Uj Kelet, 1921. június (4. évfolyam, 117-139. szám)

1921-06-25 / 135. szám

Cli] (Kolozsvár) S681 szíven 19 Ara pályaudvaron is 1*50 lel­ken*.: Eugen Fenyves. Hameezod i für ülttelev H L I N lescUlsche sv JBaiJ m mamsmmm mmmm miiM me Anglia uj világpolitikája Egyiptomtól Indiáig — Szövetség Amerikával — Béketervek Keleten — Az Uj Kaiét tudósítójától — törik, hatással van Egyiptomra. Minden meg­mozdulás, minden történés végigrezzen a Vö­rös-tengertől­ az Indiai-óceánig. Amit i­eghlul Kairóban, vagy amit Musztafa Kemal Ango­­rában tesz, mindegyik más célért, más mód­szerrel, kiegészítik egymást. A londoni keleti konferencia március 13-án zárult le. A török és a görög delegáltak elégedetlenül hagyták el Londont. Az olaszok akkor csapataikat kivonták Adaliából, a fran­ciák Ciliciából, a görögök két offenzívát el­­vesztettek és a harmadikat is el fogják veszí­­teni, ha külső segítséget nem kapnak. Kemal csapatai Szín­dnia és Trácia felé ma­síroznak és elmennek Konstantinápolyba is, hogy annak függetlenségét visszavívják. Kemal mögött a régi török hadsereg törzse áll, az ozmán há­borús kaszt maradványai, élelmezéssel jól el­vannak látva. Hadianyaguk is van, mert az olaszok nyiltan szállítottak, a franciák pedig bőségesen hagytak hátra hadifelszerelést Cili­­ciában. A Vrangel-hadseregből egész tömeg tiszt ment át Kemal hadseregébe. És ott van Oroszország. Az új angolai külügyminiszter, Juszuf Kemal márciusban szövetséget kötött Szovjetoroszországgal. Ezt a szövetséget követte Berlin, június 23. A Daily Telegraph­ érdekesen oszelt bele a kisá­zsiai angol-török konfliktusba. Ebből a cikkből kialakul az angol diplomáciának egész bonyod­almas szerkezete, az angol birodalom szétágazó érdekei, a külön­böző törekvések, a szétszaladó szálak, amelyek behálózzák az egész világot. Június 20-án indult raeg Londonban a biodalmi konferencia. Ezzel összefügg az angol-japán szövetség, amely júliusban jár le és amelynél, megújítása össze­függésben van a japán tr£'jjrököt útjával. A japán szövetség érinti Anglia viszonyít Kiak Ame­­r­ikához, amelynek londoni nagykövete, Harvey már lépé­seket is tett az angol kormánynál, Franciaor­szág szoros szövetségbe akarja összekovácsolni az antant államait. Ennek viszont előfeltétele, hogy Felsősziléziára és a közeli keletre meg­egyezés történjen. Viszont Felsősziléziában és a keleten a francia és angol érdekek élesen ellentétesek. Mit tegyen Anglia? Az angol kor­mánynak a francia-angol szövetség kiépítésére folytatott tárgyalásai és Churchill legutóbbi manchesteri beszéde azt bizonyítják, hogy Anglia semilyen irányban nem akarja lekötni magát. Anglia most bizonyosan nagy zavarban van. A francia-angol szövetség talán kényelmet­len is lehet Angliára nézve, de ott van keleten Angola szövetsége Moszkvával és Teheránnal, a török nacionalizmus, izlamizmus és orosz bolsevizmus, amely fenyegeti Indiát, sőt köz­vetve Egyiptomot is. Alig néhány hete nagy zavarok voltak Kairóban és Alexandriában. Most tárgyalják azt a szerződést, amely Egyiptomnak függetlenséget fog adni. Ezekre a tárgyalásokra alakult márciusban Adly pasa kabinetje, amelybe be akarták vonni az ismert nemzeti vezért, Zaghlult