Uj Szó, 1947. március (3. évfolyam, 50-73. szám)

1947-03-01 / 50. szám

1947 március 1, szombat tttoni NsaM Uj Szd 3 A SZOVJET HADSEREG TAGJAI A HŐS Egy újságíró megkérdezte egy alkalommal Pokriskin gárda ezredest: — Alexandr Ivanovics, magyarázza meg, mi az alapja repülőtársai és az Ön csodálatraméltó, félelmet nem ismerő bátorságának?« — Ami engem illet, — válaszolta neki Pokriskin — nincs bennem félelmet nem ismerő bátorság. A dolog úgy áll, hogy a légiharc olyan heves és olyan gyorsan pereg le, hogy egyszerűen nincs időm »megijedni«! a Ez a válasz ugyan ellentmondást tartalmaz, mégis híven tárja fel a kiváló szovjet repülő győzelmeinek titkát. Pokriskin a harcok idején villámgyorsan határozott, de még mielőtt döntött volna, már megtette azt a mozdulatot, amelyre az adott esetben szüksége volt. Pokriskin a háború elején felderítő repülő volt, de ez a beosztás nem nagyon tetszett neki, mert nem tartotta elég aktívnak. Ez a beosztás azonban lényegesen fokozta megfigyelő-, körültekintőképességét. " Később Pokriskint a bombázókhoz osztották be, itt is nagyon sok tapasztalatot szerzett, nagyon sokat tanult. 1943 nyarán a kubáni nagy csata idején áthelyezték a vadászrepülőkhöz és itt végre semmi sem állt útjába annak, hogy csodálatos tehetsége érvényre jusson. Sajátos repülőmódot, egyéni harci taktikát alkalmazott. Megszokta, hogy csak egész közelről tüzeljen. Tudása, tökéletesedésével mindig nagyobb és nagyobb lett az általa lelőtt repülőgépek száma, mind nagyobb lett harci dicsősége. Pokriskin, az ezredparancsnok és az ő parancsnoksága alatt véghezvitt számos haditett, mint a bátorság és a taktikai tudomány példaképei örökre helyet foglalnak a haditörténelem lapjain. Mindig vakmerő volt, de sohasem meggondolatlanul, hanem öntudatosan. Teljesen tisztában volt az ellenség és a saját technikai felkészültségével. Az utóbbinak tökéletességéről teljesen meg volt győződve. “ Még ha egyedül is állt az ellenséggel szemben, akkor sem érezte magát egyedül, mert vele volt merészsége, bátorsága, önbizalma és az ellenség iránt érzett gyűlölete. Pokriskin repülőgépe 90 nap heves légiharcaiban csak egyszer sérült meg. Pokriskin egymás után jegyezte be szürke kis noteszébe a lelőtt ellenséges gépeket, — külön azokat, melyeket 5 egyedül terített le és külön azokat, melyeket bajtársaival együtt, csoportban vívott harcok folyamán pusztított el. 59 ellenséges gépet lőtt le egyedül, — nem számítva a csoportban, a többiekkel együttesen lelőtt ellenséges gépeket. Pokriskin hite és dicsősége mind nagyobb és nagyobb lett. A háború kezdetén főhadnagy — a végén ezredes, a háború elején repülőraj — a végén repülőhadosztály parancsnoka volt. Harci feladatainak példás végrehajtásáért és hőstetteiért Alexandr Poikriskint háromszor tüntették ki a Szovjetunió Hőse címmel és háromszor kapta meg az »Arany csillagot«. Kétszer tüntették ki a Leninrenddel, háromszor a Vörös Zászlórenddel, kétszer a Szuvorov-renddel, négyszer a Szovjetunió különböző érmeivel valamint az amerikai »A harci érdemekért« rendjellel. Hőstettei emlékére a moszkvai Városi Tanács palotájában felállítják bronzból készül mellszobrát. Életpályája olyan, mint a többi szovjet repülőé; a gyár, a nyári iskola, majd a hadsereg. Alexandr Pokriskin szeretettel gondol vissza gyermekkorára. Amikor