folytatásokat, de vidéken lévén csak szeptemberben tudtam Nagy Lajossal beszélni. „A Szabadság - írom a Valóságban hétről hétre közölte írásait. Az emberek csámcsogtak. Nagy Lajos kerülte barátait... hosszas nyomozás után találtunk rá..." s miért nem hiszi el Talpassy, hogy mint írom, kérve kértük: tiltsa le az útleírás közlését, mert ez az ő tollából igen-igen káros. S miért vonja kétségbe, hogy nekünk - Agárdi Ferencnek, József Attilának, akik az illegális párt tagjai voltunk - ez fontosabb volt, mint Kodolányinak, aki „politikai érzéket" ugyan nem tudott kölcsönadni Nagy Lajosnak, de 23 folytatást zavartalanul közölt tőle, és akkor jutott eszébe beszüntetni, amikor már „Talpassy is meresztette a szemét". És itt kérdezném meg Talpassytól: ha a megjelent huszonhárom közlés után már „Legfeljebb egy-két folytatás következhetett volna" - miként az általa idézett Kertész Dániel a Valóságban állította -, miért ragaszkodott Kodolányi olyan kitartóan ennek az útinapló jellegén mit sem változtató egy-két folytatásnak az elhagyásához? Egyébként, hogy Talpassy miért vonja kétségbe az általam írottakat, miért hazudtolja meg állításaimat, annak eldöntése nem rám tartozik. Azt azonban kötelességem megírni, hogy a Nagy Lajos és Kodolányi közötti ellentétnek korántsem az az „intermezzó" volt az oka, amelyet Talpassy állít, nevezetesen az, hogy Kodolányi megtagadta Nagy Lajos útinaplója egy részének közlését (ami egyébként közönséges koholmány), hanem az a mélységes szakadék, amely a két írót világszemléletileg elválasztotta. Nincs szándékomban Nagy Lajos írói értékeit és azok eszmei tartalmát, illetve mondanivalóit Kodolányiéval összevetni - ez az irodalomtörténészek feladata. Csak annyit jegyeznék meg, hogy a Lecke, a Bérház és az Utcai baleset novelláskötetek, valamint az 1919 Május vagy a Kiskunhalom íróját, a fasizmus minden formáját undorral elutasító Nagy Lajost és a Boldog Margit, a Juliánus barát vagy a pogány mítoszokba és a tatárjárás történetébe - Talpassy szerint - szemnyitogató, időszerű célzásokat becsempésző, továbbá a Turul Bajtársi Szövetség fasiszta hetilapjának főszerkesztőjét az említett „intermezzón" kívül talán valami egyéb is elválasztotta. Azt hiszem érdemes volna az írószövetség igazoló bizottságának azt az indoklását idézni, melynek eredményeképpen Kodolányit évekre szilenciumra ítélték, és ezt nem csupán annak a „perzekutori" szellemnek rovására írni, amely -Talpassy szavaival-„az irodalmi világot már első pillanattól kezdve elöntötte". Talpassy vallomásával kapcsolatban az Élet és irodalom 1972/17. számában is véleményt nyilvánítottak. AzÖV- aláírás glossza írója szerint Nagy Lajos és Kodolányi „összebékítésének szándéka Talpassy részéről lehetett jóhiszemű", de kétségbevonja. A Nemzetőr című fasiszta lap a Turul Bajtársi Szövetség orgánuma volt. Indulásától - 1939 júliusától - 1940. február végéig a lap főszerkesztője Kodolányi János volt. Ebben a háborús uszító újságban - mely az Imrédy-féle jobboldali ellenzék szócsöve volt - Kodolányi számos, a lap szellemének megfelelő cikket írt.