Új Művészet, 2016 (27. évfolyam, 1-12. szám)
Melléklet
pszichológiai és kulturális valóságot, amelyben a történelem résztvevői tevékenykednek. Carl Gustav Jung az egyén alapvető törekvésének tartja a psziché egészségét, az identitást biztosító belső kontinuitást, ami a fogyasztói civilizációban veszélyeztetettnek tűnik. A„Carpe diem" szlogenje által irányított hedonista ideológia ugyanis a jelenre szűkíti a fogyasztó idődimenzióját, aki magánemberként sem kíván szembenézni a múlttal, az öregedéssel, az elmúlással, s a történelem is csak mint a szórakoztatóipar része érdekli. A történeti kontinuitás, a történelmi idővel való kapcsolat, az európai identitás megszakadásának emblematikus megfogalmazása Asztalosnak Az én történetem, az én verzióm című sorozata. A polgári hagyományt szó szerint is hordozó, historizáló könyvespolcok, szép régi könyvek, történelemfilozófiai és művészettörténeti alapművek, lexikonok szétvágása nemcsak a hagyomány, a történelmi idő megakadását, de a jelenben elhatalmasodó erőszak érzetét is sugallja. Ám a szép még sérült, töredékes, torzó formájában is szép marad, a történeti tudás is gyakran töredékekből áll össze, ahogy többek között Champollion is a rosette-i kő segítségével tudta megfejteni a hieroglifákat. Asztalos tárgyaiban, filmjeinek esztétikumában ragaszkodik a szépség töredékeihez, még ha tudja is, hogy a tökéletességet, a teljességet vagy a történeti hitelességet nem lehet elérni. Képzőművészként Asztalos Zsolt „történelmi művében" az adatokat, az eseményeket hétköznapi tárgyak helyettesítik, az önreflexiót pedig az esztétika, a restaurálás modellezi. Az Annales-iskola és a „mikrotörténelem” törekvéseihez hasonlóan nem a történelem óceánjának csillogó felszínével, a „jeles", „reprezentatív” események változékony történetével vagy a„kiemelkedő" szereplőkkel foglalkozik, hanem a mélyebb és állandóbb lélektani áramlatokra, a munka és a spiritualitás meditatív folyamataira irányítja rá a figyelmünket. Mint minden történelmi elbeszélésnek, Asztalos Zsolt műveinek is van morális jelentése, amely a kisembernek, illetve az általa készített„holt”tárgyaknak nyújt elégtételt. Európa fő védőszentjének, a contemplatio és az actio elválaszthatatlan egységét hirdető Szent Benedeknek a jelmondatára -„Óra et labora"— asszociálva éppen ez az, ami kontinensünkön hiányzik. Jegyzetek Az íróasztal sem csak profán tárgy, hiszen az alkotás, a kreativitás vagy a kötelesség teljesítésének eszköze és helyszíne, melynek szimmetriája diadalívre emlékeztet. A bútor a szimbolizmus óta egy sor irodalmi és képzőművészeti alkotásban jelenik meg antropomorfizáltan, az ember helyettesítőjeként. Szorosan kapcsolódik az emberi testhez, szinte összenő vele, faanyaga ugyanolyan élő, esendő és törékeny, mint az emberi test, ezért kiválóan alkalmas az emberi sors megjelenítésére. így használta már Edvard Munch is a sötét szekrényt A haldokló kislány mögött a halált jelképező koporsóként, Schaár Erzsébet a székeket az emberi párkapcsolatok viharainak vizuális szinonimájaként, a kortársak közül Ai Wei-Wei az antik székeket a jelenkori megavárosok túlburjánzását jelképező konstrukció elemeiként, Doris Salcedo a betonnal kiöntött régi szekrényeket a politikai tiltakozás eszközeként, csak hogy néhány példát idézzünk, de említhetnénk Gyenis Tibor restaurált szekrényeit vagy El-Hassan Róza „megfeszített" székét is. Babits Mihály pedig Vergilius Aeneisének szimbolikáját felhasználó Sunt lacrimae rerum című versében írta: Van a tárgyaknak könnyük. Érzem olykor, hogy sírnak a szobámban nesztelen sötétedő, sejtelmes alkonyokkor bús lelküket kitárják meztelen. A hatalmas, klasszikus múzeumi fotók pendant-jait képezik azok a kicsiny, sérült magánfényképek, amelyeket Asztalos az Ecserin vásárolt, majd gondosan restaurált, újranagyított, és sértetlen családi emlékképekként állított ki. Legtöbbjükön a második világháborúban részt vevő katonákat láthatunk, akiknek sorsáról nincs tudomásunk, de valószínűleg sokan közülük megsebesültek, eltűntek, elestek. A fényképek helyreállításával Asztalos mintha mágikus módon a történelem sebeit igyekezne gyógyítani. Asztalos Zsolt: Szétszedni és újra összerakni II., 2016, installáció, videó, 16 perc