Uj Nemzedék, 1925. november (7. évfolyam, 247-271. szám)
1925-11-01 / 247. szám
Vasárnap, 1925 november 1, 4 Uj Nemzedék Gáspár Jenő első regénye A kék sziget. Bpest, Pallas, 1925. 1821. Gáspár Jenő lírikus. Lírikus nemcsak akkor, amikor verset ir, hanem kritikáiban is — sőt ebben a regényében, is. Szubjektív lélek, mindent magába vonatkoztat s mivel rendkívül fogékony a benyomások iránt, minden illetékre dallal válaszol. Szinte megmámorosodik az élet izgalmaitól — de megmámorosodik akkor is, ha ezeket az izgalmakat csak elképzeli. Most regényt irt, de épen az ő sajátos lelki alkata miatt, egészen más költői feladatot tűzött maga elé, mint a többi regényíró. ’Azok, egyéniségük szerint, hol romantikus mesével akarják gyönyörködtetni az olvasót, hol valamilyen társadalmi problémát vagy lelki folyamatot akarnak megvilágítani, költött cselekménnyel. Gáspár Jenőt az ilyen feladatok nem vonzzák. Ő azért beszéli el hőse történetét, hogy annak fordulatai lírikus izgalomba hozzák, érzelmi megindulást keltsenek lelkében — s eredménye: regény álarcában lirikumok sorozata. Mint tudatos művész, igen jól választja meg regénye formáját. Hőse maga mondja el életének tragédiáját és ez a forma alkalmat ad a Urai áradásra s egyszersmind meg is motiválja a szubjektivizmust. Hogy az elbeszélő nem tudja megőrizni objektivitását, mikor végzetes szerelmeinek, hol derűs, hol borús fordulatairól beszámol, az egészen természetes. Ami az életben nagyon édes, vagy ami nagyon fáj, az költői hangulatba ragad mindenkit. A különbség csak az, hogy mi, prózai lelkek, csak átérezzük, a költő ki is tudja fejezni. Gáspár hőse pedig festő képében is költő. Maga a történet Gáspárnak nem fontos. Egyszerű, sokszor ismétlődő história. A nagy művésznek van egy derék felesége ,és egy kis gyereke, «, van egy nagy szerelme. Egy másik művész, egy fiatal szobrász leány ébresztette benne. A fiatal, csinos művésznő viszonozza, udvarlójának szerelmét, s az emésztő szenvedély lángja mindkettőjük szívében elemi erővel lobog föl. De ők is a harmadik is, a festő hitvese, komoly, kötelességértő emberek. Az asszony tudja, hogy eljátszotta szerepét ura mellett, a szerelmesek tudják, hogy isteni és emberi törvények ledönthetetlen gátat emelnek boldogságuk elé, itt nincs probléma. Nincs más megoldás, mint a halál: annak, akin elsősorban van a felelősség, a festőnek el kell tűnnie a színről. Capri gyönyör a szigeten, ahol legarányosabbak a nap sugarai s legsötétebb a kék tenger, a kék barlang előtt holtan találják ... Ez a szomorú történet a maga enyhe szentimentalizmumával, kései hulláma a Rousseau megindította áramlatnak , önmagában alig kötné le az olvasó figyelmét. Hősei is ennek a, preromantikus- szentimentális iránynak hajtásai: csupaszív embereik. Egyszerű a lelkük, nincs bennük más, csak érzés, szerelem és jóság mindhármukban. A két művészi lélekben a szerelem, az asszonyban a jóság tengeey — akarat, erő valójában egyikükben sincs. Csak gyötrődnek és szenvednek, küzdeni és győzni nem tudnak. Sajnáljuk őket, de képzeletünket nem izgatják. A kék szigetnek vonzó ereje egészen más. Előadásával és krizálusával hat. Gáspár finom stilművészettel ir. Mint a gyöngyszemek, peregnek mondatai, van fényük és színük s formásaik, kerekek. Nem érzik rajtuk, művészi megfaragottságukban sem, keresettség, nem cifra, élettelen szólamok, hanem zengő, hangulatos képei átélt lelki mozgalmaknak. Szóval Gáspár a stilista és lirikus. Valóban, a regény helyenként mintha átsiklana a líra terrénumára, dalok és elégiák, ódák és himnuszok csendülnek föl a próza szövegében. Dalok a bűbájos