Uj Magyarság, 1941. május (8. évfolyam, 98-123. szám)

1941-05-28 / 120. szám

6 Az iraki kormány nem költözött el Bagdadból Damaszkusz, május 27. A hétfői iraki hadijelentés szerint az iraki csapatok Ramadi környékén siker­rel visszaverték az ellenség támadásait. A szabadcsapatok Ramadi és Rutba között megtámadták az ellenséges állásokat. Szívós harc után az ellenség kénytelen volt visszavonulni. Az irakiak több foglyot ejtettek és géppuskákat zsákmányoltak. A légihaderő Szeneldebbane mellett a föl­dön elpusztított két angol Hurricane-gépet és másokat megrongált. A táviróhivatalt szétrombolták és négy ágyút megsemmisí­tettek. Az angol repülőgépek Habbaniyah környékén több bombát dobtak le, de csak jelentéktelen kárt okoztak. Az Eufrátesz áradása egyébként olyan méreteket öltött, hogy a Habbaniyahnál lévő angol repülő­teret és tábort teljesen körülzárta a víz. Az­ iraki csapatok Rutba és a transzjor­­dániai határ között elfogtak egy 42 gép­kocsiból álló karavánt, amely az elmene­kült Abdul Illávi, kormányzó és Dzsámil Midfai volt miniszterelnök vagyonát szál­lította, több ládában aranyat és értékes ékszereket. Zürich, május 27. Svájci lapok ankarai tudósítói szerint Kailani iraki miniszterelnök kormányával együtt Moszulba tette át székhelyét, míg családja Ankarába érkezett. Abdul Illah kormányzót az angolok visszavitték az általuk megszállott iraki területre és ott új kormányt igyekszik megszervezni. Ezekkel a jelentésekkel szemben a Havas- Osi bagdadi jelentése szerint Kailani miniszterelnök nem hagyta el Bagdadot és erősen kezében tartja a hatalmat. Ismét más jelentés szerint Kailani rövid látoga­tásra Moszulba érkezett, hogy megszem­lélje az ottani katonai építményeket és tanácskozzék a moszuli front iraki tábor­nokaival. Beirut május 27. A beiruti lapok jelentése szerint a Pa­lesztinából elmenekült nacionalista arabok Irak és Transzjordánia területén nagyszó­­szabású akciót szerveznek Anglia ellen. Meg akarják buktani Abdullah emirt, Transzjordánia angolbarát uralkodóját és hátba akarják támadni az Irakban harcoló yesBiiAuujt uiojuSzoui y­­^joqe^ jofiuu inq^nj n­iqopqouopmiu ‘poyoiopuv Abdullah emir fia, Taal emir trónörökös vette át. A mozgalom hívei Transzjordá­­niába várják az arab nacionalisták ismert vezérét, Husszein jeruzsálemi főmuftit, aki most Bagdadban él. A főmufti elnök­ségével Bagdadban palesztinai főtanács­­ működik és ez a tanács szervezi a palesz-­ tinai arabok szabadságharcát. Palesztiná-­­ban a guerillaharc újra meg újra fellángol­t az angolok ellen. Arab rohamcsapatokat alakítottak, amelyek sorozatos támadáso­kat intéznek az angol katonai építmények ellen. Hétfőn egy ilyen csapat szétrombolta a Tiberiás-tó partján lévő samakhi petró­leumtartályokat. Az Új Magyarság olvasói újabban a követ­kező adományokat küldték be a magyar hír­lapírók országos nyugdíjintézete részére: Czinte Gyula Bp. 50 pengő, Purgly Pál Nagyesztergár, Balásch Mihály Lud­abánya 18—18, Papp Sándor dr. Szeged, Tárczy Ká­roly dr. Munkács, Jodál Gábor dr. Székely­udvarhely, Puky Miklós