Uj-Somogy, 1934. február (16. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-25 / 45. szám

2 Hasznos tudni, hogy sokféle betegségnek vehetjük elejét, ha Schmidthauer természetesigmándi keserűvizével eltávolítjuk a gyomor és belekben rejtőző és kórokat okozó baktériumokat. lelkesedéssel és kiváló szaktudás­sal eltöltött negyedszázados jubi­leumra is gyűl össze a közönség. Soltész Emil zeneiskolai igazgató 25 éve tanít hegedűt az eredménnyel és sikerrel, amely a leghivatottab­­bak elismerését is elnyerte Mun­kálkodása mindig itt folyt a zenei közélet terén, nyíltan megmutatva és gazdagon szórva saját művészi és karnagyi tehetségét, pedagógiai jelességeit és feltárva előttünk a magunk zenei képességeinek érté­két. Ezek nem olyan dolgok és nem oly kvalitások, amelyekre csak pillanatnyilag szabadjon gondol­nunk, a közvetlen hatás pillanatá­ban, ezeknek a mi telkünkhöz van köze, s kell, hogy állandó legyen, mert értékük telki tartalmuknál fogva el nem mulandók. Sok szülő köszönheti neki fiának érték­es ze­nei kiképzését, mindnyájan hálásak lehetünk neki azért a páratlan aka­raterejéért, amellyel a zeneiskola, a szimfonikus zenekar és dalárda írt tán zenei életünket mélyítette s ezért is ott van helye mindenki­nek a szimfonikusok hangverse­nyén, mely szombat este 8 órakor ünnepies keretek között fog lefoly­ni a városi színházban. Jegyek a hangversenyre a Biró sorsjegy vi­ttában kaphatók. m /PORT — A Somogy vasárnap a Hungária ellen játszik. A kaposvári profik vasárnap Buda­pesten játszanak a Hungária ellen, mely többszörös bajnokcsapatot a Somogy az ősszel Kaposváron le­győzött. A vereség még mindig na­gyon fáj­ a Hungáriának és holnap akar revansot venni őszi legyőző­jén. A Hungária vágya valószín­űl­leg teljesül is, mert a Somogy nem tudja megismételni őszi bravúrját. A Somogy így áll fel: Vali Ve­­recz. Joós. (ivőrfi I., Boros. Főár. Murát, Afacsar. (fvőrfi II. Berec. Kocsis. ) A Kpac csapata vasárnap d. u. 1-kor a Krsc csapatával ját­szik trén­ingmér­kőzést a Turul pá­lyán Utána Első Nyomdász tré­ningmérkőzés tesz. Tört aranyat, ezüstöt és brilliánsat legmagasabb napi áron ven Csajághy Antal órás, ékszerész és látszerész KAPOSVÁR, KORONA­ U. 1. Óra-, ékszer és szemüveg­­javításokat a legjobban és legolcsóbban készít. ÚJ-SOMOGY 194., február 25 A KTSE­ tornászai is részt vesz­­nek a világbajnoki versenyen. A Magyar Tornaszövetség tudva­­levőleg május 6-i kezdettel rende­zi meg 0 napra tervezett tornászvi­­lágbajnoki versenyét Budapesten. Ennek a versenynek a nagyságára jellemző, hogy eddig 34 nemzet kb. 8.000 tornásszal jelentette be részl­­­­vételét, a versenyzők száma így meg fogja haladni kísérőikkel együtt a 10.000 főt- Ha ehhez az óriási számhoz még hozzávesszük a vi­dékről és Budapestről induló tor­­nacsapatokat, (középiskolák, leven­ték stb. úgy 35­­0 ezer tornász­­ fogja bemutatni a szabadgyakorla­tokat és kb. 10 ezer szertornász fog versenyezni az első díjért. A maga nemében oly nagy verseny ez, melynek megrendezése a leg­­­­nagyobb gondot és körültekintést­­ igényli. Megyénkben és Kaposvárott egye­dül a Turul SE. kultiválja a tornát a reálgimnázium igazgatósága ál­tal rendelkezésre bocsájtott helyi­­ségben folytatva munkásságát. Kész­séggel kalauzolt bennünket egy ily tornaórán Muzskor Ferenc posta­igazgató, szakosztályi elnök, a gim­názium