olasz éjszakáról, a tenger ezüstös hullámaiban fürdő , sötét sziklákról, a füstölgő Vezúvról, ódák és elégiák a szerelemről és a halálról, a szenvedélyről és a csendről, himnuszok a jóságról és az anyaságról — s mindez tiszta költészet majd méla mollban, majd heves durban. Költészet ez, csak rövid sorokra kellene tördelni — még rim nélkül is annak éreznék, úgy megárad bennük a költő érzése, úgy átjárja őket a hangulat. Lesznek, akiket nem elégít majd ki a csere, az érdekes szövésű mese helyett nyújtott, fennszárnyaló lila — de nem lesz senki, akit ne tájolna el a szenvedő anyának az a kis meséje, amellyel a távollevő atyja után sóvárgó kis gyermekét megvigasztalja. Hármuk történetét mondja el tündérmese tórájában, olyan nemes művészettel, olyan megkapó közvetlenséggel, hogy ez a kis szakasz Gáspár Jenő legértékesebb dolgai közé emelkedik. r. r. Alapítási Készpénztőkéjét 1906 gyümölcsözően kihelyezzük ! ROTH BANK Jelzálogkölcsönöket folyósíttatunk ! BUDAPEST VI., Vilmos császár út 45. A tudományos pedagógia újabb irányai Rudolf Lehmann boroszlói tanár a mai pedagógiai mozgalmakat a következő szempontok szerint tekinti át: A nevelés egyéniesítésének apostolai a kollektív neveléssel szemben hangoztatják az individuális nevelés szükségességét, míg ezzel az iránnyal ellentétben megtaláljuk a mai közfelfogásban a társadallmi és állampolgári nevelés értékelését is, melyhez kiegészítésül a munkaiskolák gondolata csatlakozik; — az egységes iskolával szemben áll az az irány, mely nagyobb ,,mozgási szabadságot“ igényel a tanulásban, a tantárgyak szabadabb kiválasztását — a tanulónak azt a lehetősége igényli, hogy kevés vagy egy tudományra szorítkozva, szakemberré fejleszthesse magát; — az átlagos műveltségi típus elérése mellett célul tűzik ki a haladó pedagógusok a tehetségek kiválasztását a tömegből s a tehetséges tanulók külön, célszerű nevelését; — egy friss áram csapott a pedagógiába a németek u. n. „ifjúsági mozgalmával“, mely egyesíti magában az ifjúság vándorösztönét, természetszeretetét, romantikus idealizmusát, általában bizonyos „természetes" megnyilatkozásait az ifjúi léleknek, a tapasztallatszerzés, a tanítókhoz való viszony, az iskolás nevelés s nemzeti vagy emberi ideálok terén; — ehhez járulnak még a művészeti s végül az erkölcsi nevelés nagy problémái, melyek szintén forrongásban tartják a német tudományos pedagógia világát. Ezekhez a tartalmi mozzanatokhoz hozzákapcsolhatjuk a neveléstudomány módszerére vonatkozó tudományos vitákat s mozgalmakat is. A pedagógia módszertanának és általában véve, filozófiai megalapozásának kérdése szintén új irányokat indít meg ennek a tudománynak kebelében. Vájjon a kísérleti lélektan és a biológia legyen-e a pedagógia alapvetése, ez a természettudományok mintájára dolgozó tudomány s igy a neveléstudományt is a nevelés fizikájává tegyük-e, — vagy pedig valamelyik filozófiai tudományág (ethika, logika, esztétika, esetleg az egész értékfilozófiai rendszer) alkalmas-e arra, hogy reá alapítsuk a neveléstudomány tételeit s igy szellemi tudományt alakítsunk e belőle ! Ez ma a neveléstudomány elméletének legalapvetőbb problémája. Mindezekről a kérdésekről jól tájékoztat bennünket Weszely Ödön rövid áttekintése a Minervában (Budapest, 1925. IV. évfolyam 1—5. szám). Még a kérdéseknek a magyar szellemi élet és tudomány síkjára való vetítését is megkapjuk Weszely értekezésében s látjuk, mily kevéssé hatottak be a magyar tudományos gondolkodásba a német szellemi élet vezető gondolatai és tudományos vívódásai. Pedig a pedagógia csak akkor válik igazi tudománnyá, csak akkor bontakozik