Uj Magyarság, 1940. július (7. évfolyam, 147-172. szám)

1940-07-07 / 152. szám

A fetetuuátxis takarna a stufutdiurfbe jutásért A háborús Európa egyetlen komoly fut­­baleseményévé a kis középeurópai kupa nőtte ki magát, amelynek küzdelmeit va­laha a futb­altörténet legszebb lapjain fog­ják feljegyezni. Nagy dicsőség lenne, ha e küzdelmes korszak egyetlen nemzetközi kör­­tornáját a Ferencváros révén magyar csa­pat nyerné. A feladat nem lebecsülendő, hi­szen kiverekedése érdekében a Ferencváros­nak még három meccset kell játszania (fel­téve, ha túl jut a BSE-n) s ebből a három mérkőzésből legalább kettőt meg kell nyer­nie. A KEK felé vivő úton a soron következő akadály Belgrád nagyszerű együttese, a Beogradski, amely a múlt héten minimális arányban legyőzte a magyar bajnokcsapa­tot. A BSK már európai viszonylatban is márka, jóllehet az egység, a harmonikus csapatmunka a legnagyobb értéke, ennek az egybeolvadó egységnek a keretén belül talá­lunk néhány különleges klasszisszámba menő nagyszerű játékost, akire bármely nemzet futbalsportja büszke lehetne. Ilyen Stoilko­­vics hátvéd, továbbá Lechner, akit a maga posztján Európa legjobbjának tartanak, vé­gül pedig a délszláv futbal legnagyobb élő alakja, Vujadinovics, a szerbek Sárosija. Stoilkovicsról éppen az olaszok állapították meg, hogy a legtipikusabb olasz szellemű védőjátékos. Hihetetlenül gyors és energikus, nagyszerű rugó technikával s olyan lelkes, hogy az egész csapatát magával tudja so­dorni. Lechner éppen olyan futbaltanár, mint nálunk Lázár. Mindent tud, ami£ csak egy futbalista tudhat, ő az ész és a­­szellemi irányzék a BSE fedezetsorában. Vujadino­vics a minden hájjal megkent öreg róka, eszes, szemfüles, nagy lövőképességű, olyan zsánerű játékos, mint a bécsi Binder, csak lényegesen gyorsabb. Az itt említetteken kí­vül is van néhány különleges tudású játé­kosa a szerb csapatnak, Bozsovics, a higany­­szerű, mozgékony fekete középcsatár és Gli­­sovics jobbszélső, aki mellesleg sportújság­író s abban az érdekes helyzetben van, hogy meccstapasztalatait legközvetlenebb élmé­nyei alapján írhatja meg. A Beogradski tipikus angol iskolát játszik, nagyszerűen védekezik, amit most Pesten is elsőrendű feladatának tekint, de emellett rugalmas rendszere révén nem válik játéka defenzív jellegűvé, hanem alaposan kiveszi részét a támadásból is. Azt nem is kell bő­vebben bizonygatni, hogy alig van náció, amely lelkesebben futbalozna a szerbnél, hiszen ez már véralkat dolga.