Uj Kelet, 1921. június (4. évfolyam, 117-139. szám)
1921-06-25 / 135. szám
Cli] (Kolozsvár) S681 szíven 19 Ara pályaudvaron is 1*50 lelken*.: Eugen Fenyves. Hameezod i für ülttelev H L I N lescUlsche sv JBaiJ m mamsmmm mmmm miiM me Anglia uj világpolitikája Egyiptomtól Indiáig — Szövetség Amerikával — Béketervek Keleten — Az Uj Kaiét tudósítójától — törik, hatással van Egyiptomra. Minden megmozdulás, minden történés végigrezzen a Vörös-tengertől az Indiai-óceánig. Amit ieghlul Kairóban, vagy amit Musztafa Kemal Angorában tesz, mindegyik más célért, más módszerrel, kiegészítik egymást. A londoni keleti konferencia március 13-án zárult le. A török és a görög delegáltak elégedetlenül hagyták el Londont. Az olaszok akkor csapataikat kivonták Adaliából, a franciák Ciliciából, a görögök két offenzívát elvesztettek és a harmadikat is el fogják veszíteni, ha külső segítséget nem kapnak. Kemal csapatai Színdnia és Trácia felé masíroznak és elmennek Konstantinápolyba is, hogy annak függetlenségét visszavívják. Kemal mögött a régi török hadsereg törzse áll, az ozmán háborús kaszt maradványai, élelmezéssel jól elvannak látva. Hadianyaguk is van, mert az olaszok nyiltan szállítottak, a franciák pedig bőségesen hagytak hátra hadifelszerelést Ciliciában. A Vrangel-hadseregből egész tömeg tiszt ment át Kemal hadseregébe. És ott van Oroszország. Az új angolai külügyminiszter, Juszuf Kemal márciusban szövetséget kötött Szovjetoroszországgal. Ezt a szövetséget követte Berlin, június 23. A Daily Telegraph érdekesen oszelt bele a kisázsiai angol-török konfliktusba. Ebből a cikkből kialakul az angol diplomáciának egész bonyodalmas szerkezete, az angol birodalom szétágazó érdekei, a különböző törekvések, a szétszaladó szálak, amelyek behálózzák az egész világot. Június 20-án indult raeg Londonban a biodalmi konferencia. Ezzel összefügg az angol-japán szövetség, amely júliusban jár le és amelynél, megújítása összefüggésben van a japán tr£'jjrököt útjával. A japán szövetség érinti Anglia viszonyít Kiak Amerikához, amelynek londoni nagykövete, Harvey már lépéseket is tett az angol kormánynál, Franciaország szoros szövetségbe akarja összekovácsolni az antant államait. Ennek viszont előfeltétele, hogy Felsősziléziára és a közeli keletre megegyezés történjen. Viszont Felsősziléziában és a keleten a francia és angol érdekek élesen ellentétesek. Mit tegyen Anglia? Az angol kormánynak a francia-angol szövetség kiépítésére folytatott tárgyalásai és Churchill legutóbbi manchesteri beszéde azt bizonyítják, hogy Anglia semilyen irányban nem akarja lekötni magát. Anglia most bizonyosan nagy zavarban van. A francia-angol szövetség talán kényelmetlen is lehet Angliára nézve, de ott van keleten Angola szövetsége Moszkvával és Teheránnal, a török nacionalizmus, izlamizmus és orosz bolsevizmus, amely fenyegeti Indiát, sőt közvetve Egyiptomot is. Alig néhány hete nagy zavarok voltak Kairóban és Alexandriában. Most tárgyalják azt a szerződést, amely Egyiptomnak függetlenséget fog adni. Ezekre a tárgyalásokra alakult márciusban Adly pasa kabinetje, amelybe be akarták vonni az ismert nemzeti vezért, Zaghlult is. Ő azonban feltételeket szabott, mert a kabinetet angolbarátnak tartotta, Egyiptom kérdése azonban kikapcsolódik az előázsiai problémák komplexumából. Egyiptom történetében a június 20-án megindult birodalmi konferencia új korszakot fog jelenteni. És mégis van kapcsolat Egyiptom sorsa és Előázsia sorsa között. Hiszen Churchill csak mostanában járt Egyiptomban, ahonnan Előázsiába ment és Palesztinában is időzött. Egyiptomtól Indiáig kiépülő angol birodalom Churchill koncepciója. Az ami Indiában tőramelyek függetlenítették magukat Anglia befolyása alól. Ha nem is szabad ezt az áramblokkot túlbecsülni, de meg lehet állapítani, hogy nagyon kellemetlen Angliára. Közben Kemal az egyetln erő Kisázsiában. Egymásután aratja győzelmét, míg a pánhellén kaland már-már vérbefullad. Világos, hogy mit kell tennie Angliának a közeli keleten: benne van az angol diplomácia terveiben. Szét kell törnie a török birodalmat, védelme alá kell helyeznie Konstantinápolyt a tengerszorosokkal. Már eddig is sokat ért el Anglia: ott van Palesztina, Keletjordánia, Hedzsasz, Mezopotámia, Arábia, az india-egyiptomi út. Figyelemreméltó Anglia passzivitása Perzsiával szemben, ahonnan a bolsevisták kimanővíírozták, kényelmetlen neki Angola, amely már a tengerszorosok felé tart. Mit tesz Anglia ezek ellen? Perzsiában és Afganisztánban semmit. Legfeljebb tanácskozásokkal védekezik Londonban. Mit ér a Kelet szempontjából a francia-angol szövetség, amely ma ezen a feltételen nyugodna: szabadkezet Franciaországnak Európában, szabadkezet Angliának a közeli Keleten. Ez csak függőbbé a Perzsiával és Afganisztánnal kötött megegyezés. 