Új Könyvek, 1966 (3. évfolyam, 1-13. szám)
1966 / 7. szám
Tótfalusi István költő, műfordító. Életrajzi regényében Csokonai Vitéz Mihály pályájának, küzdelmeinek, a megnem értéssel és a maradisággal vívott harcának történetét mondja el, nem száraz, tudományosnak ható módon, hanem a gyermekek lelkéhez férkőzve, olvasmányosan, okosan. Hosszabban időz a debreceni diákévek, a kollégiumi életrajzánál. A Lilla-korszak bemutatása után a feudális Magyarországon megélhetést nem és megértést is alig találó költő utolsó éveit festi. Közben néhány könnyen érthető mondatban olyan hatalmas eseményeket értet meg, mint a francia forradalom, a felvilágosodás és a Martinovics-féle szervezkedés. Egy-egy rövid képben felvillantja a kor kiemelkedő magyar alakjait: a könyvtáralapító Széchényi Ferencet, a keszthelyi Georgikon megteremtőjét, Festetich grófot, s az írók közül Kazinczyt, Fazekas Mihályt, Pálóczi Horváth Ádámot, a tudós Budai Ézsaiást, Földi Jánost és Diószegi Sámuelt. A lehetőségek szerint érezteti a másik, a hivatalos Magyarország alakjaiban, a pozsonyi országgyűlés, egy-egy kollégiumi tanári ülés rajzában a XVIII—XIX. század fordulójának nagy ellentmondásait, a megütközött társadalmi erőket. Hasznos és színvonalas ifjúsági olvasmány. Minden közművelődési könyvtárban törzsanyag. 660596. WALTER, Bruno (1876—1962) Téma variációkkal. Emlékezések és gondolatok. (Thema W 23 und Variationen.) (Ford. Gál Zsuzsa.) Bp. 1966, Zeneműkiadó, Révai ny. 494 1. 19 cm. B. —,— 38.— Ft 830—94 Walter = 945.11; 78.071.2(430) Walter (0:830—94); 92.78.071.2(430) Walter (0:830—94) Bruno Walter századunk karmestereinek legendás hírű „nagy öregeihez” tartozott: pályája még a század elején lendült magasba és haláláig a csúcsokon maradt. Berlinben született, zsidó kispolgári családból. Csodagyermek zongoristának indult (alkalmilag még élete végén is szívesen zongorázott nyilvánosan, mint Mozart-szólista vagy kamarazenész), zeneszerzéssel is próbálkozott, de félig-meddig gyermekként a karmesterség felé fordult. Tizennyolc évesen kapta meg első operai korrepetitori-karmesteri állását Kölnben, s páréves vándorlás után, melynek állomásai Hamburg, Breslau, Pozsony és Riga voltak, 1901-ben, huszonöt éves korában Mahler igazgatósága alatt a kor legelső operaházának, a bécsi Hofopernek egyik vezető karmestere lett. 1913-tól bajor főzeneigazgató, majd 1922-től egy darabig világjáró karmester. 1925-ben elvállalja a berlini opera zenei vezetését, 1929-től a híres lipcsei Gewandhaus zenekarának is vezetője. A nácik hatalomrajutásakor menekülnie kell, előbb Ausztriában tevékenykedik, dirigál a salzburgi ünnepi játékokon, majd a bécsi opera igazgatója. Az Anschluss miatt Ausztriából is menekülnie kell, előbb francia, majd amerikai állampolgárságot kap. 1947-től a New York-i filharmonikusok vezetője. Életét a most megjelent önéletrajz 1944-ig foglalja össze (magyarul más műve nem jelent még meg), egyéb írásai: A zene erkölcsi erejéről, (1935); G. Mahler, (1936); A Varázsfuvola Mozartja, (1955); A zenéről és muzsikálásról, (1957). önéletrajza lenyűgöző olvasmány: nemcsak egy zseniális muzsikus karrierjének története, egy ízig-vérig konzervatív és idealista, régivágású ember őszinte és tisztánlátó önportréja, hanem egyúttal átfogó korrajz is. Muzsikus létére kitűnően ír: néhány mondattal vagy bekezdéssel szóg-