Uj Magyarság, 1944. június (11. évfolyam, 122-145. szám)
1944-06-01 / 122. szám
I MAGYARSÁG Móricz Erzsébet „MÓRICZ ZSIGMONTV* könyvkiadó vállalata és könyvkereskedése könyvnapi könyve Bözödi Iysepto: Repedtcsupor Kapható minden könyvsátorban, havonta 400 gram cukrot. Északafrikában még a vízfogyasztást is korlátozták. Egy ugyancsak most érkezett orani újságban olvassuk, hogy az ottani prefektus a víz árát tartályonként 20 centimesben szabta meg, ami annyit jelent, hogy a kicsiben árusított víz literenként 40 centimes-jába kerül a fogyasztónak. A széngazdag Anglia még azzal sem sokat törődik, hogy az északafrikai villanytelepek a legnagyobb nehézséggel küzdenek. A szénhiány következtében é,Északafrika egész területén a hatóságok kénytelenek voltak a villanyfogyasztást 40—60 százalékkal korlátozni. E korlátozástól függetlenül az áramszolgáltatás reggel hét órától délelőtt féltizenkettőig szünetel. A benzin hazája Északamerika. Ennek ellenére a jenkik nem igyekeznek fedezni Északafrika benzinszükségletét sem. Benzint csak a hadifontosságú üzemek kapnak és ennek következtében a gyér vasúthálózatú éiszakafrika közlekedése csak erős zökkenőkkel bonyolítható le. Északafrikában már könyvhöz sem juthat az olvasó. Még a tankönyvek is hiányoznak és az iskolásgyermekek irkákat is csak jegyre kaphatnak. A gyógyszerhiány olyan méreteket öltött, hogy Algírban már aszpirint is csupán orvosi vényre szolgáltatnak ki a gyógyszertárak. Természetesen a rendkívüli állapotok ott is kitermelték a feketepiacot és a hatóságok tehetetlenek a zugforgalom leküzdése terén. Mindez abban az Északafrikában történik, mely francia terület és amelynek közigazgatását az angolszászokkal szövetséges viszonyban álló de gaulleista hatóságok intézik. Az anyaországbeli francia az elmondottak tudatában immár nem hisz abban a mesében, hogy az angol és amerikai „felszabadítók” bőséget és gazdagságot hoznak, hanem jól tudja, hogy az esetleges invázió még nagyobb nyomort és ínséget jelent. — y — Anglia a szovjet javára lemond az aktív balkáni és keleteurópai politikáról A jugoszláv politika eseményeinek hátteréről bőséges értesüléseink vannak s így nem meglepő az a hír, hogy Péter exkirály kísérletei ezúttal is meghiúsultak a jugoszláv kormány megalakítására. Péter legújabban a demokrata Grolt bízta meg kormányalakítással. Ezekben az eseményekben is felfedezhetjük a titkos moszkvai kezet, amely a Balkánon is tovább fűti a Szenvedélyeket s Tito táborát egyre élesebben szembeállítja Péter királlyal. A „Mi Mladi“ című jugoszláv ifjúsági kommunista lap legutóbbi számában Péter egyik nyilatkozatával foglalkozik, amely szerint az exkirály hatalmas vágyat érez aziránt, hogy Jugoszláviába visszatérjen s részt vehessen honfitársai küzdelmében. A kommunista fiatalok szócsöve visszautasítja Péter szándékait s kijelenti, hogy Péter mostani közeledése Titóhoz senkit sem téveszthet meg. Mint a Daily Telegraph értesül, az egyik londoni bank zárolta a jugoszláv emigráns kormány pénzét. A bank Párics lemondása után határozta el a zárolást, amikor már nem volt a jugoszláv emigránsoknak tárgyalóképes pénzügyminisztere. A letét a tisztviselők fizetésének, valamint más fizetések teljesítésének fedezésére szolgál s addig tart a zárlat, amíg a pénzügyi műveletekért felelős minisztert nem neveznek ki. A jugoszláv kormány utolsó pénzforrásai kerültek veszélybe ezáltal s ha Péter király sürgősen meg nem oldja a kormányválságot, pénzügyi szempontból is teljesen tarthatatlan helyzetbe kerül a kairói londoni jugoszláv emigráció. London természetesen tétlenül nézi volt szövetségesének vergődését, sőt közvéleményét, mint jeleztük, már előkészíti Péter teljes elejtésére. A politikai hírek között egyre gyakrabbanszerepelnek újabban a szovjet-lengyel viták is. Moszkva, úgy látszik, új politikai offenzívát indított a lengyelek ellen s a jugoszláv kérdéssel párhuzamosan ezt az ügyet is szeretné végérvényesen megoldani, lezárni. Magatartása változatlan, erre vall a Pravda egyik legutóbbi cikke, amelyet a moszkvai rádióban is beolvastak. A londoni lengyel emigráns kormány képviselői, a cikk szerint, legutóbb olyan „szemtelen nyilatkozattal“ álltak elő, hogy sem a „nemzeti szovjet Lengyelországot“, sem annak meghatalmazottait nem ismerik el. A cikk lényege az, hogy egyedül Moszkva és a bolsevizmus határozhatnak Lengyelország sorsa felől. A szovjet „új gesztusra“ készül a lengyel kérdésben s az Observer szerint „az angol és északamerikai kormány kényes döntés előtt áll.