Uj Magyarság, 1940. október (7. évfolyam, 223-249. szám)

1940-10-01 / 223. szám

2 ro*fAGVAR$AC KEDD, 1940 OKTÓBER 1 REGENT CflFE-RESTliGRflNTBäN "• 1 Ordöllgős Gyuri hangulatos zenéje hármas szerződéssel s azt a legkedve­zőbben tárgyalja. A Kreml hivatalos lapja mindenekelőtt azt emeli ki, hogy a katonai szövetség bejelentése Mosz­kvában nem keltett meglepetést, mert a tengelyhatalmak a szovjetuniót már előre tájékoztatták. A szerződésből egyébként is kitűnik, hogy a tengely­­hatalmak és Japán katonai megálla­podásai nem Szovjetoroszország ellen irányulnak. Különösen fontos ebből a szempontból, hangoztatja a Pravda, az egyezmény ötödik pontja, amely lehe­tővé teszi a tengelyhatalmak, Japán és Szovjetoroszország kapcsolatainak to­vábbi kimélyítését. A szovjetunió, ezzel végzi a cikk, mint a múltban, ezután is a szigorú semlegesség politikáját kö­veti az európai konfliktussal szemben.­­ Éppen úgy, mint Berlinben és Rómá­ban, Tokióban is hangsúlyozzák a ber­lini szerződés építő és védelmi jellegét. Siratori, a mostani külügyminiszter ta­nácsadója, aki azelőtt Rómában volt japán nagykövet, mindenekelőtt azt ál­lapítja meg, hogy a hármasszövetség végső célja a világbéke helyreállítása. Ezzel a döntő lépéssel egyidejűleg azonban, amelyet a japán külpolitika tett, a belpolitikában is nagy fordulat várható. Japánnak, mondja Siratori, nemzeti szocialista alapokra kell fel­építenie nemzetgazdasági berendezését. A hármasszövetség nagyobb jelentő­sége nem a védelmi megegyezésben rejlik, folytatja Siratori, hanem alap­vető értelme az új rend közös meg­teremtésére irányuló közös akarat. Éppen e mély értelmében különbözik minden eddigi szerződéstől, amelyeket mindig csak jogászok szövegeztek meg. A belső reformok előjele egyébként az a tíztagú különleges kormánytanács, melyet Konoje herceg most készül meg­szervezni. A tanácsba be akarja vonni a közélet legfontosabb tényezőit, így többek között több volt minisztert, akiknek ismereteit és képességeit nem­csak a kormány javára, hanem egyide­jűleg az újjáépítési mozgalom érdeké­ben igyekszik gyümölcsöztetni. Az Indokínából érkező hírek szerint a francia-japán kapcsolatok a Hanoi­ban kötött katonai egyezmény után észrevehetően javultak. Francia körök­ben különösen kiemelik, hogy a japán kormány az egyezmény határozatait a legteljesebb korrektséggel hajtja végre, úgyannyira, hogy a feszültség tényle­ges enyhüléséről lehet beszélni. Annál rohamosabban romlik az angol-japán viszony. Szóba került az Angliában élő japánok hazaszállítása is. A londoni japán nagykövetség már kérte Tokió­tól, hogy a Lisszabonban horgonyzó Fusimi Maru gőzöst küldje ebből a cél­ból mielőbb angol kikötőbe. Az indo­kínai bonyodalomban egyébként új mozzanat Sziám, új nevén Myong Thai fellépése. Hongkongi jelentés­ szerint vasárnap sziámi csapatok közelebbről meg nem jelölt helyen negyven mér­­földnyi mélységben benyomultak fran­cia Indokína területére. Másutt egy sziámi repülőgép átrepült az indokínai határon és attól hetven kilométernyire csendőrörsöket bombázott. Vichyben, mint a táviratok jelentik, nem tulajdo­nítanak túlzott jelentőséget ennek az állítólagos határvillongásnak. Még egy érdekes és jelentőségteljes hír a Távol­keletről: Vangcsingvei, a japánbarát nankingi kormány elnöke közölte az angol követtel, hogy a Veihaivei köze­lében fekvő Liukung-sziget bérszerző­dése szeptember 30-án lejárt, a nan­kingi kormány pedig nem szándékozik a szerződést megújítani. Ha Anglia a csankingi kormánnyal kötne a sziget­ről bérleti szerződést, Nanking részéről azt nem ismernék el.