is. Ő azonban feltételeket szabott, mert a kabinetet angol­barátnak tartotta, Egyiptom kérdése azonban kikapcsolódik az előázsiai problémák komple­xumából. Egyiptom történetében a június 20-án megindult birodalmi konferencia új korszakot fog jelenteni. És mégis van kapcsolat Egyiptom sorsa és Előázsia sorsa között. Hiszen Churchill csak mostanában járt Egyiptomban, ahonnan Előázsiába ment és Palesztinában is időzött. Egyiptomtól Indiáig kiépülő angol birodalom Churchill koncepciója. Az ami Indiában tőr­amelyek függetlenítették magukat Anglia be­folyása alól. Ha nem is szabad ezt az áram­­blokkot túlbecsülni, de meg lehet állapítani, hogy nagyon kellemetlen Angliára. Közben Kemal az egyetln erő Kisázsiá­­ban. Egymásután aratja győzelmét, míg a pán­­hellén kaland már-már vérbefullad. Világos, hogy mit kell tennie Angliának a közeli kele­ten: benne van az angol diplomácia terveiben. Szét kell törnie a török birodalmat, védelme alá kell helyeznie Konstantinápolyt a tenger­szorosokkal. Már eddig is sokat ért el Anglia: ott van Palesztina, Keletjordánia, Hed­zsasz, Mezopotámia, Arábia, az india-egyiptomi út. Figyelemreméltó Anglia passzivitása Perzsiával szemben, ahonnan a bolsevisták kimanővíírozták, kényelmetlen neki Angola, amely már a tengerszorosok felé tart. Mit tesz Anglia ezek ellen? Perzsiában és Af­ganisztánban semmit. Legfeljebb tanácskozá­sokkal védekezik Londonban. Mit ér a Kelet szempontjából a francia-angol szövetség, amely ma ezen a feltételen nyugodna: szabadkezet­­ Franciaországnak Európában, szabadkezet An­­­­gliának a közeli Keleten. Ez csak függőbbé a Perzsiával és Afganisztán­nal kötött megegyezés. 1921 június 25 A második cenzor - A miniszter nem akarta elhinni! ,A leg­nagyobb meglepetéssel hallom*, — mondotta. A dolog csakugyan hihetetlen. Mi magunk is meglepődtünk, amikor eleinte innen is, onnan is sürgöny vagy telefon közölte velünk, hogy a helyi cenzor ezt vagy azt az írásunkat nehez­ményezte és az Új Keletet letiltotta. Hiszen ez képtelenség mondottuk. Ez az újság egyszer már keresztülment a cenzúra szigorú szűrőjén, a legkövérebb betűnk is átbújt az apró lika­­kon, hogy lehet, hogy Désen, Segesváron, Brassóban vagy Nagyváradon új szűrőbe nyom­kodják a gondolatainkat és újabb tortúrának vetik alá a lapot. Nem egyszer leszögeztük álláspontunkat: a cenzúrát mi nem tartjuk szükséges rossznak. Rossznak, de szükségte­lennek tartjuk. Nem hadakozunk ellene minden­áron, mert nem akarjuk erőinket elforgácsolni és mert bizonyságát akarjuk adni annak a téte­lünknek, hogy a cenzúra valóban fölösleges. A komoly konszolidált , a konszolidációt ko­­molyan vevő öntudatos sajtónak nincs szük­sége semilyen ellenőrzésre. De ha m­ár van, semmikép se lehet olyan, mint a vasutakon, ahol Kolozsváron felszáll az ellenőr és Seges­­váron vagy Váradon újabb ellenőr néz be a kupékba, hátha az útközben felszállt utasok valamelyikének nincs rendben a jegye. Újság­nál ilyen bizalmatlanságra ok nem lehet, hi­szen ugyanazzal az anyaggal utazik Segesvárra és Váradra és­ túl Segesváron és ittl Váradon, mint, amellyel Kolozsváron éles ellenőri vizsga után vonatra szállt. Nincs benne semmi meglepő, ha