“ A Berliner Börsenzeitung a londoni sajtóhangokból megállapítja: Anglia lemond az aktív lengyelországi politika folytatásáról is. A szovjet kormány azt követeli Angliától és Amerikától, hogy az új lengyel nemzeti szövetség delegátusai számára, akik mostanában látogatták meg Sztálint, engedélyezze a Londonba és Washingtonba való utazást s velük szemben ne legyen érvényes a külföldi diplomaták mozgását akadályozó rendelkezés. Moszkvában arra az álláspontra helyezkednek, hogy a lengyel nemzeti szovjetnek meg kell adni ezt a kiváltságot, mivel nemrégiben úgynevezett földalatti delegátusok is érkeztek Angliába. A legújabb hírek szerint a londoni emigráns lengyel tanács tagjai Raczkiewicz államelnök elnöklésével tartott tanácskozásukon elfogadták Sosnkowszki tábornoknak a helyettes elnöki tisztről való lemondását. Sosnkovsszki továbbra is megtartja főparancsnoki tisztét. Utódjáról még nem döntöttek. A lengyel-szovjet vitához annyiban van köze ennek az eseménynek, hogy a szovjet a lengyel ellenállás egyik legelszántabb vezérének tekinti Sosnkowszkit s ezért több alkalommal követelte a főparancsnoki tisztségről való lemondását. A londoni lengyel emigránsok mindezideig nem teljesítették ezeket az óhajokat, pedig legutóbb Moszkva szinte ultimátumszerűen megismételte követelését. Úgy látszik, Raczkiewiczék most középmegoldást keresnek, amennyiben Sospkowszkit lemondatták a helyettes elnöki tisztről, viszont megtartotta főparancsnoki állását. Nyilvánvaló, hogy a lengyelek engedékenysége angol nyomásra is történt. Még nem ismeretes, hogyan fogadja a szovjet ezt a „megoldást.“ Hull amerikai külügyminiszter kedden fogadta Anglia, a szovjetunió és Csungking-Kína nagyköveteit, hogy velük tájékozódó tárgyalásokat kezdjen a háborúutáni béketervekre vonatkozólag. Hull szerint már az elmúlt év őszén Moszkvában javaslatot nyújtott be Molotov egy washingtoni értekezlet ügyében, amelynek „a béke megóvására létesítendő tervezettel“ kellene foglalkoznia. Az érdekelt négy nagyhatalom még nem nevezte ki képviselőit ezekhez a megbeszélésekhez. Az értekezlet időpontjának megállapítását pedig a másik három résztvevő kormányra bízzák. Curtin ausztráliai miniszterelnök Angliából jövet Kanadába érkezett és csütörtökön beszédet mond a kanadai alsóházban. Ecquadorban Pablo Korja ezredes vezetésével ideiglenes katonai kormány alakult. Az új kormányfő kijelentette, hogy egészen Ibarral, a korábbi elnök megérkezéséig gyakorolja az elnöki jogkört. Ibarras jelenleg Kolumbiában tartózkodni és a forradalmárok visszhívták. HERESZIE KERESKEPÖKI IRAKATAISM| QKERNJARSflg | Bndanest IV Kossnth Lajos 3 ár m A M| MOLNÁR nál, VI Nagy|g| 31 |^ N 11 mező-utca 30. Modern kom-KE Pl H | hi binált szoba, kárpitos áru S n ¥■ $ !§ M É !■ háló. konyha. Fizetési kodplfl m I IV vezmény. Telefon: 115-528 STYL MDBOTOROK GYQRFFY IMRE KARPITOS-M. • IV. IRÁNYI-U. 15 2 CSÜTÖRTÖK, 1944 JÚNIUS 1 TttiJUUS -i jövőt formáló erő is az a háború, mely most körülöttünk dúl, végső próbára téve, a nemzetek erkölcsi és anyagi képességeit, tehetségét. Most kell bebizonyítania minden népnek, hogy méltó a holnapra, s rangja van abban a nagy családban, mely a kultúrát és civilizációt továbbvinni hivatott, a ködös jövendő századaiba. A küzdelem sohase ölt meg egyetlen országot, egyetlen államot se döntött romokba, nem söpört el a föld színéről nyomtalanul népeket, — ellenkezőleg, mindig a gyávaság, a meghunyászkodás, a veszedelmekkel való megre érkezés bátorságának hiánya ontott szét birodalmakat. Igaza van Sztójay Döme miniszterelnöknek, hogy aki nem küzd, elsatnyul, s aki nem meri vállalni a történelmi kockázat felelősségét, az elveszett. Mióta itt élünk a Kárpátok alatt, szemtanúi voltunk nem egy ország eltűnésének az európai térképről, s ha vizsgálódtunk az okok után, feltétlenül arra a megállapításra kellett jutnunk, hogy az elveszett nép nem volt méltó a jövendőre, mert nem tudott érte áldozatokat hozni, vagy makacsul megállótt és szembeszegült az élet parancsoló törvényeivel. Rólunk, nekünk annyiszor mondták, hogy kis nép vagyunk, s ennélfogva kevés jussal, még kevesebb súllyal avatkozhatunk bele a világot