­Ezt a kiváló ellenfelet a Ferencváros csak a következő feltételek teljesítésével győzheti le: 1. hibátlanul alkalmazott rendszer, 2. kilencvenperces kihagyás nélküli lendület és akarás, 3. gyorsan és térnyerően előrevitt csatár játék, minél több kapáslövéssel. A pepecselés, a belső játék erőszakolása, amire pedig néhány ferencvárosi csatár na­gyon is hajlamos, döntő előnyhöz juttathatja a védekezésben egészen kiváló szerb csapa­tot. A Ferencváros ezen a héten olyan lelki­­ismeretesen készült meccsére, hogy bíznunk kell különlegesen jó teljesítményében. Persze, álmodnunk sem szabad gólzáporos győzelem­ről, nem mintha az nem következhetne be, hiszen az igazi kupalendületében levő Ferenc­város számára nincs irreális eredmény, a nagy ellenfél méltánylása és a papíresélyek azonban mérsékletre intenek. Ha a Ferenc­város csak 2:0-ra győz, máris megtette köte­lességét,­­de épp így győzhet jó 1 arányban is. Ebben az eredményben bízunk, nem mintha tényleg ennyivel jobb lenne a Ferencváros, hanem azért, mert a zöld-fehér csapat, a nemzeti sporthagyományok és a nemzeti szel­lem leghívebb őre, nagyon is tudja, hogy ezekben az időkben milyen súlya van nem­zetközi téren minden magyar sikernek. A vasárnapi Üllői­ úti KEK-műsor egyéb­ként a következőképpen alakul: Délután fél 6 órakor: Ferencváros—Beo­gradski S,K kisközépeurópai kupa-elődöntő, Mies (Bécs) játékvezetésével. Előtte fél 4 órakor: FTG—Magyar Pamut, országos ifjúsági bajnoki döntőmérkőzés. ­ki tesz vasatkot­? Atlétika Az atlétikai szövetség soronkívüli versenye a Margitszigeten legjobb atlétáink indulásá­val, d. u. fél 5 órakor. Úszás Az FTC versenye, FTC—MAC vizipóló­­bajnoki mérkőzés a margitszigeti sportuszo­dában, d. u. 7 órakor. ökölvívás FTC—Magyar Posztó, WMTK—Leventék, Szeged—Kecskemét ifjúsági bajnoki­­mér­kőzések. Stratt Vitek () Iglói legyőzte Kelent. A­z atlétaszövet­ség az elmaradt német-magyar viadal pótlá­sára kétnapos versenyt rendez, amelynek első részét szombaton bonyolították le. A legszebb küzdelmet az 5000 m-es síkfutás hozta, amelyben Iglói 14:45.8 p-es idejével legyőzte Kelent (14:46 p). A két kiváló futó remek harcot vívott. Végig Kelen vezetett, Iglói csak jobb hajrájával tudta bebiztosítani győzelmét. Az egyes számok győztesei: 400 m-es gát­futás: Kiss (Törekvés) 57.5 mp, magasugrás: Tordai (FTC) 170 cm, 100 m: Szigetvári (PEAC) 10.9 mp, hármasugrás: Dusnoki (MAC) 13.69 m, 800 m: Gyergyói (Mávag) 1:58.7 p, súlylökés: Csányi (MAC) 14.3 m, 4X400 m-es váltó: BBTE 3:26.8 p, kalapács­­vetés: Kemény (Beszkárt) 46.02 m. A ver­senyt vasárnap folytatják a margitszigeti sporttelepen. () Két öngólt vétett a Szeged FC kolozs­vári ellenfele. A Szeged FC viharos erdélyi portyájáról már két napja visszaérkezett s most szűrődött ki néhány érdekes részlet a csapat útjáról. A szegediek vendégjátéka iránt a két nagy erdélyi magyar városban, Kolozsváron és Marosvásárhelyen hatalmas érdeklődés nyilvánult meg, olyannyira, hogy a hatóságok féltek, nehogy tüntetésekre ke­rüljön sor. Emiatt csak zárt kapuk mögött mérkőzhetett a piros-fehér együttes s Kolozs­váron korlátolt számban adtak ki jegyeket a mérkőzésre. Ha nem korlátozzák a jegyáru­sítást, tízezernél több ember sereglett volna ki a mérkőzésre, tehát akkora nézőszám, amellyel csak a Ferencváros hat évvel azelőtti vendégjátéka vetekedhetik. A mérkőzés igen szép játékot hozott, jóllehet Huniade bíró rendkívül nyomta a magyar csapatot. Az Universitatea egyebekben két öngólt vétett , a mérkőzést 3:2 arányban nyerte a szegedi csapat.