Uj-Somogy, 1920. október (2. évfolyam, 224-249. szám)

1920-10-22 / 241. szám

2 kiküldését, hogy az ellenőrizze a pénzügy­miniszter működését. A rossz gazdálkodásra nézve konkrét adatokat terjeszt elő. Egy elő­nyös cukorbehozatali ajánlatot a pénzügy­minisztériumban nem fogadtak el. A bizott­ság még tanácskozott, amikor Ulmann István pénzügyminiszteri tanácsos aláíratta m­inisz­terével a rendeletet, mely a cukor árát 40 80 - ban akarta megállapítani. Ezt a rendeletet aláíratták még a közélelmezési miniszterrel és alá akarták íratni a kereskedelmi m­inisz­terrel, de ott azt mondták, hogy az árvizsgáló bizottságot előbb meg kell kérdezni. Az ár­vizsgáló bizottság 29 koronában állapította meg a hazai cukor árát. Erre a miniszteri tanácsos rátelefonált az árvizsgáló bizottságra, hogy az iratokat küldjék vissza, mert nincs szüksége az ő szakvéleményükre. Ulmann tehát 300 —400 millióval akarta megkárosítani az államot a cukorgyárak javára. Csodálkozik azon, hogy ez az ember még szabadlábon jár. Bottlik József elnök figyelmezteti a szó­nokot, hogy míg Ulmann ügyét az illetékes hatóság meg nem vizsgálta, tartózkodjék az ilyen kijelentésektől. Ereki Károly interpellációját a minisz­terelnökhöz intézi, mert nem akarja, hogy az Ullmann ügyben a pénzügyminiszter járjon el. Szigorú vizsgálat megindítását kéri. Utána még Szijj Bálint interpellál, mire az ülés délután 4 órakor végződött. A napi politika hírei. Kilépés a kormányzópártból. Dr Avarffy Elek nemzetgyűlési képvi­selő tegnap levelet intézett a kormányzópárt elnökségéhez, amelyben bejelenti, hogy kilép a pártból. Elhatározásának okául azt hozta fel, hogy a kormányzat mai irányával és ténykedésével elégedetlen. Avarffy a keresz­tény nemzeti egyesülés pártjának programmja alapján áll továbbra is. Hazajön Vázsonyi Vilmos? A lipótvárosi demokrata párt körében kedden este értekezlet volt, amelyen Ugron Gábor elnökölt. Az értekezlet elhatározta, hogy a demokrata párt mozgalmat indít Vá­zsonyi Vilmos hazajövetele érdekében és ezer tagú küldöttséget vezetnek Bécsbe, hogy jöjjön vissza Pestre és vegye kezébe a demokrata párt vezetését és a fővárosi ellen­zék irányítását.­­ A napokban Budapestre érkezett Vázsonyi felesége és egy újságíró kérdésére többek között a következőket mon­dotta: „Egy bizonyos, az uram hazajön, le­het, hogy holnap, lehet, hogy három hónap múlva. Ez a körülményektől függ. Ha be fogja látni, hogy haza kell jönnie, hazajön. Többet nem mondhatok.“ A nők választójogáért. A keresztény nők tábora e hó 27-én délután 4 órakor a pesti Vigadóban választó­­jogi nagygyűlést fog tartani. Az elnöki meg­nyitót Prohászka Ottokár fogja mondani Vass József a nők kommunális választójogá­ról, Haller István, Huszár Károly, Benitzky Ödön, Prőhle Vilmos „A keresztény politika és a nők“ címen fognak beszédet mondani. Schlachta Margit a „Mi ragaszkodunk választó­jogunkhoz“ előadásával zárja be a tárgy­­sorozatot. Egyházi és társadalmi részről férfiak és nők, szerzetesrendek, szövetségek és egye­sületek képviselői fognak hozzászólni. A párt­­szervezetek, egyesületek és szövetségek kép­viselői jelszó kíséretében leteszik memoran­dumukat és zászlójukat az elnöki asztalra. Az elhangzottakra Teleki Pál és Apponyi Albert fognak reflektálni, majd Prohászka Ottokár a zárszó jogával él. A képviselőtestületekről szóló törvényjavaslat. A nemzetgyűlés tegnapi ülésén Ferdi­­nándy Gyula belügyminiszter beterjesztette 3 önkormányzati törvényjavaslatát a vár­megyei törvényhatósági bizottságoknak, a törvényhatósági jogú és rendezett tanácsú városok bizottságainak, valamint a nagy- és kisközségek képviselőtestületének újjáalakítá­sáról szóló javaslatot A javaslat nem honorálja a női választójogot és a keresztényszocialista Emlékeztető. Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország — mennyország! Akt 99 1758. Meghalt Zay, számkive­ VAlu aal tett kuruc főur, Mikes Kelemen utolsó életben maradt bujdosótársa. 1811. Született Liszt Ferenc abbé, a halha­tatlan magyar zongoraművész és zene-SZOTZŐ. 1882. Arany János költőnk halála. — Kiket akarnak a megyei tiszti állásokra a kaposváriak? A november 4 ikei megyei törvényhatósági gyűlés válasz­tás utján fogja betölteni azokat a megyei tisztviselői állásokat, amelyekre a pályázat kihirdettetett. Minthogy nagyjában ismeretesek az állásokra számbajöhető pályázók, a tör­vényhatósági bizottsági tagok közül tegnap­előtt a kaposvári járásból valók, tegnap pedig a Kaposvár városiak bizalmas értekez­letet tartottak, amely alkalommal mindkét értekezleten a legilletékesebb vezetőegyéni­ségek megfontolt hozzászólásai után a követ­kező jelöltek támogatásában állapodtak meg: A kaposvári főszolgabírói állásra Stephaich Pál megválasztását segítik, mert másfél év óta helyettesi minőségben megmutatta teljes arravalóságát és kiérdemelte a legnagyobb fokú bizalmat további működése iránt. A szigetvári főszolgabírói tisztet dr. Perczel Győzőre akarják ruházni, aki régi megyei alkalmazott s jelenleg is főszolgabírói munkakört lát el helyettesi beosztásban. A szolgabirói állások egyikére névszerint és első helyen Siposs Géza közigazgatási gya­kornok jelöltek, míg a többi szolgabirói tiszt­ségekre, valamint a vármegyei és az árva­széki aljegyzői állásra elvül mondották ki, hogy a közigazgatási szolgálatban eltöltött idő nagysága szerinti sorrend alapján kerül­jenek megválasztásra a pályázók. Igen sze­rencsésnek mondható az árvaszéki ülnöki tisztség betöltésének terve dr. Stecz László volt városi rendőrfőkapitánnyal, akinek nyug­díjától így a város költségvetése tehermente­­sittetnék. A jelöltek megválasztása a Kapos­vár városi és kaposvári járási tagok fenti állásfoglalása alapján bizonyosra vehető. — Menekült tannak figyelmébe! A vallás és közoktatásügyi minisztériumnak 10.660—1920. számú rendelete szerint Te­mes , Torontál­ és Krassó Szörény vármegyék területén levő róm. kath. felekezeti népisko­láknál működött, jó erkölcsű és hivatásuk teljesítésében kitűnt munkaképtelen mene­kült tanítók, illetve az említett iskoláknál működött tanítók menekült özvegyei és ár­vái segélyezésére bizonyos összeg áll ren­delkezésre. Felhivatnak azok, akik erre igényt tartanak, hogy eziránti kérelmeiket a fenti számra való hivatkozással a vallás- és közok­tatásügyi minisztériumhoz haladéktalanul ad­ják be. Az országos menekültügyi hivatal kaposvári kirendeltsége. — Felhívás a Move tagjaihoz. A Move főosztály elnöksége felszólítja az egye­sület minden tagját, hogy az országos anya és gyermekvédő szövetség kiküldötteinek dr. Heim Pál egyetemi tanár, európai hírű gyer­mekorvos és dr. Bánóczi László az országos szövetség igazgatójának pénteken f. hó 22-én d. u­ 5 órakor a városház nagytermében tar­tandó megbeszélésén okvetlenül jelenjenek meg. — A hadifoglyokért. Járos Ferenc és Koponya Gyula ülnöki napidijukat 12 — 12 koronát adományoztak a Szibériában sínylődő hadifoglyok hazahozatalára. Rendeltetési he­lyére juttatjuk. — Házasság. Kovácsevits Arnold marcali nyomdatulajdonos tegnap vezette oltárhoz Fenyvesi Béla kaposvári könyvkeres­kedő leányát, Mariskát. — Dr. Berzsenyi Sándor temetése Lengyeltótiban. A társadalmi és egyéni élet még alig adott egymásnak oly őszinte viszhangot, mint a minő őszintén nyilvánult meg ez a viszhang dr Berzsenyi Sándor ra­vatalánál. — A családi gyászház udvarán felállított ravatalt még a róm. kath. egyházi szertartás aktusának megkezdése előtt körül­fogta az állami, katonai, közigazgatási és uradalmi tisztviselők egész serege, továbbá a község egész polgársága, valamint a vi­dékről bezarándokoltak sokasága, akik az utolsó kegyeletüket jöttek leróni és a gyá­szoló család mély fájdalmát őszinte részvé­tükkel megosztani.