Uj-Somogy, 1943. március (25. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-08 / 54. szám

1948. március 11 BJ-SOMOGY ■Hoden téren nagyarányú fejlődés a Kaposvári Ta­­arékpénztárnál. Másfél millió pengőre­ emelkedett a betétállománya. Vasárnap tartotta meg 39.-ik köz­gyűlését nagy érdeklődés mellett vármegyénk egyik legtekintélyesebb pénzintézete, a Kaposvári Takarék­­pénztár R.-T. A közgyűlésen nagy számban je­lentek meg társadalmunk előkelő­ségei és mindazok, akik gazdasági és kereskedelmi életünknek repre­zentánsai. Ott voltak a közigazga­tási, bírósági, kulturális, közgazda­­sági, kereskedelmi, rendészeti, hi­vatalnoki, ipari és nyugdíjas társa­dalom illusztris képviselői A közgyűlésen az intézet elnöke: gróf Zichy Domonkos somogyház­­ságyi földbirtokos elnökölt, aki me­leg szavakkal üdvözölte a megjelen­teket, különösen dr Kaposváry György polgármester, kormányfő­­tanácsost. dr Vargha Gyula min. tanácsos, pénzügyigazgatót, vitéz Magay F­éka ezredest, dr Russiy Gé­za rendőrtanácsost, vitéz Sándor Hugó alezredes, vitézi székkapi­­tányt, Asztalos Lajos mezőgazda­­sági kamarai igazgatót, dr Regedy Péter vár­i főjegyzőt, dr Siposs György árvaszéki elnököt, Simon Imrét, a Magyar Nemzeti Bank fő­nökhelyettesét és Vermes Dezső fő­szolgabírót Az igazgatósági jelen­tést és zárszámadást Baky József ügyvezető­ igazgató ismertette. A közgyűlés mindvégig ünnepé­lyes hangulatban folyt le és méltó keretet adott annak a nagyszerű fejlődésnek, annak a komoly, szo­lid üzletvitelnek, amely jellemzi en­nek a régi somogyi intézetnek mű­ködését és azt a jelentős pozíciót, amelyet a Dunántúl alsó részén hi­vatásának megfelelően betölt Nemcsak a fokozatos fejlődés jel­lemzi az intézet működését, de szé­leskörű tevékenysége, Baky József ügyvezető-igazgató hozzáértő mun­kássága mellett minden üzletágban nagyarányú növekedést eredménye­zett A társadalom minden rétege ré­széről táplált kétségtelen bizalom megnyilvánult abban a nagyarányú emelkedésben, amely az intézetnél elhelyezett új betéteknél mutatko­zott A betétként elhelyezett ösz­szeg több, mint másfélmillió pen­gővel, vagyis kereken 70 százalék­kal emelkedett. Ez országos vi­szonylatban is feltűnő jelenség. Az intézet minden foglalkozási ágat, a mezőgazdaságot, az ipart és kereskedelmet támogatta hitellel. 15 millió pengő új kölcsönt folyó­sított és bocsátott a gazdasági élet vérkeringésébe, ily hatalmas ösz­­szeggel szolgálta a gazdasági életet és tett bizonyságot nagyrahivatott­­sága mellett. Az intézet, saját tőkéin kívül, in­gatlanokban is jelentős tartalékkal rendelkezik. A kétemeletes székház, bérházai, földingatlanai, mind oly értékek, amelyek megfelelő jövedel­met is­­biztosítanak. Az a hatalmas tőkeerő, amelyet a patronizáló intézet, a Magyar Le­számítoló és Pénzváltó Bank, a több mint 100 éves­, az ország egyik legnagyobb pénzintézete jelent, biz­tos alapul szolgál az intézet továb­bi nagyarányú fejlődésére. A közgyűlés a mérleget és ered­­ménykimutatást egyhangúlag elfo­gadta Majd utána a Magyar Leszámí­­toló és Pénzváltó Bank nyugalom­ba vonult igazgatója, dr