Besenyőtelek, fo­gyasztási szövetkezet Bánkeszei, Fodor An­tal d­r. Bp., Bayer Ferenc Bp., Hajdúk János Fá­­biánháza, Bozzay Gyula dr. Bp., Dér Béla Bp., Ujffalussy Lajos Györtelek, Ifj. Czeke Gusztáv Kőszeg 10—10, csendőrőrs Oláhlápos, Eckhardt József Kőszeg, csendőrőrs Nagy­­salló 7.50—7.50, Halmi Ferenc 6, Horváth Kálmán Mosonszolnok 5.10, Szabó Gyula Dimaszentgyörgy, Bartha Elemér Sopron, Popovics János Alsóverecke, m. kir. 6011/7. őrs Egerbegy, Papp Vilma, Mirtse Lajos Tata, Kunblauck Tivadar Szigliget, vitéz Pintér Pál Bp., Putnoky Gyula Bp., Vöröss Sándor Kunszentmiklós, Szendrődi Pál Nagyvárad, Sipos Sándor dr. Bp., Debreczeny Gyula Kő­szeg, Kelecsényi József Tótmegyer, Szabó Ferencné Nagybátony, Tamás Aladár dr. Torna, Koncz Károly dr. Okland, Csíki Anna Esztergom, Hinléder Fels Jenő dr. Komárom, Rochlitz Rezső Abaújszántó, Varga Jolán Bp. 5—5. özv. Kirán Alajosné Lőrinci Ivánfi Ede Kö­vesd 4—4. k. Szányi Béláné Hévízszentandrás, Hajagos Ferenc Komárom, Laky Dezső Ireg­­szemecse, Jarossné Márton Berta Csíkszereda, Oky István Érszakácsi, Somogyi József Szé­­csény, Hanovay Lászlóné Putnok, Kovách Árpád Pestszentlőrinc, Job Viktor Kóny, Zsindely Istvánné dr.-né Bp., L. J. Bp., Kólya József Bp., Buday Zoltán Balatonfüred, özv. Pajer Antalné Jászberény, Rajczy Vilma Kő­­szegszerdahely, Kőváry Zoltán Devecser, Lang Mihály Csömöder, Kollárszky Miklós dr. Gönyü 3—3, Tiringer Mihály Érd, Rosich József Barcs, Csoknyay Károly Balatonsze­pezd, Be­rdócz Ti­vadarné Alsósfalva, Weigen­­sam József Bp. 2.50—2.50, özv. Wesselyná dr.-né Bp., Szemere Hubáné Gomba, Bartha András Kismarja, Katona István Kismarja, Darvas Ferenc Kismarja, Nitsch Károly Le­vél, özv. Grüner Edéné Bp., özv. Hetessy Zsigmondné Balatonalmádi, özv. Kirsch Mi­­hályné Bp., Kulcsár Ferenc Bp., Deák Sándor Bp., Nánásy Géza Gyönk, Zsemgery Béla Gara, décsi Dáday Dezső dr. Szombathely, Boros Sándor Acsád, Kiss Lajos Vés, özv. Pintér Jenőné dr.-né Bp., özv. Raspi Alajosné Bp., Pataky Gábor Siklós, Wildmann Kálmán Gara, vitéz Banza Károly Maglód, Bibeck Ist­ván Hőgyész, Göllner Olga Bp., Arányi Ist­ván Bp., vitéz Tury Elemér Püspökladány, Viz Zoltán Újpest, Szodoray Lajos Bp., Szé­kely István Bodrogszerdahely, Bogár Vidtor, Takács Lajos dr. Harta, Serte Ferenc Kakucs, Wandák Józ­­ef Borota, Klar Rezső Szolyva, Bálla Adél Nagyecsed, Gy. Záhony, Tróbert Adorján dr. Bükkszentkereszt, Schmidt Sán­dor Gyürköny, Frank Emil Csongrád, Győr Sándor Görösgól, Jeszenszky Imre Götke, Schwartz Károly Sopron, Ullrich J. Károly Téri, Juhász Kálmán Tarnaméra, Márky Béla Bp., Formán Jenő Gyömöre, özv. Müszeberg Lászlóné Bp., Tiszák János Apostag, Kiss Jó­zsef Bp., Benedek Géza Bp., Juhász Péter Ta­polca, Hamberger Péter Bp., Barna Albert Székesfehérvár, Kintzig Ferenc Bp., Bilkfalvy Béla Bp., Gaál István Egyházaskesző, Dió­­szeghy György Béla, Czikornyai Lajos Fót, Harmat Nándor Csapod, Kupecz Benedek dr. Kondoros, Barsha Ferenc Derecske, vitéz Lapray Bp., Tersztyánszky László Bp., özv. Deák­ Jánosné Bp., Reiter Mária, Ordas, özv. Feherdes Emilné Bp., özv. Szénért