1921 június 25 A második cenzor - A miniszter nem akarta elhinni! ,A legnagyobb meglepetéssel hallom*, — mondotta. A dolog csakugyan hihetetlen. Mi magunk is meglepődtünk, amikor eleinte innen is, onnan is sürgöny vagy telefon közölte velünk, hogy a helyi cenzor ezt vagy azt az írásunkat nehezményezte és az Új Keletet letiltotta. Hiszen ez képtelenség mondottuk. Ez az újság egyszer már keresztülment a cenzúra szigorú szűrőjén, a legkövérebb betűnk is átbújt az apró likakon, hogy lehet, hogy Désen, Segesváron, Brassóban vagy Nagyváradon új szűrőbe nyomkodják a gondolatainkat és újabb tortúrának vetik alá a lapot. Nem egyszer leszögeztük álláspontunkat: a cenzúrát mi nem tartjuk szükséges rossznak. Rossznak, de szükségtelennek tartjuk. Nem hadakozunk ellene mindenáron, mert nem akarjuk erőinket elforgácsolni és mert bizonyságát akarjuk adni annak a tételünknek, hogy a cenzúra valóban fölösleges. A komoly konszolidált , a konszolidációt komolyan vevő öntudatos sajtónak nincs szüksége semilyen ellenőrzésre. De ha már van, semmikép se lehet olyan, mint a vasutakon, ahol Kolozsváron felszáll az ellenőr és Segesváron vagy Váradon újabb ellenőr néz be a kupékba, hátha az útközben felszállt utasok valamelyikének nincs rendben a jegye. Újságnál ilyen bizalmatlanságra ok nem lehet, hiszen ugyanazzal az anyaggal utazik Segesvárra és Váradra és túl Segesváron és ittl Váradon, mint, amellyel Kolozsváron éles ellenőri vizsga után vonatra szállt. Nincs benne semmi meglepő, ha a miniszter, aki először hallott a másodcenzúra intézményéről, meglepődött. A meglepő csak az, hogy a miniszter most először hallott róla. Nem Grozáról van szó és nem pontosan a segesvári esetről, hiszen Groza alig néhány hónapja miniszter, igazán nem hallhatott róla előbb. De a központi kormány már rég tudomásul vehette volna ezt a fölösleges és káros abszurdumot, amely nemcsak azért káros, mert fölösleges és nemcsak azért, mert a sajtóvállalatoknak igen érzékeny károkat okoz. (Htt ott minden demokrata országban utat hagynak, ahol a sajtó erkölcsileg és anyagiag is érvényesülhessen.) A legnagyobb kár, amit a második cenzor okoz, nem is az anyagiak, de a lelkiek terén történik. Mit gondoljon az a vidéki olvasóközönség, amelynek egy nap azzal a megokolással nem kézbesítik a lapot, hogy a helyi cenzúra aggasztónak és tilalmazandónak találta valamelyik közleményét. Egészen biztos, hogy az, akit lapjától megfosztottak, százszorta többet gondol, mint Andi a helyileg inkriminált cikkben valóban benne volt. Az ilyen intézkedés a legvéresebb alkalom, amiből sugdolódzás, pletyka, rémhír és pesszimizmus táplálkozik. Érthetetlen, hogy a kormány, amely sokkal tudatosabb ilyen dolgokban, mint az alárendelt hatóságok, még mindig tűri a másodcenzori intézményt és nem akad kéz odafenn, amely erélyes cenzor ceruzával egyszeriben törölné a sajtócenzúra duplikátumát, amely ok nélkül nyugtalanítja a tömegeket. Megnyugtat bennünket Groza miniszternek a zsidó kisebbségi küldöttek előtt tett kijelentése. »Elsőrangú érdek, hogy a sajtó akadálytalanul érintkezhessék közönségével. Magam fogok intézkedni, hogy az ilyen túlkapás (mint a másodlagos cenzúra) megszűnjön, mert azt akarom, hogy a jog és törvényesség uralkodjon minden vonalon.* Groza miniszter jóeszű, világosszemű politikus, aki előttünk is bizonyságát adta, hogy őszinte és jóindulatú. Még ha nem is a zsidóságról volna szó, amelyről a miniszter most azt mondja, hogy rendtartó, fegyelmezett, államalkotó tényező, még ha nem is rólunk, a zsidó kisebbség józan, becsületestörekvésű lapjáról volna szó, az a politikai okosság, amit Groza és a vele egyivású politikusok képviselnek, csak egy meggyőződésre vezethet .Új érának kell következnie: a huszadik század demokrata eszméinek megfelelően a lefokozottabb türelmességnek kell érvényesülnie.* Velünk szemben nincs is szükség türelmességre, csak okosságra. A túlzó és szélsőséges állásponttól a nemzeti zsidóság érzésben, gondolatban, érdek és erkölcsiség dolgában nagyon is távol áll. Bár hiszen a szélsőséges túlzásról is az a felfogása Groza miniszternek, — ezt a múltkor e sorok írója előtt bővebben is kifejtette — hogy szabadjára kell engedni, hagyni kell, hogy kitombolja magát, mert ha az állam elnyomja, mesterségesen kelti életre az ellenakciót. Nos annál inkább nem szabad a fegyelmezett elmék véleménynyilvánítását elnyomni, újra-meg újra szűrőbe préselni, kicsinyes szempontból elgáncsolni, lehetetlenné tenni. Ha itt-ott kellemetlen is a kritika, a magasabb szempont tisztán látja, hogy szükséges, mert csak igazságos kritikán keresztül lehet eljutni magához az igazsághoz.