ki bölcsességszerű elmélkedések differenciálatlan műformájából, ha tudományos alapvetésre tesz szert. Ezt a tudományos alapvetést pedig vagy a lélektan adja meg a pedagógiának, vagy pedig valamely filozófiai tudomány. Akár a természettudományos irányú lélektanra gondolunk, akár a Spranger-féle „megértő“ vagy „értékelő“ pszichológiára, akár a logikai érvények rendszerét vesszük alapvetésül az arkanti iskola szellemében, akár a kultúrfilozófiát vagy etikát: mindegy, valamelyes alapvetésre szükség van, s épen ezen alapvetés körül folyik a német tudomány harca a legnagyobb hévvel. S egy tanulságot hamarosan levonhatunk a pedagógiai tudomány eme forrongó állapotából. Azt t, hogy mint más szaktudományok, épugy a neveléstudomány is tulajdonképen a világnézetek harcába került s innen erednek nagy belső válságai. Valamikor minden tudomány a filozófiából szakadt ki; végkép elszakadniok azonban nem sikerült a termékeny anyától, mert ez nem is lehetséges; koronként a filozófia erősen érezteti lázadó gyermekeivel a vérségi köteléket. A pedagógiai tudomány is ezt a válságos állapotot éli át napjainkban. Kissé távol áll azonban e szellemi harcok középpontjától és kereszttüzétől az a pedagógiai munka, mely magyarul nemrég hagyta el a sajtót. Böhler Sarolta könyve: „Az ifjúkor lelki élete. A lelki serdülés elemzése és elmélete.“ (Franklin: Az ember és természet c. sorozat kötete.) Hellyel-közzel azonban ezen a művön is érezzük a filozófiai tájékozódást és legalább is érezteti a szerző azt a belső késztetést, mely a lélektan művelőjét valamely filozófiai irányban való állásfoglalásra sarkalja. így Bühler Sarolta, aki a bécsi egyetem magántanára és kiváló empirikus megfigyelő s tapasztalatgyűjtő, maga is érzi, hogy számot kell vetnie azzal, hogy az adatgyűjtő lélektan mellett ott van jogait követelve a megértő pszichológia, — hogy az ifjúkor lelkét puszta adatokból kellőképpen nem lehet értelmezni, — hogy az erkölcsiség megértéséhez és megítéléséhez kész etikából kell kiindulnia, hogy a gyermek és ifjú vallási életének megértéséhez okvetlenül vallásfilozófiai kiindulás szükséges, ha nem akarunk elveszni az adatok reménytelen tömkelegében. Ami Bühler S. könyvében véges-végig idegenül csapja meg a filozófiában tájékozottabb olvasót, az mind innen ered: egy alapvető filozófiai rendszer hiányából, abból a határozatlanságból, melyet a teljes filozófiai „előfeltevésnélküliség“ álláspontja foglal magában. Egyébként azonban, vagyis gyan a gyermek- és ifjúkor lelki világának alapos ismeretét illeti, kitűnő mű. Elméleti rendszerdifferenciálatlanságát kárpótolja adatainak bősége, rendszeressége s a belőlük levont törvények sokszor meglepő újsága. Bühler Sarolta ugyanis azt a célt tűzte ki maga elé, hogy naplók és önvallomások alapján, ezek adatainak bőséges felhasználásával és rendszerezésével a serdülés korának plasztikus képét állítsa elénk, a szülők, nevelők s a társadalom tudósai elé s így egy egészségesebb nevelésnek egyengesse útját. Érthető, bár teljesen meg nem bocsájtható ebben a vállalkozásban az, hogy szerzőnk némileg kivonta magát azoknak a filozófiai harcoknak tűzvonalából,melyek a neveléstudománynak épen alapvető kérdései körül lángolnak. 