Új Szó, 2004. június (57. évfolyam, 125-150. szám)
2004-06-23 / 144. szám, szerda
8 Kultúra SZÍNHÁZ NEMZETI SZÍNHÁZ: CSipkerózsika 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: A Szent Dorottya-játék 19 KIS SZÍNPAD: Beszélgetés az ellenséggel, Csend 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Holnapután (am.) 15.45,18, 20.30 MLADOST: Artfilm TATRA: Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 17.30, 20.30 AUPARK - PALACE: Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 14.30, 15, 16, 17.30, 18, 19, 20.30. 21 Pán Péter (am.) 14.10, 16.20 21 gramm (am.) 18.40, 21.20 Trója (am.) 14.40, 15.40, 1750, 19.30, 21.10 Van Helsing (am.) 16.30 Életeken át (am.-kan.) 19.10, 21.40 Holnapután (am.) 14,16.40,19.20 Hogyan őrzik meg a költők a reményt? (cseh) 15.20 Holtak hajnala (am.) 17.40, 20.10 Starsky és Hutch (am.) 16.10, 18.30, 20.40 Baromi jó 2 (cseh) 1710, 19.50, 21.50 Minden végzet nehéz (am.) 18.20,20.50 KASSA TATRA: A titkos ablak (am.) 17, 19 CAPITOL: Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 16,19 USMEV: Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 16,18.45 DÉL-SZLOVÁKIA GALÁNTA - KERTMOZI: Vas (am.) 21.30 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Holnapután (am.) 17,19.30 VÁGSELLYE - VMK: 21 gramm (am.) 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Dörzsölt Filip (cseh) 19 LÉVA - JUNIOR: Az utolsó szamuráj (am.) 16.30,19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Holnapután (am.) 16.30,19 PLAZA: Betörő az albérlőm (am.) 15.15,1730,19.45 Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 15, 16.15, 17.45, 19, 20.30 Holnapután (am.) 15.15, 16.15, 17.45, 18.45, 20.15 Padlógáz (ném.) 16.30, 18.30,20.30 A titkos ablak (am.) 16,18.20 Trója (am.) 16.45,20 Van Helsing (am.) 17,19.45 Az 50 első randi (am.) 16.15,18.15,20.15 A 60-70-es évek slágerei a gútai Madisonban Nosztalgikus Csokkoládé ELŐZETES Hol vannak már a hatvanas-hetvenes évek? Messze, vághatnánk rá, ám még sincs egészen igazunk. Akik ugyanis szombaton este nyolc órára ellátogatnak a gutai Madison kerthelyiségébe, azok 3000 évet utazhatnak vissza az időben. A Madison ugyanis a Csokkoládé című zenés, szórakoztató show-műsorral köszönti a nyarat. A kor ismert magyar és külföldi slágereit a budapesti Napszínház produkciójában a színház tagjai, valamint fiatal magyar művészek szólaltatják meg. Csontos Róbert, a Napszínház vezetője gútai származású, nem véletlen tehát, hogy a Madison vezetője éppen őt szólította meg, hiszen így a fiatal színészrendező a hazai közönség előtt is bemutatkozhat. És nemcsak rendezőként, koreográfusként, hanem énekesként is. „Szerettem volna megmaradni csupán a rendezésnél és a koreográfiánál, ám végül úgy alakult, hogy énekelni is fogok - mondja Csontos Róbert. - A Fekete vonattal például bemutatom, hogyan kell hamisan énekelni.” Attól azonban bizonyára nem kell félni, hogy Csontos Róbert csak hamis hangokat tartogat a közönségnek. Az esten fellép többek között Bölöni Réka és Szmatana Andrea is, akit a magyar Aretha Franklinként emlegetnek. A Csokkoládéban olyan régi nagy slágerek lesznek hallhatók, mint a Különös éjszaka volt, a Szeretném bejárni a földet, a Rohan az idő vagy a Gedeon bácsi. Minden egyes dalhoz külön koreográfia készült, amely egy kicsit idézőjelbe teszi, humorral tálalja a mondanivalót. „Amikor a slágereket válogattuk az előadáshoz - meséli Csontos Róbert -, úgy