tornatermében és készség­gel adott kérdéseinkre felvilágosí­tást. A Turul az előírt 8-as csapattal vesz részt a szertorna versenyen és az összesített szabadgyakorlato­kon. Többen is indulhatnának a szabadgyakorlatokon, de anyagiak hiányában az egyesület több ver­senyzőt fel­küldeni nem tud. 40 50 tornász dolgozik szorgalmasan hetenként h­áromszor és valóban meglepett bennünket az a fejlődés,­­ amit ezek a fiatal tornászok egy év alatt elértek. A Turul egy évvel­­ ezelőtt mutatta b­e az emlékezetes­­ finn tornászünnepélyen tornászcsa­­­­patát. Az akkor alig egypár hóna-­­pos szakosztály a verseny után már­ dicséretet kapott a hozzáértő buda­pesti vezetőktől. Azóta állandó mun­­­­kával készülnek a versenyeikre,so­raikat kiegészítették a gimnázium és kereskedelmi iskolák diák­jai­val. A múlt hónapban tartott pont­szerző versenyen az indulók átlago­san 8.3 pontot értek el, ami feltűnő eredmény. Általános volt a panasz a világ­bajnoki versenyszámok kiírása után a külföldiek körében, hogy a nyúj­­tóra kiírt kötelező gyakorlat élet­veszélyes. 111 Kaposváron egymás­után 17-en mutatják be ezt az étel­veszélyesnek mondott gyakorlatot, mely bizony sok bátorságot kíván, így a befejező rész 10 óriáskelep­ből áll, mely után szabóval kell a nyújtót elhagyni. Tíz óriásforgás után pedig már szédül a fej­, a hosszú gyakorlat miatt kihagynak az izmok s ha a fej, vagy a kéz a kritikus pillanatban felmondja­ a szolgálatot, a versenyző hatalmas ívben zuhan le. A tréningeken Szuhovszky és Föl­di tanárok vezetésével és felügye­lete mellett dolgoznak tornászaink, nagy akarat, fegyelem jellemzi pr­­osz és szép munkájukat. A jövő hét elejére várja a Turul a Tornaszövetség kiküldöttjét, Erő­dít Béla titkárt, többszörös magyar bajnokot, aki 4 napig fogja oktat­ni tornászainkat. A látottak után biztosra vesszük, hogy a kék-sárga tornászcsapat megállja helyét a töb­bi magyar fiú között. Itt említjük meg, hogy június el­ső hetében, mint már megírtuk, a világbajnoki versenyek lezajlása után a Tornaszövetség egy 18 tag­ból álló külföldi versenyzőcsoportot küld le Kaposvárra. A KTSE­ ak­kor majd a Városi Színházban, egy nagyszabású tornaverseny kereté­ben fogja bemutatni közönségének a külföldi versenyzőket, továbbá a helybeli középiskolák, valamint a saját csapatát is. Úgy hisszük, hogy a város és a vidék közönsége an­nak idején meleg érdeklődéssel fog­ja kitüntetni ezt a nem mindennapi látványosságot és igazi szép sport­­esem­ényt. Vetőmagvak szerződéses termelése. Évről-évre sok elégedetlenség nyilvánult meg a gazdák közöt a vetőmagvak szerződése körül. A ter­meltető cégek a legkülönbözőbb át­vételi árak mellet kötötték szerző­déseiket­­aszerint, amint a többé, vagy kevésbé tájékozott gazdákkal megegyezni sikerült Ebből követ­kezett az évről-évre fokozódó árha­nyatlás. Az Országos Mezőgazdasági Ka­mara magtermelési szakosztálya most tárgyalást kezdett a termel­tető cégekkel, hogy megállapíttas­­­ék az a minimális ár, amelyet mindenesetre biztosítaniuk kell az idei magtermelésre vonatkozó szer­ződések alapján termett vetőmag­­borsóért a szerződtető cég telepé­re szállítva métermázsánként mi­nimálisan 18 pengő árat fizetnek. Egyúttal kötelezettséget vállaltak a termeltető cégek­­arra nézve is, hogy a szerződések egyéb feltételei nem lehetnek kedvezőtlenebbek a gazdákra nézve az