Uj Kelet, 1956. április (37. évfolyam, 2332-2356. szám)
1956-04-24 / 2351. szám
(16) Volt Adynak még egy nyugtalanító traumája: a zsidó Léda, Brüll Adél, akit nem a híres „Elbocsátó szép üzenet” című gyönyörű versével csapolt le, hanem a kereszténynek vélt, de csak kikeresztelkedett Lesznai Annának ajánlott versével s főleg a Kaffka Margitnak szentelt vers túlzott ajánlásával: „a nagy írónak” s a hozzáírt strófával (üzenet), amelyben végre-valahára, egészen nyiltan, Horthy-költőhöz illően azt írja: Margit, egyfajta a fajunk, de nagyon nem itthon vagyunk S de nagyon itt kell nekünk lennünk S de kár ez a sok furcsaság: Csak tépik lelkünk a lazák, Kit őseink feledtek bennünk. „Egy fajta a fajunk ... őseink ... mindjárt Utána a következő vers ajánlása: „Hatvany Lajosnak küldöm szeretettel és hálával, azért, mert szeret, bánt és félt”. A Városmajor Szanatórium drága mulatság volt. Azonkívül szüksége volt egy egészen új műfogsorra is. Azután jött a végleges elszámolás a zsidó Lédával és a magyar lelkifurdalással, a paraszt-arisztokrata feleség. Nem igaz, hogy Csinszka forszírozta a házasságot. Amint Karinthy felesége, Aranka mesélte nekem 1932- ben, Ady makacskodott csakis: „Haljon bele az a Brüll Adél!” Boncza Berta, alias Csinszka, Svájc egyik úrilánynevelő intézetében melengetett tulipán. Megszületik végre a felsóhajtó vers: „Oh, fajtám vére...” és a harmadik strófában: „Szép úr-fajtánk megint találkozik" — és a hetedikben: „Oh, véremből véredzett büszke vér...” Nemzeti szerelem. Lédát egyszer kidobatta a Johndienerrel egy nizzai hotelből, miközben hangosan lerimázta. Akkor, egy perccel később (ezt maga Révész Béla mesélte, Ady zsenijének szimulációit magyarázva) megszületett egyik legragyogóbb verse: „Tengerpart, alkony, kis hotelszoba . . .” Csinszkával nem teszi meg ugyanezt, de nem is születik ilyen vers sem... Hogy miért? Mert akkor „örült a tenger”. S hogy miért is örült? Azt senki nem érti. A versnek zsidó komplexum-titka, melyet a hotel Johndienere, aki történetesen magyar-zsidó volt, leleplezett, — persze nem magyarázza a verset, csak elmesélve a tényt a Nizzában járt dr. Lukács Hugónak, aki viszont Vojticzky Gyulának mondta el s Vojticzky nekem megismételte 1932- ben itt, Izraelben, — hogy Ady lezsidózta Lédát és ez a felszabadulása persze örömet szerzett neki. A DALOLÓ MÁGLYA KERESZTREJTVÉNY 115 VIII. .Pokol a mennyországban 1. Újhelyi, a témakeresőd Az első héber írásom, mely nyomodafestéket látott egy héber anekdota volt. Hangsúlyozva héber, mert szójátékon alapult, tehát nem lehet lefordítani. Még pedig a Hamicpe című hetilapban, amely Krakkóban jelent meg. Természetesen csak kezdőbetűimet írtam alá: A. P. (Avigdor Feuerstein). Amikor ez történt, alig voltam 17 éves. A szerkesztő, Simon Menáchem Lázár megköszönte a küldeményt s kért még. Sőt tudósítást is kért. Küldtem is kettőt, de csak az egyiket közölte, a másikat visszaküldte azzal a megjegyzéssel, csináljak belőle novellát. Ugyanis történt akkor a családunkban, hogy egyik nagybátyám rajtakapta a feleségét valami fiatal fickóval. A férj, aki orvos volt s nagy humanista s aki a légynek ablakot nyitott, hogy kirepülhessen, hirtelen förtelmes