a mi­niszter, aki először hallott a másodcenzúra intézményéről, meglepődött. A meglepő csak az, hogy a miniszter most először hallott róla. Nem Grozáról van szó és nem pontosan a segesvári esetről, hiszen Groza alig néhány hó­­napja miniszter, igazán nem hallhatott róla előbb. De a központi kormány már rég tudo­másul vehette volna ezt a fölösleges és káros abszurdumot, amely nemcsak azért káros, mert fölösleges és nemcsak azért, mert a sajtóvál­­l­alatoknak igen érzékeny károkat okoz. (Htt­ ott minden demokrata országban utat hagynak, ahol a sajtó erkölcsileg és anya­gi­ag is érvényesülhessen.) A legnagyobb kár, amit a második cenzor okoz, nem is az anyagiak, de a lelkiek terén történik. Mit gon­doljon az a vidéki olvasóközönség, amelynek egy nap azzal a megokolással nem kézbesítik a lapot, hogy a helyi cenzúra aggasztónak és tilalmazandónak találta valamelyik közlemé­nyét. Egészen biztos, hogy az, akit lapjától megfosztottak, százszorta többet gondol, mint Andi a helyileg inkriminált cikkben valóban benne volt. Az ilyen intézkedés a legvéresebb alkalom, amiből sugdo­­lódzás, pletyka, rémhír és pesszimizmus táp­lálkozik. Érthetetlen, hogy a kormány, amely sokkal tudatosabb ilyen dolgokban, mint az alárendelt hatóságok, még mindig tűri a má­­sodcenzori intézményt és nem akad kéz oda­fenn, amely erélyes cenzor­ ceruzával egysze­riben törölné a sajtócenzúra duplikátumát, amely ok nélkül nyugtalanítja a tömegeket. Megnyugtat bennünket Groza miniszternek a zsidó kisebbségi küldöttek előtt tett kijelen­tése. »Elsőrangú érdek, hogy a sajtó akadály­talanul érintkezhessék közönségével. Magam fogok intézkedni, hogy az ilyen túlkapás (mint a másodlagos cenzúra) megszűnjön, mert azt akarom, hogy a jog és törvényesség uralkodjon minden vonalon.* Groza miniszter jóeszű, világosszemű politikus, aki előttünk is bizony­ságát adta, hogy őszinte és jóindulatú. Még ha nem is a zsidóságról volna szó, amelyről a miniszter most azt mondja, hogy rendtartó, fegyelmezett, államalkotó tényező, még ha nem is rólunk, a zsidó kisebbség józan, becsületes­­törekvésű lapjáról volna szó, az a politikai okosság, amit Groza és a vele egyivású politi­kusok képviselnek, csak egy meggyőződésre vezethet .Új érának kell következnie: a hu­szadik század demokrata eszméinek megfelelően a lefokozottabb türelmességnek kell érvénye­sülnie.* Velünk szemben nincs is szükség tü­­relmességre, csak okosságra. A túlzó és szél­sőséges állásponttól a nemzeti zsidóság érzés­ben, gondolatban, érdek és erkölcsiség dolgában nagyon is távol áll. Bár hiszen a szélsőséges túlzásról is az a felfogása Groza miniszternek, — ezt a múltkor e sorok írója előtt bővebben is kifejtette — hogy szabadjára kell engedni, hagyni kell, hogy kitombolja magát, mert ha az állam elnyomja, mesterségesen kelti életre az ellenakciót. Nos annál inkább nem szabad a fegyelmezett elmék véleménynyilvánítását el­nyomni, újra-meg­ újra szűrőbe préselni, kicsi­nyes szempontból elgáncsolni, lehetetlenné tenni. Ha itt-ott kellemetlen is a kritika, a ma­gasabb szempont tisztán látja, hogy szükséges, mert csak igazságos kritikán keresztül lehet eljutni magához az igazsághoz.

Next