14 naplót használt fel, melyek vegyesen fiuk és leányok, intellektüel és munkáskörnyezet elevenebb és lanyhább temperamentumok lelki világát tükröztetik. A gondolat kitűnő, annál is inkább, mert Bühler 8. ért hozzá, hogyan kell a naplók anyagát kritikai szemmel vizsgálni, hogyan anyagukból a megbízható és értékes adatokat kiválasztani és módszeresen felhasználni. Sokat foglalkozik a biológiai serdüléssel, alapvetésül a lelki serdülés megértéséhez s itt állandóan az erősen természettudományosan tájékozódott pszichológus benyomását kelti. A lelki serdülés ismertetésében sorra veszi a gyermek és ifjú lelki világának egyes alapterületeit: az én, az érzelmek, az akarás, az értelem kifejlődését s a serdülőnek a társadalmi és a kulturális környezetbe való beleilleszkedését, illetve ezekhez való kezdetben ellenséges viszonyát. Legértékesebb fejezetei azok, melyekben a serdülés jellemző tüneteit és a fejlődő embernek a környezettel szemben elfoglalt sokszor érthetetlenül ellenséges magatartását elemzi és érteti meg olvasóival. Megtudjuk Bühlertől azt a meglepő tényt, hogy a valódi, a 14 élő év körül beálló serdülést egy hozzá teljesen hasonló érési folyamat előzi meg a gyermek 3 éves kora körül s hogy a két hasonló serdülés ugyanazon természeti alaptörvényen nyugszik: a gyermeket s ifjút a természet készteti arra, hogy önállósodjon, szembehelyezkedjék eddigi gyámok környezetével, homályos vágyakkal forduljon az őt kiegészítő másik ember felé s innen ered a serdülők dacossága, érthetetlen melancholiája, lelki lényeinek élményszerű ereje s a gyerva ékszeréimek sajátos szerepe. Megtudjuk azt is, miért van szüksége a serdülőnek egy ideális egyéniségre, kit belső kényszerrel választ ki magának s kivel szemben való viszonya (ha leányokról van szó), annyira hasonlít a szerelemhez, pedig egyáltalában nem az e lelki jelenség, hanem az ösztönös ideálkeresésből fakadó rajongás. Megtudjuk, mily átmenet nélküli s hirtelen kinyilatkoztatás a lelki életben az, mikor a gyermek először eszmél rá öntudatosan énjére s hogy ezen élményt milyen más élménye (sokszor apró bűnök) készítik elő. Pompás adatokat és megjegyzéseket kapunk a gyermekek és ifjak barátkozásairól, ezeknek lelki törvényeiről, az u. n. „ifjúsági mozgalomról“ (Jugendbewegung), melyben ma Németország ifjúságának lelki lángja és salakja együtt forr és gomolyog. Sok okulást meríthet minden szülő, nevelő és elmélkedő ezekből az adatokból . Bühler sohasem mulasztja el, hogy ujját rá ne illessze azokra a pontokra, hol az adatokból következtetéseket lehet levonni a nevelői gyakorlati eljárás számára. Különösen érdekesek azonban az utolsó fejezetek, melyekben az ifjúkor vallásosságáról, erkölcsi érzületéről, világnézetének kialakulásáról, a művészetekhez és irodalomhoz való viszonyát tárgyalja a szerző. Az itt tárgyalt jelenségek egyenesen kívánkoznak arra, hogy figyelembe vegyük őket akár az iskolai tanítás megszervezésében, akár az egyéni nevelői gyakorlatban. Sok pedagógus ugyanazt felismerte már, amit itt olvasunk, ily empirikus rendszerességgel azonban még talán senki sem. Nem hagyhatjuk említés nélkül, mily lesújtó adatai vannak Bühlernek a detektívregények és mozgófényképek káros pedagógiai hatásáról. A tanulságos műt a hivatás- és pályaválasztás problémájával zárni le. Bühler könyvében nem ismerjük ugyan meg a mai pedagógiai eszmevilágot a maga egész terjedelmében, de megismerhetjük belőle a pedagógusok egy nagy táborának, a kísérleti és tapasztalati alapon állóknak gondolkodásmódját, céljait, a neveléstudomány feladatairól vallott krédóját. Tudományelméleti szempontból ez is nyereség, a pedagógiai öntudatunknak pedig gazdagodást jelent az a sok becses tudósítás, melyet Bühler, ez a nagy utazó, a gyermeki és ifjúi lélek eddig ismeretlen tartonányaiban tett s melyekről nekünk beszámolt. Várkonyi Hildebrand. É Hagy öröme tesz ! ♦ „ az ♦ ± Élet könyve ± ^ negyedik kötetében! W ♦ Minden előfizetőnk ingyen kapja ▲ ^minufilm.rnr^- _s . ... ^ ^ 3 ' - Tizennyolcéves