­­ Róma politikai életében, jelenti ot­tani tudósítónk, Serrano Suner keddi látogatása áll az érdeklődés középpont­jában. A római megbeszéléseken min­den bizonnyal nagyfontosságú dönté­seket hoznak. A látogatás jelentőségé­ről Virginia Gayda vezércikket írt A tanácskozásoknak katonai jellegük van, írja Gayda. A tengelyhatalmak azon­ban nem várják új szövetségeseiktől azt, hogy azonnal belépjenek a hábo­rúba. Majd részletesen ismerteti Garda Olaszország, Németország és Spanyol­­ország együttműködésének legutóbbi négy esztendejét s így folytatja: „Spa­nyolország harcterein tulajdonképpen katonai szövetség jött létre Német­ország, Olaszország és Spanyolország között. A kölcsönös katonai segély­nyújtás tehát magától értetődik. Van­nak viszont olyan kérdések is, melyek­kel kapcsolatosan szintén természetes, hogy a tengelyhatalmak és Spanyol­­ország terveiket közös nevezőre hoz­zák. Erről a fontos kérdésről tanács­kozott Berlinben a spanyol belügy­miniszter és ugyanerről kezd tanács­kozásokat Rómában. A­ berlini tanács­kozásokon Keitel tábornagy is részt­­vett. Az általános keretmegegyezés megvan, a részletkérdések tisztázására most Róma hivatott. Nagy feltűnést keltett római politi­kai körökben, hívja fel figyelmünket ottani tudósítónk, a Giornale d'Italia vezércikkének utolsó mondata, amely­ben Gayoa hangoztatja, hogy az olasz­spanyol politikának egyetlen jelmon­data van: „A Földközi-tenger a föld­közi-tengeri népeké“. Iszonyatos állapotok a londoni óvóhelyeken Newyork, szeptember 30. Az Associated Press londoni jelentést kö­zöl a város keleti részének nyilvános óvó­helyein uralkodó, iszonyatot keltő állapo­tokról. Hideg, nedves és piszkos odúk ezek, ahol éjszakáról-éjszakára ezrek és ezrek húzzák meg magukat egyetlen takaróba burkolódzva göröngyös kőpadlón, hogy megvárják a hajnalt és ezzel együtt a riadó végét. A tudósító leírja a London keleti ré­szén­­fekvő egyik hatalmas légvédelmi pince meglátogatása során szerzett személyes be­nyomásait. Egy ilyen pince körülbelül 20.000 embert fogad be és azt sohasem takarítják vagy fertőtlenítik. Majdnem mindenki kapott valami torokbetegséget és a köhögés egy pillanatra sem szűnt meg. Megkísérelték ugyan, hogy teát szolgálja­nak ki, azonban az edények mosogatása nem lehetséges, mert ez csak a pincén kívül történhetik meg. Ezrek töltötték ebben a hatalmas boltozatban három héten keresz­tül az éjszakát, ruhaváltás nélkül. A pincé­ben hemzsegnek a piszkos takarók és ken­dők. Külvárosi csőcselék, indusok és nége­rek ülnek tarka összevisszaságban és csak ha az ember a szabadba kerül, akkor érti meg, miért gyűltek össze ezrek és ezrek ezekben a szörnyű barlangokban. Dáné miniszter nyilatkozott Német­ország kedvező­ élelmezési kilátásairól Berlin, szeptember 30. Darré birodalmi miniszter, a hadiélelme­zés vezetője részletes nyilatkozatot tett a Nachtausgabenak és megállapította, hogy éppen az ellenkezője történt, mint amit az angol és francia szakemberek a német élelmezésügyről jósoltak. Az idei német gabonatermés 24,6 millió tonna, alig fél­millióval kevesebb, mint az 1934—38. évi átlagtermés. A kenyérrel való ellátás hosszú időre változatlanul biztosítva van. Az aratásig raktáron tartott 6,2 millió tonna gabona most is megvan, sőt a pékek lisztkészlete 150.000 tonnával növekedett. A burgonyatermés valószínűleg 60 millió tonna lesz, 5 millióval több az utolsó béke­évnél, a cukorrépatermést 20 millió ton­nára becsülik, ami 1,3 millióval több a ta­valyinál. Németországban a zsíradag és a hús­ad­ag változatlan marad a télen át. A marhaállomány fejlődése nem ad okot pa­naszra, s a kapásnövények kedvező hozama folytán a sertéseket valamivel jobban fel­hizlalhatják, mint az előző hónapokban. A főzelékkel való ellátás jobbnak