a csendes, nyugalmas, szibériai szülővárosáról beszél, az ember vele együtt érezve, azt hiszi, hogy ez a vidék tényleg a legszebb az egész földtekén. A hosszú téli éjszakákon, amikor a szibériai szél hóval A város központja rendszerint egyben a város ütőere, agyveleje. A város központjában pezseg, lüktet az élet, míg a külsőségek felé haladva egyre csendesebb, vontatottabb. Sztálingrád központi lakónegyedei azonban nagyrészt még mindig romokban hevernek , és minél távolabb kerül az ember a város központjától észak felé a Volga mentén, annál kevesebb a rom és több az újonnan felépített épület. Sztálingrád ütőere, agyveleje jelenleg a város északi, ipari részében van, ahol a három gigantikus nagyságú üzem: a «Vörös Október«, »Barrikád« és a híres sztálingrádi traktorgyár fekszik. Az elmúlt négy év alatt Sztálingrád ipartelepein mintegy 900 ezer négyzetméternyi területet építettek be gyárépületekkel és körülbelül ugyanannyit lakóházakkal. A város lakosságának létszáma már elérte a 300 ezret. Az elmúlt évben 110 ezer négyzetméternyi területen felépült lakóházakat adtak át rendeltetésüknek, felépült 10 iskola, valamint néhány élelmiszeripari és könnyűipari gyárüzem. A város központjában megnyílt a színház, a fiziko-terápiai intézet, a pedagógiai intézet és számos más kulturális intézmény. Üzemben van a városban egy hatalmas fűrésztelep, egységes lakóházak alkatrészeit előállító gyár, az Orosz Föderáció legnagyobb konzervgyára, cipő- és ruhagyár, továbbá sok más olyan gyárüzem, amely a lakosságot az elsőrendű fontosságú árucikkekkel látja el. Különösen mély benyomást kelt az északi kerület, ahol a lakótelepekkel körülvett három óriási gyártelep fekszik. A városnak ez a része annyit elüt a csendes központi városrésztől, hogy az ember szinte alig akarja elhinni: ez is ugyanahhoz a Sztálingrádhoz tartozik- Kémények százai ontják a füstöt, az acél- és hengerművekből kihallatszik a hatalmas gépek, emelődaruk zakatolása,, vasútvonalak sűrű hálózata szeli keresztül-kasul az utakat és tereket, új munkástelepek, sokemeletes lakóházak, iskolák, parkok, építőállványok tömege tárul a néző szemei elé... Ez annál is csodálatraméltóbb, mert a Sztálingrád északi részében végbement pusztítások és rombolások jóval túlhaladták a város többi negyedeinek pusztulását. Itt, a Traktorgyár falainál dördültek el a sztálingrádi csata első és utolsó lövései. Az óriási német hadigépezet, amely 1941-ben 3000 kilométer hosszú arcvonalon rohanta meg Oroszországot, a következő év nyarán és őszén főerőit délnyugatnak, a Volga és Baku felé irányította. És a németek, akiket a Sztálingrád déli és központi kerületeiben folyó hadműveletek kötöttek le, a legkiválóbb hadosztályaikat, tüzérezredeik százait, tankjaik és repülőgépeik ezreit fújta be a kis ház ablakait, vagy nyáron, az árnyas kis kertben üldögélve, a fiatal Alexandr sokat olvasott. Alexandr, — maga sem tudja megmondani miért, hogyan történt — de pontosan emlékszik, hogy már akkor elhatározta: repülő lesz. Elvégezte a középiskolát, majd egy üzembe ment dolgozni, ahol ügyeskezű lakatos lett s amikor elérte nagykorúságát, beiratkozott a vitorlázórepülőiskolába. Ehhez az iskolához fűzik Tokriskint az ifjúság legkedvesebb emlékei. Sokszor hajnaltól estig tartózkodott az iskolarepülőtéren. Az iskola elvégzése után már jól értett a pilótamesterséghez. Mindössze három napra volt szüksége ahhoz, hogy megkapja az önálló repülésre szóló engedélyt és 15 nap alatt levizsgázott az egész tananyagból. 