Új Symposion, 1970 (6. évfolyam, 57-68. szám)

1970 / 57. szám

­­ cionálissá, logikussá válik. Ellenkező eset­ben, olyan dolgokkal leszünk csak képe­sek szembeszegülni, mezeket már maga az „establishment” is kivet, vagy hajlandó kivetni magából. Krešić írja a sztálinizmus szovjet kriti­kájáról, hogy e bírálat felfigyelt egy cso­port negatív jelenségre, de nem ért el a dolgok lényegéig, a fák eltakarták az er­dőt. Egy általánosító terminus keresésé­ben kiválasztottak egy jelenséget, a „sze­mélyi kultuszt”, és ezzel képviseltettek mindent. Úgy valahogy, „mint valamilyen törzs­nyelvben, ahol a ’hüvelyk’ szó hü­velyket is jelent és ujjat általában, az ujj fogalma, arra pedig egyáltalán nem léte­zik terminus”. Egy tényleges szembeszegüléshez arra van szükség, hogy bontsuk a koncepciókat, melyek közt egzisztálunk, radikálisan, vé­gig, odáig ameddig Eliot jutott a Hollow men-ben, amikor leírhatta, hogy „alak forma nélkül, gesztus mozdulat nélkül” (shape without form, gesture without mo­tion ..Fel kell fedezni a fehér de­monstrációit! ) A provóknak szemére vetik, hogy ak­cióikban, ha van is jóakarás, jóhiszemű­ség, nincsen józan, ész, és ezért meddő minden akarásuk. Erre egy Bloch idézettel válaszolhatnék: „Mi sincs távolabb az igazi, sőt mar­xista józanságtól, mint a common sen­se (józan ész), mint az úgynevezett egészséges emberi felfogóképesség, mely egyáltalán nem oly egészséges és egyáltalán nem olyan emberi, mely sok­kal inkább lehet kispolgári előítélet, de másrészt mi sincs hozzá közelebb, mint a common sense-től annyira kü­lönböző bon sense, mely megtalálható a marxista entuziazmusban.” A normális ember a gyengeelméjű, egyik enyhébb változata. P. E. MÖBIUS : — Valamiféle argumentumként szolgál­hat az is, amit egy k kb. 50 éves, jó 185 centi magas, kopasz, de szemüveg nélküli amszterdami polgártól hallottam, aki meg­magyarázta, hogy azért szavazott a vá­lasztásokon a provo-jelöltre, mert „A provo mozgalom az első nem öncélú po­litikai akció. Legalább szórakoztat.” — A játék mint politikai akció ellen sokszor felhozták, hogy lehetetlen, mert következetlen, hogy talajtalan, hogy nincs meg benne a racionalitás emberközel­sége. Játék persze sokféle lehet. A játékot ismeri az „establishment” is, csakhogy a játék, ha nem homo ludens csinálja, in­fantilissá válik és felszabadult helyett felelőtlen. Ilyen infantilis játék például, amikor a politikusok azon vitatkoznak, hogy hogyan üljenek és milyen asztalhoz. A játék lehet morbid is, ha valaki nem képes többé fejét felemelve kitekinteni legalább a falak közül, melyet az indoktri­­náció húz köréje, ha tehát valaki elveszí­tette kapcsolatát az emberi­vel, és csak díszíti az indoktriináltságot más szférából származó (esetleg személyes) bigyókkal. Az amerikai katonák — Rita Hayworth tiszteletére — GILDA-nak nevezték a hi­­roshimai bombát. A provók játszása ezeknél sokkal éret­tebb, és ezekkel ellentétben, humánus. Kö­vetkezetlen is, de a következetlenség — amint Kolakowsiki mondja — ......egész egyszerűen csak rejtett tudat a világ el­lentmondásos voltáról”. Az nem áll, hogy egy rendszeren belüli racionalitás és következetesség szavatol emberközelséget, vagy akár csak az ért­hetőség kényelmét. Egy rendszer raciona­litása és az egy rendszerben mozgó gon­dolat és létezés lehet annyira tekirvényes és komplikált, hogy maga mögött hagyja az embereket, az üresben, egymásra bá­mulva, úgy valahogy, mint egy karika­túrán, melyet tavaly láttam valahol. Áll­nak egymással szemben, leesett állat egy ezredes és egy őrmester, amíg az őrmes­ter jelenti, hogy „a mi ellen — ellen raké­ta — rakétánk lelőtte önmagát”. Az új baloldal, azzal, hogy politikai ak­cióvá iktatja a játékot, újra emberi relá­ciókat teremt ott, ahol azok már meg­szűntek, vagy megbénultak. Színjátékkal az utcán, azzal hogy mazsolát osztogatnak rendőröknek, azzal hogy túllépnek a de­monstráció koncepcióján demonstráció közben, a provók, radikálisok, jogot for­málnak arra, hogy felülvizsgálják, ami már magától érthetődővé, mechanizmussá vált. Ezzel tulajdonképpen azt kísérlik meg, hogy ismét emberrel helyettesítsék a sémákat, hogy ne ismerjenek el más autoritást, mint embert, hogy egész egy­szerű emberi viszonyok szférájába vonják vissza, ami misztifikálódott, elidegenedett. Az ilyen játék új kollektív művészeti formák felé halad. Az establishmant-nek az új kommuniká­ciós médiumok megadták azt a lehetősé­get, hogy ne csak tiltson, hanem közvet­lenül alakítson is kultúrát , tömegkul­túrát. Ezért, ma fokozottabban szükséges, hogy a szembeszegülés egyik dimenziója új kultúrattitűd legyen. Ma a forradalom, egyszersmind kulturális forradalom. A játék képes bebizonyítani, hogy tu­lajdonképpen a rend irracionális. VÁRADY Tibor Radikálisnak lenni annyit jelent, mint gyökerében fogni a dolgokat. Marx

Next