ígérkezik, mint tavaly, csak a gyümölcsellátás kilá­tásai rosszak a gyenge termés miatt. A zsírgazdálkodásban döntő fontosságú, hogy a tejgazdaságok forgalma 1933-tól 1939-ig 10.3 miliárdról 15.9 milliárd liter tejre emelkedett s a háború alatt további tizenöt százalékkal, úgy, hogy 194 első felében a vajtermelés 30 százalékkal meghaladta az 1939 év első felének termelését. Ez a tej­gazdaságok nagymértékű fejlesztésének kö­szönhető és annak, hogy a teljes tej hasz­nálatáról a sovány tejre tértek át. A miniszter kijelentette, hogy sem a megszállt területek, sem más európai ál­lamok ellátása nem fog különösebb nehéz­ségeket okozni a télen. A hollandiai és bel­giumi élelmezési gondokról szóló angol hírverésnek tisztán politikai háttere van. Ha azonban a tél folyamán néhány fran­cia város, az éhség miatt szenvedni fog... ami egyébiránt nem valószínű, annak, ma­guk a franciák az okai, mert nem könnyű kiküszöbölni a francia mezőgazdaság irá­nyításának hibájából keletkezett súlyos károkat. Darré végül hangsúlyozta, meny­nyire téves az az ellenséges számítás, hogy a német birodalom befolyási területének növekedése következtében a nehézségei is növekednek. A német befolyás az északi foktól egészen az olasz érdekterületig érezhető, de így könnyebb a helyzet, mert a kereskedelem, számára sokkal nagyobb lehetőségek nyílnak. H Hid­ers A kisebbségi sors sanyarúsága sok min­denre megtanította az elmúlt két évtized alatt az idegen impérium alá került magyarságot. A Felvidé­ken szövetkezeti mozgalmat terem­tett s ugyanezt az összefogást hívta életre Erdélyben is, ahol a székely falvakban még külön primitív, de hasznos szövetkezés is született: a szomszéd­rendszer. A kalákának volt ez továbbfejlesztése, állandósí­tása , akik szeretnek még mindig arról beszélni, hogy a magyar nem alkalmas a kollektív életformákra, bámulva nézhetnék, micsoda ered­ményeket termett ez a szomszéd­rendszer. Az egymáson való segí­tés, a közösen végzett munka, az egyesített erők nekifeszítése a ne­héz feladatoknak, csodákat hozott a Székelyföldön és igazán csak dicsérni lehet az elhatározást, mely a bevált szomszéd­rendszert nem­csak fenn akarja tartani továbbra is, de fejleszteni, erősíteni kívánja. A felszabadulással még korántse jutott boldogabb sorba az erdélyi részek népe; a kifosztott földön, gazdasági, fizikai és szellemi meg­­nyomorítottságban élő magyarság számára csak most kezdődik a nagy munka, a reorganizálás, amelyhez ugyan az anyaország minden erejével maga is hozzá akar járulni, de amelynek oroszlánrészét mégis a felszabadított részek lakos­sága végzi majd el. Ha a kisebbségi sorsban olyan gyönyörű, példa­mutató eredményeket produkált ez a nép, a szomszéd­ rendszer most még jobban kivirágozhatik s tán mint egy egészséges gondolat át­plántálható lesz ide mihozzánk is, hiszen az ötlet népi, nem felülről kigondolt akció s éppen ezért tán könnyebben ver gyökeret Nem ártana, ha az anyaország magyar­sága is megtanulna egyetmást a sokat szenvedett, de mindvégig erősnek maradt Erdélytől s ez a szomszéd­ rendszer éppen a legszebb leckék közé tartozik. Már meg a színpadi szerzők készülnek akcióra az előkelő magánszínház darabjával kapcsolatban, amelyről a minap az esti liberális közölt olvasóival riasztó hírt, azt tudni­illik, hogy a kamara az ülető művet eltanácsolta a vidéki színpadokról. Most végre a kamara elnöke s egy egészen közelről érdekelt: a vidéki direktor is megnézte a vitás szín­padi művet s az igazgató véleménye szerint a darabot csakugyan nem igen lehet országos turnéra vinni . „Sokkal enyhébb darabokkal is kellemetlenségeink vannak — jelen­tette ki —, a keresztény vidéki publikum az ilyet nem veszi be ...