Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-10-12 / 41. szám

A televízió néhány évtizedes fenn­állása alatt szinte elképesztő karriert futott be: naponta százmil­liók töltik szabad idejük tetemes ré­szét a képernyő előtt. Statisztikai ki­mutatások szerint a világ országai­nak döntő többsége, száznegyvenhét ország (az ENSZ-nek 153 tagállama van) sugároz rendszeresen tévéadást, az állandó nézők száma Földünk la­kosságának fele, eléri a kétmilliárd főt. Ez a dinamikus fejlődés koránt­sem fejeződött be, hiszen a legné­pesebb ázsiai, afrikai és latin-ameri­kai országokban még csak gyerekei­pőben jár a televíziózás. Még a kö­zelmúltban is úgy tűnt föl, hogy az audovizuális eszközök térhódítása megállíthatatlan, a­­ kép- és hangin­formáció teljesen kiszorítja az írott szót. Sokan már a „Guttenberg ga­laxis“ megszűntéről kezdtek értekez­ni, amikor a hatvans évek közepén megjelent Angliában az új szolgálta­tás, a viewdata rendszer. A talál­mány kiötlői a televízió és az újság szerencsés egyesítését remélték ettől az ötlettől. is Mint annyi mást, ezt a találmányt megálmodták a tudományos-fan­tasztikus művek szerzői. A nyomdák költségességét, az újságkészítés hos­­­szadalmasságát, a terjesztés problé­máit figyelembe véve arra a követ­keztetésre jutottak — akárcsak a rendszer feltalálói — hogy a nézők minden bizonnyal örömmel fogadná­nak egy, a képernyőn olvasható tájé­koztatót. A nyomtatott szöveg a tele­víziós készülékhez csatolt adapter útján jelenik meg a képernyőn. Az előfizető telefon segítségével tár­csázza fel a központot, amelynek in­formációszolgálata a képernyőre ve­títi az aznapi szövegajánlatot. Ez a tőzsdei árfolyamoktól a színházak műsoráig bármi lehet. A telefonhoz kapcsolt billentyűs szerkezet segítsé­gével választható ki a megfelelő té­makör, ill. ennek segítségével lehet a szövegben „lapozni“. Ha elolvasta az előfizető a szöveget, a folytatást a kényernyőre gombnyomással lehív­hatja. A néhány ezer előfizetővel in­dult szolgáltatás hamarosan nagy­népszerűségre tett szert, olyannyira, hogy újsághíreket, cikkek kivonatait is kezdte közölni. Napjainkban rendszernek már több százezres elő­­­fizető tábora van, naponta húszezer oldalnyi friss híranyaggal szolgálja közönségét. Az üres csatornán köz­vetített írott szöveg népszerűségének híre csakhamar eljutott a kontinens­re is, ahol a­­hetvenes évek elején az NSZK-ban kezdték bevezetni. Európá­ban a német nyelvterületen teletext néven vált ismertté. A teletext a kezdeti véleményekkel ellentétben nem teszi feleslegessé az újságokat és egyáltalán a nyomtatott szöveget, mivel csupán bizonyos funkcióit tudja teljesíteni. A gyors és tömör hírtovábbítást, valamint az új­ságok általános informatív részét — így főzési tanácsadóként, színházi kalauzként szolgál, időjárásjelentést közöl stb. A képernyőn közölt szö­veg olvasása meglehetősen fárasztó, emiatt hoszabb eszmefuttatás közlé­sére teljesen alkalmatlan. Általános elterjedése esetén bizonyos, hogy „munkamegosztás“ alakul ki a tele­text szolgálat és az újságok között: a rövidebb, gyorsan változó híreket az előbbi, a hosszabb eszmefuttatáso­kat, cikkeket, kommentárokat az utóbbi közli. A képernyőre írott szöveg másik válfaja Videotext néven vált ismert­té. Mint az elnevezés is sejtetni en­gedi, a képpel párhuzamosan közve­tített írott szöveg képernyőre vetíté­sét jelenti. Eredetileg nagyothallók számára kezdték sugározni ezt a képinformáció sötét szintimpulzusába kódolt szöveget. Ezáltal a szereplők beszédét a képernyő