átalakító szellemi és fizikai küzdelembe, hogy szinte mármár az egész magyar társadalmon erőt vett a kisebbrendűségi érzés. Ezért esik jól az a férfias hang, mely igenis történelmi hivatásunkra figyelmeztet bennünket, s azt mondja: ma se vagyunk kisebb numerus a Duna tájain, mint tíz évszázad alatt bármikor, amikor pedig az európai történelemben elhanyagolhatatlan tényezőként tartottak számon bennünket. Az ébredő nemzeti öntudat, a gyűlő és megfeszülő erők biztonságos érzése uralkodik el az egész nemzeten, s ezzel a felkészültséggel találkozhatott a miniszterelnök is, ami-kor először nézett szembe hosszú külföldi missziója után választókerületében a néppel. Természetesen következik a miniszterelnök megállapításaiból, hogy az országnak minden erejével, képességével, megfeszített akaratával igyekeznie kell tovább haladni a jövendő útján. Az óramutatót senki se fordíthatja visszafelé és e hazából senki se akarhat becsületes szándékkal múzeumot csinálni: kiöregedett gondolatok, levitézlett eszmék gyűjtőhelyét. Mi soha nem voltunk maradi nép, a társadalmi, politikai és gazdasági rendszerek, amelyek együtt születtek az idővel, s átformálták a nemzetek egész életét, bennünk mindig készséges tanítványt leltek. Ugyanúgy, ahogy annak idején lovasnomádokból a középkori Európa mintaállamává alakultunk át, ahogy aztán a rendiség korformáló gondolatát magunkévá tettük, vagy később az általános emberi szabadság eszméit elfogadtuk, most se zárkózhatunk el, s a magyarság tömegei nem is akarnak elzárkózni a huszadik század irányító eszményei elől. Nem nézünk a múltba azért, hogy sajnálkozzunk elvesztésén, legfeljebb csak tanulságokért fordulhatunk vissza, mert tanulságok bőven akadnak ez alatt az ezer esztendő alatt olyanok, amelyeket nagyon jól hasznosíthatunk. Nem csupán ilyenfajta tanulságok kínálkoznak azonban históriánkban, hanem intőek és figyelmeztetőek is. Azok, amelyek bizonyítják, hogy a súlyos napokban csak a teljes egyetértés, az egyetlen célra összefogott erők tudnak bennünket átsegíteni a válságokon. Nem engedhetjük meg, hogy még egy Mohács szakadjon reánk, mert a legerősebb és legellenállóképesebb nemzet is képtelen elviselni ugyanolyan csapást többször egymásután. Nagy figyelemmel és érdeklődéssel olvastuk el azt a cikket, mely a bukaresti Universul legutóbbi számaiban jelent meg ezzel a címmel: „Egy újabb román társadalom felé“. Bizonyos változásokról beszél az elmefuttatás, azokról az egészen mélyreható különbségekről, amelyek a háború előtti és a mostani román gondolkodást és lelkületet jellemzik. A cikkíró, aki hosszas vizsgálódás után állapította meg a fordulat jeleit, azt mondja: új román társadalom van születőben, s ennek a közösségnek legjellemzőbb tulajdonsága az lesz, hogy nem tesz többé különbséget más nyelvű és más vallású emberek között. Ez a türelmesség nem is annyira az értelmiségi rétegből, hanem inkább a román parasztságból sarjad ki, mert — mint a cikkíró mondja — a román értelmiség az opportunizmustól eltántorítva néha-néha megfeledkezett magáról... Fejtegetés« további során arról beszél az Universul cikkírója, hogy a román nép lelke nem ismer felsőbbrendű és alsóbbrendű népeket, nem akar megtámadni senkit és nem kíván mások fölött uralkodni se, mert egy hosszú békét csak úgy lehet elképzelni, ha mindenki lemond az időnkénti uszításokról, segít megteremteni a megegyezéshez szükséges légkört, s nem azt keresi, ami az embereket egymástól eltávolítja, hanem ami közelebb hozza. Programnak valóban szép ez, s ha az Universal cikkírója — bizonyára hosszú és komoly tanulmányok után — valóban felfedezte nemzete lelkében ezeket az új társadalomalakító tulajdonságokat, akkor a háborúnak csakugyan volt legalább annyi haszna, hogy a nemzetek szolidaritását, s a maguk helyének tévedhetetlen felismerését, rangjának biztos megítélését elősegítette. A magyarság ugyanezeket a gondolatokat és érzelmeket táplálja szívében, s ezeket érvényesítette a múltban is, egész történelme során, ezért különösképpen meg tudja becsülni más nemzetekben a hasonló tulajdonságot. Meglátjuk majd, hogy az Universul cikkírójának mennyire van igazsága, mennyire helyesen látja a román lélek fejlődését, s valóban elkövetkezik-e az az idő, amikor Bukarestben nem ismernek többé különbséget más vallású és más anyanyelvű emberek között.