“ Eddig a dolog rendben volna, s le is kerülhetne napirendről, hiszen el­végre a vidéki igazgató jobban tudja, mi kell közönségének, mint a pesti okosok, a direktor is üzlet­ember s ha fantáziát látna a darab­ban, publikumsikert, bizonyára nem húzódoznék tőle. Igen ám, de a színpadi szerzők nem akarják annyi­ban hagyni az ügyet, radikális lépésre készülnek s úgy akarnak egyrészt a finnyás keresztény vidéki közönségen, másrészt pedig az or­szágjáró stadionokon bosszút állni a visszautasításért, hogy a bojkott alá veszik őket. Állítólag az a terv, hogy a vidéki színházaknak mind­addig egyetlen darabot se enged­nek át saját alkotásaikból előadás­ra, míg a kamara igen erkölcsi cenzúrát gyakorol... Nem értjük a dolgot. És nem is hisszük, hogy a magyar színpadi szerzők egyeteme­sen, kivétel nélkül csatlakozzanak ehhez a fenyegetéshez, mert elvégre igazgatónak és közönségnek egy­formán joga van válogatni a porté­kában, — mert a színdarab mégis csak portéka, — s ha valami nem kell neki, nem ízlése szerint való, azért még nem feltétlen muszáj rá megharagudni, vagy kifutani a boltból. Ad absurdum vive az ötletet, a pesti színházakat is boj­kott alá helyezhetnék a szerzők, ha valamelyik társuk alkotását egyik direktor nem volna hajlandó elő­adni. Ami pedig a fenyegetés végre­hajtását illeti,­­ vannak még klasszikusok, azok biztosan nem emelnek vétót a vidéki színpadok ellen, s még a közönség jól is jár. A konszolidációs aranykor késői ragyo­­gású csillaga volt a magyarországi zsidóság egén Stern Samu, az or­szágos iroda, a pesti hitközség s még egész sor más zsidó intéz­mény legfőbb vezetője, aki most „megrendült egészségi állapotára“ hivatkozva otthagyta az elnöki széket. Évtizedeken keresztül meg­fellebbezhetetlen tekintély volt ő, egy garnitúrából való Sándor Pál­lal, s a többi nagy liberális zsidó vezetővel, akikre úgy tekintettek fel, mint a bálványokra, hiszen a külön zsidó közösségen , kívül ők példázták azt a rangot is, amely­nek magasságába a szabadelvű és konszolidációs Magyarországon ez a zsidóság felkapaszkodhatott a közéletben... Nem is volt semmi baj Stern Samuékkal egészen a zsidótörvényig, akkor azonban olyan heves támadás indult meg ellenük, amely végül az Elnök egész­ségének megrendüléséhez, most pedig lemondásához vezetett . . . Istenem, milyen nehéz lehetett számára otthagyni a hatalom or­mait, s méghozzá így letaszítottan, szinte lázadásszerű körülmények között... Ki hitte volna, hogy az izraelita tömegek ilyen hirtelen megmakacsolják magukat, hogy ilyen forradalmi tüzek gyúlnak fel bennük? Úgy látszik, mégis csak elégedetlenek voltak a mindenható Stern Samuval, aki pedig, szegény, igazán mindent megtett hitsorso­­saiért. Hiszen, ha jól emlékszünk, még harcos röpiratokat is szer­kesztett pár esztendővel ezelőtt a magyarországi zsidóság bűneinek kimagyarázására. A szerecsenmos­­datás nem sikerült,­­ a honi iz­raeliták véleménye szerint Stern Samu és társai nem tudták elég hathatósan megvédelmezni azokat a pozíciókat, amelyek olyan jó fészket adtak annyi zsidó egzisz­tenciának, s most ez a közvéle­mény nyilván a bibliai szemet szemért, fogat fogért zord elvére támaszkodva elveszi az ő pozíció­jukat is. Ne legyen elnök Stern Samu, — mondják, — ha már zsidó nem lehet elnök a textil­részvénytársaság igazgatóságában, s ne irányítson közvéleményt, ha a zsidóknak tilos a keresztény köz­vélemény kialakításába beleszólni. A nagyzsidók helyett most majd a kicsik törnek fel, a forradalmárok, akik, úgy látszik, ha egyebütt nem kezdhetnek már turbulenciába,­­ megelégszenek a hitközségi élet felforgatásával is. Ami ellen semmi kifogásunk sincs.

Next