Aladárné Felsőgalla, Wiener Jánosné Bp., Zsigor Ár­pád Bp., Lentényi Alajos Boldog, Kálmán Fe­renc Nagyvárad, Hóhegyi Mihály Komárom, Cseh Lajos Pacsa, Totth Lajos Szilasbalhás, Sziázs András Pusztakengyel, Göce István dr. Putnok, Máté Gyula Nyírbátor, Bölcs László Várpalota, Tasi Dániel Bp., özv. Bar­­tal Elexnérné Göncruszka, Wolszky Emilia Bp., Schenn Lipót Bp., Béky Pál Füzesabony, Antal J. Mihály Pestszenterzsébet, özv. Fehér Bertalanné Bp., Fasching­ János Petőháza 2—2, Br­un­szlik Imréné Pestszenterzsébet, Pap Ferenc Kálmáncsa 1.50—1.50, Jenser Dezső dr. Nagykároly, Bolner Károly Tokaj, Fülöp József Szárföld, Kakuszy Károly Hernád­­németi, Geber Ödön dr. Kiskomárom, Frank Géza Gyüre, Linger Kamill Sárosfa, Zsugoríts Miklós dr. Berettyóújfalu, Nagy Ödön Csík­szereda, özv. Ring Gyuláné Hatvan, Tarr Béla Szászrégen, vitéz Lajtay János Hajmás­­kér-tábor, özv. Varsányi Jánosné Szolnok, Bedő Albert Salgótarján, Lanveber József Sümeg, Tafferner Ferenc Nyitranagykér, Szekeres Károly Baja, Tóth János Baross Gábor-telep, özv. Gunscher Alajosné Kelen­­völgy, Auerhammer József Bp., Patay Sán­dor Dunai Kisvarsány, Kelemen Dezső Bp., Lux Gyula dr. Bp., özv. Him­fy Józsefné Bp., Al­­földy Vidtor Cegléd, Szentkirályi Albert Tápió­­szentmárton, Bocsor László Majosháza, Ku­­bassy Sándor Bp., Ginár Gyula Balatonfeny­­ves, Fenyő Ferenc Kispest, Ra­ád Endre Zirc, Peleskey Lajos Döge, Hajdú Miklós Bakta­­lórántháza, Vécsey Béla Peremarton, Izsák Géza Paks, Schmicke Andorné Pusztasomorja, Moldován József Szolnokdoboka, Disztl János Baranyajenő, Olexik László Mezőkovácsháza, Nyíri Sándorné Berettyóújfalu, olvasókör Földes, Witmann Aurél Nógrádszakál, Suba Vilmos Nagykörös, Gáthy János Bene, Tary Géza Király, Martonyi Csaba Bp., özv. Pethő Sándorné Bp., Dózsa János Bp., özv. Sommer Károlyné Bp., F. F. dr. Kővágóörs, Varga János Ricce, Sólyom Ferenc Szalkszentmár­­ton, Szabó Gyula Medgyesegyháza, Jeremiczky Dániel Mezőcsokonya, özv. nemes Nagy Ákos­­né Bp., Nagy Károly Balatonfüred, ifj. Vajdaffy Géza Ungvár, Jones Gusztáv Alsó­­dabas, E­duard­ Lajos dr. Igar, Köhler Gusz­táv Várgede, özv. Szik Gézáné Bp., Borsos László Nagyszékely, Sztaroszta András Vá­­sárosnamény, Szoppány József Királyhágó 1—1 pengő, Kecskeméti Kálmán Tahitótfalu 90 fillér. * A hírlapírók nyugdíjintézetének vitéz nagy­bányai Horthy Miklósné egymilliós alapjára a következő adományok érkeztek be a sajtó­kamara pénztárába. A magyar telefonhírmondó és rádió rt. 15.000 pengőt, a Hangya termelő, értékesítő és fogyasztószövetkezet 15.000, a budapesti kereskedelmi és iparkamara 10.000 pengőt szavazott meg, illetőleg fizetett be az alapra, vitéz Kozma Miklós titkos tanácsos 1000 pen­gőt küldött be. A magyar könyvkiadók és könyvkereskedők országos egyesülete 200, Bárdos Dezső Keszt­hely 153.59, Karafiáth Jenő 100, Steler József és fia Bp. 30, Walton Ágoston dr. Bp., vitéz Vináry Ervin Bp. 20—20, Várady Pál Szeged 10, Bartovits Aladár Fábiánsebestyén, Debre­ceni Károly Gyula, Schulz Jenő Bp., Gatter­burg Aurélné grófné Bp. 5—5, Katona Imre Tiszasüly, Juhász András Fényesvölgy 1.50— 1.50, Dobos Lajos Kisbodak, Kötél János Magyaralmás 1.40—1.40, Blender Salamon Szarvas 1 pengőt adományozott. ....