elmúlt évi fel­tételeknél. Magától értetődik, hogy a 18 P minimális ár megállapítása hatással van a fenti megegyezés előtt esetleg már megkötött szerző­désekre is abban az esetben, ameny­­nyiben azok a 1­8 P-s árat nem biztosítják. Egyéb magvak szerződéses árá­nak megáll­apí­tá­sára folyamatban vannak a tárgyalások. Kaposvári időjárás jelentés. A Meteorológiai Állomás jelenti febr. 24-én. Az elmúlt 24 órában a hőmérséklet maximuma 3,0, mini­muma 0­0 fok hideg volt. Ma reg­gel 7 órakor 19 fok hideget mértek. A légnyomás 757,2. Talajmenti hő­mérséklet 0 fok. Mindazoknak, akik felejthetetlen imádott férjem, illetve drága apánk MAUTNER ADOLF elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították, ezúton mondunk hálás köszönetet. Budapest, 1934. február hó. 9054 Mautner Adolfné és gyermekei. ^f~HiReK ' N A P V A BL Február 25. Vasárnap Róm. kától.: Reminisc. Protest.: Géza. Izr.: Adar hó 10. Nap kelte 6 óra 50 perc, nyugta 17 óra 38 perc. Held 13 kelta 6. 25 p. nyugta 5­6. 04 p.­­ Február 26. -------------------------| Hétfő: Róm. ka­tolikus: K­at. Margit. Protestáns: Sándor. Izr.: Adar 11. Nap­kelte 6 óra 48 p., nyugta 17 ó. 39 p. Hold­kelte 14 ó. 33 p., nyugta 5 óra 33 p. Még szerencse, hogy mostani egyetlen gyors vo­mit párunkat nem szavazták le Gyékényesen a jugoszláv ma­gyar vasúti értekezleten, az­zal az indokolással, hogy ez sincs jelenleg kellőképpen ki­használt és ennek a vonala is hosszabb ugyanazzal a 23 ki­lométerrel, mint a római gyors útvonalánál megállapították, így tehát még meg kellené ta­lán köszönni somogyiaknak és kaposváriaknak azt, hogy nem leszünk szegényebbek a nyári menetrendben azzal a gyors vo­nal­párral, amelyik még a tél­időben is meghagyatott, hogy közvetlen összeköttetésünk le­hessen Gyékényesen át Zágráb felé. Lehet, hogy igazuk lesz a vasúti szakértőknek abban a feltevésükben, hogy a Nagyka­nizsán át közlekedő gyorsítanap­lot jobbem ki fogják használni az utasok, de mi mégis kétel­kedni bátorkodunk abban, hogy a Balaton somogyi oldalán ép­pen az éjszakai órákban utaz­nának ezzel a római gyorssal a budapestiek, vagy, hogy a Ba­laton mellől az éjszaka sötét leple alatt távoznának Nagy­kanizsa irányában azok, akik a Magyar Tenger mellett üdül­tek. Végeredményben bennün­ket csak az a rudalmas tény érdekel, hogy bennünket mel­lőznek az ilyen vasúti kérdések elintézésénél már akkor, ami­dőn a a belföldi forgalom kér­dései fölött döntenek és ennek lesz azután a következménye, hogy a nemzetközi forgalom szempontjából is jóformán nemlétezőknek tekintenek ben­nünket. Ezen a helyzeten mi­előbb változtatni kell a menet­rendi értekezletek követelésé­vel. — Kormányzói elismerés. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére megengedte, hogy dr. Varga Lajos volt kaposvári kerületi rendőrfőkapitánynak nyu­galom­bava múlása alkalmából, sok évű közszolgálatiján szerzett érde­meiért elismerése tudtul adassák. — Hegedűs Lóránt Kapos­váron. Dr. Hegedűs Lóránt ny. pénzügyminiszter, a TÉBE elnöke, márc. 17-én Kaposvárra érkezik, hogy 18-án, vasárnap d. e. 11 óra­kor a városháza nagytermében dr. Görög Frigyessel egy i­t . előadást tartson pénzügyi vonatkozású kér­désekről. Hegedűs Lóránt a város­házai előadását megelőzően, márc. 17-én, szombaton este is tart elő­adást a Ref Gyülekezeti Házban rendezendő műsoros est keretében.

Next