­­ A díszes szertartási búcsúztató megkezdése előtt tömérdek ko­szorú lepte el a ravatalon levő koporsót, amely koszorúk szalagjain olvashatók voltak, az utolsó meleg búcsúszavak a család, rokon, kolléga, község polgársága stb részéről.­­ A ravatalnál az elhunytnak a vármegyénél és a lengyeltóti járásban szerzett érdemeit Tallián Andor Somogy megye alispánja méltatta mé­­lyenható gyászbeszédében. Kollégái nevében dr. Szigethy Gyula Sándor, kaposvári köz­kórházi főorvos vett búcsút, — a község egész polgársága nevében pedig Kováts La­jos körjegyző búcsúzott el fájó szavakkal a szebb s boldogabb hazába költözöttől. — Az örök álomra szenderült agg tudor ravatalánál a végső tiszteletadás jeléül kivonult a len­gyeltóti tüzoltótestület is példás katonai rend­ben Boronkai Károly parancsnok vezetésé­vel s úgy a ravatalnál, mint pedig a kihűlt drága tetem sirbatételénél a Turul Sport­­egyletnek Domonkos Ferenc lengyeltótii já­rási irodatiszt által dirigált dalárdája zengte a „Jaj de bus ez a ravatal“ kezdetű gyász­éneket. — Meghívó. Az Országos Anya és Gyermekvédő Szövetség kiküldöttei, dr. Heim Pál egyetemi ny. r. tanár és dr. Bánóczi László a szövetség igazgatója pénteken délután 9 órakor a városháza nagytermében fiókszövet­ség alakítása céljából előértekezletet tartanak, amelyre ezúton hívom meg városunk egész társadalmát. A gyermekvédelem legmesszebb­menő kiépítése erkölcsi és hazafias köteles­ségünk, számítunk mindenki támogatására. — Polgármester. — Nyugdíjasok öröme. Biztatgató ígéretek, reménytkeltő kijelentések tartották szegény kiérdemesült nyugdíjasainkban a lelket, mikor olvasott krajcárkáikból a meg­élhetési nehéz gondokkal küzdve kellett ma­gukat és családjaikat hónapról-hónapra ke­servesebben eljárniuk. Ma végre beköszönt­­het a mérsékelt öröm a nyomorgó nyugdíja­sok hajlékába, mert megjelent a várva-várt miniszteri rendelet az anyagi helyzetük javí­tása tárgyában. A rendelet havi drágasági segélyeket engedélyez, családi pótlékban ré­szesíti a polgári állami nyugdíjasokat is, to­vábbá temetési segélyt nyújt a temetési járu­lékra igénnyel bíróknak. Kimondja, hogy 1921. január 1-ével hatályát veszti az az előbbi rendelkezés, mely szerint állami alkalmazot­taknak nyugdíjba helyezésük után újabb családi pótlékot megállapítani vagy engedé­lyezni nem lehetne. A rendeletet egész terje­delmében a „Budapesti Közlöny“ 241. (szerdai) száma közli. — Engedélyezett gyűjtés. Soltmogy­­vármegye tanítóságát értesítem, hogy a val­lás- és közoktatásügyi miniszter a József főherceg szanatórium egyesület részére az iskolákban egyszeri gyűjtésre engedélyt adott. Mivel az egyesület a gyűjtést a tüdőbeteg tanítók és tanárok szanatóriumi elhelyezésére szolgáló ágyalapítványok költségeinek fede­zésére rendezi, annak leghathatósabb támo­gatását várom el. Gönczi s. k. kir. tan­­felügyelő. — Bajnoki mérkőzések. A vasárnapi bajnoki mérkőzések eredménye elé mindenki nagy érdeklődéssel tekint. A K. M. S. E. ezúttal hazai pályán játszik a N. A. F. C.-al, amelynek játéka az elmúlt vasárnapi mérkő­zés után már ismeretes. A helybeli csapat feltétlen nagyarányú győzelme várható. — A K. S. E. a székesfehérvári Egyetértéssel fog játszani Székesfehérváron s előreláthatóan meg fogja nyerni ezt a mérkőzést is. UJ -SOMOGY 1920. október 22. képviselők erre irányuló kívánságait. A női választójog így nyílt kérdésként marad a nemzetgyűlésre, amelynek többsége fogja eldönteni, milyen mértékben, vagy egyáltalán hajlandó e a nőknek választójogot adni az önkormányzati szervek választásánál.

Next