—............ Az Új Magyarság olvasóinak adományai a hírlapírók nyugdíjintézetének mint hász '" jj/i­l vésze­m­t másokatm Németországi vendégszereplésükről szerdán érkeznek haza a Nemzeti Színház művészei Berlin, május 27. A budapesti Nemzeti Színház második előadása hétfőn este a Schiller-színházban ugyancsak a nagy siker és lelkesedés je­gyében zajlott le. A színházat ismét zsú­folásig megtöltötte a közönség, amely hosszantartó tapsban részesítette a sze­replőket és a rendező Németh Antal dr. igazgatót. A kedd reggeli német lapok ismét hosszabb cikkekben foglalkoznak a buda­pesti Nemzeti Színház vendégjátékával és a legnagyobb dicséret hangján emlékeznek meg a magyar művészek élményszerű tel­jesítményéről. A Völkischer Beobachter kiemeli valamennyi művész, valamint a díszlettervezők és a technikai segéderők kitűnő teljesítményét és hangoztatja, hogy az egész előadás magán viseli a magas magyar színpadi kultúra bélyegét. A ma­gyar művészek előadása méltán kiérde­melte a lelkes tetszésnyilvánításokat, a sok virágot, babérkoszorút és a szűnni nem akaró tapsot. A Nemzeti Színház kedden délelőtt táv­iratot kapott Berlinből Németh Antal igazgatótól, aki közölte, hogy a vendég­szereplő együttes szerdán délelőtt érk­ezik haza Budapestre a menetrendszerű gyors­vonattal. A színház tagjai rögtönzött érte­kezletet tartottak s elhatározták, hogy nagy sikerrel vendégszereplő pályatársai­kat a pályaudvaron ünnepélyesen fogad­ják. *­ ­Bemutatták az „It'ik a gyü­mölcs“-öt John Steinbeck „Érik a gyümölcs” című regénye eddig tizenegy nyelven, negyvenhat kiadásban jelent meg, kétmilliónál több pél­dányban. Európában körülbelül egymillió ember olvasta a könyvet. Most, hogy a re­gény filmváltozata a közönség elé kerül, idő­szerű megemlékezni arról, hogyan aránylik számokban az elismerten nagy filmsiker a hasonlóan nagy könyvsikerhez. Míg a ten­gerentúlon 12 millió nézőnél több látta a fil­met és közel 5 millió olvasója volt a regény­nek, addig Európában az 1 millió olvasóval szemben már eddig 10 milliónál több nézője akadt ennek a mélyen emberi és művészi hatású filmnek, amelynek kedden este 10 óra­kor volt a díszbemutatója a Royal Apollóban. ■IIIJW .♦* I ■ Spencer Tracy és Hedy Lamarr közös filmje Cronin „Réztábla a kapu alatt” című re­génye feltárja az előkelő angol orvosok lelkiism­e­r­etlenségének kulisszatitkait és ko­mor színeikkel rajzolja meg a külvárosi tudós orvosok nyomorát. Ez a regény indította meg az érdeklődést az irodalomban az orvosi komplexum iránt. Egyre-másra jelentek meg a gyógyító kés hőseiről regények, színdara­bok és filmek. „Az asszony, az orvos és a harmadik” című Metro-film bizarr kereszt­­metszetét adja Amerika orvosvilágának és főleg egy newyorki orvos szerelmi problémá­jának boncolásával pályázik a sikerre. A legújabb orvosfilm, amelynek főszerepeit Spencer Tracy és Hedy Lamarr alakítják, rövidesen nálunk is bemutatásra