rablógyilkos leányt ítélt halálra a caeni esküdtbíróság Egy lakatoslegényt, aki 3 frankért gyilkolt fel kellett menteni — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Paris, október 27. Egy 16 éves fiatalember állt kedden a paris esküdtszék elé. Despieres Raymond, a fiatal lakatossegéd ellen az volt a vád, hogy kegyetlenül meggyilkolt egy 62 esztendős asszonyt mindössze 3 frank 75 centiméért, vagyis mintegy 10.000 magyar koronáért, mert csak ennyit talált áldozatánál. A gyilkosság újévkor történt. A lökést a gyilkosságra az adta meg, hogy Despieres kevesebb borravalót kapott gazdája üzletfeleitől, mint amennyire számított. A fiatalember ugyanis valamennyit felkereste abban a reményben, hogy újévi jókívánságait meg fogják hálálni. Összesen 3 frankot, adtait, neki, merpedig ő előzetesen megbeszélte ba-rátnőjével, hogy az estét együtt töltik egy vendéglőben, amihez legalább 10 frank kellett volna Despieres nem akart lemondani a szórakozásról s ezért elhatározta, hogy a hiányzó pénzt mindenáron megszerzi. Kezdetben nem gyilkosságra gondolt. Az volt a terve, hogy sógorától, aki a közeli Saint-Pierre faluban lakik, kölcsön fog kérni 4 frankot Gyalog indult a falu irányába, amikor messziről észrevette, hogy egy idős nő jön vele szembe. Elbújt egy bokor mögé s amikor a szerencsétlen asszony odaért, hátulról egy súlyos vasrúddal fejbevágta. Az asszony vértől borítva roskadt össze, de az ütés nem volt halálos. A gyilkos erre vagy tízszer rásujtott, úgy hogy a nő fejét teljesen összeroncsolta. Megmotozta a holttestet, de mindössze 3 frank 75 centimsot talált nála. Most már megvolt a 10 frank. Nyugodtan visszafordult s este pontosra megjelent a találkán, a legkisebb felindulás sem látszott rajta. A gyilkosságot alig egy óra uralva felfedezték s Despieres Raymondot még aznap éjjel a vendéglőben elfogták. Kihallgatásakor tipkusan adta elő, hogy feltétlen szüksége volt 10 frankra és ez bírta rá tettére. A gyilkosság részleteit egész hidegvérrel mondta el. Tekintve, hogy Despieres de,generált családból származik huzamos ideig megfigyelték. A törvényszéki orvosszakértők arra a megállapodásra jutottak, hogy nem beszámítható. A vélemény alapján azután az esküdtszék kénytelen volt felmentő ítéletet hozni. Nem szabadult ilyen könnyen a büntetéstől egy másik gyilkos, akinek bűnpörét szintén kedden tárgyalta a ononi esküdtbíróság. A gyilkos egy Lefevre Germaine nevű 18 éves leány, kedvesét, Godet katonát két revolverlövéssel agyonlőtte. Ő is pénzért gyilkolt. Adósságainak kifizetésére 25 frankot követelt barátjától, akiről megtudta, hogy az előző nap több mint 100 frankot kapott hazulról. Amikor barátja kijelentette, hogy adósságfizetés céljára nem hajlandó pénzt adni, kérlelni kezdte, hogy legalább egy új kalapot vegyen a részére. Godet ezt is megtagadta. Másnap a leány kirándulást ajánlott a közeli erdőbe. Amikor azután egy járatlan helyre értek, megint előállt követelésével. A katona ezúttal sem teljesítette, amire Lefevre Germaine revolvert rántott elő retiküljéből és háromszor rálőtt. A lövések halálosan találták a férfit. Utánit kikutatta zsebeit és valamivel több, mint 50 frankot, Godet egész pénzét magához vette. A tanúkihallgatások során bebizonyosodott, hogy a fiatal leány előre megfontolta a gyilkosságot. Előző nap ugyanis egyik ismerősétől pénzt kért kölcsön azzal, hogy másnap feltétlenül visszaadja a kapott pénzen még előtte való nap kalapot, vásárolt. Az esküdtszék egyhangú verdikttel bűnösnek mondotta ki a leányt, amire a törvényszék kihirdette a halálos ítéletet. Kézfertőtlenítésre nélkülözhetetlen a