alján egy de­kódoló berendezés jelentette meg. A dekódolóval nem rendelkező nézők ezt a szöveget nem látják. Később nemzeti kisebbségek számá­ra kezdtek ily módon műsort sugá­rozni, akik számára anyanyelvükön jelent meg a többség nyelvén elhang­zó szöveg írásbeli fordítása. A video­­texthez hasonlóan a teletext is rend­kívül népszerű, előfizetőinek tábora rohamosan emelkedik, a szolgáltatás díja ennek megfelelően folyamatosan csökken. E két rendszer diadala is bizonyít­ja, hogy az írott szó korszaka ko­rántsem ért véget, csupán a kor kö­vetelményeinek megfelelően elfoglal­ja helyét a képernyőn is. O. E. AZ ÍROTT szó diadala ÉV MŰFAJBAN - KÖZÖS CÉLOKÉRT Magyarországi kollégákat fogadtak a sajtónap alkalmából a Csehszlo­vák Televízió Tv-híradójának bra­­tislavai főszerkesztőségében. E ta­lálkozás meghívás alapján jött létre, a két testvéri ország híradósai közti együttműködést elősegítendő. A kül- és belpolitikai szerkesztőkön kívül a látogatók közt volt rendező, levél­tári dolgozó, gyártásvezető és mások. Kihasználva az alkalmat, a búcsúzás előtt elbeszélgettünk a csoport két tagjával, Varga Józseffel és Farkas Józseffel. # Farkas József a Tv-híradó kül­politikai szerkesztőségének vezető szerkesztője. Gondolom, nálunk is ezt a területet tanulmányozta? — Igen. Tudniillik odahaza kama­toztatni szeretnénk az itt gyűjtött ta­pasztalatokat. Most látom, mennyire eltérő a két híradó külpolitikai ré­szének szerkesztése. Míg az itteni híradónak csaknem harminc állandó külföldi tudósítója van, a miénknek csupán néhány. Nálunk az a gyakor­lat, hogy a különlegesen fontos ese­ményekre kiküldjük munkatársainkat, vagy megrendelés alapján dolgozta­tunk más szerkesztőségek külpoliti­ka­i szerkesztőivel.­­ A módszer ugyan lehet eltérő, de a lényeg nyilván az itt is, Ma­gyarországon is, hogy minél előbb jusson el a hír a nézőkhöz. Ennek hogyan tesz leget a külpolitikai szer­kesztőség? — Külön figyelembe kell vennünk, és ez gondolom itt, önöknél is ha­sonlóan van: országainkkal más tár­sadalmi berendezésű országok is szomszédosak, ebből eredően ugyan­azt a hírt nem okvetlenül kommen­tálják ugyanúgy, mint mi. Különbözik a tartalom, különbözik a forma, és nekünk föl kell arra készülnünk hogy más hatások is érhetik a né­zőt. Természetesen arra törekszünk, hogy a mi véleményünk, a mi állás­pontunk legyen a hatásosabb, hogy az igazságunk győzzön.­­ Ehhez viszont az is kell, hogy a képernyőre vitt anyagok — hely­színi riport, stúdióból előadott kom­mentár stb — minőség szempontjá­ból is a lehető legmagasabb fokon legyenek. Ennek elérésére, illetve megtartására milyenek a lehetősé­gek? — A szerkesztőség belső szervezé­sét épp a minőségnek rendeltük alá. Belső munkatársaink végzik a hét­köznapi munka oroszlánrészét, emel­lett műsorvezetésre gyakran fölké­rünk ismert külső munkatársakat is, akik lapoknál dolgoznak, vagy pedig a rádióban, esetleg a televízió más szerkesztőségeiben. Tehát rendszere­sen bedolgozó külső munkatársi gár­dát építettünk ki, akik bejárnak hoz­zánk, tapasztalatukat, tudásukat meg­osztják velünk, és megosztják né­zőinkkel is, akik ezalatt gazdagod­nak, az információink pedig tartal­masabbak, átfogóbbak, agitációink hatásosabbak lesznek. # Milyen arányban oszlik meg a Tv-híradóban a kül- és a belpolitikai híradás? — Kicsi ország vagyunk, tehát na­gyobb ablakot kell tárnunk a világba. Ennek az elvnek vetjük alá a híradó kül- és belpolitikai részre való fel­osztását. Nálunk nagyjából fele-fele az arány. # Varga József belpolitikai