tűnt, nehéz lesz a feladatunk, mert eleinte nem tudtuk, mi alapján válasszuk ki őket. De a próbafolyamat során már inkább az volt a gondunk, hogy nem fér bele az előadásba mindegyik, amelyik tetszett nekünk. Végül kiválasztottunk jó néhány nagyszerűen megírt dalt, és olyanokat is, amelyeknek mai füllel hallgatva annyira bugyuta a szövegük, hogy szinte már ettől aranyosak. Sokszor együtt találtuk ki a dalokhoz a koreográfiát is, ami nem mindig komoly. Például ritkán láthat az ember 120 kilós hölgyet tütüben balettozni. Persze az, hogy néhány dalnak elkészítettük a paródiáját, nem azt jelenti, hogy nem szeretjük őket. Nem kigúnyolni akarjuk ezeket a slágereket, hanem szeretettel karikírozni. És ami számunkra is meglepő, nem csak az idősebbek, hanem a fiatalok is vevők a Csokkoládéra. Három évvel ezelőtt, amikor a produkcióval a Balaton környékén turnéztunk, találkoztunk tatabányai fiatalokkal, akik elmondták, hogy az összes előadást látták. Tatán is meg akarják nézni, mert annyira nagy poén.” A gútai fellépés kapcsán Csontos Róbert még megjegyezte: „Hazai közönség előtt mindig jobban izgul az ember, és még inkább a maximumot szeretné nyújtani. Számomra az is fontos, hogy van egy ember Gútán, aki szeretné, ha ebben a kisvárosban is történne valami, és tesz is azért, hogy legyenek ilyen rendezvények, amelyeket később akár komolyabb színházi produkciók is követhetnek.” (me) Bölöni Réka (Képarchívum) ÚJ SZÓ 2004. JÚNIUS 23. Bár a Corvinákhoz visszatérni már nem lehet, mégis egyedit és maradandót szükséges alkotni Milyen a jó könyvillusztráció? A könyvillusztráció múltja és jelene volt a címe a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága által június 19-én a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában rendezett, kiállítással egybekötött szimpóziumnak. Mint kiderült: a jelen korántsem annyira fényes, mint a múlt. LŐRINCZ ADRIÁN Hogy a könyv külleme mennyire meghatározó tényező, arról a terjesztők, illetve a könyvkereskedők tudnának legtöbbet mesélni. Tény, hogy az esetek nagy részében a jó illusztráció „adja el” a könyvet. Fokozottan érvényes ez a gyermekirodalomra, mégis e téren tapasztalható a legnagyobb visszaesés; a számos új kiadvány inkább ízlésromboló hatással van azokra, akik még az elején járnak a betűvetés és olvasás tudományának. A fentiekhez hasonló gondolatok foglalkoztatták a dunaszerdahelyi szimpózium szakmai közönségét. Szabó Kinga, a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának elnöke bevezetőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a képzőművészet a könyvkultúra szerves része, az általánosan elterjedt nézettel ellentétben semmivel sem kevésbé fontos, mint az irodalom, a szöveg. „A jövő embere a vizuális kultúrán nő fel - mondta az elnöknő -, nem mindegy tehát, hogy mit teszünk a gyermekek elé. Elsősorban az illusztrátoron múlik, milyen vizuális kultúrát közvetít olvasója felé a keze alól kikerült alkotás.” Gyermekkora kedvelt olvasmányai és a napjainkban megjelenő gyermekirodalmi művek között vont párhuzamot Jankovics Marcell budapesti író, illusztrátor, filmalkotó, felhívva a figyelmet arra, hogy a mesekönyv-illusztrációk terén napjainkban egyfajta nagyon negatív hatású infantilizálódás tapasztalható. Sok a kép és kevés a szöveg, ami önmagában véve még nem is volna baj - mondta. A gond az, hogy az igénytelen illusztráció nem közvetít a könyv olvasója felé semmilyen többletet, kifullad