Új Symposion, 1970 (6. évfolyam, 57-68. szám)
1970 / 57. szám
cionálissá, logikussá válik. Ellenkező esetben, olyan dolgokkal leszünk csak képesek szembeszegülni, mezeket már maga az „establishment” is kivet, vagy hajlandó kivetni magából. Krešić írja a sztálinizmus szovjet kritikájáról, hogy e bírálat felfigyelt egy csoport negatív jelenségre, de nem ért el a dolgok lényegéig, a fák eltakarták az erdőt. Egy általánosító terminus keresésében kiválasztottak egy jelenséget, a „személyi kultuszt”, és ezzel képviseltettek mindent. Úgy valahogy, „mint valamilyen törzsnyelvben, ahol a ’hüvelyk’ szó hüvelyket is jelent és ujjat általában, az ujj fogalma, arra pedig egyáltalán nem létezik terminus”. Egy tényleges szembeszegüléshez arra van szükség, hogy bontsuk a koncepciókat, melyek közt egzisztálunk, radikálisan, végig, odáig ameddig Eliot jutott a Hollow men-ben, amikor leírhatta, hogy „alak forma nélkül, gesztus mozdulat nélkül” (shape without form, gesture without motion ..Fel kell fedezni a fehér demonstrációit! ) A provóknak szemére vetik, hogy akcióikban, ha van is jóakarás, jóhiszeműség, nincsen józan, ész, és ezért meddő minden akarásuk. Erre egy Bloch idézettel válaszolhatnék: „Mi sincs távolabb az igazi, sőt marxista józanságtól, mint a common sense (józan ész), mint az úgynevezett egészséges emberi felfogóképesség, mely egyáltalán nem oly egészséges és egyáltalán nem olyan emberi, mely sokkal inkább lehet kispolgári előítélet, de másrészt mi sincs hozzá közelebb, mint a common sense-től annyira különböző bon sense, mely megtalálható a marxista entuziazmusban.” A normális ember a gyengeelméjű, egyik enyhébb változata. P. E. MÖBIUS : — Valamiféle argumentumként szolgálhat az is, amit egy k kb. 50 éves, jó 185 centi magas, kopasz, de szemüveg nélküli amszterdami polgártól hallottam, aki megmagyarázta, hogy azért szavazott a választásokon a provo-jelöltre, mert „A provo mozgalom az első nem öncélú politikai akció. Legalább szórakoztat.” — A játék mint politikai akció ellen sokszor felhozták, hogy lehetetlen, mert következetlen, hogy talajtalan, hogy nincs meg benne a racionalitás emberközelsége. Játék persze sokféle lehet. A játékot ismeri az „establishment” is, csakhogy a játék, ha nem homo ludens csinálja, infantilissá válik és felszabadult helyett felelőtlen. Ilyen infantilis játék például, amikor a politikusok azon vitatkoznak, hogy hogyan üljenek és milyen asztalhoz. A játék lehet morbid is, ha valaki nem képes többé fejét felemelve kitekinteni legalább a falak közül, melyet az indoktrináció húz köréje, ha tehát valaki elveszítette kapcsolatát az emberivel, és csak díszíti az indoktriináltságot más szférából származó (esetleg személyes) bigyókkal. Az amerikai katonák — Rita Hayworth tiszteletére — GILDA-nak nevezték a hiroshimai bombát. A provók játszása ezeknél sokkal érettebb, és ezekkel ellentétben, humánus. Következetlen is, de a következetlenség — amint Kolakowsiki mondja — ......egész egyszerűen csak rejtett tudat a világ ellentmondásos voltáról”. Az nem áll, hogy egy rendszeren belüli racionalitás és következetesség szavatol emberközelséget, vagy akár csak az érthetőség kényelmét. Egy rendszer racionalitása és az egy rendszerben mozgó gondolat és létezés lehet annyira tekirvényes és komplikált, hogy maga mögött hagyja az embereket, az üresben, egymásra bámulva, úgy valahogy, mint egy karikatúrán, melyet tavaly láttam valahol. Állnak egymással szemben, leesett állat egy ezredes és egy őrmester, amíg az őrmester jelenti, hogy „a mi ellen — ellen rakéta — rakétánk lelőtte önmagát”. Az új baloldal, azzal, hogy politikai akcióvá iktatja a játékot, újra emberi relációkat teremt ott, ahol azok már megszűntek, vagy megbénultak. Színjátékkal az utcán, azzal hogy mazsolát osztogatnak rendőröknek, azzal hogy túllépnek a demonstráció koncepcióján demonstráció közben, a provók, radikálisok, jogot formálnak arra, hogy felülvizsgálják, ami már magától érthetődővé, mechanizmussá vált. Ezzel tulajdonképpen azt kísérlik meg, hogy ismét emberrel helyettesítsék a sémákat, hogy ne ismerjenek el más autoritást, mint embert, hogy egész egyszerű emberi viszonyok szférájába vonják vissza, ami misztifikálódott, elidegenedett. Az ilyen játék új kollektív művészeti formák felé halad. Az establishmant-nek az új kommunikációs médiumok megadták azt a lehetőséget, hogy ne csak tiltson, hanem közvetlenül alakítson is kultúrát , tömegkultúrát. Ezért, ma fokozottabban szükséges, hogy a szembeszegülés egyik dimenziója új kultúrattitűd legyen. Ma a forradalom, egyszersmind kulturális forradalom. A játék képes bebizonyítani, hogy tulajdonképpen a rend irracionális. VÁRADY Tibor Radikálisnak lenni annyit jelent, mint gyökerében fogni a dolgokat. Marx