kerül . Detektívek a „Hamis pénz“ sajtóbemu­tatóján. Államrendőrségünk egyik detektív­­csoportjának több tagja, Szatmáry Róbert főfelügyelővel, a hamispénz-osztály vezető­jével az élen, részt vett az Uránia-filmszín­­házban az Ufa „Hamis pénz“ című filmjének sajtóbemutatóján. Az előadás után a meg­jelent hamispénz-szakértők úgy nyilatkoz­tak, hogy a film érdekesen mutatja be azo­kat a legmodernebb módszereket, amelyek­kel a berlini bűnügyi rendőrség több kül­földi állam rendőrségével karöltve a hírhedt nemzetközi pénzhamisító bandát ártalmat­lanná tette. A filmben feldolgozott bűneset megtörtént s adatai a berlini rendőrség irat­tárában feltalálhatók. * Vándor Kálmán: Mea culpa. A könyv­napra jelent meg Vándor Kálmán új regénye, amelyben egy erdélyi kisvárosból elindult kispolgár változatos, küzdelmes sorsát írja le. Virágh Tibor, a regény hőse, szerény könyvkereskedő volt az egyik erdélyi város­ban, s ott is maradt volna élete fogytáig, ha egy napon be nem vonulnak a románok. Harcot kellett kezdenie a kenyérért az új urakkal, végül pedig beleszeretett egy asz­­szonyba, aki az idegenek közül való volt. összeütközésbe került sorstársaival, kitagad­ták, azután feleségével együtt Ausztráliába emigrált. Nehéz harcokat vív meg, s mikor már tekintélyes, közismert polgára új hazá­jának, rá kell eszmélnie arra, hogy haza csak egy van, s ha békességet akar magá­nak, vissza kell térnie. Vándor Kálmán új regényének témája erősen a mában gyöke­rezik, ezért az olvasóközönség széles réte­geinek érdeklődésére számíthat. A filmbizottság maximálni akarja a sztárok gázsiját Az országos nemzeti filmbizottság leg­utolsó ülésén a hozzá érkezett jelentések alapján megállapította az új filmgyártási évad első szakaszának programját s ki­adta az engedélyeket a játszandó filmekre. Foglalkozott a régibb gyártású magyar filmek külföldi kivitelének kérdésével is, álláspontja szerint csak olyan filmeket sza­bad kivinni, amelyek a külföldi közönség igényeit is kielégítik. A kevéssé sikerült filmek legfeljebb kisebb kultúrájú orszá­gokba engedhetők ki, ahol a közönség igénye is kisebb. Kimondotta a bizottság, hogy ebben az irányban a belügyminisz­terhez felterjesztést intéz. Átirattal for­dult továbbá a bizottság a színművészeti kamara filmosztályának miniszteri bizto­sához, hogy a vezető színészek túlzott kö­veteléseinek teljesítéséhez ne adja hozzá­járulását. Az úgynevezett sztárgázsi szem­pontjából egy felső határ megállapítását tartja kívánatosnak. Amelyik filmgyártó vállalat a felső értékhatáron túlmenő honoráriumot tudna biztosítani vezető szereplőjének, az esetben a fizetésnek a felső határt meghaladó része a gyártási konstrukción túl volna biztosítandó. Ez­zel a kérdéssel a filmbizottság a szakma panaszai nyomán foglalkozott, mert a gyártók szerint a vezető színészek nö­vekvő gázsiigénye a magyar filmgyártás pénzügyi egyensúlyát veszélyezteti. * Uj Escamillo a Carmenben. Az Opera­ház Carmen-előadásán először énekelte a torredort Jámbor László, ez a komoly ké­pességű, zengő hangú baritonistánk. A népszerű és