az öncélúságban. A gyermeki fantázia fejlődése szempontjából is veszélyes, ha az illusztráció egy irányba determinálja a képzeletet, nem nyit távlatokat. A kérdésre, hogy milyen tehát a jó illusztráció, megadta a választ: „A gyermeknek az illusztráció mögötti égbe kell hogy vesszen a tekintete.” Lukács Zsolt képzőművész, a kassai Műszaki Egyetem Művészeti Karának dékánhelyettese A kevesebb több - A számítógépes grafika és könyvművészet címmel tartott előadást, melynek középpontjában a ma már önálló művészeti ágként értelmezett számítógépes grafika állt. A könyvkiadók címére intézett kritika - miszerint a rohamos műszaki fejlődés hatására egyre több csúnya, rossz kivitelezésű könyv lát napvilágot - mindenképp helyénvaló. „A legnagyobb gond az, hogy a könyvalkotásból ma kihagyják a grafikus szakembereket, önjelölt művészek, a programokat minimális szinten értők kezében van a könyvkészítés, amely évszázadok alatt érlelődött művészetté” - mondta Lukács, tételesen is felsorolva, mi „gyilkolja” a könyvet. Előadása végén hangsúlyozta: bár a haladás feltartóztathatatlan, a gyermek- és szépirodalmi művek kiadása során konzervatívnak kell maradni. A tankönyvillusztrálás nehézségeiről szólt Smídová Horváth Klára illusztrátor értekezése, melynek központi gondolata az volt, hogy egy tankönyvnek nem pusztán a tartalma fontos, hanem a kisugárzása is. Csak úgy lehet szórakoztatva tanítani, ha a képet nem rendelik alá a tartalomnak, ha érvényesül az nőtt szó és az illusztráció összhatása. Gyakorlott tankönyvillusztrátorként ecsetelte a grafikusok és a kiadók nem mindig felhőtlen kapcsolatát is, mely gyakran a művészi szabadság megnyirbálásához vagy a szerzői jogok megsértéséhez vezet. „A kiadók többsége nem hajlüt az újítások felé, vaskalapos, inkább az elcsépelt sémákhoz ragaszkodik. Pedig az illusztrációk készítésénél nem alkalmazható semmilyen sablon, minden a művész ráérzésén múlik” - mondta. A jelenlévő illusztrátorok többsége egyetértett vele abban, hogy a kiadók még mindig hisznek a kép alárendelt szerepében. A szimpózium záróakkordja az illusztráció és a könyvkiadás problémáiról szóló, élénk eszmecserébe hajló programpont volt - Méry Gábor, Balázs F. Attila és Varga Lajos, a Méry Ratio, az AB-ART és a Madách-Posonium kiadók képviselőinek részvételével. A rendezvény tanulságaként leginkább az szűrhető le, hogy grafikusnak és kiadónak egyaránt a minőség visszaállítására kell törekednie, az ugyanis az olvasó kegyeiért vívott harcban az utóbbi időben fokozatosan elsikkadt. A szimpóziumnak és a kiállításnak a Kortárs Magyar Galéria adott otthont (Somogyi Tibor felvétele) NÉZEM A DOBOZT Hatáshiány, reklámtenyészet, lakásvadászat 7. NÉMETH ISTVÁN Nézem a dobozt, és úgy érzem magam, mint a nagy ho-ho-hohorgász, amikor az ágyán ücsörögve (lévén a tél odakinn eluralkodóban) csupán egy lavór langyos lábvíz fölé lógathatta horgászvesszejét. Ember legyen a talpfáján, aki uborkaszezonban bármi tollas-pikkelyes élőlényt kihalászik ezekből a szennyvízzel bőven felhígított égi csatornákból. A nyár a sportolóké (főd Eb, olimpia), a fényre és hőre érzékeny kultúra ilyenkor visszahúzódik csigaházába, s ábrándos terveket sző arról, mihez kezd majd levélhulláskor. Azok a szerencsétlen flótások, akik vagy tucatszor is elszalasztottak a tévében egy-egy amerikai nullnívós akciófilmet, most hálájukat rebeghetik az antennáktól teleszurkált ég felé: az elsőre