kom­mentátor. Úgy vélem, hogy e terü­leten is a minőség és a gyorsaság a főszereplő. — Előrebocsátom, hogy a hazai hírnek sokkal rövidebb utat kell meg­tennie, mint egy külföldi hírnek. Azt is hozzá kell tenni, hogy a néző nemcsak nálunk, de a világon min­denhol érzékenyebb arra, hogy egy hazai esemény milyen „tálalásban“ kerül a képernyőre. Nálunk a híradó­ban a kiszolgáló apparátuson kívül a belpolitikai szerkesztőség munkatár­sai szerzik­­ be az információ nagy részét. Itt Csehszlovákiában azt ta­pasztaltam, hogy nagyon szigorúan veszik a szerkesztők szakosítását. A főszerkesztőségen belül — nem be­szélve a külpolitikairól, sportról — gazdasági, szőkébb értelemben vett belpolitikai és kulturális rovat mű­ködik. Ugyanilyen felosztásban épül a műsor is, amelynek az egyes ro­vatoknak meghatározott ideje van. Én ezt figyelemre méltónak tartom. Magyarországon a szakosítás kicsit másképp szervezett. Nálunk a belpo­­litikai szerkesztőségben dolgozó szer­kesztők közt osztottuk szét a szak­területeket, de nem rovatokra bontva. A cél viszont ugyanaz: az aktuális és tartalmas tudósítás. # Milyen egyéb forrásokból merí­tik az inforációt? — A hírszerzésben nagy segítsé­günkre van a Magyar Távirati Iroda. Az általa kibocsátott úgynevezett eseményelőzetesből is szoktunk válo­gatni. Az érdekesnek ígérkező ese­ményekre forgató csoportokat kül­dünk ki, amelyek aztán riportban tu­dósítanak. Természetesen nálunk min­dig készen állnak ügyeletes szerkesz­tők és riporterek, akik a nem várt vagy előre nem tervezett események színhelyére azon nyomban kimennek és földolgozzák a­ témát. Itt már el­hangzott, hogy kicsi ország vagyunk. Számunkra ebből egy előny szárma­zik: Budapestről hazánk bármelyik pontja gépkocsival is rövid időn be­lül elérhető. Megtörtént már, hogy egy esemény még le sem zárult, és mi már riportban tudósítottunk róla. K. B. H­armatgyenge szórakoztató műsor képsorai peregnek a képernyőn. A tévé népszerű műsorvezetője a húsz­éves jubileumát ünneplő­­ táncdalszer­zővel viccelődik. A jelek szerint jól szórakoznak. Egyszercsak hirtelen for­dulat áll be. A szunyókáló, vagy éppen unatkozó, újságot lapozgató néző fel­kapja a fejét: a műsor következő sze­replője, Hofi Géza. Kiderül, annak ap­ropóján szerepel az adásban, hogy va­laha lemezre énekelte az ünnepelt egyik szerzeményét. A műsor koncep­ciójának megfelelően most ennek is­métlése várható. Az alig kétperces be­játszás igazolja a várakozást: a néző színészi,­­technikai, rendezői bravúrt lát. Pedig látszólag nem történik más, mint hogy el­énekli Payer — S. Nagy: Vasárnap délben című­­ táncdalát. Elő­ször mint törpe látható Hofi a képer­nyőn, majd két, három törpeként, vé­gül mint Hófehérke és a hét törpe énekli a dalocskát. A különféle látvá­nyosságokhoz, háttérkeverésekhez és trükkmutatványokhoz edzett néző ezen már meg sem lepődik,­­pedig a nyúl­farknyi felvétel nemcsak technikailag rendkívül igényes, de bizonyos tanul­sággal is szolgál. A­ i­éző évek óta egyre jobban bele­törődve tűri, hogy a legkülönbözőbb műfajú tévéműsorok rendezői elektro­nikus trükkhatások kísérleti nyúlja­­ként használják. Eközben egyre inkább beigazolódik, hogy a technika mai színvonala mellett ezek a megoldások remekül beválnak a szórakoztató mű­sorokban, annál bizanabbul hatnak és visszatetszőbbek azonban, ha drámai hatáseszközként próbálják alkalmazni őket. Ennek a felismerésnek az ered­ményeképpen született a zseniálisan ötletes Ki akarja vízbe ölni Mráőek doktort című cseh filmvígjáték, amely