hálás szerepben előnyösen szárnyaló nemesfényű hangja nagy sikert aratott. A címszerepet Szilvássy Margit énekelte pompásan, Frasquitát pedig Rás­­kay Gizella kielégítően. * Dayka Margit sikere Szolnokon. Kar­doss Géza szegedi társulata jelenleg Szol­nokon játszik s telt ház mellett mutatta be Erdélyi Mihály „Csavargólány“ című mulatságos operettjét Dayka Margittal a főszerepben. A népszerű operettprimadon­nának átütő sikere volt s rajta kívül Fo­­garassy Mária, Almássy Judit, Vass Irma és Szokoly Gyula kaptak sok tapsot. Be­mutatta a szegedi együttes Bibó Lajos „Eszter“ című színművét is, ugyancsak Dayka Margit vendégszereplésével. * Jubileum a Fővárosi Operettszínház­ban. Kettős jubileumot ül szerdán este a Fővárosi Operettszínház: századszor kerül előadásra Buday Dénes „Fityfiritty“ című operettje s ugyanekkor lesz a Sereghy Andor igazgató vezetésével működő szín­háznak az 550-ik előadása. * Pünkösd hétfőjén zár a Kamara Varieté. Pünkösd hétfőjén tartja a Kamara Varieté a „Napos oldal“ című szezonzáró műsorá­­­nak utolsó előadását. A színház a múlt év augusztusában kezdte évadját és tíz hónapot játszott. Ezalatt nyolc műsort mutatott be, amelynek keretében a legjobb magyar és külföldi artisták szerepeltek. Jövő évadját augusztus 14-én kezdi a színház, Erdélyi Mici és Csikós Rózsi vendégfelléptével. * Az „András“ és a gazdatisztek. A ma­gyar gazdatisztek országos egyesülete, amint azt megírtuk, tiltakozást jelentett be a szín­művészeti és filmművészeti kamaránál az „András“ című film gazdatiszt-alakja miatt s azt is kifogásolta, hogy a filmben bank­altisztet neveznek ki intézőnek, holott ennek az állásnak betöltéséhez főiskolai végzettség szükséges. A Mester film kft., amely az „András“-t gyártotta, ezzel kapcsolatban azt kívánja hangoztatni, hogy az „András“ a magyar föld rajongóinak és szakértőinek a nyilvánosság előtt tett kijelentései szerint is a magyar paraszt becsületességének és föld­­szeretetének költeménye. A film írója a vál­lalat szerint, megengedhetett magának any­­nyi költői szabadságot, hogy egy jóeszű ma­gyar parasztlegényből intézőt csináljon. A filmben szereplő gazdatiszt alakja elriasztó példa akar lenni. A filmtörténet során ezt az önző célokból csalárd módon viselkedő tiszt­viselőt eléri a költői igazságszolgáltatás, a munka győz és a becsületesség. Ha vala­melyik foglalkozási ágnak egy tagja meg­téved, nem szabad amiatt általánosítani. * Nan Grey a neve az Universal új fel­fedezettjének, aki Deanna­­Durbinnal egy­korú. Az ifjú színésznő a „Fiatal ördögök" című kedves és vidám filmben kapta első főszerepét s ötödmagával vezet leleményes hadjáratot egy hatalmas kartel ellen, egy szegény öregasszony megmentésére. A víg­játék legközelebb Budapesten is bemutatásra kerül. ­ A céltudatos egészségápolás egyik leg­fontosabb szabálya az, hogy az ember heten­ként legalább egyszer, reggel felkeléskor, egy pohár természetes „Ferenc József“ ke­­serűvizet igyon, mert ez a gyomrot és a beleket alaposan kitisztítja és az egész anyagcserét előmozdítja. Kérdezze meg or­vosát!

Next