­­ () Magyar-német válogatott tekemérkőzés Lipcsében. A fejlődő magyar tekesport vasár­nap Lipcsében ad revansot a német birodalmi együttesnek. A magyar csapat szombaton reggel ker h­atra Adamik, Kalmár, Kemerle, Répásai, Szaffa, Szabó, Táborszki, Vecsernyés, Víg összetételű együttesével. A verseny 100 telibe és 100 váltott tarolású dobásra megy. () BSE—UTE 3:2 (2:0). A nemzeti sport­uszodában szombaton este lejátszott vízi­labdázó bajnoki rangadót a BSE megérde­melten nyerte. A rangadó előtt a BEAC csapata bajnoki mérkőzésen 3:1 (1:1) arány­­be­n legyőzte az NSC együttesét. A samiali ugei'ávetsekn ek eredH*én$e I. futam: 1. Edömér (Maszár I. 2­'2), 2. Urpéter (Zwillinger 10), 3. Sterling (Jónás 20­). Fm.: Bimbi, Gulliver, Beki, Lármás. Tot.: 10,28, helyre: 15, 27, 16, befutó: 423, idő: 30.2. II. futam: 1. Ábránd (Wiesner 12), 2. Léda (Vári 5), 3. Omge (Zwillinger 2). Fm.: Cson­­grád, Kontesz, Bíbor M. I. R., Vilma, Lila, Mókus. Tot.: 10,148, helyre: 34, 24, 24, be­futó: Ábránd—Léda 609, Ábránd—Omge 419, idő: 34.9. ül. futam: 1. Dalma J. F. (Lébi­pari), 2. Rózás (Salgó 3), 3. Cirill F. (Zeidl 2­). Fm.: Orgona II., Szőkeszubrett, Búfelejtő, Palóc. Tot.: 10:21, helyre: 12, 15, 12, befutó: 87, idő: 29.6. A negyedik futam elmaradt. V. futam: 1. Bicskás (Tomann 2), 2. Nap­sugár (Maszár I. 12), 3. Valuta (Kallinka 2­2). Fm.: Apród éf Pamuk, Elöljáró, Uri­­lány, Leo. Tot.: 10:30, helyre: 13, 15, 16, befutó: 223, idő: 28.3. VI. futam: 1. Ebadia (Maszár F. 5), 2. Lilian Harvey (Marschall pari). Fm.: Viki, Bakancsos M. I. R., Galibea, Fekete Barát. Tot.: 10,63, helyre: 24,14, befutó: 188, idő: 29.7. VII. futam: 1. Dulcinea (Feiser pari), 2. Ursus (Marschall 2), 3. Peter Pilot (Jónás 5). Fm.: Siheder, Mátka, Minor, Carthago, Triumpf, Epilog, Zivatar D. Tot: 10:19, helyre: 14, 15, 15, befutó: Dulcinea—Ursus 41, Dulcinea—Peter Pilot 41. Idő: 27.5. VIII. futam: 1. Dávid (Raymer 4), 2. Mi­­kula (Kovács N­.), 3. Kuno (Kovács J.). Tot­: 10:37, befutó: 140, idő: 25.3. IX. futam: 1. Nina (Marschall 4), 2. Makk­­filkó (Földi 3), 3. Dajka (Siró 8). Fm.: Zala, Etes, Ficsur, Szabolcs. Tot.: 10:57, helyre: 15: 16. 