Új Látóhatár, 1959 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1959 / 1. szám - Borbándi Gyula: Jászi és Bibó
vak egészségesen oszoljanak meg, békésségre lépjünk az elégedetlen nemzetiségekkel, demokráciát teremtsünk az előjogokkal, kiváltságokkal, osztályuralommal megvert országban és a felvilágosodás nagyszerű eszméi Magyarországon is polgárjogot nyerjenek. Ennek a kornak kimagasló politikai gondolkodója Jászi volt, aki olyan rendezést szorgalmazott, amely nemcsak az országot reformálta volna meg, de békességet is teremtett volna Közép-Európában. Jászi felfogásában szerencsés módon egyesült a társadalmi reformer radikalizmusa a hűvös szemléletű és messzetekintő külpolitikus bölcsességével. Kora nem értette meg, a nemzetiségeket már nem elégítették ki ajánlatai, ellenfelei csúfosan bántak el vele. Eszméi nem váltak a nemzet közkincsévé és minket is emészt a bűntudat, hogy nem tettünk többet gondolatainak elterjesztése érdekében. Folyóiratunk, amely a magyar radikalizmus nemes hagyományainak őrzésére és korszerű továbbfejlesztésére is vállalkozott, fontos kötelességének tartja, hogy Jászi Oszkárt a most felnövő ifjúsággal megismertesse. 1956-ban másodszor nyílt alkalma a magyar népnek, hogy az 1918-as állapotnál válságosabb és bonyolultabb, de nem egészen kilátástalan helyzetben a természetéhez és igényeihez szabott, a népnek szabadságot és gazdasági gyarapodást szolgáló társadalmi rendet teremtsen, azonkívül olyan új külpolitikát kövessen, amely érdekeinek a korábbinál sokkal jobban megfelel. E kor Jászija Bibó István, akinek reális tervei épp úgy nem valósultak meg, mint Jászi elképzelései, azzal az eltéréssel, hogy őt nem a belső megnem értés és honfitársainak vaksága, hanem a külső erőszak ütötte el a megérdemelt sikertől. Kezdeményezése nem azért vallott kudarcot, mintha elemzésében pontatlan, a valóság iránt érzéketlen és szándékaiban túlzó lett volna. Ennek a korszaknak alig van dokumentuma, amely helyzetismeretben, az események igazi rugóinak felismerésében, bölcsességben és okos mértéktartásban felülmúlná a Bibó-félé iratokat. Két kibontakozási javaslata nemcsak mérsékelt és reális, de pontosan beleillik azokba a nemzetközi tervekbe, amelyek a világban uralkodó feszültséget megszüntetni és a békét megőrizni iparkodnak. E javaslatok nem lehettek egy új fejlődés kiindulópontjai, de nem önhibájukból, hanem egy nagyhatalom végzetes történelmi tévedése és egy másik nagyhatalom kellő érdeklődésének hiánya miatt. A mai nyugati magyar emigráció sok külpolitikai sikertelensége jórészt abból származik, hogy még az egyébként helyes és reális felismerésekből eredő elképzelések is a hatalmak terveit keresztezve, vagy legjobb esetben azokkal nem párhuzamosan kerülnek a világ színe elé. Egyes emigráns politikusok például — tiszteletreméltó buzgósággal — és kétségtelenül jóhiszeműen — arra iparkodnak rávenni a nyugati nemzeteket, hogy ne tárgyaljanak a népünket fogva tartó Szovjetunióval. Ezt abban az őszinte meggyőződésben teszik, hogy a magyarságnak tesznek jó szolgálatot. Elfelejtik viszont, hogy, békés kibontakozást feltételezve, népünk csak a Szovjetunióval való alku árán — amelynek végső kimenetelét nemcsak az okosság és a ravaszság, de az erő is befolyásolhatja — szabadulhat fel a szovjet kormány egyoldalú befolyása alól. Még oly nagy megrázkódtatás, mint a magyar forradalom, sem tudta a hatalmakat egyéni érdekeik és távolabbi terveik diktálta politi-