Új Látóhatár, 1975 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 1. szám - FIGYELŐ - Borbándi Gyula: Jelentés két új versgyűjteményről
Máté Imre (München), Monoszlóy Dezső (Bécs), Saáry Éva (Lugano) és Tollas Tibor (München). Lugano ugyan nem német nyelvterület, de Saáry Éva irodalmi tevékenységének fő színhelye a német Svájc és Nyugat-Németország, ez indokolta szereplését a kötetben. Aztán az is, hogy tagja a Németországi Magyar Írók Munkaközösségének, amely a vállalkozást elindította és a kiadás felelősségét magára vállalta. A duisburgi Gilles & Francke Verlag igen ízléses külsőben jelentette meg a gyűjteményt. A 82 lapos kötetben természetesen mindegyik költő csak kevés helyet kaphatott, de a szerkesztőnek sikerült úgy válogatnia, hogy a német olvasó képet nyerhet képességeikről és alkotói irányukról. A fordítók avatott tolmácsolói magyar irodalmi munkáknak. Günter Eich jeles német költő, Barbara Frischmuth, a fiatal osztrák irodalom Magyarországon is ismert alakja, Czizekné Toldalagi Éva és Ujlaky Sári mögött jelentős műfordítói múlt áll, Heinrich Eggerth anglicista ugyan, de sikerrel birkózott meg a Monoszlóy-versek fordításával, Csiky Ágnes Mária és Kocsis Gábor pedig részben költőtársaik, részben önnön verseik átültetésével bizonyítják fordítói tehetségüket. Az előszót Hans Bender esszéíró és kritikus írta. Tanulmánynak is beillő dolgozatában rávilágít a magyar költészet fejlődésének néhány sajátosságára és a magyar lírát minden más nép költészetétől megkülönböztető jegyekre. A kötetben szereplő szerzőkről szólva, megállapítja, hogy régóta német nyelvű országokban élvén, mégsem mondtak le arról, hogy „magyarul írjanak, olvassanak, gondolkodjanak, érezzenek — és egészen biztosan, hogy magyarul álmodjanak." Idegen nyelvi környezetben élnek és „fiaik, meg leányaik már folyékonyabban beszélnek németül, mint anyanyelvükön". Helyzetüket a hontalanság jellemzi, annak a személyi egzisztenciát is érintő minden következményével. Bender jelentős körülménynek nevezi, hogy e magyar költők — ellentétben hazáját elhagyni és idegenben élni kényszerült sok német költővel — nem rezignáltak, nem némultak el, mégha tudják is, hogy műveik sohasem érhetik el a hatást, mint amelynek hazájukban örvendhettek volna. Szerinte a versek német fordításban is magyar költemények, a magyar lírai hagyományt folytatják. Valóban, a német szövegeken is átsüt a magyar nyelv gazdagsága, az a sok lehetőség, amelyekkel gondolatok, érzések és indulatok érzékletesen kifejezhetők. A „Sprachgekreuzt" Európában az első idegen nyelvű versgyűjtemény, amelyben külföldön élő magyar költők mutatkoznak be. Kanadában már történt hasonló vállalkozás. A német kötet talán serkentően hat hasonló kezdeményezésekre más európai országokban is. Hogy a helyzet nem reménytelen és kilátástalan, arra éppen a kanadai és ez a nyugat-német példa a bizonyíték. Borbándi Gyula 80