1939-ben Pokriskin kitűnő eredménnyel végezte el a katonai repülőiskolát és vadászrepülő lett. Barátai már akkor látták, hogy Pokriskin kétségtelenül ragyogó pályafutás előtt áll, a városészaki részében, a sztálingrádi üzemekben összpontosították. A város északi részében fekvő Mamajev Kurgan dombot máig is »vashegynek« nevezik, miután annak lövedékektől felszántott talajában óriási mennyiségű repeszdarab fekszik. A »Vörös Október« üzem eddig még be nem épített területe sivár pusztaság, ahol még a kövek sem maradtak meg, miután azokat porrá zúzták a becsapódó tüzérségi lövedékek és a tankok hernyótalpai. A »Vörös Október« 35 gyár kéményéből a harcok befejezése után csak véletlenségből maradt meg egyetlen egy, de azt is annyira szitává lyukasztották a lövedékek, hogy le kellett bontani és helyébe újat kellett építeni. Sztálingrád gyárnegyedét »Metallogorod«-naik, »fémváros«-nak nevezik. Ezidő szerint nehéz volna megmondani, miől van több az acélöntők és gépépítők e városkájában: romokból vagy új épületekből. De már ez is hatalmas győzelmet jelent. Négy esztendővel ezelőtt ezen a helyen szomorú képet nyújtó pusztaság volt. A németek elörölték a föld színéről a gyárépületeket és a lakótelepeket- Attraktorgyár egyik mérnöke. Glazov meséli: „Amikor visszaérkeztem a gyárba, csak a legnagyobb nehézségek árán tudtam megtalálni a 10. számú üzemet, amelyet a rám bízott feladat értelmében újjá kellett építenem. Több ízben kellett keresztülvergődnöm a romokon, hogy megállapítsam, minek tudnám legalább részben hasznát venni. Egy hatalmas betontömb alatt egy kis asztalt eszkábáltam össze, melyen egy furnérlapra írt táblát heveztem el a következő szöveggel: »Itt van a 10. számú üzem irodája«. Harmadnap eljöttek hozzám az első munkások: öt ember.. Hozzáfogtunk a romok és törmelékek eltakarításához. Naponta mintegy száz fel nem robbant gránátot és 5—10 ködfejlesztő bombát találtunk a romok alatt. Hamarosan megtanultuk, hogyan használjuk fel ezeket a különösen nehéz és erős omladékok felrobbantásához. Végre eljutottunk az első munkapadig. Annyira tönkre volt téve, hogy még azt sem tudtuk megállapítani, milyen gyártmányú. De az igazi nehézségek csak később következtek, amikor a kegyetlen téli hidegben a munkapadokat az üzem megtisztított részeiben kezdtük elhelyezni. A hó a nyakunkba hullt, fejünk fölött még nem volt tető. De a munkapadok és gépek megkezdték a munkát. Igaz ugyan, hogy két-három óránként le kellett állítani azokat, hogy megtisztíthassuk a zúzmarától és a jégcsapoktól, de mi dolgoztunk, végeztük munkánkat, miközben a kőművesek és ácsok építették a falakat és tetőt emeltek fejünk fölé. A Traktorgyár területéről csupán az első romeltakarítási munkálatok idején több mint 5000 vágón törmeléket és szeni ret hordtak el. Az acélöntő és mechanikai üzemek gépibeÉs Pokriskin megtett mindent, hogy barátai ne csalódjanak. A háború, mely a hatalmas szovjet ország legjobb fiai minden erőfeszítését követelte meg, módot adott arra, hogy magasfokú tudását és tehetségét érvényesíthesse. De Pokriskin békeszerető ember. A háború kemény, kegyetlen napjaiban