is unalmas celluloid-pazarlást sokadszor is műsorukra tűzik a nyerészkedelmi adók, miközben százszor belereklámozzák majd a fejünkbe, hogy ez a nyár sem telik el az ő meglepetéseik nélkül. Nézhetetlen a doboz, de vannak azért felejthetetlen percei is. Sietek leszögezni: ezek azért emelkednek a „nehezen felejthetőség” kategóriájába, mert (több) százszor is megnézetik velünk. Pedig már először sem igazán akartuk. Nappal az internetről, a rádióból, az újságokból, a teleszórt postaládából s az utcai óriásplakátokról támadnak, este egyesítik erejüket, s meg sem állnak a hálószobánkig, bemásznak a párnánk alá, odatolják petéiket, amelyekből majd bámulatos gyorsasággal hasonszőrű újabb reklámszlogenek, mottók és logók kelnek ki. Egy internetes reklámtanulmány szerint a végtelenségig ismétlődő „házireklámoknak” - a leglaikusabb értelmezés szerint három alfaját különböztetjük meg: az „ezt szeretem”, az „ezt utálom” és az „ezt nem értem” típusúakat. Persze szép számmal vannak közöttük átfedések, lehetetlen és nem is szabad éles határt húzni. Olyan reklám azonban, amelyet „csak úgy elviselünk”, egész egyszerűen nincs! Eddig az idézet, most jön az én három kategóriám: „ezt nem szeretem”, „ezt nagyon nem szeretem”, „ettől életveszélyesen felmegy a vérnyomásom, gyorsan átkapcsolni!”. Kénytelen voltam tehát kifejleszteni a magam „védekezését” a nemkívánatos terheltség ellen: a reklámblokkot kísérő hangrobbanás elindítja a videóba bekészített kazettát, amelyen kedvenc zenekarom klipjei várnak üdítő megnyilvánulásukra... Nézem a dobozt. A tanítási év vége mindig az ismétlés, a szóbeli és írásbeli összefoglalók, megmérettetések ideje. Nos, ha álságos hétköznapjainkban így van ez, miért lenne máshogy a „való világban”? Bíztam benne, hogy a „leómilók” eltakarodása után végre emberhez „valóbb” valóságsók, a vetélkedők nyerik a teret a képernyőn. Ehelyett egy „mino tauruszt” csempéztek szemünk érfalaira: vizsgázzon a W3-ból! Hát nem ismételgették elégszer a buta és semmitmondó jeleneteket? Most újra ránk villogtatják őket, azt sugallva, hogy csak akkor vagy ember, ha 15 másodpercen belül felelni tudsz élet és halál kérdéseire. Indián hátba, fejbe vagy szájba rúgjaa legszívesebben a nőket? Európa melyik városába utazott Marcsi és Milo? Melyik villalakó nyerte az autós ügyességi versenyt? Ki kente be a vécét mogyorókrémmel? Mit evett pontosan Segal, mielőtt gázbombáival őrületbe kergette a villa lakóit? Aki nem vágja a lassan egyetemi tananyaggá váló tételeket, az könyörtelenül kiesik a játékból. Én mindenesetre az alkalomhoz ülően fehér nyakkendős kéményseprőnek öltözött Stohl Andrásra nem csak filmszerepet vagy műsorvezetést, de egy hatodosztályú vetélkedőt se bíznék. Ripacsol, grimaszol, bohóckodó és kiabál, torkaszakadtából kiabál, pedig sehol semmi ováció, a nézőtéren döbbent csend honol. Aztán jön Mao, áthatóan idétlen és most sem hazudtolja meg önmagát („Nem sok minden változott meg bennem, de elég sok minden” - mondja rezzenésteli arccal), majd megnyugodhatunk benne, hogy a kedvenc regénye a képregény (mi más?). Végül győz az igazság: a döntőbe jutott hölgyek közül az egyik nem látta a finálét, így fogalma sincs róla szegénynek, hány szavazattal nyert Mio. Az ilyennek én sem adnék ingyenlakást a Gerecse völgyében! - mondom, és elbűvölve nézem az ünnepélyes alaprajz-átadást. Hip-hiphurrikán! A győztes Irén kitörölheti vele a könnyeket a szeme sarkából.