14, befutó: 221, idő: 31.4. X. futam: 1. Módy fia (Kovács NI. l’­), 2. Tisza (Kovács F. 12), 3. Zarándok (Síró 12). Fm.: Valódi, Maya, Álom, Nelly, Lucifer, Dália, Hyperol, Opera, Willy. Tot.: 10:26, helyre: 15, 30, 62, befutó: Mády fia—Tisza 181, Mády fia—Zarándok 491, idő: 30.6. XI futam: 1. Zsémbes (Kovács J, 5), 2. Liselotte D. (Kovács n. T.), 3. Zeppelin (Feiser 10). Fm.: Néma, Tibor, Csak azért, Eszter, Dáridó II. Tót: 10:59, helyre: 15, 15, 23. Idő: 33,8. Untatod a s­estvidéki versenyegylet vasútkőrzi versenye A pestvidéki versenyegylet igazgatósága közli, hogy a vasúti korlátozások miatt nem gondoskodhat kielégítően a közönség Me­­gyerre való kiszállításáról, s ezért kényte­len lemondani vasárnapi versenyének meg­rendezéséről. A csütörtöki versenyek meg­rendezése is problematikus, úgyhogy a jelek szerint a legközelebbi versenynapra csak július 14-én, vasárnap kerül sor. VAS AKNAI’, 1340 JULIUS 7 !Kisszakmz A Kisszakasz millimétersor ára 40 tll. Legkisebb hirdetés (10 mm) 4 P. Állást keresőknek 60% kedvezmény Csak Halász SSfr ruhái viseljünk! Olcsó szabott árak! HALAST, DEZSŐ női divatháza. VII. Rákóczi-út 54 Házasság VÉGRE ITT A NYÁR! Legalkalmasabb férjhezmenni — megnősülni. Diszkrécióval létre­hozza: Méltóságos asszony, Fő­posta háromszáznégy. — Válasz­­boríték:­­ Foglalkozás’ 130 . havi kereset csekély befektetéssel, férfiak, nők részére (vidékieknek is), otthon végezhető állandó munka garantálva. Anyagot szállítjuk, kész árut átvesszük. Kleopátra kötőüzem. Bpest, Lónyai­ u. 43. Kérjen ismertetőt. — (Válasz­bélyeg). Beteges idősebb úrinő mellé gondozónőnek ajánlkozik kizárólag keresztény úriházhoz Balázs Mária, Város­major­ utca 60.­­ Nemesség Nemesség felkutatására, elismer­tetésére példákkal megvilágított útmutatást is tartalmaz élvezetes­­ olvasmányai között a ,,Ne­mes­­i­ségi könyv’*, melyről ismertetőt­­ ingyen küld: Kubissy I., Szeged. Ifte messé g Őskutatást, belügyi igazoltatását, névváltozta­tást, címerek megfestését vállalja: Heraldika, Gróf Károly­ utca 14. Levelezés ! Angyalkám! Mindent megkap- I tam. Vigasztalódjunk, talán jövő I hónapban sikerül. Mostani vi- i szonyok között nem is taná- I esős. Egészséges vagyok. Min­­­­den gondolatom Nálad. Szeret­lek! Vigyázz egészségedre. Csó­kol hűséges cs . . . d. .. Angyalkám’* feladójának! Kettő pengő utólagos beküldését kér­jük. Kiadó: Oktatás] Magánvizsgát tesz?­­ Biztos eredménnyel olcsón elő­készít szaktanár. ..Biztos” jel­igére kiadóba. IPOLGÁRNÉ gyorsíró­iskolája, Kossuth Lajos­ utca 11." [ Magyar- és idegennyelvű gyors­írás. gépírás Államvizsga,­­Irodai gyorsíróvá gépíróvá gyorsan, olcsón kiképez­zük. Különórás, csoportos kikép- s­zés. Stenografia, Rákóczi­ út 14. Telefon 342-999. GYARMATI DK., volt ország­­gyűlési gyorsírófőnök gyorsíró­iskolája, Dalszínház­ utca 2. Tel.: 1-212-08. — Államvizsga, állás­közvetítés. VIKTÓRIA AUTOSZAKISKOlA legelső az országban! úrvezetők, soff­őr jelöltek csak itt tanulnak! 