mindig egy vágy lebegett szemei előtt: ha majd a háború befejeződik, milyen szép lesz ismét bebarangolni a szteppéket és erdőket. Oldaltáskájában egy kis zöldkötésű könyvet hordott magával: Maxija Gorkij »Dal a sólyomról« című művét. Ettől a könyvtől a harcok folyamán sem vált meg. Gyakran olvasgatta, bár szinte kívülről tudta minden szavát. Ebben a gyönyörű költeményben nemcsak felüdülést, hanem lelkesítést is talált. Mint egy büszke sólyom, úgy szereti a kéklő eget, a nagy magasságot, ahol szabadnak és könnyűnek érzi magát, mint a sólyommadár. És az olyan emberek, mint Pokriskin, élő példái maradnak a bátorságnak, a szilárd léleknek, a hősiességnek, a szabadságszeretetnek, miként a költő mondja: »A bátraknak, merészeknek szóljon e dalunk«. D. MIHAJLOV rendezésének felállítása és az épületek helyreállítása egyidőben történt. A traktorok számára szükséges első öntöttvas alkatrészeket még a szabad ég alatt öntötték a munkások, csupán a formázóüzemnek volt ideiglenes teteje. A németek Sztálingrád üzemeire összpontosították az ágyútüzet, ismerve azoknak értékét és fontosságát. A sztálingrádiak minden erejüket, energiájukat, akaratukat összeszedték, hogy Sztálingrádot újjáépíthessék. Az újjáépítés első napjaiban, amikor számos nehézséggel álltak szemben, rengeteg nélkülözés jutott nekik osztályrészül, kevés volt a gép, az anyag és a rendelkezésre álló idő, ezekben a napokban az ottani dolgozók fizikai és erkölcsi erejének végső megfeszítésére volt szükség. Ezekben a napokban a sztalingrádiak megpróbáltatásai és nehézségei a gyári üzemekben csaknem ugyanolyanok voltak, mint a védelem, napjaiban. És a sztalingrádiak férfiasan kiállották ezt a próbát is. A nagy városok felépítéséhez évszázadokra van szükség. Ezzel szemben az új Sztálingrád négy esztendő alatt hatalmas várossá lett, melynek 300.000 lakosa van, olyan várossá, amely acélt és gépeket, traktorokat és építési anyagokat, ruházatot és lábbelit, kőolajipari berendezéseket és uszályokat gyárt. Éjjel-nappal füstölnek a sztálingrádi üzemek kéményei, fortyog az acél a Martin-kohókban, működnek a futószalagok, ömlik a gépek áradata. Az 1946. évben a város főbb üzemei 41,7 százalékkal többet gyártottak, mint 1945-ben. A Traktorgyár ezalatt az idő alatt 1514 traktorral többet készített. A »Vörös Október« acélöntő üzemben újjáépítették a 13-ik Martin-kemencét. Az 1945. évhez viszonyítva a »Vörös Október« acéltermelése 70 százalékkal, a hengerelt acéllemezé 32 százalékkal emelkedett. A Szovjetunió e leghatalmasabb üzeme kiváló minőségű acélfajtákat — többek közt a nagyértékű rozsdamentes acélt — gyártja.Ez az üzem 1950-ben 1 millió tonna acélt és 650 ezer tonna hengerelt acélt fog gyártani. A gyártást új eljárásokkal fokozzák, így például megrövidítik az olvasztás idejét és racionalizálják az egész munkamenetet. Az utóbbi két évben a Martin-kohókban történő olvasztás időtartamát csaknem felére csökkentették. A sztálingrádi csata befejezése óta a város üzemei mintegy 2 milliárd rubel értékű árut termeltek. Nincs már messze az a nap, amikor az egész óriási város, annak minden lakónegyede, kerülete, uccája és külvárosa beépül, feléled és teli lesz erővel, élettel D. JUSCSENKO SZTÁLINGRÁDI LEVELEK. 2. Acél és gépek Alexandr Pokriskhi, a Szovjetunió Háromszoros Hőse ■ÉttMMHHflHIflHi