Ilári Géza delegált helyett a közgyűlés az igaz­gatóságba egyhangúlag az intézet eddigi felügyelőbizottsági tagját, dr Holt Ottót, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank cégvezetőjét,­­ míg az így megüresedett felügyelő­bizottsági tagságra pedig dr Holt Albert cégvezetőt választotta meg egyévi időtartamra. A részvényesek nevében magas­­szárnyalású beszédben méltatta az intézet működését dr Biczó Ferenc leánygimnáziumi igazgató, s juttat­ta kifejezésre őszinte elismerését a minden vonatkozásban elért szép eredmény felett. A közgyűlés a részvényesek leg­nagyobb elismerésével és megelége­désével ért véget gróf Zichy Do­monkos elnök zárószavai mellett, utána a megjelentek a legjobb han­gulatban, barátságosan elbeszélget­ve, a késő déli órákig maradtak együtt Márkás festmények Állandó kiállítása GUBA képszalonban, Kaposvár, Kossuth Lajos-u. 13. sz. Részletre is! Részletre is! Tisztújító közgyűlést tartott a Rákóczi. A Kaposvári Rákóczi Atlétikai Club vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta közgyűlését a tagok nagy­­érdeklődése mellett az egyesület otthonában. * A gyűlést Boldizsár J Zoltán esperesplébános, alelnök nyitotta meg, majd felolvasta dr Novacsek János levelét, amelyben az elnök közölte, hogy mivel nagy elfog­laltsága miatt az egyesület mun­kájában aktíven résztvenni nem tud, lemond az elnöki tisztség­ről. Ezt a bejelentést a közgyűlés sajnálkozással vette tudomásul. Szente János főtitkári jelentésé­ben az egyes szakosztályok értékes munkájáról adott szépen összeál­lított áttekintést. Köszönetet mon­dott dr Novacsek Jánosnak, Grau­­mann Viktornak, Sturm Lajosnak, Égető Lászlónak, Páhy Bélának, Kóródy Lászlónak és Avar István­nak, az egyesület életében kifejtett odaadó munkásságukért Megem­lékezett arról, hogy az egyesület 5 versenyzője a harctéren teljesít szolgálatot. A közgyűlés Szente Jánosnak értékes­­munkájáért jegy­zőkönyvi köszönetet szavazott. Berdősy Rezső klubelnök, Fa­ragó László pénztáros, Páhy Bé­la gazda tett ezután jelentést. Berdősy Rezső, mint korelnök, vezette ezután tovább a közgyűlést, amelynek a következő pontja a tisztikar megválasztása volt. Mar­ton Géza vezetésével összeült a négytagú jelölő bizottság, amelynek jelöltjeit egyhangúan megválasz­totta a közgyűlés. így: Elnök Vizy István Társelnök: Graumann Viktor. Alelnökök: Bár­sony János, Boldizsár J. Zoltán, Hegyi Jenő Herke László, Kor­­buly József, vitéz Légrády János, Richter János, Rottensteiner Ri­­chárd, dr Tényi Kálmán, vitéz Var­ga Gyula. Ügyvezető­ elnök: Sturm Lajos. Főtitkár: Szente János. Tit­kár: Égető László. Jegyzők: Bajzik Imre, Demeter Kálmán. Háznagy: Tukora József. Szertáros: Páhy Bé­la. Ügyész: dr Hegedűs János. Or­vosok : dr Boda Béla, dr Gyócsi János. Ellenőrök: Hayden Lajos, Weinrich Bódog Számvizsgáló bi­zottság: Horváth Emil elnök, Helé­­nyi Gyula, Stettner János, szám­vizsgáló bizottsági póttag: Gauzer Károly, Szingelly László és a vá­lasztmány. Vizy István mondott ezután kö­szönetet elnökké való választásáért, majd Szente János az új alapsza­bályokat ismertette. A közgyűlés dr Novacsek Jánost és Osztermann Lajost dísztaggá választotta, vala­mint az egyik tag javaslatára a ha­vi tagdíjat 1 pengőre emelték­­­ A közgyűlés ezután az elnök zá­rószavaival ért véget. 