5000 méteres autószakfilm kizá­rólagos bemutatása! Vezetések legutolsó típusa: Mercedes-Benz, Opel-Olympia, Wanderer, Skoda, OKW, stb. autókon, tetszés sze­rinti időben! Műhelygyakorlat! Részletfizetés! Saját szakkönyv! Felvétel: Andrássy­ út 2. Telefon: Magánnyomozó | Dr. K­l­imiR MIKLÓS lK­ÜM masán\ • nyomoz« Megfigyel, informál, nyomoz. — 123-999. Teréz-körút 34. dr. BÉKÉS­ TIBOR ny. rendőr­­kapitány, a m­agán nyomozó, Erzsébet­ körút 17. T.: 222-802 Bútor Használt bútor biztosan jó. Hálók 150-től. Sima hálók 280-tól, ebédlők 190-től, gyönyörű kombinált szobák, hasz­náltak. újak 315-től (7 drb.) DJ, használt konyhák óriási válasz­ték. Részletfizetés. — BÚTOR­­MAGAZIN, Mária­ utca 48. Sí $ P «f at Xrj z]*1 a*IÍiCIa“ f*T“l SI "ÍS JUS 5?' M ‘a® Kombinált szobák, ebédlők, hálók fizetési kedvez­ménnyel. Bertalanné Keresztény Bútorszalon, Rákóczi­ út 82, I. emelet. SZiflESKiSlPftRS BÚTOR TERÍTÉSZEK óriási választék., ban. Konyha, kombinált és hal­­­berendezések, kitűnő minőség, olcsón, fizetés­­kedvezménnyel is. Csak­ Hu­GYHEEZY-BTCfi 12 Műbútorasztalos készí­tményű, ga­rantált minőségű dióhálók 300 pengőtől, kombinált szobák, használt ebédlők, kárpitozott áruk, konyhák, nagyon olcsón Lászlónál, Jókai-utca hat. MGYSBlÍBOR || Károly-kürut Gyönyörű út és használt mebúto. nok. Irodabútorok, csodás kombi­­szobák, bőrgarnitúrák, styl-szató­­rok­, márkás hálók, ebédlők, uri­­­ált berendezések Nagy Sándor, Károly-körút 26. Városháznál. Bútor részletre is Baross­ utca 34. h­á­lószobák, ebédlőberendezések­, kombinált szobák. Választékunk óriási! Áraink olcsók. Minőségért garantálunk. Garantált minőségű bútorok, ár­ban, kiállításban utolérhetetlen. Modern Bútorszalon. Király­ utca 79. Fizetéskedvezmény. Régi bú­torait átcseréljük. KIRÁLY-U.112 HOZZÁNK, JÖJJÖN meglátja, érdemes. Használt, és új, márkás műbútorok. Hálók és ebédlők, úriszobák, szalonok, kombinált szobák, antikvitások, irodabúto­rok, egyes darabok olcsón. Bútor­üzlet, Király-utca száztizenkettő. (Lövölde-térnél.) BÚTORT 7«mV» bútorüzletében vásárol, VI., Vil­mos császár­ út 43 (Báthory­ utcá­­val szemközt). Kombinált szobák, hálók, ebédlők dús választékban NINCS FÉNYES KIRAKAT, olcsón, kis részletre, konyha, sezlon, matrac, recamier, há­lók, kombinált berendezések kap­hatók Károly­ körút 16. udvarban Használt bútorok kitűnő karban, legolcsóbban, részletre is: Bútorüzlet, Klauzál­­utca 26. Részletre komplett hálók kombinált szobák Modern Bútor­nál, Baross-utca 42. Modern, színes konyha-, hall-, leányszoba-, kombinált szoba-, villaberendezés részletre is. Lapi­­desnél, Nagymező-utca nyolc. Teréz-templomnál. N­­I k­ kombinált berende-Hasznait Pukánszky-féle mű- N­9C71101f bútor ebédlőberende­ adutü­dű­­zés. Zimmermann, Akácfa-u. 7. ■I , • műbútor hálószoba Hasznait ITM0-II­II, és új stylgarniturák. Haszná­t bőrgarnitúrák, ba­­llad­k­ail­rokk bútorok. Zimmermann, Akácfa-utca 7. sz. 10 RAKTÁRBAN 100 készítő IOOO BUTORA II • I MflBUTORGYÁR Universaler"TM1*­VII., Wesselényi-utca 8. Telefon: 137-842. 