vadállattá lett, revolvert szegezett a hűtlen, bűnös párra, ráparancsolt a fiatalemberre, hogy öltözzék fel, de fizessen a pásztoróráért. S amikor az dadogott, hogy nincs pénze (valami diákféle volt), a férj váltót íratott vele alá egy korona értékben és szélnek eresztette. Az asszony ott állt közben egy szál ingben s rémületében hallgatott; tudta, ha egy hangot szól, férje agyonlövi. Miután a gavallér elkullogott, az orvos leemelte feleségének bekeretezett fényképét a falról, kivette belőle az aszszony képét s helyébe téve a váltót, újra visszahelyezte a falra. Aztán a feleségéhez fordult és ugyanabban a becéző, szerelmes stílusban, amelyet az asszonnyal szemben mindig használt, azt mondotta: „Lillikém, édes, kicsi párom, ez a te kereseted, drágám. Az én kis feleségem keresete. Mégpedig nemcsak kezed, apró, kicsi kezed fáradsága, hanem egész testedé, fehér galambtesteddel és még fehérebb lelkeddel kerested a pénzt. Ja — és majd elfelejtettem, neked is alá kell írnod a váltót.” Újra levette a keretet a falról és az asszony remegő kézzel aláírta: „így ni!” De nem folytathatta tovább, az asszony eszméletlenül összerogyott. A férj megvizsgálta az ütőerét, konstatálta a halált. Erre forrón megcsókolta halott feleségének a kezét és agyonlőtte magát. Mindezt egy cselédlány látta. Mikor az Ady-társaságban elmeséltem a héber szerkesztő tanácsát, Ady nagyon helyeselt. — Bárcsak én írhatnám meg, — mondta. — Az Újhelyiboltban tíz korona az ára. — Én olcsóbban adom, ha akarod — mondtam. — Piszkos konkurrencia — jegyezte meg valaki a társaságban. — Akkor adom ingyen! — védekeztem. Újhelyi Nándor — a kétméternyi nadrágszíjas, mindig elegáns, feketekesztyűs bohém, aki pirosbéléses havelockban és széleskarimájú kalapban járt, — tudniillik abból élt, hogy témákat adott el a költőknek, íróknak, publicistáknak, drámaíróknak, sőt kritikusoknak is. Őmaga, ha írt, nagyon elegánsan és szellemesen írt, de igen ritkán. Témáit inkább eladta. Hány ilyen Újhelyi-témából épült fel a magyar irodalom! Ha valakinek sikere volt egy témájával, azt mondotta: „Becs szó, nem Újhelyiség!” Sport volt az író bohémvilágban Újhelyi-témákat feldolgozni. Nem is igen csináltak titkot belőle, sőt! „Ezt a gyöngyszemet Bródy Sándornak tartogatom” — mondotta Újhelyi. Lehet, hogy tréfált, de komolyan vették. Karinthy ezeket a témákat Ujhelyi-fattyaknak nevezte. Újhelyi egy ízben egy kezdő, fiatal, katolikus papnak is eladott egy karácsonyi témát s amikor a papnak megmondták, hogy Újhelyi zsidó, így felelt: „Jézus is zsidó volt.” Azt mondja erre Zuboly: — Te, Újhelyi, valld be, hiszen nem főbenjáró bűn, te adtad el Jézusnak a Hegyibeszéd témáját? — Látod, te örmény, ennyi esztétikai érzéked sincs! Még most se vetted észre, hogy Mózes tízparancsolata is az én témám. Shocking! De azt Ignotus árulta el, hogy Nagy Lajosnak a Nyugatban megjelent két novellája Ujhelyi-fattyú. És Ignotus meg is magyarázta, hogy a művészi igazság szempontjából ez se nem szoroz, se nem oszt, mert teljesen mindegy, hogy a művész mit dolgoz fel, történelmi témát, mesét, valami megtörténtet, vagy elmondott témát, avagy akár pletykát. Fő, hogy sajátjává adoptálja a fantáziájával. Megtudtam