5 Márkás kölni vizek | nisi*­*#* krémek - púderok LÜCSEI GAIOZO mindennemű illat- Illatszer és pipere kereskedésében és piperecikkek WJelMt nappankereskedés nagy választékban 'FslShi­lliCo SZ, Fodrászok részére mindenmemű­ fodrászcikk­­ viktoria da­uer víz egyedülálló! Csak nálam kapható i Szép ajándéktárgyak, gyönyörű játékáruk, manikűr és fésűkazetták stb., sb.. éricsi választékban kaphatók PRAGER illatszertárban, Korona­ utca 4., I. on. Telefon 83. Rákóczi—Turul 3:1. Hűvös időben mintegy 1500 néző övezte a cukorgyári futballpályát, hogy tanúja legyen a két örök ri­­­­vális mérkőzésének. A játék képe­i alapján a Rákóczi jóval nagyobb gólaránnyal is győzhetett volna, mert az első félidőben olyan lenyűgöző­en játszott, hogy a Turul szóhoz sem juthatott és csak a zöld-fehér csatársor kényelmességén múlott, hogy 6—8 gól nem esett. A máso­dik félidőben Fényes kiállítása foly­tán a Rákóczi hátravonta két össze­kötőjét, támadásai felépítőit, elől csak a két szélső és Avar maradt, akiket a két Turul összekötő jól fedezett így Avar egyéni próbál­kozásai kevesebb veszélyt jelentet­tek, habár ebben a játékszakaszban is három ízben a kapufa, több al­kalommal pedig Boldog kiváló védő­munkája mentette meg a Turul ka­puját a góloktól. A Turul csapata az első félidő­ben egyáltalán nem volt komoly ellenfél, a második félidőben védel­me kifogástalanul játszott, csatár­sora azonban még a megzavart egy­ségű ellenféllel szemben is alulma­radt, mert támadási kísérleteiben sem tervszerűség, sem egyéni telje­sítmény nem volt, mely komoly ér­téket jelentett volna. Kezdés után azonnal a Rákóczi támadott, a 8-ik percben Avar— Hanga—Kovács—Avar összjáték után Kovács 16 méterről hatalmas lövéssel a vezetőgólt rúgta. A Rá­kóczi csatársora remek mutatvá­nyokkal szórakozott, a kapu előtt pedig csak sétált, úgyhogy a 18-ik­­ percben elért gólja is csak I-esből­­ esett Avar révén. A Turul nem tu­dott kiszabadulni, a játék állandóan­­ Boldog kapuja előtt folyt Kovács­i nagyerejű lövését és Avar szabad­rúgását a kapufa védte. Végre a 33-ik percben Győrfi átadását Avar a jobbsarokba küldte. 3:0. Utána a játékvezető Fényest — túl szigorúan — kiállította. A félidő végéig sok elszalasztott gólszerzési alkalom bosszantotta a Rákóczi híveit. A második félidőben nagyot esett a játék színvonala. A Rákóczi csa­társora közel sem volt olyan ve­szélyes, mint az első félidőben. A Turul csatársora pedig olyan vér­szegény játékot mutatott, hogy Soly­­mosinak komoly munkát nem adott. A félidő egyetlen gólját Gábriel rúgta, akinek lövését Solymosi el­nézte. A Rákóczi legjobbjai Takács, Ha­rag, Biczó és Hanga voltak. A Tu­rulból Boldog, György és Berecz tűnt ki. Mérkőzés után a serleget Grau­­mann Viktor adta át egy évre megőrzésre a győztes Rákóczinak. Gyermek tavaszi kabát fia- és leánykomba, gyapjúfonal, gobelin és egyéb kézimunka, ____függöny FRIED ANNA FŐ­ UTCA 27. SZÁM.

Next