135-869. ■ I1RENDSZERÜ WM BUTORHITEL Közalkalmazottak lakásukat be­rendezhetik, minden 100 P után havi 5 P törlesztéssel Kardos Testvéreknél, Wesselényi­ utca 18. Egy éven belüli törlesztésnél a kamatokat visszatérítjük. | Ruházkodás | SZENZ­ÁCIÓS ÁRAT FIZETEK használt ruhákért, zálogjegyért, egyenruhákért,egész háztartásért. Szövetcsere: Gerstl, István­ út 28. Telefon: 13-46-85. MAUS­Z 15. GYERMEKKOCSIK megbízhatók, olcsói? ANDRÁSSY-ÚT 36. Pak­sival szemben Ezüstróka gyönyörű példány, rendkívül OLCSÓN ELADÓ. VII., Dohány­­utca 66. I. 7. Használt ruhákért cipőkért, egyenruhákért, egész háztartásért legtöbbet fizetek. Freund, Dobozi­ u. 27. T. 14-26-73 HASZNÁLT ruhákat, fehérneműt, zálogjegyet, szőnyeget és min­dent magas áron vesz. divat­­szövetre becseréli. NUTOVITS, Népszínház­ utca 26. T.: 141-467. Használt egy“,?3 ruhákat legmagasabb árban veszek. Hívásra házhoz jövök. Telefon: 143-825. Hoch, Kisfuvaros­ u. 9/e. [ ESaelfisser] Legolcsóbban vásárolhat írd. Rt., Magyarország legnagyobb zongoratermében, Erzsébet­ körút 19. Részletre is: gyakorlózongor Rövid, fekete kettőszáz, külföldi, gyönyörű­­hangú négyszáz, zongorák, pia­­ninók feltűnő olcsón, legcseké­lyebb részletre is: Rákóczi-út ö­t­v­e­n, ZONGORA­TEREMBEN, első emelet. ZONGORÁIK harmóniumok őskeresztény cég­nél. Mendelné, Bezerédi-utca 10. Telefon: 14-64-11. M­EHALL Andrássy-út IS Legnagyobb keresztény vállalat! OLCSÓ ARAK! VERESZTELY jtm hírneves zongora*­terme, V., Vilmos szá­r-út 66. Ccg- IE^»^P^jobbzongorák leg- I olcsóbban, rész- * A 1 Jetre is. Csalódás sohasem érheti* Legeslegolcsóbban vásárolhat BÖSENDORFER, Fönster, Ehr­bar, Stingl, Lauberger. (jser, stb. zongorák, pianinók, húsz­­pengős részletre: FENYŐN®, Erzsébet­ körút huszonhat. Zongorák, pianinók CPAI n Erzsébet­­fC eladása OnKIM körút W­ részletre is. H­EGEDŰ, VIOLA, CSELLÓ, koncert, zenekar, iskolai célra, összes felszerelések részletfizetésre is TÓTN­ JÁNOS hegedűjkészítőnél, Budapest, Kos­suth Lajos­ utca nyolc, 40 éves cég. Árjegyzék díjtalan. T I P O L D tmr R A K G­C­Z­I - C­T 61. Divatcsarnokkal szem-­ntiHCL ben. Nagy választék, olcsó árak, részletre BTJ, is. Keresztény cég. — —ÜL. Baross-tag. | Vétel, eladás | ^ BRILIÁNS KUBKiI-GU ékszert vesz ! Kleinberger Itca 10 60 éve fennálló cég (Bejárat a kapu alatt is) írógépek részletre is kaphatók. Használt és újjáépített írógépek eladása és cserélése. — Irógép-kellékek, karbantartások, szakszerű javítások. KELEBIEN JÓZSEF Irodagépszaküzlete. Szol­nok, Baross-utca 13. őskeresztény cég — A Baross­ Szövetség tagja A­ranyat,­­fog arany az EZÜSTÖT. BUHOVNST ,* ZÁLOGJEGYET mindenről legdrágábban vesz BAROSS ékszerház, Baross­­utca S3. Telefonáljon 131-770. Z­álogcédulát, ezüstöt!’ brilliánst legdrágábban vesz SINGER I., Egyetera­ utca 11 MENYASSZONYI KOSZORÚK, fátyolok, csokrok, áldozás! és bérmakoszorúk és fátyolok, mű­virágok legolcsóbban UNGÁR SÁRI, Rákóczi­ út 14. sz.

Next