később, hogy novelláskötetében megjelent az én témám is. Egy talmudi témával a következő esetem volt: Élt Pesten egy hivatalnok-ember, aki állandóan irodalmi körökben forgolódott, Vámos Hugónak hívták. Elmeséltem egyszer a Talmudban előforduló legendát egy Ephezusban élt özvegyről, akinek férjét felakasztották és őrt állítottak melléje, hogy a holttestet bizonyos időn belül senki le ne vegye az akasztófáról. Az özvegy, aki férje testét el akarta lopni, ott az akasztófa alatt, elcsábította az őrt és elvihette férje holttestét. Vámos ezt a témát feldolgozta egyfelvonásosnak, amit a Thália-színházban elő is adtak. Csakhogy elrontotta, mert úgy dolgozta fel, amint elmondottam, minden drámai feszültség nélkül. Nem is írt ezenkívül többet életében, de nemsokára hallottam, hogy megnősült s a felesége nem kisebb személyiség, mint Medgyaszay Vilma. 2. A pesti nyomortanyákon Verseim körül a héber lapokban heves viták támadtak, Varsóban, Moszkvában, Berlinben, Jeruzsálemben (Ben Jehuda lapjában), Lembergben, s persze a krakkói Hámiepében. Ben Jehuda azzal kezdte cikkét, hogy „Új csillag lobbant fel Magyarországon, az asszimiláció fertőjében...” Klausner havi folyórata, a Hásibáeh, a versek „csodálatos szintéziséről” beszélt, amelyben a Biblia archaizmusa és a legmodernebb formák organikusan egybeolvadnak. Voltak éles ellenhangok is. Egyik kritikus azt írta, hogy ezekből a versekből „a magyar barbárság rikit”. Egy másik: .......Amit értek ezekből a versekből, bár ne érteném (ha Éliás próféta káromkodott, valószínűleg ilyenformán tette), amit pedig nem értek, hálistennek nem értem!” Egy harmadik: „... Úgy látszik, ez az ifjú megirigyelte Bialikot, hogy a nép ostorává nevezte ki magát” (Abban az időben még a nevét se hallottam Bialiknak és ezen a kritikán a Patai-család mulatott legjobban). Egy negyedik: „...Máris túl sokat beszéltem erről a Feuersteinről. Ez a példa egyelőre nem jelent mást,, mint azt, hogy a héber nyelv szabad préda és aki akar, kárpótolja magát az ifjúkorában elszenvedett társadalmi és szerelmi fiaskóiért. Ha fiatalkorában tette volna, talán még idejekorán a papírkosárba dobhatják a szerkesztők ezeket a fecsegéseket és elkedvtelenítették volna a papírfecsérléstől”___ Ebben a kritikáiban az volt a legmulatságosabb, hogy abban az időben tizennyolc és féléves voltam. Amikor az öreg kritikus erről tudomást szerzett, csürös-csavarosan bebizonyította, hogy lám, ő eltalálta: valóban ifjúkori lelki fiaskók kompenzációi ezek a versek! Ma már kissé furcsának találom akkori hidegvéremet, amellyel a patetikus felfedező, vagy a lóhátról beszélő, sőt itt-ott dühös hangú kritikákat fogadtam. Ami ezeket a hangokat ellensúlyozta bennem, — azt hiszem, — az az egyszerű örömérzés volt, hogy héberül tudó barátaim, mint például a jelenleg Haifán élő, igen nagy tiszteletnek örvendő dr. Peli és elsősorban két mesterem, Patai József és Bolgár Mózes jó véleménnyel voltak verseimről. Talán nagyapa figyelmeztetése volt az, ami tudat alatt immunizált mindkettő ellen: „A dicséret és a becsmérlés egyformán megrontja az embert. Ha a dicséret hat majd rád, önimádó, koravén tehetetlenség lesz belőled." Valószínű, hogy a bennem