filmes technológiával készült ugyan, de az elektronikus trükk-keverő által lét­rehozható megoldásokat tartalmazza. Azonban a televíziós technikával ké­szült szórakoztató műsoroknak is meg­vannak a már szántó klasszikusnak számító alkotásai, elég csak a hazai tévénézők által minden bizonnyal is­mert (a tévé által többször sugárzott) Iskolai kirándulás című, Ivan Mládek „banja bandájával készített kedves­bumfordi könnyűzenei műsorra gondol­ni, amely tavaly megnyerte a Prix Da­nube gyermek és ifjúsági tévéfilmfesz­tivál nagydíját a saját kategóriájában. Közelebbi példát is említhetnénk: a veszprémi tévéfesztiválon nagy sikert aratott és díjazott lett a Fonográf együttes ötletes trükk ha­tá­sokkal ké­szült rövid koncertje, amely az Egy millió fontos hangjegy egyik előadá­saként szerepelt először a képernyőn. Megoldásában és nehézségi fokában azonban e felvétel valamennyit felül­múlta. Ahhoz, hogy valakit két példányban megjeleníthessenek a képernyőn, leg­alább­­ két kamera kell. Ha a szereplő két különböző helyzetben szerepel, eh­hez két különböző időpontban felvett felvétel szükségeltetik, amit trükk-ke­verő segítségével másolnak egyetlen mágnesszalagra. Tehát a „nagyjelenet­ben“ amikor Hofi „nyolc példányban“ volt látható, nyolc felvételt kellett a kilencedik képmagnó szalagjára má­solni. Ez ma a felvételtechnika magas­iskoláját jelenti, mivel kilenc képmag­nó együttes vezérlését feltételezi. Egy kisebbfajta számítógép a rendszer „agya“, amely a vágó és a rendező pontos utasításait követve keresi ki a megfelelő képrészeket, irányítja a vezér- (Master) és a nyolc kiszolgáló (slave) képmagnót. A rendkívül bo­nyolult és méregdrága berendezés­­komplexum a leírtakon kívül termé­szetesen még számtalan trükkre ké­pes, amellyel minden bizonnyal még találkozunk a képernyőn. A rövid bejátszás legfőbb tanulsága, hogy a trükk-keverő alkalmazása nem zárja ki, épp ellenkezőleg igenis meg­követeli a képzelőerőt, a nagyfokú dramaturgiai ismeretet és az első­rendű színészi játékot. Tudomásul kell venni, hogy az alkotók felkészületlen­ségét, ötletszegénységét, hézagos szak­mai tudását nem lehet (vagy ha igen, csak ideig-óráig) a trükk-keverő zsonglőrmutatványaival elleplezni. Hiá­ba brillírozott volna a rendező a trükkb keverővel, ha nem talál méltó partnerre az előadóban, aki a tőle megszokott remek alakítást nyújtotta, tehát, nemcsak a rendező, vágó és operatőr, de az előadó fogyatékossá­gait sem tudja az elektronikus trük­kös (lélegzetelállító halmozása pótolni. Különben is a trükkök csak akkor érik el céljukat, ha a nézőt sikerül bevonni a játékba. A szemfényvesztés­től túl sok eredményt kvárni balgaság, mert könnyen lelepleződik a csalás, ezzel a hatás a visszájára fordul: a néző dühösen vált más csatornára, vagy kikapcsolja készülékét, ha látja, hogy a­­ borotvahabban vagy akvárium vizében fuldokló szereplők életéért kellene izgulnia. De a groteszk, játé­kos, ötletes, humoros megoldásokat szívesen fogadja, örömmel száll be a játékba, ha észreveszi, hogy a rendező kikacsint a keverőpult mögül: nem kell ezt komolyan venni, hiszen csak játékról van szó. A néző önfeledten osztozik az alkotók örömében: játék­­vasúton és­­ léggömbön utaztatják a szereplőket, szakadékok és felhők fe­lett lebegtetik vagy éppenséggel meg­sokszorozzák ő­ket. Ahogy Csenterics Ágnes rendező tette Ho fi­hér két és hét törpét varázsolva a képernyőre. Nagy kár, hogy egy ilyen gyenge műsort rendezett hozzá. OZOGÁNY ERNŐ KÉI PERC BRAVOR 19BI. X. 12. AÚJ SZÚ 14 <

Next