akkortájt kialakuló marxista befolyás is segített hozzá, hogy ne törődjem az úgynevezett kritikával. A marxizmushoz Büchnernek „Erő és anyag” című könyve vezetett. Ez a könyv úgy hatott rám, mintha vadidegen országba kerültem volna, ahol minden máskép van, mindnek máskép él és cselekszik, mint ahol én élek. Furcsa, — ma látom furcsának, — hogy Büchner világfelforgató könyve egyáltalán nem ölte meg bennem Istent, ahogy akkoriban szokásos volt. „Jó, jó, — mondtam magamban, — ez mind igaz és helyes, de nem Isten maga, hanem az ő alkotása csupán. Ez is Őbenne van, mint minden más a világon.” Szilárdan élt és uralkodott bennem a Talmud filozófiai tétele (mely Einstein filozófiájával beigazolódott) . Ő a’ világ helye és nem a világ az ő helye (héberül Isten egyik neve: Makom, Hely, vagyis a Tér, mint ahogy a neve Idő is. Jehova annyit jelent, hogy volt, van és lesz — tehát Idő, így aztán természetes, hogy erő és az anyag is benne vannak. Egyszer aztán olvastam az újságban, hogy Jászi Oszkár előadást tart a marxizmusról s azt az információs magyarázatot kaptam, hogy Büchner teóriája a marxizmus alapja (vagy fordítva?). Ama előadás után kezdtem „falni” Marxot. Reinitz Béla észrevette ezt és helyeselt. Azt mondotta: — Egyszer eljösz velem megnézni a nyomortanyákat. — Azok hol vannak? — kérdeztem. — Itt, Budapesten. Ebben a híres mennyországban. (Éppen akkor kezdte Wekerle miniszter építeni a munkásnegyedet Budapest perifériáin.) Amit a nyomortanyákon láttam, teljesen lesújtott. Borzalmas látvány volt. Lesoványodott, éhező gyerekek és öregek, s minthogy Reinitz késő ősszel vitt oda, rongyokba öltözött és szégyenüket alig takaró kislányokat láttam dideregni. Tehénlepényt szárítottak, égő tehénlepény és másféle ganaj tüzénél melegedtek s főztek valamilyen kotyvalékokat. A nyomortanyák egyben bűntanyák is voltak, természetesen. Ott termelte ki a nyomor a tolvajokat, zsebmetszőket, sőt gyilkosokat is. S ahogy Reinitz magyarázta, a nemi anomáliákat is. Fiatal fiúk és lányok közös vackon alusznak, tizenkét-tizenhárom éves kislányok teherbe esnek, aztán vagy öngyilkosságot követnek el, vagy kihordják porontyaikat és halálra éheztetik őket. S közben a nemibetegségek úgy burjánzanak, mint mérges gombák... — A szocializmus bibliájának illusztrációi — mondotta Reinitz Béla. — És te cionizmussal foglalkozol. Egy percre gondolkodóba estem, aztán így feleltem: — A cionizmus bibliája a Biblia, az első szocialista könyv a világon. — De nemzeti mozgalom — mondta Reinitz. Én akkor már a Makkabea-előadások állandó hallgatója voltam. A Makkabeának nemrég zajlott le egy vitája a szabadgondolkodó Galilei-körrel a „szocializmus és cionizmus” témáról. Azonkívül akkor már megjelent volt Patai- Szabó Dezső vitája a „Huszadik Század” című folyóiratban, ugyancsak ebben az ügyben és a robosztusán vitázó Szabó Dezső valósággal kapitulált Patai érvei előtt, mégpedig nyílt, becsületes megadással. — A mi nemzeti eszménk — mondtam — nem kell, hogy okvetlenül kópiája legyen a létező összes nemzetekének, az összes hibákkal együtt. Mi új terv szerint olyan házat-házát akarunk építeni, melynek világítási, levegő és víz-problémája a legmodernebb architektúra szabályai szerint lesz megoldva. (S itt eszembe jutott egy új ötlet az általános vitához.) Mi a nemzetek proletár-nemzete vagyunk. Nekünk nemzeti földéhségünk és saját zsidó nyomorunk van. (S merész axióma ötlött fel bennem, a szocialistákhoz való pretenció, követelés.) Mi nem hisszük, hogy a szocializmus megválthatja a világ proletárjait, ha egyúttal nem veszi tervbe a népek proletárjainak megváltását is. Ha nincs ehhez érzéke, akkor az ahhoz való érzékében sem hiszünk! Reinitz, aki általában elég szűkszavú ember volt, valamit mondott, éppen csak, hogy válaszoljon, majd hozzátette: — Remélem, hogy azt a képet, amit láttál, nem fogod hamar elfelejteni. Te költőnek készülsz s nem politikusnak. Apropó, ha írni akarsz erről prózában, beajánlok a Népszavához. Mielőtt beadtam a riportot — „Pokol a mennyországban" címmel, — megmutattam Adynak. Elolvasta s a végén csak annyit mondott: — Úgy írd alá magad: Kova Albert. Kova Albert: Jó név. (Folytatás pénteken) Vízszintes: 1. Nagy élő francia költő és iró, az Academie Francaise tagja. 7. „Az eltűnt idők nyomában” szerzője, keresztnevének kezdőbetűjével. 13. Híres magyar festő — az emberi vonzalom jele is — névelővel. 14. Á-val náci fogalom. 16. A moszkvai orvosper egyik rendezője. 17. Munkaruha anyag. 18. Arckrém márka. 19. Látszik. 20. Újságok. 22. L. H. Y. 23. Háborgat. 24. N-nel Zola-regény. 25. K-val volt ilyen országgyűlés is. 27. Női név. 29. Bennem — héberül. 30. Menekültügyi organizáció. 31. Román folyó. 33. Felkiáltás. 34. Lesem mássalhangzói. 35. Vissza: időhatározó. 38. Kemény héberül. 39. Rag. 40. Ebből a közből jöttek a magyarok. 41. Orvosi kivizsgálások egyike. 43. Ebből nő minden. 45. Fordított jogi személy. 47. Férfinév. 48. Szenvedés. 49. Idegen szent rövidítése. 50. Eke keverve. 52. Spanyol királynő — fonetikusan. 55. H. Z. E. 56. Viszsza, üde. 58. Falu Natanja mellett (ade). — 59. Interpretál. — 61. Francia kastély — fonetikusan. 62. Profil. 63. Sz-el gyomorbaj. 64. Ivrit tanfolyam. — 66. . . . nawa — a dzsungel háború egyik csatája. - 67. G-vel a régi Franciaország. - 68. ,,Az anya” szerzője, elöl keresztnevének kezdőbetűjével. 69. Francia zeneesztéta és író. Függőleges: 1. Vissza. ,,Az emberi komédia” szerzője, keresztneve kezdőbetűjével. 2. Tengeri. 3. Szemben keletkezik. 4. Japán admirális. 5. EEEE. 6. Domináló. 7. Van ilyen udvar is. 8. Idegen várjon. 9. Vissza, európai valuta, névelővel. 10. A költemény. 11. Dicséret. 12. Élő nagy francia író. 15. Nagy amerikai író — most fut Tel-Avivban a filmje. 21. A „Budapesti Kaland” szerzője, keresztnevének kezdőbetűjével. 23. Nagy francia író, a Dreyfuss-perben is szerepelt. 26. Fedd. 27. Olcsó — héberül. 30. Termék — angolul. 32. Mitológiai alak. 34. Két oldal. 35. T. N. C. 36. Régi űrmérték. 37. Igekötő. 40. Vissza: francia költő keresztnevének kezdőbetűjével. 42. Fém. 44. Vissza: XIX-ik századbeli francia író, keresztnevének kezdőbetűjével. 46. Vissza: idegen üveges. 48. K. L. 49. Kés, héberül. 51. Vissza: láttam — idegenül. 53. Vissza: román politikus. 54. Vissza: idegen óriás. 56. Idegen pokol (are). 57. Angol ordítás. 60. Y-nal francia zeneszerző, 65. N. K. 67. Rangjelző. 4 Új Kelet 1956 IV II